Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-07 / 129. szám

2010. JÚNIUS 7., HÉTFŐ 9 SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Dawson a beugró labdarúgás. Őrült péntekről beszélt Michael Dawson, a Tottenham Hotspur 26 eszten­dős futballistája azt követően, hogy nyári vakációját félbe­hagyva a dél-afrikai vb-n szerep­lő angol válogatott után repült A védő váratlan programmódo­sítását az kényszerítette ki, hogy a nemzeti együttes csapat- kapitánya, Rio Ferdinand a tré­ning legvégén járt pórul a bal térdével, amikor becsúszva pró­bálta szerelni Emile Heskeyt, de rosszul érkezett a talajra. A Manchester United 31 éves vé­dőjét az eset után kórházba szál­lították, és ott derült ki, hogy ki kell hagynia a tornát. Az angol szövetség villámgyorsan lépett, s berendelte a már javában va­kációzó Dawsont „Olykor döb­benetesen gyorsan tudnak vál­tozni a dolgok. Az egyik pilla­natban még nyaralsz, a másik­ban pedig már kapod a telefon- hívást, hogy azonnal pakoljak, s irány Dél-Afrika! Őrületes nap volt” - reagált a fejleményekre a futballista, aki amúgy tagja volt az olasz szövetségi kapitány, Fabio Capello 30-as keretének, a csapatszűkítéskor azonban a vb-szereplőnek jelölt 23 labda­rúgó közé már nem került be. Megalázó vereség labdarúgás. A magyar labda­rúgó-válogatott megalázó, 6-1- es vereséget szenvedett szom­baton a világbajnokságra ké­szülő hollandoktól Amszter­damban. A magyar válogatott 26 éve nem nyert a hollandok ellen, azóta sorozatban ötöd­ször kapott ki aktuális riválisá­tól. Ezt megelőzően legutóbb 1994-ben találkozott a két gár­da, akkor 7-1 volt az eredmény. Hollandia - Magyarország 6-1 (1-1). Amszterdam, 45 ezer néző, vezette: Florian Meyer (né­met). Hollandia: Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga (Ooijer, 61.), Mathijsen, Van Bronckhorst- Van Bommel (De Zeeuw, 80.), Van der Vaart (Afellay, 80.) - Kuyt (Robben, a szünetben), Sneijder (Elia, 73.), De Jong - Van Persie (Huntelaar, 68.). Szö­vetségi kapitányiért van Marwijk. Magyarország: Fülöp- Bodnár (Laczkó, 81.), Juhász R., Horváth G. (Vadócz, 80.), Vanczák - Szélesi - Dzsudzsák, Huszti (Lázok, 68.), Bodor - Priskin, Torghelle (Elek Á., 58.). Szövetségi kapitány: Erwin Koeman. Hatodik helyen zárt a Gyarmat labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 26. forduló Kaká Készen áll vb-2010. A 2007-ben az év játé­kosának megválasztott és aranylabdás Kaká készen áll arra, hogy megoldja a rá váró nehéz feladatot, s egyik vezér- egyénisége legyen a világbajno­ki címre törő brazil labdarúgó­válogatottnak. A Real Madrid támadó középpályása ezt arra a felvetésre mondta a pénteki, jo­hannesburgi edzés után, hogy klubjában - sérülésekkel baj­lódva - nem alkotott maradan­dót az elmúlt idényben. „Min­dig is vállaltam a felelősséget, ez számomra nem jelent gon dot - nyilatkozott a 28 éves fut­volt Kálé Elemér, aki az utolsó NB Ill-as meccsét vezette (102 mérkőzést vezetett összesen az NB Ill-ban - szerk). Tőle a Mátra versenybizottság vezetői és az egyesület vezetői köszöntek el, emléktárgyat átadva. A szép fel­vezetések és Schuchmann Esz­ter kezdőrúgását követően estek egymásnak a csapatok. Már a harmadik percben a bajnokcsa­pat kapujában landolhatott volna a labda, de Aranyos Márk a felső lécet találta telibe, majd tíz perc után jött a válasz, Bölcsföldi elől Földi merész kivetődéssel tisztá­zott. Zolnyánszki gyorsaságát ki­használva újabb hazai lehetőség után mentett a kapus. A vezető gól után Langó László egyenlíté­si kísérleténél Komora mutatta be újabb bravúrját, majd a kima­radt hazai helyzetek után bün­tetőből növelte előnyét a baj­nokcsapat. Fordulást követően a felzárkózásért küzdöttek a ha­zaiak, de a kinyílt védelmet megkontrázva növelték előnyü­ket a végig stílusosan és nagyon céltudatosan futballozó ferenc­városi fiatalok. A harmadik ta­lálat után a nézők vastapsa kí­séretében lépett pályára Schuchmann Attila, aki átvette a csapatkapitányi karszalagot Mohácsi Lászlótól. Változatos maradt a játék, mindkét csapat törekedett a gólszerzésre, de a vendégeknek gyorsaságukat ki­használva sikerült növelni elő­nyüket, csupán a hajrában jött a balassagyarmati szépítés. A mérkőzés végére is maradt egy ünnepség, a Mátra-csoport ver­senybizottsága nevében Répássy László titkár és Moh­ácsi Lajos, a játékvezetők elnö­ke adta át az aranyérmeket és a bajnoknak járó serleget a fe­rencvárosi fiataloknak. Nagy Tibor: Gratulálok a Fe­rencvárosnak a bajnoki cím A Balassagyarmat (fehér mezben) alulmaradt a bajnokcsapat ellen Balassagyarmati VSE - FTC n. 1-5 (0-2) Balassagyarmat, 500 néző, ve­zette: Kálé E. (Tóth P., Dobos Zs.). Balassagyarmati VSE: Földi (Geregai) - Benécs (Tóth A.), Gaál, Udvari, Varga - Fekete (Schuchmann), Duba, Zol­nyánszki, Mohácsi - Aranyos, Langó. Edző: Nagy Tibor. FTC Zrt II.: Komora (Hermány) - Vass, Vattai, Baranyai (Takács), Sváb - Szabó R. (Horváth), Peszmeg, Nyilasi B., Papp - Gárdos, Bölcsföldi. Edző: Milovanovic Dejan. GL: Ara­nyos (85.), ill. Bölcsföldi (33.,-11-es- ből, 58., 71.), Nyilasi B. (18.), Gárdos (69.). Sárga lap: Föl di, Benécs, Gaál. Jók: Mohácsi, Udva­ri, Schuchmann, Zolnyánszki, ill. az egész csapat. 18. perc: Rövid pasz- szokkal mattolta a ha­zai védelmet a Ferenc­város, majd Nyilasi Bá­lint 10 méterről helye­zett a kapu jobb alsó sár kába helyezte a labdát. 0-1. 33. perc: A Bölcs földi elleni szabálytalan­ságot követő jogos büntetőt a sér­tett végezte el: a bal alsó sarok­ra helyezett lövésébe Földi csak beleérni tudott. 0-2. 58. perc: Gárdos került a hazai védelem mögé, majd beadása után Bölcsföldi helyezte a kapu közepébe a labdát. 0-3. 69. perc: A sokadik hazai fe­lesleges labdaeladás után Gárdost hozták gólhelyzetbe tár­sai, aki magabiztosan értékesí­tette helyzetét. 0-4. 71. perc: Nyilasi B. ment el a jobbösszekötő helyén, az eléje ve­tődő Geregai mellett az üres ka­pu felé lőtt, Bölcsföldi lesgyanús helyzetben a gólvonalon még bel­jebb segítette a labdát. 0-5. 85. perc: Schuchmann bal oldali bedobása után töb­ben is megcsúsztatták fej­jel a labdát, majd a hosszú oldalon helyezkedő Ara­nyos a lőtt a kapuba. 