Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-30 / 149. szám

mm m KOZELET Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke azt következő ülésén, hogy a bizottság támadja meg az OVB tagjainak megújítá­sáról szóló fideszes törvényt. Szigeti Péter egy tapinterjúban azt mondta, ha ezt a testület nem teszi meg, akkor valószínűleg ő maga nyújt be kifogást. * Berlusconi támadója megússza a pert nem állítható bíróság elé az a férfi, aki decemberben a milánói dóm kicsinyített másolatával arcon dobta és megsebesítette Silvio Ber­lusconi olasz kormányfőt. Massimo Tartaglia már rég­óta pszichés bajokkal küzd, nem volt tudatában agresz- szív cselekedetének, így al­kalmatlan arra, hogy bírósá­gi eljáráson vegyen részt. Újabb nyilvános vagyonnyilatkozatok Fellegi takarékoskodik éjfélig kellett nyilatkoznia a nem parlamenti képviselő minisztereknek a vagyo­nukról. A négy érintettből lapzártánkig Fellegi Tamás mérlege került fel az inter­netre. A fejlesztési minisz­ternek Szentendrén három ingatlana van: felerészben tulajdonosa egy 215 négy­zetméteres családi háznak és két lakásnak. 150 millió a megtakarítása. Fizetése 1,1 millió forint Új modulra kapcsolták a Szojuzt A NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁS (ISS) legénységének fedélze­ti mérnöke, Fjodor Jurcsihin sikeresen átkapcsolta kézi vezérléssel a „mentőcsónak­ként” szolgáló Szojuz űrha­jót az ISS Zvezda (Csillag) nevű régi moduljáról a Rasszvet (Hajnal) nevű újra. A másfél órás műveletet az amerikai féllel egyeztetve hajtották végre. Schmitt Pál a köztársasági elnök parlament „Készen állok a csapatmunkára” - Az ember lesz a középpontban Augusztus 6-tól Schmitt Pál lesz a köztársasági el­nök, miután a parlament kétharmados többséggel támogatta a megválasztá­sát. Az MSZP jelöltje, Ba­logh András 59 szavaza­tot kapott. Vég Márton Ötödik alkalommal választott ál­lamfőt a parlament: titkos szava­záson kétharmados többséget kapott Schmitt Pál, a Fidesz- KDNP jelöltje. A politikai erővi­szonyoknak megfelelően már az első forduló érvényes és eredmé­nyes volt: a képviselők közül 263-an támogatták a jelenlegi házelnök megválasztását, aki augusztus 6-án váltja hivatalá­ban Sólyom László államfőt. (A Fidesznek és a KDNP-nek 263 képviselője van a parlamentben.) Balogh Andrásra, az 59 fős MSZP-frakció köztársaságiel- nök-jelöltjére 59-en voksoltak. A szavazatszámlálók 44 érvényte­len voksot találtak az urnákban, 386 képviselőből összesen 366- an adtak le szavazólapot. A Job­bik-frakció szavazott érvénytele­nül (nem ikszeltek), míg az LMP egyáltalán nem szavazott, mert ők Sólyom László maradását tá­mogatták volna. Az eskütétel után a boldog Schmitt Pál a köztársasági elnök páholyába ment, ahol kezet fo­gott Sólyom Lászlóval, Ba­logh Andrással, majd fo­gadta Orbán Viktor mi­niszterelnök, a frakcióve­zetők és a pártelnökök gra tulációját. Az MSZP frak dójának többsége sem az eskü, sem a beszéde után nem tapsolt. Az ülés vége után Schmitt négyszemközt beszélt Sólyom Lászlóval az el­nök irodájában, majd a parlament Vadász­termében a képvise­lők és a meghívott vendégek állófoga­dással köszöntötték az új köztársasági elnö­Eskü után. Kiszivárgott hírek szerint Orbán Viktor ragaszkodott a személyéhez, olyan ember kellett, aki olykor esendőnek tűnhet, de szerethető köt. „Készen állok a csapatmun­kára” - jelentette ki államfője- lölti beszédében Schmitt Pál. Szerinte az elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia. Leszögezte: bár államfőként pártsemlegesen kell eljárnia, és ezért megválasztása esetén le­mond fideszes párttagságáról, ez nem jelent majd értéksemle­gességet. „A polgári értékrendet kívánom követni, és a keresz­ténység iránti alázat határoz­za majd meg a munká­mat, amihez a Mindenható se­gítségét kérem” - fogalmazott. Fontosnak nevezte a kormány­fővel az együttműködést. Megis­mételte, nem kíván gátja lenni a törvényhozásnak, de bízik ben­ne, alkotmányosak lesznek a parlamenti többség javaslatai. Szerinte egy új alkotmánnyal le kell zárni a rendszerváltás óta eltelt időszakot, és megalapozni egy új Magyarországot. „Nem le­hetek majd tekintettel arra, hogy mely párt javaslata vonatkozá­sában kell az alkotmány által biztosított elnöki jogkört érvé­nyesítenem” - szögezte le. Méltatta elődeit, azt mondta, sokat tanult tőlük, és őszinte megtiszteltetésnek érzi, hogy