Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-04 / 102. szám
2010. MÁJUS 5., SZERDA SPORTTÜKÖR Közel hetvenen versenyeztek aquatlon. Közel hetvenfős mezőny részvételével Salgótarjánban rendezték meg a közelmúltban a futásból és úszásból álló aquatlon megyebajnokságot. Nagy öröm, hogy több nógrádi egyesület is képviseltette magát, a Kiss Árpád VDSE Balassagyarmatról, a BVSE Bátonytere- nyéről, illetve Salgótarjánból a Petőfi DSE, a GDSE és legnagyobb létszámmal a TTT. Nagy meglepetésre igen sok nevező érkezett, és bár megyebajnokság volt az elnevezés, nagy létszámmal jöttek Gyöngyösről, Hatvanból és még Budapestről is. Ezért a versenyt követően a szervezők nem csak megyebajnokokat hirdettek, hanem abszolút sorrendet is. Aki részt vett a versenyen, az kvalifikálta magát az országos bajnokságra, melyet Százhalombattán rendeznek május 9-én, a NUPI közreműködésével. A győztesek, illetve a megyebajnokok eredményei. Nyílt mini. Fiúk: 1. Lehoczki Zsombor (GDSE) úszás: 1:14 perc, futás: 2:34perc, összesen: 3:48 perc. Újonc „A”. Fiúk: 1. Kiss Gergő (Budafoki MTE) 1:41, 4:19, 6:00. 2. Barta Zsombor (Petőfi DSE) 1:51, 4:43, 6:34. Lányok:}. Nagy Vanessza (Kiss Á.) 2:37, 5:10, 7:47. Újonc „B”. Fiúk: 1. Szabó Bence (GYÖT- RI) 3:35, ó:30, 10:05, 2. Petróczy Bálint (TTT) 3:54, 6:40,10:34. Lányok: 1. Barta Luca (Petőfi DSE) 2:51,6:27, 9:18. Gyermekek. Fiúk: 1. Papp Tamás (Csepel Dolphins SC) 4:31, 8:47, 13:18. 2. Laczkó Soma (TTT) 5:31, 8:38,14:08. Lányok: 1. Burai Virág (GDSE) 4:22, 8:26, 12:48. Serdülők. Fiúk: 1. Rajszki Péter (UTE) 6:09, 11:57,18:06. Lányok: 1. Szu- hán Dóra (TTT) 7:58, 14:29, 22:27. Ifjúságiak. Fiúk: 1. Tóth Máté (TTT) 8:04,13:40, 21:44. Lányok: 1. Herczeg Judit (TTT) 8:08, 17:10, 25:18. Juniorok. Férfiak: 1. Pozsonyi Péter (GDSE) 7:18, 14:45, 22:03. Felnőttek. Férfiak: 1. Tóth Zénó (TTT) 9:03, 16:48, 25:51. Szeniorok. Férfiak: 1. Rajszki László (UTE) 7:37, 13:34,21:11 ... 4. Kovács József (Kiss Á.) 10:55, 15:50, 26:45. B.L. Negyedik helyen zárt a Vitalitás erőemelés Fekvenyomó csapatbajnokság, Tab A Somogy megyei Tabon rendezték meg a hét végén a fekvenyomó csapatbajnokságot Megyénkből a balassagyarmati Vitalitás erőemelői vettek részt az erőpróbán. Az Ipoly-partiak hat fővel képviseltették magukat a megmérettetésen. A viadal egyik érdekessége volt, hogy más versenyektől eltérően a versenyzők egyénileg nem kerültek értékelésre, hanem az ún. wilks pontszámítást vették figyelembe, ami azt jelenti, hogy a sportoló testsúlyának arányszámát megszorozzák a teljesített eredménnyel és ez ad egy számot. A csapat tagjainak wilks pontjait összeadják és az a csapat nyer, akinek legeredményesebb hat versenyzője a legtöbb összpontszámot teljesíti. A Vitalitás SE csapata (hátsó sor, balról): Kocsis Viktor, Dékány László, Honti Attila. A másik érdekesség volt, hogy a tavalyi évtől eltérően idén már nem lehetett használni semmilyen „teljesítmény fokozó” sportruházatot, azaz fekvenyomó ruhát A legtöbb pontot, 155 kg-os teljesítményével Odor András szerezte, míg Dékány László 157,5 kg, Herczeg Zoltán 165 kg, Honti Attila 155 kg, Kocsis Viktor 152,5 kg és a világbajnokság után pihenő idejét töltő Kelecsényi János 147,5 kg-ot ért el. Az össz- teljesítmény eredményeként a gyarmatiak a negyedik helyen végeztek. Az erőemelők legközelebb május 30-án Balas- sagyarmaton mérhetik össze erejüket a 11. megyei fekvenyomó Első sor: Herczeg Zoltán, Odor András, Kelecsényi János bajnokságon. Teljesítménytúrák a Karancs-Medves vidékén Kívánni sem lehetett volna ideálisabb túraidőt, mint amilyenre május 1-én ébredt Salgótarján. A megyén kívül is nagy népszerűségnek örvendő, több távon meghirdetett teljesítménytúrákra a szokásosnál is többen érkeztek a nógrádi megyeszékhelyre. A sport jellegű túrázást kedvelők a József Attila Művelődési és Konferencia Központ aulájában felállított rajt-cél helyről indulva három távon is próbára tehették teljesítőképességüket, a távolság és szintemelkedés leküzdésének tekintetében. A leghosszabb útvonal az idén már 18. alkalommal megrendezett 50 km-es volt, melyet 73-an teljesítettek, míg a közepes távú 35 km-es erőpróbára 70-en vállalkoztak. A legnépszerűbbnek ezúttal is a 20 km-es hosszúságú, 650 m szintemelkedésű túra bizonyult, melyet hat óra leforgása alatt kellett végigjárni. A legnépesebb társaság a túrái általános iskolások huszonhat fős csoportja volt, akik két pedagógus kíséretében ismerkedtek a Karancs-Medves látnivalókban gazdag vidékével. A korábbi évekhez hasonlóan hegyikerékpárosok kisebb-nagyobb csoportja ezúttal is színesítette a gyalogtúrázók népes mezőnyét. A szervezők a Dorny- ay-turistaháznál felállított ellenőrző állomáson zsíros kenyérrel és ásványvízzel kínálták meg a vándorokat, a szintidőn belül teljesítő 293 résztvevőt pedig a célban kitűzővel és oklevéllel jutalmazták. A rendezők csapata is elismerést érdemel, mert a korábbi évekhez hasonlóan jól oldotta meg feladatát, hozzájárulva ezzel a Karancs-Medves vidék látnivalóinak népszerűsítéséhez. Salgótarjánban legközelebb a „Medves gyöngyszemei” elnevezésű túra alkalmával nyílik újabb lehetőség teljesítménytúrázásra, melyet a nyár közepén rendez a megyei szövetség. Szöveg és fotó: dr. Nyíri László Nagy tervek kosárlabda. Nagy tervekkel és Farkas Sándor vezetőedzővel vág neki a Ferencváros női kosárlabdacsapata a következő idénynek, amely zárultával várhatóan visz- szatér az első osztályba. Az 1997-ben első - s eddigi utolsó - bajnoki címét elhódító egyesület jelenlegi alakulata vasárnap 25 ponttal nyerte meg a második vonal döntőjének első felvonását a SMAFC ellen, így okkal reménykedik abban, hogy tíz év után visz- szatér az élvonalba.- Másfél éve dolgozunk együtt az önkormányzattal azon, hogy felélesszük a női kosárlabdát a kilencedik kerületben - mondta Rieb György klubelnök.- Igazi szerelem volt ez első látásra - kezdte mondandóját a BSE-től érkezett Farkas Sándor. - Az NB I-es célként az 5- 8. hely megszerzését tűztem ki a következő szezonra. A munkáját júniusban megkezdő, 53 éves szakember az egyetlen edző, aki férfi és női csapattal is bajnoki címet tudott nyerni, s jelenleg hat aranyéremnél tart. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás Megyei I. osztály, ifjúságiak 23. forduló Szécsény - Rimóc 8-1 (4-0). GL: Szabó T. (5), Hodur G., Baranyi R., Heizer B., ill. Kormány L. Palotás - SBTC 2-5 (1-5). GL: Kotasz G., Kiss B., ill. Puszta D. (3), Oroszi I., Susán M. Mátranovák Karancsberény 0-1 (0-1). GL: Kálmán K. Romhány - Bércéi 8-0 (3-0). GL: Keresztes G. (2), Kutnyik T., Váró P., Szabó G., Maring A., Rohácsi R., Remák N. Tar - Pásztó 2-8 (0-2). GL: Vincze Z. (2), ill. Baranyi R. (5), Bodó V. (2), Kurcsik G. Karancslapujtő - Szurdokpüspöki 2-0 (0-0). GL: Mezei P., Raes M. Szügy - Nagybátony 1-3 (0-1). GL: Szőrös Zs., ill. Farkas K. (2), Oláh T. Héhalom - Berkenye 1-1 (0-0). GL: Kovács D., ill. Hriagyel M. A bajnokság állása 1. Pásztó 22 19 3 0 97-15 60 2. Szécsény 22 16 4 2 94-17 52 3. Romhánv 22 15 4 3 81-29 49 4. Naqybátony 22 14 3 5 73-24 45 5. Sz-pöspöki 22 13 1 8 96-47 38 6. Karancslapujtő 22 13 4 5 81-38 38 7. SBTC 22 15 3 4 95-34 36 8. Palotás 22 9 2 11 54-55 29 9. Berkenye 22 9 2 11 64-84 29 10. Bércéi 22 9 3 10 61-55 28 11. Szügy 22 8 1 13 60-95 25 12. Rimóc 22 5 3 14 45-76 18 13. Héhalom 22 3 4 1523-75 12 14. Karancsberény 22 3 1 18 32-133 10 15. Mátranovák 22 3 0 19 21-115 9 16. Tar 22 3 0 19 49-134 3 Megjegyzés: Az SBTC-től 12, a Tartól 6, a Karancslapujtőtől 5, a Szurdokpüspökitől és a Bércéitől 2-2, a Héhalomtól 1 büntetőpont levonva. Országos serdülő bajnokság, II. osztály, Közép A-csoport U15 24. forduló BSE-Palóc Farkasok - Méhecskék SE-Kalocsa 2-2 (0-1) Balassagyarmat, vezette: Ho- lecska A. Balassagyarmat Strihó G. - Magos, Csordás, Gálik, Szandai, Rados, Balga L., Mátyás, Galanics, Litavszki (Tóth Ä.), Mészáros B. (Jele). Edző: Szalai István. GL: Magos, Gálik. További eredmények: Bp. Honvéd U. - Vasas II. 2-2, FC Fehérvár - Csepel HC 1-0, Dunaújvárosi VSI - Gödöllői SK 4-0, MTK Hungária FC n. - FTC II. 1-2, PFLA Felcsút - ÍR. Kér. TUE UPE 5-1, Airnergy FC - Újbuda TC 2-1, BKV Előre - Újpesti TE II. 2-3. A bajnokság állása 1. Felcsút 24 17 4 3 88-29 55 2. FTC II. 24 17 3 4 54-20 54 3. Airnergy FC 24 17 2 5 46-21 53 4. Vasas II. 24 14 6 4 72-43 48 5. Csepel HC 24 12 7 5 51-28 43 6. Újbuda TC 24 12 6 6 66-44 42 7. Fehérvár II. 24 12 3 9 40-34 39 8. III. Kér. TUE 24 10 4 10 70-49 34 9.MTKHFCII. 24 10 4 10 35-28 34 10. Bp. Honvéd II. 24 9 4 11 46-39 31 11. BKV Előre 24 9 3 12 37-46 30 12. Dunaújváros 24 8 6 10 38-46 30 13. Újpesti TE II. 24 4 4 16 22-49 16 14. Gödöllő 24 4 2 18 23-93 14 15. BSE-Palóc F. 24 3 4 17 32-73 13 16. Kalocsa 24 2 2 20 27-105 8 U13 24. forduló BSE-Palóc Farkasok - Méhecskék SE-Kalocsa 1-0 (0-0) Balassagyarmat, vezette: Du- bovszki J. Balassagyarmat Baráz - Géringer T. (Kovács B.), Vígh, Csábi T., Mészáros A., Tucsek (Fényes), Mohácsi L., Oláh R., Géringer L. (Nemes), Balga L, Homolya (Bilák). Edző: Feranecz Róbert. GL: Nemes. További eredmények: FC Fehérvár - Csepel HC 2-2, Dunaújvárosi VSI - Gödöllői SK 3-0, MTK Hungária FC II. - Ferencvárosi TC n. 4-1, Monori SE - ID. Kér. TUE UPE 0-0, Airnergy FC - Újbuda TC 5-2, BKV Előre - Újpesti TE II. 1-4. A Bp. Honvéd II. - Vasas n. mérkőzést elhalasztották. A bajnokság állása 1. MTKHFCII. 24 23 0 1 119-9 69 2. III. Kér. TUE 24 19 4 1 116- 23 61 3. Airnergy FC 24 17 1 6 70-37 52 4. Vasas II. 23 12 5 6 71-31 41 5. Monor 23 12 5 6 63- 35 41 6. Fehérvár II. 24 11 6 7 56-34 39 7. Bp. Honvéd II. 22 11 3 8 50-30 36 8. FTC II. 24 9 6 9 62-41 33 9. Csepel HC 24 9 4 11 50-50 31 10. Újpesti TE II. 24 8 3 13 49-63 27 11. Dunaújváros 24 7 5 12 47-40 26 12. Újbuda TC 24 7 4 13 53-75 25 13. Gödöllő 24 7 4 13 47-87 25 14. BSE-Palóc F. 24 6 2 16 24- 75 20 15. Kalocsa 24 5 2 17 33- 94 17 16. BKV Előre 24 0 0 24 12-198 0