Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-15 / 162. szám

2010. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK 11 HIRDETÉS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÖRGŐ BENJÁMIN (BÉNI) életének 87. évében elhunyt. Temetése 2010. július 15-én (csütörtökön) 16.30 órakor lesz a nógrádmegyeri új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „REX-HUMANUM" TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. TT(32) 431-544 24 órás ügyelet: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 „Az élet addig boldog és vidám, míg mondhatjuk: édesanyám. ” Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KISS BÉIÁNÉ sz. Kotrocz Etelka 79 éves korában elhunyt. Temetése 2010. július 15-én (ma) 18 órakor lesz a márkházai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN ÉPÍTÉSI telek érvényes építési engedéllyel, kész alappal, 380 V ipari árammal, vízbekö­téssel Salgótarján-Baglyasalján áron alul el­adó. 20/383-9345 -mm­„Elmúlt, mint száz pillanat, s tudjuk mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak. " Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk arra a 25 évvel ezelőtti napra, amikor SZOMSZÉD PÚ (Picike) örökre eltávozott közülünk. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. SZERETŐ CSALÁDJA ELADÓ Benczúrfalván lakás. 32/446-089 •06711* __________VEGYES__________ ELADÓI Építkezéseknél, felvonókhoz, anyag- mozgatáshoz fogaskerékkel meghajtott vil­lanymotor. 380 ventillátor, 220 betonkeve­rőhöz villanymotor, forgalomból kivont, üzemképes Aró-alkatrészként felhasználha­tó. 30/824-8950 •06730* A SALGÓTARJÁNI TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Nagykörút 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Csendes percek 19.13 Tv-galéria 19.15 A gödör (Megjelent Bardócz Antal legújabb könyve) 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 A halál házhoz jön (kanadai horror) 6 Hirdetmény! Az Érsekvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy 2010. augusztus 1-től egyes betétek kamatai, különböző mértékben csökkennek. A változások pontos mértékei, a takarékszövetkezet üzlethelyiségeiben ®/q kerülnek kifüggesztésre. %- Vállalatok, nonprofit szervezetek könyvelése, adóbevallás, beszámoló készítése- Pályázatok- Üzleti tervek - Hitelkérelmek készítése - Pályázat bonyolítás és elszámolás - Közbeszerzés bonyolítása Vállalkozói hitel rövid átfutási idővel. Komplett pénzügyi szolgáltatással váijuk Jelentkezését a Nógrád Megyei Hírlap Kiadóbal „Korrekt árak" jeligére vagy a 30/477-8015 telefonszámra. Mm; mi? mi ü5wes i A Nógrád Megyei Hírlapban minden Nógrád megyei ! LAKOSSÁGI hirdetőnek 1 SOROS apróhirdetés (Az akció augusztus 31-ig érvényes!) SFELVETEL UJ HELY MEGYEI HÍRLAP ÉS GRÁTISZ HHEE . (A! JAN, MÁRCIUS 15. UT12. 'el.: 32/310-030. 5 a K&H Bank mögötti üzletsoron.) PÓTÉR j 1 1 HÉT VÉGI ÜGYELETEK Orvosi készenlét SALGÓTARJÁN városi és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 órá­ig felnőttek és gyermekek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Lázár Megyei Kórház. Telefon: 32/410-853. Gyermekszakrendelés hét végén és ünnepna­pon a városi és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórház­ban. Telefon: 32/522-100. Az anyatejgyűjtő állomáson, az Ady Endre út 1. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnepnapon 8- tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: a Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellá­tás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tar­tanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti ren­delőben, telefon: 06-32/353-344,- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti ren­delőben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: a Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fen­ti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561- 000/2191-es mellék. LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órá­tól reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Salgótarjánban a Budapesti út 57. szám alatti Fagyöngy gyógyszertár. BALASSAGYARMATON a Rákóczi út 136. szám alat­ti Kristály gyógyszertár. bátonyterenyén a Kisterenye, Vasút út 5. sz. alatti Kastélykert gyógyszertár. pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona gyógy­szertár. szécsényben a Rákóczi u. 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár tart telefonos készenléti ügye­letet. Rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelen­tés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hét­fő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 órá­ig tart. salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Rimóc, Szécsény székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Manga Mátyás Salgótarján, Medves krt. 26. Tel./mobil: 06-32/430-971,06-30/3096-477. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B­gyarmat, Szügy, Rétság, Terény székhelyű állator­vosi működési terület): dr. Filip Zsófia Diósjenő, Kos­suth út 23. Tel./mobil: 06-20/4100-147. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátonyterenye, Mátra- terenye székhelyű állatorvosi működési terület): dr. Baboss Csongor Y.'Á\\ó, Kossuth út 41. Tel./mobil: 06-32/477-033, 06-30/9005-568. *** A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatá­si Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egész­ségügyi Igazgatóság hatósági készenléti ügyelete: Csáktornyámé Rácz Márta Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel./mobil: 06-30/241-2949. Pályakezdők előnye: Start-kártya Lezajlottak az érettségik, a diplomaosztók, sokaknak aktuá­lis kérdés lett az álláskeresés. A pályakezdők jó, ha tudják, hogy elhelyezkedési esélyeiket nagy­ban növelhetik ha időben jelzik a leendő munkáltató felé, hogy Start-kártyára jogosultak. A pályakezdők munkába állá­sának, valamint a munkaerőpi­acon egyéb okok miatt hátrány­ban levők foglalkoztatásának elősegítése érdekében jött létre ugyanis a már több éves múlt­ra visszatekintő Start-program. A program vonzereje a munkál­tatóknak biztosított járulékked­vezmény, mely abban az eset­ben vehető igénybe, ha a START-kártyák valamelyikével rendelkező munkavállalót fog­lalkoztatnak. A pályakezdő fiatalok foglal­koztatását a Start-kártya segíti, amelyet az a pályakezdő igé­nyelhet, aki a 25. - ha felsőfokú végezettséggel rendelkezik a 30. - életévét még nem töltötte be, és tanulmányait befejezte vagy megszakította. A kártya igénylésének további feltétele, hogy a pályakezdő a tanulmá­nyainak befejezését követően el­ső ízben létesítsen foglalkozta­tásra irányuló jogviszonyt. Nem igényelhet ugyanakkor Start­kártyát az, aki korábban megbí­zási, vállalkozási szerződés alapján végzett munkát. Nem jogosult továbbá a kártyára az sem, aki korábban egyéni vál­lalkozó volt. Nem kizáró ok azonban a tanulói, hallgatói jog­viszony mellett illetve az iskolai szünet időtartama alatt fenn állt foglalkoztatásra irányuló jogvi­szony. A Start-kártya érvényessége 2 év, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén 1 év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő 25. életévének, fel­sőfokú végzettséggel rendelke­ző igénylő esetén a 30. életév betöltéséig terjedhet. Fontos, hogy a 2010. január 1-je előtt felsőfokú végzettségűként ki­váltott Start-kártya érvényessé­gi időtartama 2 év, de legfel­jebb a kiállítás keltétől az igénylő 30. életévének betölté­séig tart. A járulékkedvezményt a mun­káltató veheti igénybe. Alap- és középfokú végzettséggel rendel­kező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő foglal­koztatásakor a 27% társadalom- biztosítási járulék helyett a fog­lalkoztatás első évében a havi bruttó kereset 10%-ának, máso­dik évében 20%-ának megfelelő fizetési kötelezettség terheli. Fel­sőfokú végzettségű Start-kártyás foglalkoztatásakor a tb-járulék összege helyett a foglalkoztatás első 9 hónapjában a bruttó mun­kabér 10%-ának, azt követő 3 hó­napjában 20%-ának megfelelő közterhet köteles a munkáltató megfizetni. A munkaadó a kedvezményt az alap- és középfokú végzett­séggel rendelkező vagy vég­zettséggel nem rendelkező pá­lyakezdő esetében legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér másfélszeres, felsőfokú vég­zettségű pályakezdő esetében a minimálbér kétszeres össze­gének megfelelő járulékalap után érvényesítheti. Az ezen felüli kereset után a munkál­tató az általános szabályok sze­rint köteles a járulékot megfi­zetni. A foglalkoztatottak az egyéni járulékot az általános szabályok szerint fizetik meg. Nagyon fontos a Start-kártya esetében, hogy az igénylés idő­pontjában, az igénylő még nem állhat foglalkoztatásra irányu­ló jogviszonyban, azaz a kár­tyát közvetlenül a munkába ál­lás időpontja előtt kell és cél­szerű igényelni. A munkáltató a kártyával igénybe vehető kedvezményt abban az esetben érvényesítheti, ha a kártya- igénylő a munkába lépést meg­előző napon már rendelkezik a Start-kártyák valamelyikével. A Start-kártya a 10T34START nyomtatványon igényelhető, amely az adóható­ság honlapjáról letölthető (www.apeh.hu) illetve az ügyfélszolgálatokon besze­rezhető. A Start-programról, Start­kártyáról, az igénylés részletes szabályairól további informáci­ók találhatók a www.apeh.hu ol­dalon, valamint általános tájé­koztatás kérhető az adóhatóság telefonos tájékoztatási vonalán (40/42-42-42). Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents