Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-19 / 114. szám
2 2010. MÁJUS 19., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Kirabolta Sägten». Egy pádon fekvő, 49 éves hajléktalant támadott meg egy fiatalember hétfő éjszaka Salgótarjánban, a Fő téri vasútállomás várótermében. A 33 éves férfi ököllel több alkalommal arcon ütötte áldozatát, majd elvett tőle nyolcszáz forintot. A járőrök a helyszíni adatgyűjtést követően rövid időn belül elfogták a bűn- cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki nem ismerte el tettét, de a bizonyítékok alapján kezdeményezték előzetes letartóztatását Gyermektalálkozó Hollókő. Május 23-án, vasárnap, a Palóc Szőttes Kulturális Napok rendezvénysorozat nyitóünnepségének keretében rendezik meg a Palóc gyermek néptánccsoportok találkozóját. Hangverseny Salgótarján. Jótékonysági hangversenyt rendeznek a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hangversenytermében május 26-án, szerdán 19 órai kezdettel. Az esten az intézmény tanárai és diákjai mellett Laár András, előadóművész és Fogolyán Kristóf, fuvolaművész is pódiumra lép. Belépő: a Nemzetközi Béke és Szeretet Világ- konferencia augusztusi megrendezéséhez felajánlott tetszés szerinti összeg. Kegyhelytalálkozó Matravéfíbety-Szenttairt a két hazai nemzeti kegyhely mutatkozik be Szentkúton május 26-án szerdán.Tizenegy órától dr. Temyák Csaba egri érsek szentmisét cerebrál, majd 13.30 órától Kapin István görög katolikus lelkész a nyírségi Máriapócsról, Kálmán Peregrin Szentkútról szóló előadása következik. Jelenleg mindkét zarándokhely az adott térség leglátogatottabb turisztikai célpontja, többszázezer látogatóval, s a jövőben még szélesebbre szeretnék tárni kapuikat a különféle idegenforgalmi kezdeményezések előtt. Május 26-a egyben a katolikus újságírók zarándoklatának napja. Bor és zene kényeztetett Telek András beszélt a második tarjáni bornapok megnyitóján FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ T. N. L. Salgótarján. Borversennyel zárult a jazz- fesztivállal párhuzamosan zajló 2. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál, amelyen számos kézműves borászat kínálta fel termékeit - mondta el érdeklődésünkre Telek András, a főszervező Táján Borház tulajdonosa. A hat tagú zsűri, melynek elnöki tisztét Forgó Péter töltötte be, fehér bor kategóriában az 5 évszak pincészet 2008-as olaszrizlingjét találta a legjobbnak. A vörös borok között az ugyancsak egri Vincze Béla nevezetes Arcanum Merlot-ja (2006) kapta a legtöbb pontot, míg desszert borok közül a Centurio Borház 2008-as sárga muskotálya vitte el a pálmát. A közönség díját Somogyi Lajos somlói borász Borgazmus elnevezésű kései szüretelésű, 2006-os furmintja nyerte el. Telek András különösen a napsütéses pénteki napot értékelte sikeresnek, de az eső ellenére szombaton is 80 kóstoló pohár lelt gazdára. Sajnos, vasárnap már a végképp elromló idő elűzte a borszeretőket a főtérről, talán majd jövőre kegyesebb lesz az időjárás a szervezőkhöz. A megye hegedűsei találkoztak Sz. A. Balassagyarmat A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rendezte meg a napokban a Nógrád Megyei Hegedűs Találkozót. A megmérettetésen négy iskola huszonhárom növendéke vett részt. Ácsné Szily Éva szaktanács- adó, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola tanára, mint zsűri elnök a következő döntést hozta: kiemelt nívódíjban részesült Hamvas Lili (Rózsavölgyi Balassagyarmat), Csordás Péter (Rózsavölgyi Balassagyarmat, mindkettejük tanára Perneczkyné Baranyi Klára), Rodák Csenge (Rózsavölgyi Rétság, tanára Dobai Szabolcs), Kelemen Inez (Rózsavölgyi Pásztó, tanára Oraveczné Orsó Erzsébet), Oláh Patrik Gergő (Váczi Salgótarján, tanára Becze Lajosné), Dovák Panka Gyopárka (Rózsavölgyi- Rétság, tanára Dobai Szabolcs), Demeter Deli Kristóf (Rózsavölgyi Balassagyarmat, tanára Perneczkyné Baranyi Klára), Erdődi Anna (Váczi Salgótarján, tanára Tajti Veronika) és Gelencsér János (Váczi Salgótarján, tanára Fodor Sándor). Heten nívódíjat, öten dicséretet kaptak. A zsűri a tanárok és a zongorakísérők munkájával is elégedett volt. Külön dicséretben részesült Perneczkyné Baranyi Klára, Tajti Veronika, Dobai Szabolcs, valamint Kovács László zongorakísérő. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének különdíját kapta a legtöbb hegedűs növendéket indító salgótarjáni Váczi Gyula AMI. Olajár lefelé, benzinár marad T. N. L. Bár az olaj nemzetközi ára két hete folyamatosan csökkenést mutat, ez a hazai nyersanyagpiacra nem fog jelentős pozitív hatást gyakorolni - tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A nemzetközi trend kedvező hatása a hazai piacon csak kis mértékben fog jelentkezni, mivel az olajár csők kenésével egy időben a dollár mind az euróhoz, mind a forinthoz képest erősödést mutat. Miközben a hazai üzemanyag felhasználók hiába várják a benzinárak látványos mérséklődését, a nyersanyag alapok - így a K&H nyersanyag alap - befektetői számára megnyugtató, hogy az olaj dollárban történő jegyzése miatt az amerikai deviza erősödése kompenzálja az energia- hordozó árának esését. A nyersanyag alapok a nemzetközi nyersanyagpiaci befektetéseket teszik elérhetővé a hazai befektetők számára is. A nyersanyagpiacok és ennek megfelelően az alap teljesítménye is nagymértékű ingadozást mutathat, továbbá a deviza-árfolyamok változása is befolyásolja az alap teljesítményét, ugyanakkor, mivel a jelenlegi alacsony nemzetközi nyers- anyagárak várhatón növekedni fognak, elsősorban a feltörekvő országok - jellemzően Kína és India - óriási nyersanyag igénye miatt, másrészt a válság enyhülésével fokozódó keresletnek köszönhetően, ezért jó befektetést jelentenek a középtávon gondolkodó befektetők számára - magyarázta Horváth István. ÖTVEN ÉVE ÉRETTSÉGIZTEK Salgótarján. 1960-ban végeztek a Táncsics Mihály Közgazdasági Technikumban, az ötven éves érettségi találkozót május 21-én 14 órai kezdettel tartják a La Fiesta Étteremben az egykori diákok. Közös ünneplésük ezúttal kétszeresen ünnep, a középiskola ugyanis ebben az évben hetven éves. Az összejövetel sikeréhez Baranyi Zoltán, a Táncsics jelenlegi igazgatója az intézmény történetét bemutató írásokkal járult. Kétszer döntős A. Á. Salgótarján. Két rangos versenyen is megméreti magát egy 15 esztendős salgótarjáni lány, Balavaider Bettina. A korábban a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen tini kategóriában a döntőig jutó Bettina ezúttal már a Miss Középiskola versenyre, illetve a Fashion&Face versenyre készül. A Miss Középiskola szépség- verseny régiós válogatóversenyén hamar eldőlt, hogy ő képviselheti Nógrád megyét. E hét végén, május 22-23-án a balatonalmádi felkészítőtáborban találkozik leendő ellenfeleivel, akikkel július 4-én közös produkcióval lép fel a verseny döntőjében. A Fashion&Face versenyben ugyancsak a május 30-i finálé résztvevője a salgótaráni Táncsics szakközépiskola diákja, itt háromszáz induló közül került a tíz legszebb arcú induló közé. Bettina mindennapjait az iskola és a modelltanfolyam foglalja el, illetve a fotózások, mivel szerepelni fog az Álomlány című magazinban is. Bettina dolgát új menedzser is segíti, s az ifjú szépség nem titkolja: szeretne mindkét versenyen eredményesen szerepelni. Balavaider Bettina Lopott vassal buktak le (Folytatás az 1. oldalról.) A 43 éves férfi és 35 esztendős felesége ellen kiskorú veszélyeztetése miatt adott ki körözést az Ózdi Rendőrkapitányság, 17 éves lányuk pedig azért keresték, mert megszökött a nevelőotthonból. A szülők ellen azért is eljárás folyik, mert öt kiskorú gyermeküket nem megfelelően látták el, illetve több alkalommal - hosszabb időre - felügyelet nélkül hagyták őket így immár mind a 12 gyermekük állami gondoskodásba került - közölte Medve Judit, a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Szerkesztőségünk számítógépeit az (esQQ smart security védi.