1-5. A balassagyar­mati vezetők na­gyon megszer­vezték játéko­suk, Schuchmann At­tila búcsúfellépését és a bajnokcsapat kö­szöntését A mérkőzés előtt a Vitalitás SE Eu- rópa-bajnok, többszö­rös magyar bajnok lát­ványtáncosai erre az alkalomra készített koreográfiával szóra­koztatták a Nagyligeti sporttelepen szép számmal megjelent né­zőket A csapatokat a kezdő­körbe a balassagyarmati után­Elbúcsúzott az aktív játéktól Schuchmann Attila pótlás hét-nyolc-kilenc éves képviselői vezették be. A hazaiak népszerű játékosá­nak az egyesület nevében Gaál Dénes és Varsi Attila, míg az Adi­das Naszály sportbolt nevében if­jabb Naszály Aladár nyújtott át ajándékot. A mérkőzés szüne­tében Medvácz Lajos polgármes­ter a pályafutását méltatva kö­szöntötte a VIP teremben a bú­csúzójátékost. Még egy búcsúzó megszerzéséhez. Köszönöm a csapatvezetőknek és játékosok­nak a csupa szív hozzáállást, amit a tavasz folyamán nyúj­tottak. Sajnos a szezon végére teljesen elfáradtunk, elfogytunk. Milovanovic Dejan:- Csak po­zitívan tudom zárni ezt az évet, örülök, hogy játékosaim a mai na­pon is nagyon motivál­tán játszottak. Úgy ér­zem már az első félidőben eldöntöttük a bajnoki pon­tok sorsát. Kanyó Ferenc További eredmények: Püs- pökladányi LE - Putnok VSE 1-1, Tura-Biotech USA - Gyöngyös AK 3-2, Dunakeszi Vasutas - Egri Futball Club Kft. 1-3, Jász Sport FC Kft. Jászbe­rény - Maglódi TC 0-3, Balmaz­újváros FC - Hevesi LSC-Rogeoglobal 3-2, RAFC - Ózd FC 4-0. 1. FTC II 26 19 2 5 76-28 59 2. Maglód 26 16 6 4 60-22 54 3. Putnok 26 15 4 7 51-37 49 4. Balmazúj. 26 13 5 8 43-35 44 5. Egri FC 26 12 5 9 42-22 41 6. Balassagy. 26 12 5 9 35-26 41 7. Túra 26 12 4 10 50-34 40 8. Jászberény 26 11 4 11 47-47 37 9. Hevesi LSC 26 10 5 11 42-48 35 10. Püskökladány 26 7 8 11 31-41 29 11. Gyöngyös 26 5 11 10 27-41 26 12. Ózd 26 5 4 17 34-71 19 13. RAFC 26 5 4 17 24-68 19 14. Dunakeszi 26 5 3 18 27-69 18 Megjegyzés: Döntés született a 24. fordulóban félbeszakadt Du­nakeszi - Heves (14. percben 0-0-s állásnál) mérkőzés ügyé­ben. A Mátra-csoport fegyelmi bizottsága pénteken az érintet­tek meghallgatása után a 3 pon­tot, a 3-0-s gólkülönbséggel a Heves csapata javára igazolta. ballista. - Legutóbbi sérülé­semből is felépültem már, nem érzek fájdalmat a combközelítő izmomban, kondícióm napról napra javul. Tíz napom van, hogy teljesen összeszedjem magam, úgy vélem, nagyon jó állapotban leszek a rajtra.” A brazilok június 15-én kezdenek az észak-koreaiakkal ellen, majd játszanak még az ele­fántcsontpartiakkal és a portu­gálokkal a jövő pénteken kez­dődő dél-afrikai torna G cso­portjában. Sorsoltak kézilabda. A magyar női kézi­labda-válogatott a norvég, a szlovén és a francia csapattal szerepel majd azonos csoport­ban a decemberi dán-norvég közös rendezésű decemberi Eu- rópa-bajnokságon. A szombati, odensei sorsoláson az is kide­rült, hogy Mátéfi Eszter szövet­ségi kapitány együttese Lillehammerben játssza cso­portmeccseit. A SKAID uralkodott atlétika Diákolimpia, megyei összetett bajnokság Közel 250 tanuló részvételével Balassagyarmat adott otthont a Nógrád megyei általános isko­lások atlétikai összetett bajnok­ságának. Salgótarján iskoláinak válogatottja (SKÁ1D) „udvariatlan” vendégeknek bi­zonyultak, ugyanis egyéniben három aranyat szereztek (itt Nagyorosziba, Pásztora, Rútságba, Nógrádra és Érsekvadkertbe egy-egy elsőség jutott), míg csapatban