Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-03 / 126. szám
2010. JÚNIUS 3.. CSÜTÖRTÖK KÖZE LET Szexuális bűncselekmények elkövetésében való bűnrészesség ' gyanújával ügyészi vizsgálatot indítottak a német katolikus egyház vezetője ellen. Robert Zollitsch érseket azzal gyanúsítják, hogy több mint 20 évvel ezelőtt a freiburgi érsekség „ ■ személyi referenseként közreműködött egy pedofil bűncselekmény eltussolásában. L w Trianoni emléknap az MSZP nélkül NEM VESZNEK részt az MSZP képviselői a pénteki, trianoni emlékülésen, mert a fideszes többség leszavazta, hogy felszólalhassanak. Ellenben nagygyűlést szerveznek a budapesti Liszt Ferenc térre. A Jobbik a Szabadság térre vonul, hogy az ereklyés országzászló visz- szaállítását követelje. HM: erkölcsi megújulás vagy tisztogatás? VÉDELMÉBE VETTE a Honvédelmi Minisztérium leváltott vezetőit az MSZP. A párt mészárlásnak minősítette a személycseréket. A tárca szerint az MSZP-nek nincs alapja a kritizálásra. Florida felé közelít a megállíthatatlan olaj az olajfolt a Mexikói-öböl- ben elérte Mississippit és Alabamát, s Florida partjai felé közelít A szennyeződés a hét végére érheti el az üdülőparadicsom strandjait. Már az FBI is nyomoz az olajkatasztrófa ügyében. Bejelentette lemondását a japán kormányfő pártja előtt bejelentette lemondását Hatojama lukio japán kormányfő. Népszerűsége 17 százalékra zuhant, miután ígéretével ellentétben nem állapodott meg az Okinava szigetén működő amerikai támaszpont áthelyezéséről. Hatojama levonta a következtetést Sok a lutri az új rendszerben hatékonyság Már minden szereplője ismert az új kormányzati szerkezetnek Az államfő tegnap átadta kinevezéseit az új államtitkároknak. Összesen negyvenketten töltenek be ilyen posztot. Vajon hatékonyabb lesz ez a struktúra az előzőnél? Vég Márton Sokáig tartott, de végül a második Orbán-kormány valamennyi államtitkára átvette kinevezési okmányát Sólyom László államfőtől. Két fordulót kellett tartani, mert negyvenegyen nem fértek be a Sándor-palota legnagyobb termébe, a Tükör Terembe. A ceremóniáról és az utána készült csoportképről Varga Mihály hiányzott, a Miniszterelnökség államtitkára brüsszeli útja után pénteken keresi majd fel a köz- társasági elnököt. Az államtitkár-koszorú legismertebb tagja kétségtelenül Czene Attila: az olimpia bajnok úszó felügyeli majd a sportügyeket. Most már minden szereplője ismert a kissé felforgatott kormányzati szervezetnek. Orbán Viktor miniszterelnök több intézményt összevont, és a vezetésen is változtatott. Az új kormányban 15 helyett 8 minisztérium lesz, a miniszterek munkáját a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár és egyes szakterületeket felügyelő államtitkárok fogják segíteni. Ez a költségek csökkentésének a látszatát kelti, ám a Bajnai- kormány munkáját a 15 miniszter mellett csak 20 államtitkár segítette. Tehát most kevesebb lett a tárcavezető, de megszaporodtak az államtitkárok. Azt azonban, hogy melyik rendszer kerül többe, csak akkor lehet megmondani, ha döntenek a tisztségviselők fizetéséről. Az új felállásban a kormányfő a stratégiai kérdésekkel foglalkozna, és a napi szervezési munkát meghagyná Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek. „Az új kabinet egy az eddigiektől eltérő, egyszerre több nyugati struktúra elemeit is tartalmazó Navracsics Tibor köszöntötte az új államtitkárokat, köztük Németh Zsoltot, a külügyi tárca tisztségviselőjét és egybeolvasztó szerkezetben dolgozik majd. Ebben sok a lutri” - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a példátlanul kevés minisztérium segítheti az átlátást, de csak a gyakorlatban derül majd ki, hogy vaREPASSY ROBERT IGAZSÁGÜGYI ÁLLAMTITKÁR „A kormányprogramban rögzített irányok alapján igyekszem elősegíteni az igazságügy területén a legközelebbi hónapok jogalkotási feladatait Ezekben hangsúlyt kaphat a mulasztásos alkotmánysértések lehet& ség szerinti mielőbbi orvoslása, e téren már konkrét lépések is történtek, hiszen szeptembertől felállnak a közigazgatási hivatalok, létrehozásra vár például a jogalkotási törvény, megoldásra a kisebbségek országgyűlési képviselete. ” lójában mennyire lesz hatékony az új felállás. Hozzátette: az egyik legfontosabb kérdés, miként sikerül megoldani különböző területek egy minisztériumban történő összevonását úgy, hogy a félelmekkel ellentétben egyetlen ágaBENCSIK JANOS BELGAZDASÁGÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR „Az otthonteremtés, a vállalkozásfejlesztés, a fogyasztóvédelem, a klíma- és az energiaügyek tartoznak majd hozzám. Fontos feladatom lesz a devizahitelesek megsegítését biztosító jogszabályok előkészítése, az új otthonteremtési stratégia kialakítása. Kiemelt jelentőségűnek tekintem a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését Sürgősen felül kell vizsgálnunk az