Nógrád Megyei Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-14 / 135. szám

14., HÉTFŐ A C 30-as Volvo a mai pi­ac egyik legkülönlege­sebb szereplője. Járt már szerkesztőségünkben az 1,6-os benzines alapmo­dell, az 1,6-os szupertaka- rékos dízel és most leg­utóbb egy kétliteres dízel automatával. Az kétségte­len, hogy az összes közül ez utóbbi tudta leginkább visszaadni a tervezők el­képzeléseit. Csörgő Balázs TESZT: VOLVO C30 2.00 MOMEN­TUM. Kezdhetném azzal, hogy a 2010-es modell sem lett na­gyobb, folytathatnám úgy, hogy nem lett praktikusabb és zár­hatnám azzal, hogy még min­dig igazi kuriózum az autó. Igaz ami igaz, az új lámpákkal, hűtő­ráccsal sokkal szebb lett az au­tó. Végre a vagány hátsóhoz a Volvo mérnökei rajzoltak egy hasonlóan különleges, új front részt. A lemezek alatt már jóval kevesebb az újdonság. Tesztau­tónkban még az a kétliteres 136 lóerős dízel dolgozott, ami 2004-ben mutatkozott be az S40/V50 párosban. Bár teljesít­ménye mai szemmel nem eget­verő, azért az 1,4 tormás autót még automata váltóval is jól mozgatja. 9,5 másodpercre van szüksége a százas sprinthez, miközben fogyasztása is kelle­mes határok között mozog. Tér­jünk azonban vissza egy kicsit a váltóhoz. Fenékhez méltó arc Hatalmasat változott az autó karaktere az új arccal Ebben az autóban már a Volvo új hatsebességes váltója volt. A közelmúltban próbára tett auto­mata Volvók bántóan nehézkes autók voltak. Az XC60-as és az S80-as automatája is túlságosan „mulya” volt. A C30-ban ennek nyoma sincs. A váltó jól dolgo­zik, finoman és ami a legfonto­sabb gyorsan kapcsol. Én ma­gam szeretem kézzel is kapcsol­gatni azokat az automatákat amikben erre lehetőség van. So­katmondó, hogy ebben az autó­ban ez eszembe sem jutott... Azt már nem lehet különleges­ségnek említeni, hogy a beltérben minden a helyén van, a kezelő­szervek precízen működnek. Az viszont újdonság, hogy a belső kárpitok sokkal igényesebbek és színek tekintetében is sokkal na­gyobb a választék a kis svédnél. Persze az autó egyik legna­gyobb hátránya ezzel még nem vész a ködbe. Igaz a nyár meghoz­ta az új D2, D3 és D4 motorokat, de az autó ára még így is meglehe­tősen magas. A jól felszerelt, Mo­mentum kivitelű tesztautónk ki­lenc millió fölötti árával továbbra sem nevezhető kedvező ajánlat­nak. Elsősorban azért, mert a C30- as Volvo kétségtelenül szép és ext­ravagáns, de a praktikum szem­pontjából borzalmas. A svédeknek égető szüksége lenne egy ötajtós modellre, még akkor is, ha ez tá­vol áll az alapkoncepciótól. A fejlő­JA-LA ^ Gumiszfcrviz ■ÉRMM ■ : . 30/MM2% I' s. v:á*Í202?A2122 A Volvo C30 és a hozzá tarto­zó gumiméret (205/50 RÍ 7) egy extrém méret A JA-LA gumiszervlz salgó­tarjáni telephelyén ehhez a modellhez is kapható ked­vező árú, üzemanyagtaka­rékos abroncs, ami a Dunlop SP Sport 01 gumija és 28 000 Fl/db áron elérhető. dés viszont kétségtelenül hatal­mas. Lassan kezd körvonalazódni, mire is gondoltak a mérnökök en­nek az autónak a megálmodása­kor. A különc külső, a robosztus technikai felépítés, a - most már - igényes belső, a kategória min­den igényét kielégítő felszereltség, létalapot biztosítanak a legkisebb Volvónak. IwsiíiM lepik P0RT.hu Igazi sportkupé jellege lett a kis Volvónak Példás a fejlődés a belső térben is Többször foglalkoztunk már az ablaktörlő témakörrel a Benzingőz hasábjain. Most a Bosch egyik újdonsá­gáról, az Aerotwin Multiclipről igyekszünk minél töb­bet elárulni olvasóinknak. TAMÁCMDŐ. A rossz idő végével érdemes átnézni autónkat és egy átvizsgálás során semmi­képp nem maradhat ki az ab­laktörlő ellenőrzése és cseréje sem. Ez eddig viszonylag egy­szerű volt, hiszen a megfelelő hosszúságú lapátot kiválasztva könnyedén cserélhettünk akár otthon is. Mostanság az autók azonban már sokszor különle­ges rögzítésű, fémmerevítés nélküli lapátokkal érkeznek. Ezek előnye, hogy csendeseb­bek, hosszabb az élettartamuk és szebben is dolgoznak. Csak­hogy drágábbak és egyáltalán nem egyszerű cserélni őket. Legalább is ha egy laikus rájuk néz ezt gondolhatná. Szerkesz­tőségünk tesztelésre kapott az egyik legnagyobb „törlőpenge” gyártótól, a Boschtól egy garni­túrát ebből a viszonylag új ter­mékből. Természetesen a törlő­rész felépítése nem sokban kü­lönbözik az általunk már jól is­mert Aerotwin lapátokétól. A gumik puhák, ugyanakkor érezhetően erősek, a műanyag­ok tartósnak tűnnek, a kampós rögzítés helyett viszont az úgy­nevezett „top lock”, vagy „side lock” rendszerrel találhatjuk szembe magunkat. A részle­tekbe nem mennék bele, az biztos, hogy ha cserére szán­juk el magunkat mindenképp ügyelni kell az autónknak megfelelő lapát kiválasztására, vagyis annak megvételekor szükségünk lesz az autó gyár­tási évére, esetleg alváz és mo­torszámára. Hogy a gyakorlatban mennyit jelerit'az új ablaktörlő penge azt az elmúlt hetek esőzéseiben volt alkalmunk megtapasztalni. Már az alig két perc alatt elvégzett csere is azt vetítette előre, hogy valami nagy dolog készül. Any- nyira pontos és precíz az új rög­zítési megoldás, hogy szinte pil­lanatok kérdése a csere. Aztán az következett amire számítot­tunk. A Bosch Aerotwinje nem csak sokkal csendesebb mint a korábbi lapátok, de nyoma sincs a vékony filmszerű rétegnek amit az alig egy éves törlőkarok bizony már produkáltak. Az eredmény: sokkal jobb kilátás, nem csak este de nappal is. Kevesen gondolnák, de az ilyen egyszerű szerkezetekben is van fejlesztési lehetőség. És ezt a Bosch Aerotwin lapátja be is bizonyította az egy hónapos, esővel alaposan megtűzdelt tesztidőszak alatt. JÁTÉK* JÁTÉK* JÁTÉK Életre tervezve BOSCH 1 A Nógrád Megyei Hírlap és a Bosch jóvoltából most ön is átélheti a német gyártó minőségi termékeinek varázsát. Nyerjen most Bosch-ablaktörlőt! Ehhez mindössze egy jó válasz és egy kis szerencse szükséges! Mi a neve a Bosch új ablaktöriő rendszerének? "" Név: Telefonszám: A megfejtéseket postára adhatják a Nógrád Megyei Hírlap, Salgótarján, Alkotmány út 9. címre. A borítékra mindenképpen írják rá: „Benzingőz”. A nyertest telefonon értesítjük!

Next

/
Thumbnails
Contents