a nyomukba léphet. Ugyanakkor egyértelművé tette, Sólyom Lász­lóval ellentétben a közjogi tisztsé­gekre való jelöléskor a pártokkal előzetesen egyeztet majd. „A természet legcsodálatosabb teremtményét, a dolgozó és hívő embert fogom a tevékenységem középpontjába helyezni, párbe­szédre fogok törekedni, és igyek­szem majd megkérdezni és meg­hallgatni minél több magyart ar­ról, hogyan képzelik el a jövőjü­ket” - hangsúlyozta Schmitt Pál. Legfontosabb feladatának azt ne­vezte, hogy egy személyben kife­jezze a nemzet egységét és őrköd­jön a demokrácia felett. Kiemel­ten kezeli majd a sportot, az egészséges életmódot, a magyar nyelv ápolását, és aktív külpoliti­kát ígért. Nem üres színház volt, tudatosan vállalta a szerepét Balogh András AZ MSZP ÁLLAMFŐje- löltje tudatosan vál­lalta a vesztes szere­pét, amely kivételes lehetőséget adott arra, hogy fel tudjon mutatni olyan elveket, értékeket, amelyek szívéhez a leg­közelebb állnak. „Nem üres színházi jelenet volt" - mondta Balogh András. Szerinte kétféle szava­zás van: az egyik elvek, esz­mék, programok összevetésén alapul, a másik a pártok iránti lojalitáson. Hozzátette: sok eu­rópai demokráciában teljesen elfogadott elv, hogy a frakciók tagjai arra szavaznak, akit a pártok a legjobbnak tartanak. „Most is ez történt" - mondta. Balogh ma egyeztet az MSZP­vel. Eldönti, politikusnak áll-e. Szerinte nem szép dolog akkor elhagyni egy hajót, ha az nem duzzadó vitorlákkal halad. M Esterházy attila sok sikert kí­vánt Schmittnek. „Remélem, a kritikus pillanatokban tudni fogja, mi a köztársaság elnöké­nek feladata, és nem Orbán-f& ként, hanem valódi államfő­ként fog viselkedni” - mondta Balogh: A lojalitás elfogadott norma Hatala főkapitányként tér vissza meghallgatás Egy fegyelmezett rendőr ügyel az emberi méltóság betartására Elosztotta a tárcákat a szlovák koalíció Támogatta Hatala József országos rendőrfőkapitánnyá történő kine­vezését az Országgyűlés honvé­delmi és rendészeti bizottsága. „Munkámat a törvények szelle­mében kívánom végezni, és leg­főbb feladatomnak a rendőrség szolgálati rendjének és fegyelmének erősí­tését tartom” - mond­ta meghallgatásán Hatala. Fontosnak nevezte, hogy a rendőrség személyi állománya messzemenőkig szem előtt tartsa az emberi méltóságot. Kiemelte a parancsnoki munka tekintélyé­nek visszaállítását, a felelősségi rendszer rendbetételét. Hatala szerint 4,2 milliárd forint hiány­zik a rendőrség költségvetéséből. Új rendőrség, Új vezetőkkel. Hatala 1998-2006-ig az ORFK közbiztonsági főigazgatója volt, pár napja Sólyom lászló helyez­te vissza nyugállományból hiva­talos állományba. Az ellenzék sérelmezte, hogy Bencze József főkapitány leváltá­sáról csak egy bizott­sági ülés meghívójá­ból értesültek. Kont­rát Károly belügyi ál­lamtitkár a személycsere indoka­ként azt mondta, a kormány ki­emelt szerepet szán a közbizton­ság helyreállításának, mivel a magyar rendőrség elvesztette az emberek támogatását, bizalmát. A nemzet érdekében új rendőr­ségnek kell születnie, ehhez pe­dig új vezetők kellenek. ■ A parancsnok tekintélye. Hatala József Kontrát Károly államtitkárral Szlovákiában megszületett a koa- ticiós egyezség a tárcák és a par­lamenti tisztségek elosztásáról. A Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) a kormányfői bár­sonyszéken kívül négy tárcát kap. Szintén négy minisztériu­mot kap a Szabadság és Szolidaritás (SaS), ők adják a parlament elnökét is. A keresz­ténydemokrata mozgalomnak (KDH) és a Hídnak három-három minisztere lesz. Az SDKU kezében lesz a pénz­ügy, az oktatásügy, a külügy és az igazságügy. Az SaS fogja vezetni a védelmi, a munkaügyi, a kultu­rális és a gazdasági tárcát. A KDH adja a belügyminisztert, az egész­ségügyi minisztert és a közleke­dési minisztert. A Híd az ag- rárium és a környezetvédelem felelőse lesz, s megkapta az em­beri jogi és kisebbségi kormány­főhelyettesi tárcát. Dzurinda volt kormányfő a külügyminiszteri poszt várományosa. Ivan Miklós, az SDKU alelnöke a pénzügy- miniszter. A Híd poli­tikusai közül Rudolf Chmel volt diplomata a kormányfőhelyettes, míg Sólymos László a környezet- védelmi, Simon Zsolt pedig a me­zőgazdasági tárcát fogja vezetni. Az új házelnök Richard Sulik, az SaS vezetője. A Híd elnöke, Bugár Béla lehet az egyik parla­menti alelnök. ■ É. S. ■ A Híd kapta a ki­sebbségi tárcát.

Next

/
Thumbnails
Contents