öt alkalommal végeztek az élen (itt a balassagyarmati Kiss Ár­pád kétszer, Rútság egyszer győzött). Kortól függően a diákoknak egy sprint-, és egy középtávfutó számban, kislabda-hajításban, súlylökésben, vala­mint távolugrásban kellett bizonyítani­uk, és az eredményeikért kapott pontok alapján rangsorolták őket. Eredmények. I. korcsoport. Fiúk. Egyéni (31 induló): 1. Ispán Viktor (SKÁ1D, 6,51 mp - 33,42 m) 252 pont. Csapat (5): 1. SKAID (Ispán Viktor 252, Ispán Bálint 195, Musztács Dániel 195, Grajzel Donát 181, Barta Krisztián 179, Tábori Marcell 162.4x50 méteres váltó: 34,13 mp) 1128 pont. 2. Pásztó, Dózsa 999. 3. Balassagyarmat, Dózsa 996. 4. Diósjenő 928.5. Bgy., Szabó Lőrinc 792. Lányok. Egyéni (24): 1. Vass Natália (Nagyoroszi, 6,92 - 29,53) 243. Csapat (4): 1. SKÁID (Lehoczki Lilla 240, Nádasdi Enikő 198, Gecse Dominika 171, Bölcskei Vivien 148, Bíró Dorina 146, Czene Adrienn 100.4x50 m: 35,02) 1013. 2. Érsekvadkert 847. 3. Bgy., Dó­zsa 727. 4. Pásztó 549. II. korcsoport. Fiúk. Egyéni (30): 1 Andó Adrián (Dózsa, Pásztó, 9,11 mp ­418 cm - 48,80 m) 394. Csapat (5): 1. Kiss Árpád „A” (Garamvölgyi Péter 340, Péter Gábor 334, Mátyás János 331, Kácsor Ádám 329, Lavkó Bálint 298, Pap Tamás 261.4x100 m: 1:01,73) 1794. 2. Pásztó 1726. 3. SKÁID 1719. 4. Kiss Árpád „B” 1543.5. Nagyoroszi 1376. Lá­nyok. Egyéni (32): 1. Kaliczka Flóra (Rútság, 10,11 - 451 - 35,30) 413. Csapat (5): 1. SKÁID (Maró Vanda 411, Markó Virág 376, Ponyi Anita 350, Tóth Fanni 340, Kovács Flóra 313, Dénes Réka 306. 4x100 m: 1:03,64) 1939. 2. Kiss Árpád „A" 1837. 3. Pásztó, Dózsa 1662. 4. Rútság 1584. 5. Kiss Árpád „B” 1382. HL korcsoport Fiúk. Egyéni (39): 1. Kiszelák Nikolasz (Nógrád, 7,82 mp 527 cm - 52,40 m -1:49,81 perc) 696. Csapat (6): 1. SKÁID (Varga Csaba 597, Oravecz Zsolt 520, Stork Mihály 515, Sándor Tamás 514, Kovács Áron 509, Gergely Bence 503) 2655. 2. Nógrád 2635.3. Érsekvadkert 2578.4. Kiss Ár­pád 2554. 5. Pásztó 2548. 6. Rútság 2342. Lányok. Egyéni (43): 1 Holman Borbála (Érsekvadkert, 8,99 - 410 - 42,20 - 1:57,57) 649. Csapat (7): 1. Rútság (Paróczy Sára 609, Maglódi Ni­kolett 604, Cserven Gréta 563, Kucsera Laura 516, Veres Bernadett 504, Varga Odett 489) 2796.2. Nagyoroszi 2671.3. Kiss Árpád 2653. 4. SKÁID 2584. 5. Nógrád 2554. 6. Érsekvadkert 2446. 7. Pásztó 2427. IV. korcsoport Fiúk. Egyéni (25): 1. Lajgút Dávid (SKÁID, 12,53 mp - 530 cm - 57,00 m - 11,00 m - 2:34,9 perc) 830. Csapat (4): 1. SKÁID (Lajgút Dávid 830, Dancsák Benjamin 754, Bódi Nor­bert 741, Lehoczki Ákos 713, Bonivárt László 699, Torják Dávid 688) 3737. 2. Kiss Árpád 3561. 3. Érsekvadkert 3376. 4. Pásztó 3240. Lányok. Egyéni (23): 1. Nádasdi Nikolett (SKÁID, 13,67 - 455 - 52,70 - 10,34 - 3:01,7) 847. Csapat (4): 1. Kiss Árpád „A” (Lucska Alexandra 789, Balázs Anna 722, Gólyán Barbara 612, Varga Vivien 599, Szorcsik Zsófia 579) 3301. 2. SKÁID 3286.3. Pásztó 2771.4. Kiss Árpád „B” 2499. * * * A Salgótarjánban megrendezett kö­zépiskolás bajnokságon Tóth-Szarvas László helyett testvére, Levente (Bolyai) nyerte meg az V. korcsoportos súlylö­kést, valamint a diszkoszvetést. B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents