Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-16 / 163. szám
2 2010. JÚLIUS 16., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE „Diós" települések találkozója Diósjenő. A nyugat-nógrádi településen július 18-20. között tartják meg a Diós települések találkozóját. A találkozó nemzetközi lesz, hiszen képviselteti magát Lengyelország, Erdély, Szlovákia, Ukrajna, Nagy-Britannia, Szerbia és Németország. A rendezvényen színes programok lesznek. Pénteken 19 órai kezdettel komolyzenei koncert lesz a római katolikus templomban. A következő napon a Diós települések bemutatkozása történik, prezentációkkal és kulturális programokkal. Diósjenő történetét, jelenét és jövőbeni terveiket szeretnénk bemutatni, de hangsúlyt kap a sport- és rehabilitációs központ terveinek ismertetése is. Ezt a beruházást pályázati pénzből szeretnénk megvalósítani, melyhez a régió és a testvérvárosok, valamint a Speciális Olimpia Szövetség és annak tiszteletbeli elnöke Wisinger János is támogatását adta. Országgyűlési képviselőket is várnak a rendezvényvényre. A Lengyelországból várt vendégek között Nowy-targ polgár- mestere és egy paraolimpi- konjuk látogat el Diósjenőre. Vasárnap a Lukács-tanyán folytatódik a programsorozat. A rendezvénynek a Békástó panzió ad helyet. Várjátékok Drégelypaiánk, A Szondi várjá- tékokat július 17-én, szombaton tarják. Hadijátékokkal veszi kezdetét a program 10.30 órától Drégely váránál: viselet- és fegyverbemutató, csatajelenet és középkori zene várja az ide látogatókat. Ezt követően zászlófelvonás mellett emlékeznek a hősökre, 13 órakor Bállá Mihály országgyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt, majd zenés irodalmi műsor és várbemutató hangzik el. A művelődési ház udvarán középkori forgatag - harci bemutatók, gólyalábasok zenés, komédiás műsora, fegyvernemek kipróbálása - várja az érdeklődőket 14.30 órától. Lesz kézműves kirakodóvásár és élőmunka-bemutató, az „Apródok udvarában” pedig középkori játszóházi foglalkozások, népi játékok és lovaskocsikázás szórakoztatja a gyerekeket. Uj coop-logó az üzleten A boltátadás egyik elmaradhatatlan pillanata, a szalagátvágás Már az új dizájnnak megfelelő coop logo került fel a tegnap átadott cserhátsurányi élelmiszerbolt homlokzatára. Megyénk első új coop-os üzletét Halmosi György vezérigazgató és Szántó József polgármester adta át az ezer lelkes falu közösségének, a coop hálózat megújulásának tizenötödik évfordulóján. T. N. L. Cserhátsarány. a csodálatos Belső-Cserhát felfedezésére induló turisták szempontjából sem mindegy, milyen egy falu ellátása. Nos, tavaly Heren- csényben, idén pedig a szomszédos Cserhátsurányban nyitott korszerű üzletet a Palóc Coop Zrt. A cserhátsurányi mini-coop épületét felszámolásból vásárolta ki a szécsényi székhelyű társaság, miután egy évig nélkülözte a falu ezt az üzletet. Halmosi György lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az épületet tízmillió forintért vásárolták meg, s ötmilliót költöttek rá. Az induló | árukészlet mintegy hétmillió 3 forint. I A vezérigazgató a megnyitó | ünnepségen mondott beszédé- | ben is utalt rá, hogy ez az első, £ immár a megújult coop lógóval és dizájnelemekkel felöltöztetett bolt, amely már az új kereskedelmi politika jegyében fogant. Jelenleg három helybélinek ad munkát, akik korábban munka- nélküliek voltak. Halmosi György köszönetét mondott a falu vezetésének a nyitáshoz adott segítségért, majd Szántó József fejezte ki elégedettségét a szépen kivitelezett, bő áruválasztékkal megnyílt mini-coop kapcsán. A nyitási kedvezmények hatására jó pár helybéli nyugtázta nem titkolt örömmel a falu központjában, a Petőfi úton lévő bolt újranyitását. A Palóc Coop Zrt. immár huszonöt településen van jelen Nógrád megyében, zömében a Belső-Cserhátban, s ez a huszonhetedik üzlete. A cserhátsurányi mini-coop naponta héttől fél ötig tart nyitva, szombaton pedig héttől délig. Árukínálatában a legfontosabb napicikkek találhatók, amelyek nagy részét az Észak-Kelet Pro- Coop Zrt. salgótarjáni raktárbázisa biztosítja. A betérőket a mostanság kincsnek számító klimatizált helyiség várja. Széles áruválaszték, megújult belső tér várja a surányiakat Búcsú a kegyhelyen Mátraverebély-Szentkut. Kármelhegyi búcsút tartanak a kegyhelyen július 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap. A ferencesek szombaton a késő délutáni órákban fogadják a Varsányból érkező gyalogos zarándokokat, akik az este folyamán különféle imádságokkal készülnek fel az ünnepre. Vasárnap reggel 8 órakor a reggeli dicséretet imádkozzék, majd 9 órakor Palkó Julián, a mátraverebélyi kegyhely korábbi templomigazgatója mutat be szentmisét. Az ünnepi nagymise 11 órakor kezdődik, amelynek főcelebránsa P. Hován Ágoston OFM, korábbi gyöngyösi házfőnök-plébános lesz. A zarándoknap 14 órakor litániával, a kegyszerek megál- dásával és elbocsátó áldással zárul. Fesztivál a kastélykertben Bátonyterenye. Kastély-park Fesztiválra várják a település, a kistérség lakosságát és természetesen minden érdeklődőt július 17-18-án a kisterenyei kastélykertben. A két napos rendezvényen számtalan program szolgálja az ide érkezők szórakozását: többek között lesz lovasbemutató, gyermekvetélkedő, tánc és főzőverseny, kutyás, rendőrségi, mentős és tűzoltó bemutató. Ezen kívül sztárvendégek is színpadra lépnek: Fenyő Miklós, Mc Hawer és a Tekknő, Josh és Jutta, az Abba Sisters és a Crystal is koncertet ad. A gyerekeket vidámpark, légvár és különböző játékok várják. Minden programon ingyen vehetnek részt az ide látogatók. Programváltozás Salgótarján. A Kistehén zenekar július 16-ra, péntekre meghirdetett koncertje elmarad, a zenekar tagjai helyette október 22-én látogatnak el megyeszékhelyünkre, a József Attila Művelődési és Konferencia-központba. Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés a Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézményben A XXI. században egyetlen oktatási intézmény sem mondhat le a kínálkozó pályázatok nyújtotta lehetőségekről, hiszen egyre nehezebb anyagi körülmények között kell megfelelni a társadalom elvárásainak. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként hirdették meg a TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című pályázatot, amelyen a salgótarjáni Hibó Tamás Művészeti Alapítvány is megmérette saját projektjét, amely kedvező elbírálásban részesült. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege közel tizenkét és fél millió forint volt. Az Alapítvány ezt a 2009. június 1. és 2010. július 31. között tartó program időszaka alatt a kompetencia alapú nevelés, oktatás bevezetésére használt fel a Hibó Tamás Alapfokú Művészet- oktatási Intézményben. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kompetencia alapú oktatás a hangsúlyt a hagyományos tartalomközpontú oktatásról a kompetenciák, azaz a képességek, készségek és az alkalmazásképes tudás fejlesztésére helyezi, hiszen elsősorban ezek révén válhat bárki képessé az egész életen át tartó tanulásra. Az alapfokú művészeti oktatásban is rendkívüli jelentőséggel bír - elsősorban az esztétikai-művészeti, valamint a szociális-, életviteli- és környezeti - kompetenciák fejlesztése. Problémát jelent ugyanis, hogy a megszerzett ismereteket a diákok nem tudják összerendezni, értelmezni. A pályázat ehhez a fejlesztő munkához nyújtott segítséget. Jól felkészült pedagógusok dolgoztak a program feladatainak megoldásán a mindennapos oktatás mellett vállalva a továbbképzések és az innovációs fejlesztések kidolgozásának és bevezetésének nehézségeit is. Öt tanulócsoport foglalkozott nagy élvezettel heteken, hónapokon át többek között drog prevencióval, társadalmi szerepekkel és helyzetekkel, a színház világával, újszerű mozgásábrázolással. A tanév végéhez közeledve a gyerekek, a pályázat záró rendezvényén beszámoltak társaiknak, szüleiknek, tanáraiknak élményeikről, megszerzett tudásukról, az addig vezető útról. (A munka eredményei - az intézmény saját innovációi, fotók, filmanyagok - megtekinthetők a www.educatio.hu, valamint a www.cogito-amk.hu honlapon.) A társak úttörő munkáját követve a következő tanévben a bevont évfolyamok tanulói is megismerkednek a kompetencia alapú oktatás lehetőségeivel. Az eddigi kedvező tapasztalatok sikerrel kecsegtetnek. A Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény keresi és vállalja a szakmai megújulás, az innováció lehetőségeit, mert minőséget kíván nyújtani mindazoknak, akik igénybe veszik szolgáltatásait.