Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-23 / 169. szám
2010. JÚLIUS 23., PÉNTEK PROGRAMOK 9 Nincs szerencséje a nőkkel James woods Sikerei ellensúlyozzák a magánéleti James Woods sorozatát péntek esténként vetíti a TV2 A csábító nyomozó HALÁLOS BALESET éri a rali- baj noknőt a szerelőműhelyben. Vagy mégsem baleset volt? Élodie gyanús nyomokra lesz figyelmes a helyszínen. Az ügy egyre szövevényesebb. A rendőrnő magánélete romokban, a szerelem elkerüli. 21.00, Ml Shark Törvényszéki ragadozó látszólag roppant egyszerű tárgyalásra készül Stark, ám az ügyei sohasem végződnek szokványosán. Az ítélethozatal előtt különös alkut ajánlanak fel a csapatnak. Egy 1996-ban elkövetett gyilkosság aktáját kell újra felnyitniuk. 22.20, TV2 Taxi 2. megszerzi a jogosítványt Émilien, a két ballábas rendőr, a taxis Dániel pedig szép barátnőjével randizik. Ám az események elszabadulnak, amikor a városba látogat a japán védelmi miniszter. Ugyanis négy rejtélyes nindzsa elrabolja. 21.20, VIASAT3 Samy Naceri és Fréd Diefenthal Egyesek remek színésznek, mások modortalan embernek tartják James Woodsot. Előbbiről a filmvásznon, illetve a képernyőn lehet meggyőződni, utóbbit pedig azok tapasztalták, akik megpróbálták összekötni vele az életüket. Tvr-hét A hollywoodi közvélekedés szerint nagyképű, kiállhatatlan alak, és a színész maga is elismeri, ebben van némi igazság. A Shark - Törvényszéki ragadozók című sorozat sztárjának azonban így is sikere van a nőknél. Sőt, kimondottan ezért szeretik. A volt barátnők - Dolly Parton, Teri Hatcher és Ni- collette Sheridan, Heather Gra- „ ham - egybehangzóan állítják: | bár az intelligenciája is lenyűgöző, ám igazából a faragatlansága teszi vonzóvá. „Képzeljék el, hogy mindenkivel erőszakos, aztán egyszer csak odafordul hozzád, és bókol, udvarol. Ettől különlegesnek érzi magát az ember” - fogalmazott egyikük. 1980-ban nősült először, Kathryn Morrison ruhatervező azonban csak három évig volt a felesége. 1989-ben újranősült, de egy év után Sarah Owentől is elvált. „Nincs szerencsém a nőkkel - nyilatkozta a válása után. - Azt hiszem, egyáltalán nem értenek meg. Ha a legbensőbb érzéseimről beszélek nekik, hirtelen megrettennek, és a kapcsolatunk romba dől.” Jóakarói szerint nem vele van baj, azért vesztette el a barátnőit és a feleségeit, mert mindegyiket bemutatta az édesanyjának, a mama pedig szigorú kritikus. Woods azzal vigasztalódik, hogy Hollywoodban nem ő az egyetlen, akinek egyedül kell leélnie az életét. A szakmai sikerek egyébként is elhomályosítják a magánéleti kudarcokat. Politológiából szerzett diplomát, de a színészet jobban vonzotta. Több New York-i színházban szerepelt, amikor megkapta az első filmszerepet A látogatók című filmben. Hét évre rá már olyan meggyőző erővel alakítotkudarcait Igazi ragadozó A 90-ES ÉVEKBEN a legválto- zatosabb szerepekben tűnt fel. Sok dicséretet kapott Roy Marcus Cohn megformálásáért az Egy elhibázott élet című tévéfilmben. Csalót játszott Sharon Stone- nal, Robert De Niróval és Joe Pescivel a Casinóban, majd emlékezetes alakítással hívta fel magára a figyelmet mint H. R. Halde- man a Nixonban. Volt sorozatgyilkos a Killer - Egy sorozatgyilkos naplójában, később polgárjogi merénylő a Kísért a múltban. Utóbbiért megint Oscarra jelölték. Mostanában a Shark - Törvényszéki ragadozó című sorozat címszerepében bizonyítja kivételes tehetségét a TV2 csatornán. ta a hidegvérű sorozatgyilkost a Hagymaföld című filmben, hogy Arany Glóbuszra jelölték. Gengsztert játszott Sergio Leone Volt egyszer egy Amerika című mozijában. Majd Oliver Stone megrázó filmjében, aSalvadorban jutott a csúcsra: Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Ugyanebben az évben (1986) Arany Glóbuszt is kapott Az ígéret című tévéfilmért. Az internetről került a tévék képernyőire az argentin sorozat Több szempontból is különleges az Amanda 0 című argentin sorozat. Formabontó újításként a sorozat először nem a televízióban volt látható, hanem interneten és mobiltelefonon követhették nyomon a nézők a 6-8 perces epizódokat. A sikeren felbuzdulva és a korábbi filmes szokásokkal ellentétben a televíziós változat csak ezután készült el. Másrészt pedig azért különleges, mert a címszerepet alakító színésznő, Natalia Oreiro azóta csak filmszerepeket vállal. ■ A sorozat szombatonként a Zone Romantica tévécsatorna műsorán. Amanda 0 igazi sztár: a tele- novellák imádott hősnője, elismert énekesnő és a bulvármédia állandó témája. Mindig magánál hord egy kis kamerát, felveszi a körülötte zajló eseményeket A média szerint ezek a felvételek bekerülnek a magánarchívumába, hogy azokból később megírja az önéletrajzát. Amanda a közönség felé kedves, jószívű, ám valójában nagyon nehéz természetű. Az Arany Glóbusz-díjátadón ahol 10. jelölését válthatná szobrocskára - tör ki a botrány, amikor a televíziók egy olyan felvétellel szakítják meg adásukat, amelyen Amanda látható, amint ellop egy ékszert divattervezőjének a szalonjából. ■ TELEVIZIO-MUSOR i tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2010. JULIUS 23., PENTEK DÉLELŐTT RT L KLUB 1HHÜ TV2 VIASAT 3 ÜHUHflU DUNA TV*WHH SPEKTRUM"nHHI 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) X 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.30 Fél kettő X 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája X 9.10 Babapercek X 9.20 Telekvíz 11.30 Sarokba szorítva X (am.-németfilm, 2004) 101' 13.25 Kvízió Telefonos játék 5.50 Ma reggel 9.00 Párizsi jó barátok X 9.45 80 kert nyomában a föld körül X (10/5.) 10.50 Nappali 12.00 Híradó délben 12.30 Kárpát expressz 13.00 Szomszédok X 5.50 Ma reggel 9.00 Gyerekeknek 10.30 Hrvatska krónika 11.20 Zenelánc 11.30 Átjáró 12.00 Híróra 12.55 Záróra 13.45 Nemzeti értékeink 5.00 Sabrina, a tini boszorkány 5.55 Alice új élete 6.50 Columbo - Gyilkosság tervrajz alapján (am. krimi) 8.30 Gyilkos sorok 9.30 Psych - Dilis detektívek 10.20 Testvérek 11.10 Kincsek a padláson 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Heuréka!... (ismétlés) 8.30 A szén - Egy ősi anyag 8.50 Nyári matiné 9.25 Zorro X 9.50 Carlo és vendégei 10.25 Derrick X 11.30 Kívánságkosár 6.00 Világjárók kalauza 7.05 Én és a vadon X 8.10 Kutya, macska, barátság 9.15 Fald fel Amerikát! 