Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-07 / 105. szám

SPORTTUKQR 2010. MÁJUS 8., SZOMBAT 10 RÓLUNK SZOL CZENE GYULA Nincs idő? „Nincs nekem arra időm, hogy sportversenyekre járjak!” jelen­tette ki néhány évvel ezelőtt az egyik - testnevelési osztályokat is működtető - középiskola igazgatója, aki nem volt kíváncsi ifjú­sági focistaként sikereket arató saját gyermeke mérkőzéseire sem. Mondani sem kell, hogy vezetői regnálása alatt egyetlen sportver­senyen sem lehetett őt látni. A „sportos ” igazgató példája néhány nappal ezelőtt jutott eszembe, amikora valamelyik tv csatornán iskolások életét bemutató érdekes amerikai játékfilmet láttam. A történet a diáksport köré szövődött. Bemutatta a sport iskolai kö­zösséget megmozgató, formáló, összekovácsoló erejét. A meccse­ken az iskolavezetés és a tantestület tagjai a gyerekekkel együtt szurkoltak, búslakodtak és örültek, olykor hangos szenvedélyes­séggel. Micsoda különbség! - állapítottuk meg, s szűkebb körben úgy vélekedtünk, hogy hazánkban ehhez hasonló mondanivalójú fil­met nem nag\vn lehetne csinálni. A „Nincs nekem erre időm!” mentalitás meglehetősen gyakori nálunk. Az időhiányra való hivat­kozás esetenként talán jogosnak tűnik, ugyanis az intézmények irá­nyítói és a pedagógusok számos olyan feladattal terheltek, melyek jottányit sem járulnak hozzá a gyerekek személyiségének kedvező irányú alakulásához. Az amerikaihoz hasonló „gyakorlat” nálunk - nemcsak időhiány miatt - sajnos csak nyomokban s néhány he­lyen fedezhető fel. Ezt támasztja alá az egyik internetes portálon mostanában zajló vita is. A legtöbb hozzászóló szerint a testneve­lés és a diáksport erőteljesen a perifériára szorult, noha a körül­mények gyökeres változást sürgetnek. Érdekes és dicsérendő lépés lenne például, hr dokumentumok­ban is rögzítenék: kiemelt értékként kell kezelni az oktatási intéz­ményekben a diáksportot Számontartanák, s rendszeresen értékel­nék mondjuk a nevelők sportos rendezvényeken való megjelenését, közreműködését. Azt pedig külön is preferálnák, ha valaki segíte­né a tanulók sportegyesületekbe történő irányítását, és figyelemmel kísérné az ottani tevékenységüket. Lehet persze, hogy ez ma még sok helyen csupán álom. Tudnunk kell azonban, hogy a gyerekek edzettségi és egészségi állapota, társadalmi beilleszkedésének se­gítése összehangolt intézkedést igényel, és a gyakorlatban szüksé­ges bizonyítani azt a sokat hangoztatott elvet, hogy a testnevelés, a diáksport nemcsak a testnevelők ügye. Három pontot szeretne a BSE labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 22. forduló A Balassagyarmat (fehér mezben) csapatára nehéz feladat vár FOTÓ/ARCHÍV Balassagyarmat (5.) - Heves (8.) A Balassagyarmat a legutóbbi fordulóban az utolsó pillanatban maradt alul a Balmazújváros ott­honában. Nagyon szoros a me­zőny a dobogós csapatok mögött, így nyugodtan mondhatjuk, hogy hatpontos meccs előtt áll az Ipoly- parti alakulat. A pozíció megőrzé­séhez meg kell(ene) szerezni a három pontot a Heves ellen. Nagy Tibor, a BSE edzője: - Látni, hogy támadójátékunk, hétről-hétre egyre gyengébb, Sajnos ez a középpályásaink fizikai állapota miatt van, akik csak pénteken járnak edzésre. Ugyan a védekezést megoldják, de támadásban nem tudnak megfelelően résztvenni. Ezen nagyon vál­toztatni nem tudunk, mert ke­vesen vagyunk. Remélem a Heves ellen ki tudjuk használ­ni a hazai pálya előnyét, és itt­hon tudjuk tartani a három pontot, bár nem lesz könnyű feladat. A várható kezdő csapat: Földi - Balga, Gaál, Udvari, Varga - Nagy Á., Mohácsi, Duba, Zolnyánszki - Langó, Aranyos. Sérült: Szenográdi. Eltiltott: nincs. (Jóba) Kumyikova és Hingis párost játszik tenisz. Anna Kumyikova és Mart­ina Hingis elindul az idei wimble­doni tenisztorna szenior páros ver­senyében. A játékosokat képvise­lő ügynökség keddi bejelentése szerint a 11-szeres torna- és ezen belül kétszeres Grand Slam- győztes duó hét év szünet után áll össze ismét A még mindig csak 28 esztendős orosz Kumyikova 2003 óta nem vesz részt WTA- versenyeken, míg 29 éves svájci partnere 2007-ben vonult vissza végleg, amikor kokainhasználat miatt kétesztendős eltiltást kapott SPORTTÜRMIX Két érem terepduatlon ob. A vasárnap megrendezett gödöllői terep­duatlon (terepfutás-hegyikerék- pár-terepfutás) országos bajnok­ságon a legkisebbeknél is nógrá­di győztesnek gratulálhattak a rendezők. Nagy Vanessa, a balas­sagyarmati Kiss Árpád VDSE sportolója az újonc 1-es korcso­portban érte el a remek ered­ményt 17 perc 17 másodperces idővel. Harmadik helyen végzett ugyanebben a kategóriában szin­tén ennek az egyesületnek a ver­senyzője, Schuchmann Eszter, 18 perc 18 másodperces idővel. Luxustáskában a trófea vb-2010. A luxuscikkeket gyártó Louis Vuitton által megálmodott táskában szállítják a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-vi­lágbajnokság helyszínére a végső győztesnek járó trófeát A francia Le Figaro című napilap kedden számolt be arról, hogy a közel hat­kilós kupa eddig minden alkalom­mal egy gondosan lezárt alumíni­umládában utazott a vb-nek ott­hont adó országba, ezúttal azon­ban a több mint száz óra alatt el­készített speciális táskában v iszik lohannesburgba. Tipp-top játék. Ezen a héten Sperling Li­li, salgótarjáni olvasónk bekül­dött szelvénye került megját- szásra. látékosunk tippjei a hét­végi mérkőzésre a következők: Mainz - Schalke 04 1, Bochum - Hannover 1, Wolfsburg - Frankfurt 1, a várható nyere­mény 29 225 Ft. ______________Május 8-9.______________ Sz eretettel köszöntjük névnapjukon Mihály és Gergely nevű kedves olvasóinkat! Szombat Mihály. Héber eredetű név, jelentése: az Istenhez hasonló. Vé­dőszentje: Szent Mihály főangyal, a mennyei seregek fejedel­me. Az egyik arkangyalon kívül kelet-római császárok, kirá­lyok, cárok viselték a nevet. Mihail Kutuzov herceg, orosz had­vezér állította meg seregével Napóleon oroszországi hadjáratát. A XVIII. században élt Kováts Mihály magyar huszárőrnagy, akiből amerikai lovassági ezredes lett, és 1779. május 11-én, az angolok elleni charlestoni ütközetben halt hősi halált. A Nap kel: 5.16, nyugszik: 20.05 órakor. A Hold kel: 2.33, nyugszik: 14.19. Vasárnap Gergely. Görög névből, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, je­lentése ébren őrködő. Védőszentje: Nazianzi Szent Gergely egy­háztanító. Nagy Szent Gergely pápa 600 körül szentesítette a mintegy 3000 hagyományos dallamot, amely a katolikus vallás gyakorlatában fennmaradt. Innen ered ezek elnevezése: grego­rián ének. Csíky Gergely rendkívül termékeny XIX. századi író volt, akinek színműveit napjainkban is szívesen játsszák, külö­nösen a Nagymamát, amelynek címszerepe igen hálás feladata minden kor nagy színésznőinek. Gregory Peck amerikai film­színész számtalan világsikert aratott filmben játszott főszere­pet, a Kilimandzsáró hava, az Őfelsége kapitánya mellett a kö­zönség kedvence a Római vakáció volt, amelyben Audrey Hep­burn partnereként láthattuk. A Nap kel: 5.15, nyugszik: 20.57 órakor. A Hold kel: 0.25, nyugszik: 7.52. INTERNETEN PRÓBÁLTA MÁR? Céijel. vállalkozását, szolgáltatását hirdesse Un Is nálunkJ IMPORT.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL Május 6-i 1 2 12 13 14 18 36 39 42 44 ív totó nyerőszámok SÍ 52 59 60 62 63 65 66 67 69 VÁLTOZATOS HÉTVÉGE déli reggeli hőmérséklet + deli felhőzet 19 °C t 21 C 21 °C 6'C ~tt 6'C Szécsény Balassagyarmat Rétság Pásztó ,.£MS 20 °C g oQ Készíttette: Ozones Nógrad megyében ma délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és délután kisebb záporok is lesznek. Vasárnap lassan eltűnnek a reggeli ködfoltok. Délelőtt csökken a felhőzet délután napos, kellemes idő lesz. A jellemző hőmérséklet szombaton reg­gel 7, délután 20, vasárnap reggel 11, délután 21 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: jövő péntekig erősen változatos, fülledt idő, gyakori, jelentős eső valószínű. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali és reggeli órákban a köz­lekedők számára váratlan ködfoltok alakulnak ki. Óvatlan ve­zetés esetén néhány másodperc alatt jelentősen csökken a látástávolság! Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 16-18°C Tisza 15-181 Balaton 17 °C Velencei-tó 20 t Fertő 17 °C Tisza-tó 18 X Pollen Nyír magas Platán magas Tölgy magas FIGYELEM! ffN 2010. május 9-én, VASÁRNAP\W/ 9.30 órai kezdettel A 2010. ÉVI FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁG I. fordulójának megrendezésére kerül sor NÓGRÁDGÁRDONYBAN Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága NAPI HOROSZKÓP bika (IV. 2l-V. 20.). A hétvégi napokon pihenjen, lassítson az iramon. Keressen kis és egyszerű célokat. Egy telefonhívás jobb kedvre deríti. ikrek (V. 21-VI. 21.). Nyugodt hangulatba kerül a hét végére. A régi, megbízható társaságához ragaszkodik, akikkel jól meg­értik egymást. A legjobbat adja magából! rák (VI. 22—VII. 22.). Minden együtt áll, hogy horgásszon egy jót. Ha nem fog semmit, akkor sem hiábavaló a vízparton na­pozni s pihenni. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Mindössze kétnapos pihenőről van szó, amit érdemes kihasználni. Talán azért segítik a csilla­gok a pihenését, hogy erőt gyűjtsön a jövő héthez. szűz (VIII. 24—IX. 23.). Tegnap kissé elhúzódott az éjszaka, ezért ha ki akarja magát pihenni, aludjon sokáig. Használja ki a hét végét, és ne feledje, május a szerelem hónapja! mérleg (IX.24-X.23.). Apró nézeteltérések keletkezhetnek, de ezek nem okoznak tartós feszültséget. Párja meg van győ­ződve a saját tévedhetetlenségéről, hogy most egy centit sem hajlandó engedni. skorpió (X. 24—XI. 22.). Májusban hirtelen felpörögnek az ese­mények. Váratlan fordulatokkal kell számolnia. Egész eddi­gi életét megváltoztathatja egy hirtelenjött esemény. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Barátja házasodni készül, és Ön örül, hogy ott lesz az esküvői meghívottak között. A saját kapcsolatáról is elgondolkodik, azon töpreng, hogyan is alakítsa jövőjét. bak (XII. 22-1.20.). Ma könnyedén mennek a dolgok. Kreativi­tása és tehetsége előtérbe kerül, és ez jó hatással lesz a hob­bijára is. Kicsit bonyolult helyzetbe kerül valakivel, akivel most ismerkedett meg. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Kicsit feszült idegállapotban lehet a mai napon, ami a környezetére is hat. Fizikailag sem érzi telje­sen jól magát. Pihenjen, amennyit csak bír és kényeztesse magát. halak (II. 21-111.20.). Ha úgy érzi, hogy kicsit többet költ a kel­leténél, utólag már ne bánkódjon rajta. Váltsa valóra álmait és tekintsen bizakodón a jövőre. kos (lll.21-IV.20.). Függetlenségre vágyik, szabadulna minden kötöttségtől, de nehezen tud dönteni. Egy belső hang mindig óvatosságra figyelmezteti. — t/A TYYWW Y A n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: |V^ I II ü \ I 1 1-1 I Jf I \ L) 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, llV/VJXViA.Lr megyei XXXxVXJiA.1. Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Köthen NAP.LAP Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j #»*4*NOA Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. > szerkesztőségi rendszerrel wszoit.

Next

/
Thumbnails
Contents