energiahatékonysági programot.” zat se szenvedjen ettől hátrányt. Fontosnak nevezte, hogy 2011-ig kigyomlálják az előre nem látott hibákat, mert csak úgy lehet sikeres Magyarország EU-elnöksége. „Ahhoz szoktunk hozzá, hogy akkor erős egy ágazat, ha minisztere van és nem csak államtitkára. Ebben a szisztémában bár kevés a miniszter, a sok államtitkár is junior miniszterként értelmezhető” - magyarázta Kiszelly Zoltán. A politológus azzal nem értett egyet, hogy-a jelenleginél erősebb elnöki hatalmat biztosító rendszer lenne felfedezhető a berendezkedésben. Legalábbis egyelőre, ugyanis a Fidesz június 28-án megnevezi államfőjelöltjét, aki biztosan nem Sólyom László lesz. Hosz- szabb távon változhat a helyzet, ezt jelzi, hogy a kormánypárt az Országgyűlés elé terjesztette az alkotmány-előkészítő bizottság létrehozásáról szóló javaslatát. A 45 fős testület 30 tagját delegálná a kormányoldal. Nekik 2011. június 30-ig kellene az új alkotmány alapvető elveire vonatkozó határozati javaslatát előterjeszteniük. Államtitkárok listája MINISZTERELNÖKSÉG: Varga Mihály BELÜGYMINISZTÉRIUM: Kontrát Károly, Tállai András és Felkai László KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM: Balog Zoltán, Kovács Zoltán, Répássy Róbert, Rétvári Bence, Szabó Erika, Szászfalvi László és Gál András Levente HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM: Simicskó István, Fodor Lajos KÜLÜGYMINISZTÉRIUM: Németh Zsolt és Bába Iván NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM: Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András, Naszvadi György és Nagy Róza NEMZETI ERŐFORRÁS minisztérium: Czene Attila, Halász János, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós, Szócska Miklós, Szőcs Géza és Jávor András NEMZETI FEJLESZTÉSI minisztérium: Fónagy János, Halasi Tibor, Hegmanné Nemes Sára, Molnár Ágnes, Nyitrai Zsolt, Völner Pál és Vízkelety Mariann VIDÉKFEJLESZTÉSI minisztérium: Ángyán József, Czerván György, Illés Zoltán, Kardeván Endre, V. Németh Zsolt és Farkas Imre Orbán Brüsszelben tárgyal az unió vezetőivel A lengyel-magyar történelmi kapcsolatok kiegészítéseként minél gyorsabban meg kell indítani az észak-déli infrastrukturális fejlesztéseket - értett egyet Varsóban Orbán Viktor és Bronislaw Komorowski ideiglenes lengyel elnök. A magyar kormányfő szerda reggel Jaroslaw Kaczynskivel, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt elnökével, a júniusi elnökválasztás egyik jelöltjével találkozott. Megerősítették azt a meggyőződést, hogy a közép-európai együttműködés iránti elkötelezettség az egész lengyel politikában jelen van, így az nem pártkérdés. Orbán tegnap Brüsszelbe repült, ahol munkavacsorán vett részt az Európai Bizottság Európai Néppárthoz tartozó biztosaival. Ma Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével tanácskozik. Ezt követően Herman Van Rompuyjal, az Európai Tanács elnökével, Jósé Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár- ral folytat tárgyalásokat. A kormányfő kíséretében van Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Martonyi János külügyminiszter, aki részt vett az EU-Nyugat- Balkán külügyminiszteri konferencián, a bosznia-hercegovinai fővárosból repült Brüsszelbe. ■ Idézet Nem kívántam erőszakkal megszerezni a hatalmat, és nem is hívtam fel erre senkit - mondta az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György a Fővárosi ítélőtáblán a másodfokú tárgyaláson. Budaházy Orbán Viktort idézte, aki szerint „lezárult egy átmeneti időszak’, így a vádlott arra utalt: „ez a kijelentés is sejteti, hogy nem volt teljesen korrekt az elmúlt húsz év”. Rekordvízmagasságok Észak-Magyarországon Veszélyhelyzet kihirdetését kérte tegnap a kormánytól a Borsod- Abaúj-Zemplén, valamint a Jász- Nagykun-Szolnok megyei védelmi bizottság az árvíz miatt. A védekezéshez honvédségi erőt is kérnek. Az eddig mért legnagyobb vízállásokra vagy azokhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Herná- don; szinte valamennyi folyón - a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével - harmadfokú a készültség. Borsodban mintegy hatvan szakaszon van érvényben teljes útzár, 18 települést nem lehet megközelíteni. Útlezárások voltak több megyében. Nógrád megyében csaknem kétezer ember kitelepítését azért rendelték el, mert a közigazgatásilag Pásztóhoz tartozó hasznosi víztározó gátjának átszakadása veszélyeztetheti a házukat. Harmadfokú riasztás van érvényben a Taktán és a Tárnán is. Sátoraljaújhelyen a Ronyva reggelre három helyen már átbukott a töltésmagasításokon, a városban két hete 700 házat vett körbe a víz. Rakacaszendről 15 családot, mintegy 45 embert kellett kiköltöztetni. A Tisza a kárpátaljai és hazai szakaszon kismértékben árad, de az előrejelzések szerint a folyón csak Tiszabercelnél kell számítani készültség feletti vízállásra. ■ É. S.