Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-26 / 146. szám

2 2010. JÚNIUS 26., SZOMBAT NOGRAD MEGYE Akkor most Híd, vagy Most? választás után Agócs József: „Magyar, jobbközép, a választóinknak megfelelni kívánó párt vagyunk” Fel kell tennünk magunknak a kérdést: a fiatalok, a felnövekvő gyermekek érdekében, vagy elhunyt elődeink sérelmeitől vezérelve akarunk-e politizálni?- mutatott rá Agócs József, Fülek polgármestere, a Híd (szlovákul: Most) politikai párt járási elnöke. Kopka Miklós - Schveiczer Krisztián RWu Mint ismeretes: a közelmúltban tartott szlovákiai parlamenti választás földrengésszerű változásokat okozott. Robert Fico és pártja, az Irány- Szociáldemokrácia (Smer) ugyan nyert, de nem akkora különbséggel, hogy újra kormányt tudjon alakítani. így őt min­den bizonnyal Iveta Radicova követheti a miniszterelnöki székben, négy jobbol­dali párt, a Szlovák Demokratikus és Ke­resztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Szabadság és Szolidaritás, valamint a Híd támogatásával. Az alig egy éve alapított, Bugár Béla vezette Híd több mint nyolc százalékos eredményé­nek köszönhetően tizennégy képviselőt- hét magyar és hét szlovák nemzetisé­gűt - küldhet az országgyűlésbe. Eköz­ben a szlovákiai magyarság képviseleté­nek eddigi zászlóshajója, a Magyar Koa­líció Pártja Csáky Pál vezetésével parla­menten kívüli tényezővé vált.- Ön több mint tíz év elteltével lépett ki a közelmúltban a Magyar Koalíció Pártjá­ból, s döntött úgy, hogy inkább az újon­nan alapított Híd-Most politikai párt sike­réért dolgozik tovább. Miért?- Fel kell tennünk magunknak a kér­dést: a fiatalok, a felnövekvő gyermekek érdekében, vagy elhunyt elődeink sérel­meitől vezérelve akarunk-e politizálni? A Magyar Koalíció Pártja ez utóbbi mellett döntött, s az általa képviselt arrogáns stí­lus, a szlovákok állandó támadása gya­korlatilag elszigetelt, hátrányos helyzetbe sodort minket, szlovákiai magyarokat. Fülek polgármestereként én nagyon jól tudom, mi volt itt abban a nyolc évben, amíg a magyarok kormányon voltak, Bugár Béla vezetésével, és mi volt az el­múlt négy esztendőben. Alig érkezett kormányzati támo­gatás a déli megyékbe. Tudo­másul kell venni, hogy mi Szlovákia állampolgárai va­gyunk, tőle kell kérnünk a megélhetéshez szükséges forrásokat, nem pedig Ma­gyarországtól. Tudni kell mozogni a politikában, nem szabad fejjel menni a falnak, egyedül az előrelátó gondol­kodásnak lehet haszna.- Vannak, akiknek nem egyértelmű: magyar párt-e egyáltalán a Híd?- Kétszázötezer magyar ember szavazott rá, akkor miért ne lenne magyar? A bizonytalanság annak „kö­szönhető”, hogy Szlovákiá­ban megpróbáltak besároz­ni, árulónak bélyegezni ben­nünket, Magyarországon pedig gyakorlatilag el vol­tunk titkolva. Éppen ezért örülök, hogy a Nógrád Me­gyei Hírlap - az ottani médi­umok közül gyakorlatilag egyedüliként - egyfajta Ilid­ként szolgál számunkra, hogy az anyaország is meg­ismerhessen bennünket. Szóval a Híd egy szlovák tá­mogatással létrejött, jobbkö­zép magyar párt. Progra­munkban ugyanúgy jelen vannak a keresztény értékek, mint a nemzeti vonal és a szlovákokkal való megegyezés. Vagyis mindaz, amit az itt élők, s a fejlődés érdekében ésszerűnek tartunk. Igazunkat bizonyítja, hogy ket­tőt leszámítva az összes magyarlakta vá­rosban a Híd nyert az MKP-val szemben. Füleken például mi 37,28 százalékot sze­reztünk, ők pedig 27,42-t, de a falvakban is hasonló volt a helyzet Mi győztünk az olyan, MKP-bástyának számító választó- kerületekben is, mint Dunaszerdahely, Komárom és Galánta. Ennél is többet mond azonban, hogy olyan, abszolút szlo­vák településeken is sikerült szavazato­kat szereznünk, mint Zsolna és Gyetva, Szemezgetés a Híd programjából • Támogatni kell a szülőföld védelmét. • Támogatni kell a kisebbségi azonosságtudat fejlesztését, azaz jogszabá­lyi és pénzügyi támogatásban kell részesíteni a kisebbségek kultúráját, nyelvhasználatát és iskolaügyét (kisebbségi törvény, kisebbségi nyelv- használatról szóló törvény). • Azonos esélyt kell biztosítani minden régió fejlesztése számára. • Fel kell számolni a korrupciót a közpénzek kezelése során. • Az egyenadót lehetőség szerint 17%-ra kell csökkenteni. • Szabálysértések és kisebb lopások esetén az elkövetőnek (kiskorúak ese­tén a szülőnek) közmunka formájában meg kellene térítenie az okozott kár kétszeresét. ahol korábban magyar pártnak egyálta­lán nem volt keresnivalója.- Mi volt a Híd sikerének titka?- Az MKP által tanúsított arrogancia is a malmunkra hajtotta a vizet, a győzel­münk alapvető oka mégis egyértelműen a programunk, amelyben megfogalma­zódott az együttműködés, a nyitottság, a tisztesség és a felelősség magyarok és szlovákok, valamint a többi nemzeti ki­sebbség között. Mindez a kölcsönös biza­lom, tolerancia és összefogás jegyében. Fontos célunk az egyenlő fejlődés feltét­eleinek biztosítása egész Szlovákia szá­mára, felzárkózási programok megvaló­sítása a leszakadó déli és keleti régiók­ban. Leszögeztük ugyanakkor, függetle­nül nemzeti hovatartozásuktól a Szlovák Köztársaság állampolgárainak államal­kotó szerepét is. A Híd nem csupán a magyarok, de az itt élő összes kisebb­ség, ruszinok, cigányok, németek érde­keit is képviselni akarja. Robert Fico egyik kedvenc mondása volt, hogy állan­dóan csak a magyarok háborognak, más kisebbség nem. Holott a többiek is elége­detlenkedtek, csak nekik nem hallatszott a hangjuk.- A Híd minden bizonnyal kormányza­ti szerepkörbe kerül Más megvilágításba kerülhetnek ezzel bizo­nyos nagypolitikai kérdé­sek, mondjuk a szlovák nyelvtörvény?- Ami a szlovák nyelv­törvényt illeti, az pusztán kampányfogás volt a na­cionalista, soviniszta Fico-kabinet részéről. Én elolvasni sem voltam haj­landó, noha polgármeste­ri hivatásomnál fogva kö­% telességem lenne a jog­szabályok ismerete. Fon­tos azonban, hogy az új kormány az első lépések között eltörölje a bünteté­sekre vonatkozó passzu­sokat, még akkor is, ha tudom, azok pusztán a megfélemlítést szolgál­ták. Ám egy demokráciá­ban ez is elfogadhatatlan.- Mi a helyzet a ma­gyar kormány által elfo­gadott kettős állampol­gársággal?- A szlovákiai magyar­ság szempontjából sze­rencsésebb lett volna, ha a magyar fél megvárja ez­zel, amíg lezajlik a vá­lasztás a Szlovák Köztár­saságban. Akkor talán a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt nem szerzi meg azt a kilencszáz sza­vazatot, amellyel ismét bejutott a parla­mentbe. A kettős állampolgárságtól ugyanis félnek a szlovákok, mert attól tartanak, annak felvételével az itt élő fél­milliós magyar kisebbség magyar állam­polgárként kéri majd a Felvidék vissza­csatolását Magyarországhoz. Mindenkit emlékeztetnék azonban arra, hogy an­nak idején a magyar igazolványt is csak a jogosultak huszonöt százaléka váltotta ki, zömmel azok, akiknek valamilyen anyagi előnyük származott belőle, mond­juk utazási kedvezmény a főiskolások és a nyugdíjasok esetén. Nekem például nem volt magyar igazolványom. Meglátá­som szerint a kettős állampolgárságról akkor kell majd beszélni, ha a két kor­mány összeül és egyeztet erről a kérdés­ről, kétoldalúan meghatározva, hogy mi­ről is szól ez a fogalom.- Füleket hogyan érinti, hogy új kormá­nya lesz Szlovákiának?- Sok téren hátrányos helyzetben éljük az életünket mi, szlovákiai magyarok. Az alakuló jobboldali kormány programjá­ban azonban minden bizonnyal szerepel­ni fog többek között a déli, R7-es gyorsfor­galmi út megépítése is, amely befektető­ket, s általuk új munkahelyeket hozhat Füleknek és környékének. Minden ön­kormányzatot, így városunkat is rendkí­vül rosszul érinti a Fico-kormány által a takarékosság jegyében meghirdetett kö­zel nyolcvanöt százalékos állami forrás­csökkentés. Mi ezt nem tudnánk kigaz­dálkodni, csak ha a négyszázharminc al­kalmazottunk több mint a felét elkülde­nénk, lekapcsolnánk a közvilágítást és így tovább. Ez persze a teljes összeomlás­sal lenne egyenlő. Bőven lesz tehát ten­nivaló az elkövetkezendőkben.- Mi lesz a jövőben a szlovákiai magyar­ság képviseletével? Marad a megosztott­ság a Híd és az MKP mentén, vagy létrejö­het valamiféle egyezség? Különös tekintet- telarra, hogy ekét magyar párt együttesen Szlovákiában eddig soha nem látott nagy­ságú, 13 százalékos támogatottságot ért el a választáson.- Biztos vagyok benne, hogy a Csáky Pál-féle MKP-val karöltve nem lettünk vol­na képesek ekkora támogatottságot sze­rezni, ez ugyanis elriasztotta volna a szlo­vák választókat. Vagyis nem lett volna meg a 13 százalék. Mindenesetre a Híd megalapítása óta azt hirdette, s továbbra is fenntartja, hogy hajlandó együttműköd­ni egy minden tekintetben megújult MKP-vel. E két párt közösen tudná igazán ellátni a magyar érdekképviseletet ­Választási eredmények 2010.06.12. Besztercebánya Losonci Fülek megye járás város Smer 35,15% 33,29 11.9 SDKÚ 14,22% 11,25 7,4 SaS 12,68% 10,78 __7,2 Hí d-Most 7,18% 13,06 37,2 KDH 5,44% 3,21 0,7 MKP 5,42% 9,49 27,4 S HZDS 5,40% 4,85 2,0 SNS 5,06% 5,07 1,6 A két magyar pártra szavazók közül az adott járásban ennyien támogatták a Hidat az MKP-t Pozsony 92,7% 7,3% Szene 78,4% 21,6% Dunaszerdahely 60,8% 39,2% Galánta 67,5% 32,5% Váqsellye 62,8% 37,2% Nyitra 75,5% 24,5% Komárom 52,1% 47,9% Érsekújvár 65,4% 34,6% Párkány 45,8% 54,2% Léva 56,7% 43,3% Nagykürtös 44,6% 53,4% Losonc 57,2% 42,8% Poltár 93,1% 6,9% Rimaszombat 50,5% 49,5% Nagyrőce 53,9% 46,1% Rozsnyó 65,5% 34,5% Kassa 85,1% 14,9% Kassa-vidék 69,3% 30,7% Tőketerebes 45,8% 54.2% Naqymibály 56,3% 43,7% Forrás: Új Szó Kistérségek találkoztak OTP az árvízkárosultakért G. E. ___________________ It äftMijftereMft- A kistérség gye­rekesély irodájának munkatár­sai a többcélú társulás elnöké­nek, Lavajné Dóka Éva, polgár- mester és Molnár József alpol­gármester támogatásával és együttműködésével műhely- megbeszélésre hívták azon kis­térségek képviselőit, akik a bátonyterenyeihez hasonlóan benyújtották támogatási igényü­ket az Integrált helyi programok a gyermekszegénység csökken­tésére című pályázati forrásra. Az esemény iránti érdeklődés a szervezők előzetes várakozásait is fölülmúlta, az ország tíz leghátrá­nyosabb helyzetű kistérsége kép­viseltette magát a tizenegy pályá­zóból. Vendégük volt a hevesi, a sásdi, a kisteleki, a sarkadi, a mezőcsáti, a szigetvári, a csengeti és a jánoshalmai kistérség. A találkozó célja az volt, hogy a kistérségek az illetékes szer­vektől választ kapjanak a pályá­zat elindításának jelentős csúszá­sa miatt felmerülő kérdésekre és megoldást keressenek a felmerü­lő problémákra. Ä rendezvényen Perity Ilona, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviselője arról tájékoztatta a je­lenlévőket, hogy az irányító ható­ság meghozta döntését és beszá­molt annak eredményeiről. El­mondta, hogy a támogatási szer­ződés megkötése legkésőbb szep­temberre várható. A megbeszélés tapasztalatcse­rével ért véget, ahol az első és má­sodik körös pályázók megállapod­tak a további szoros együttműkö­désben és kapcsolattartásban. , A község evangé­likus közössége kicsi, de nagy múlttal és jelenleg is lendületes élettel rendelke­zik. Néhány éve bővült temp­lommá az addig egyetlen kis szobából álló közösségi hely. Köszönhető ez az akkor még aktív Kopka Lászlónak, aki nem csak a faluért tett sokat, hanem egyházáért is. Adva volt tehát egy na­gyobb befogadóképességű hely, amiből hiányzott a meg­felelő berendezés. Ebben az időben bukkantunk egy hir­detésre, amit a Budapest, Vaj­da Péter utcai evangélikus gyülekezet tett közzé - mesé­li Barta Zoltán evangélikus lelkész. Templomi berendezé­süket (padok, szószék) aján­lották további hasznosításra, mivel az ő szent helyüket technikai okok miatt le kellett bontani. Lelki értelemben ez egyfajta szervátültetésnek minősül. A donor pesti egy­házközség szíve immár Kisbágyonban dobog tovább. A lelkes bágyoniak ünne­pet szerveztek a padok és szószék felszentelése köré, amit Szabó András a nógrá­di evangélikus egyházmegye esperese végzett június 6-án. Az ünnepet fűszerezte új egyházi tisztségviselők szol­gálatba állítása. Hárman ré­szesültek presbiteri avatás­ban, amit szintén az esperes celebrált. A legnagyobb hazai hitelin­tézet kötelességének tartja, hogy a pénzügyi szolgáltatáso­kon túl aktív közreműködője legyen az árvízkárok miatt ne­héz helyzetbe került ügyfelei problémái megoldásának. A hitelintézet aktív társadalmi szerepvállalásának részeként májusban 500 millió forinttal támogatta a májusi ítéletidő - viharok, belvíz, árvíz - káro­sultjait a Magyar Vöröskereszt közreműködésével. Ez az ado­mány az elmúlt húsz év legna­gyobb egyösszegű felajánlása, amely a Magyar Vöröskereszt­hez érkezett. Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Faktoring Zrt. a jelzálog­gal terhelt, károsult ingatlanok esetében egyedi elbírálással le­hetővé teszi, hogy a biztosító által térített, a bankra enged­ményezett kártérítést az érin­tett ügyfelek a károk helyreál­lítására fordíthassák. Ehhez azonban szükséges, hogy az ügyfél írásban vagy személye­sen megkeresse a hitelt folyó­sító OTP bankfiókot. Az OTP Faktoring Zrt. azon esetekben, amelyeknél a köl­csön fedezete lakóingatlan, fel­függeszti a jogi behajtási eljá­rások megindítását, és szüne­telteti a megindított végrehaj­tási eljárásokat, ami jelenleg mintegy 4500 fedezettel bizto­sított ügyletet érinthet. Egyide­jűleg az OTP Bank Nyrt. és az OTP Faktoring Zrt. adósvédel­mi programja továbbra is lehe­tőségeket nyújt az ügyfelek át­meneti fizetési nehézségeinek kezelésére.

Next

/
Thumbnails
Contents