10.25 Étkek és tévhitek 11.00 Étkek és tévhitek 11.35 Jamie Amerikája New York : DÉLUTÁN 14 .15 Titkok X (francia misztikus sorozat) 16.15 A szerelem rabjai X (argentin sorozat) Fsz.: Osvaldo Laport, Soledad Silveyra 17.25 Mónika A kibeszélőshow X 14.55 Szentek kórháza X (ausztrál sorozat) 15.55 Egy tini naplója X (német vígjátéksorozat) 16.25 Josh! Bharat X Talkshow 17.30 Árva angyal X (mexikói romantikus sorozat) 13.35 Körzeti magazinok 14.35 Ez történt ma reggel 16.25 Körzeti híradók 16.35 Hírek 16.45 Teadélután 17.45 ElitgimiX (olasz sorozat - 24/15.) Az osztályharc (2/1.) 14.05 Rajnán innen... 14.35 Hétmérföld 15.15 Kalandozó (40/24.) 15.40 Egy lépés előre X 16.30 Bűvölet X (olasz sorozat - 5-6.) 17.20 Magyar bulizene 18.15 Épített szépségek 12.00 Segítség, szülő vagyok! 13.00 A médium 15.00 Gyilkos számok 16.00 Alice új élete (francia sorozat) 17.00 Segítség, szülő vagyok! 14.00 Híradó 14.10 Kikötő - Friss 14.20 Térkép - Válogatás 14.50 ízőrzők 15.25 Mi vagyunk az unió 15.45 Térkép ráadás 16.15 Második esély X 17.05 25. szélességi fok délre 12.30 Família Kht. 13.40 Újrafeltalátók X 14.10 Újrafeltalálók 14.45 Vadak közelében A delfinek hétköznapjai 15.20 Vadak közelében 15.55 Fald fel Amerikát! 17.05 A mamit akarom! ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata X 20.10 Fókusz X 20.45 112 - Életmentők X (német akciófilm-sorozat) 21.20 CSI - A helyszínelők C (amerikai krimisorozat) Csúnya szavak 22.20 Vámpírnaplók X (amerikai fantasztikus sor.) Halhatatlan évek 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sor.) X 20.10 Aktív X 20.45 Hőhullám X 21.20 NCIS X (amerikai krimisorozat) 22.20 Shark - Törvényszéki ragadozó X (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 18.40 McLeod lányai X (ausztrál sorozat - 32/1.) A menyasszony 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek. Időjárás 20.00 Üdítő X Szilágyi Tibor műsora Kabaréjelenetek a Magyar Televízió archívumából. 21.00 A csábító nyomozó X (francia krimisorozat - 5/2.) 18.45 Esti mese 19.05 Caterina és a lányok X (olasz sorozat - 20/2.) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek. Időjárás 20.25 Yorkshire-i szívügyek (8/3.) X 21.20 Charley nénje (magyar tévéjáték, 1986) Esz.: Gálvölgyi János, Straub Dezső, Haumann Péter 18.00 Holdfény (amerikai sorozat) 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.25 Gyilkos számok (ameTikai krimisorozat) 21.20 Taxi 2. (fr. akcióvígjáték, 2000) Fsz.: Samy Nacéri, Frédéric Diefenthal, Marion Cotillard 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Hétrétország (magyar koncertfilm - 5/1.) 20.00 A kincses sziget kalózai (am. kalandfilm, 2006) X 21.30 Tuti tippek 21.35 „Egyharmadország” (magyar dokumentumfilm) 22.05 Apu boldogsága C (amerikai film, 2007) 96' 18.25 Állati rekordok X Fenegyerekek (új-zél. ism. sorozat) 19.30 Halálos átjáró X (ismeretterjesztő sorozat) 20.30 Svindlerek Las Vegasban X (dokumentumfilm-sorozat) 21.55 A világ legszigorúbb szülői X (dokumentumfilm-sorozat) n 'H 23.20 Gyilkos elmék C (amerikai krimisorozat) 0.15 Reflektor X 0.35 IttHON 0.55 Alias C (amerikai akciófilm-sorozat) 1.45 Autómánia 23.20 Trauma C (amerikai akciófilm-sorozat) 0.20 Tények este 0.50 EzoTv 1.40 Kyle, a rejtélyes idegen X 2.30 4400 X 3.20 Alexandra-pódium x 22.40 Az este 23.05 Hírek 23.10 Sporthírek 23.15 Mementó 23.25 Teadélután (ismétlés) 0.25 Nappali (ismétlés) 1.35 Kék arany - A víz jövője 23.05 Hogy volt!?... - Válogatás az MTV archívumából 0.35 McLeod lányai X A menyasszony 1.20 Elit gimi (olasz drámasorozat) Az osztály-harc 23.10 Esküdt ellenségek- Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 0.10 Szellemvadászok (angol valóságshow) 1.10 Esküdt ellenségek (amerikai krimisorozat) 23.45 Tuti tippek 23.50 Koncertek az A38 Hajón 25 éves a Ladánybene 27 0.40 Még álmomban sem (olasz film, 2002)79' C Fsz.: Ahmet Ugurlu, Roberto De Francesco, Martina Stella 23.10 Birodalmak és fénykorok X Dávid királysága - Az izraeliták regéje: az ítélet Napja 0.20 Rettegett harcosok (dokumentumfilm-sorozat) UÁNLÓ Hl Bail £j$jj 23.20 Gyilkos elmék (amerikai krimisorozat) 11.30 Sarokba szorítva (amerikai-német film, 2004) 9.00 Párizsi jó barátok (francia sorozat - 73/21-22.) 14.05 Rajnán innen... (ismeretterjesztő sorozat) 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 22.05 Apu boldogsága (amerikai film, 2007) 0.20 Rettegett harcosok (dokumentumfilm-sorozat) MŰSOR HÍR TV hálózat">^^^^H FILMMÚZEUM Hl SPORT 1 MINIMAX ^ÉÉÜÉÉi discoverT'MB 1330 Paletta. 14.05 Zöldövezet. 1430 Iskolapélda. 15.05 Reporters. 15.30 Panaszkönyv. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. 17.30 Európai híradó. 18.05 Értékmentés másként. 1830 BBC Hard Talk. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó21.2130 Célpont 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8 11.55 Híradó. 12.10 Közvetlen ajánlat. 13.50 Pénzözön. 1635Tempó extra. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 1935 Egyenes beszéd. 20.40 Halló, itt vagyunk! 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Párshow. 22.55 Híradó. 23.05 700-as klub. 23.55 Híradó 14.00 TabuTv. 1430 Patikusmagazin. 15.00 Zodiákus. 17.00 Ökoházak. 1730 Győzzük le a rákot! 18.00 Viva Natura - Vivát Natúra! 1830 A Norfin törpék kalandjai (amerikai rajzfilm). 2035 Hírháló. 21.00 Az erőszak (amerikai thriller, 1994). 23.00 Utcalányszerepben (am. akciófilm, 1994). 1.00 Tabu Tv 14.00 Utolsó látogatás. 15.00 Barátom, az áruló (fr. film, 1988). 17.05 Amerika fegyverben (angol-am.film, 1985). 19.15 Kojak . 21.00 Az elvarázsolt dollár (magyar akció- vígj., 1985). 22.35 Privát rocktörténet. 2335 Romantikus komédia (am.vígj., 1983). 135 Hosszú alkony (magyarfilm, 1997) 11.00 Sakkmagazin. 12.00 Labdarúgás. 14.45 Zuhanyhíradó. 15.45 Labdarúgás. Maribor-Videoton. 18.15 Strandkézilabda- magazin. 18.45 Mozgásmagazin. 19.15 Heti helyzet. 20.15 GolfTv. 20.45 Motorsporti. 21.30 Labdarúgás. Király-kupa. 22.00 On the Spot. 23.00 Heti helyzet. 24.00 Tenisz 6.00 Mesefilmek. 17.05 Roary, a versenyautó. 17.15 Pimpa. 1730 Mondókák. 1735 Sün Alfréd forró nyomon. 17.35 Pearlie. 18.00 Geronimo Stilton. 1835 A varázslatos iskolabusz. 18.50 Mini News. 19.00 Mesék Mátyás királyról. 19.10 Locsi-fecsi Márta. 1935 Akcióban Mary-Kate és Ashley 1330 Végzetes másodpercek. 1430 Hogyan készült? 16.00 Állítólag... 17.00 Végzetes másodpercek. 18.00 A gép lelke. 19.00 A túlélés törvényei. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Végzetes másodpercek. 2130 Chris Ryan bemutatja. 2230 Élet a halál után. 2330 Nagy durranások iniD I * - wimaniiiRii mirwMMMiir—«no— un in