Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-17 / 112. szám
2 2010. MÁJUS 17., HÉTFŐ NOGRAD MEGYE Palócország lovasai vágtáztak (Folytatás az 1. oldalróL) magukkal hozták, amelyet a budapesti Nemzeti Vágta leggyorsabb lovasa kap majd jutalmul. Az ünnepélyes megnyitó után a futamok helyszínére vonultak versenyzők és nézők egyaránt, ahol Vasas/ózse/(Felsővály), Tóth Anetta (Szurdokpüspöki), Farkas Norbert (Almágy), Jeriga Imre (Rimaszécs), Diószegi Tibor (Istenmezeje), Maksa Dániel (Ecséd), Nagy József (Mátrade- recske), Ráczos Norbert (Kozárd), Gyenes Lajos (Ivád), Rotter Ibolya (Cered), Molnár Gergely (Luciáivá), Koch Csaba (Mátranovák), Pál Tamás (Bárna), Kovács Dóra (Mihálygerge), Szabó Krisztina (Dorogháza), Kollár lános (Bátonyterenye) és Kollár Kornél (Bátonyterenye) szálltak „harcba” a Nemzeti Vágtán való részvétel jogáért és a kétmilliós nevezési díjért. A Nógrád és Heves megyéből, valamint a Felvidékről érkező versenyzők - akiket a Jász- Nagykun-Szolnok megyéből, lászfényszaruról érkezett Szűcs Mihály Huszárbandérium huszárjai vezettek fel a pályára - kisebb csoportokban, öt előfutamon bizonyíthatták rátermettségüket. Az olykor fej-fej mellett haladó lovasok jópár izgalmas pillanatot szereztek a domboldalon szurkoló nézőközönségnek. Szoros versengés után végül megszülettek az előfutamok A Palóc Vágta előfutamok és a csigafutam végeztével jó ebédhez szólt a nóta, amelynek keretein belül néptánccsoportok, asszonykórusok és népdalkörök léptek pódiumra, de meséből, énekből és táncból sem volt hiány. Mindezek mellett pedig képzőművészeti és néprajzi tárlat, a nevező települések bemutató pavilonjai, kosztümös fotózás, „A kistérség kincsei” című utazó kiállítás, pónilovaglás, állatsimogató, lovasok és fogathajtók bemutatói, szamaras és lovas kocsikázás, s színes vásári forgatag várták az érdeklődőket. A délutáni órákban - miután már ló és lovas egyaránt kipihente az elővágták fáradalmait, s mielőtt még lezúdult volna az eső - kezdetét vette a döntő. Mint azt Földi Gyula, Mátranovák polgármestere is megerősítette: a versenyzők nagyon komoly megmérettetésen vannak túl. A Palóc Vágta képzeletbeli dobogójának legfelső fokára a felsővályi (Szlovákia) Vasas József állhatott, aki ezzel megnyerte a júniusban, a fővárosban megrendezendő Nemzeti Vágtán való részvétel jogát. Második helyezést ért el Gyenes Lajos, „bronzérmes” lett Pál Tamás, Farkas Norbert a negyedik, Maksa Dániel pedig az ötödik legjobbnak tudhatja magát és lovát Izgalmas csaták zajlottak az elődöntőkben és a fináléban is eredményei: az elsőben Vasas József, a másodikban Pál Tamás, a harmadikban Gyenes Lajos, a negyedikben Farkas Norbert, az ötödikben pedig Maksa Dániel tették meg lovaik hátán leggyorsabban a kötelező köröket. Korhű jelmezben, ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Palóc Vágta A huszárok is megmutatták: nyeregbe termett a magyar Földi Gyula polgármester- Nagyon örülünk annak, hogy egy ilyen kis település, mint a miénk, ekkora lehetőséget kapott. A rendezvény nagyságából adódóan a településnek össze kellett fogni, az itt élő emberek pedig meg akarták és meg is tudták mutatni, hogy közös erővel mire képesek. Bebizonyítottuk, hogy vidéken is tudunk a saját értékeinkre figyelni, s képesek vagyunk egy komolyabb rendezvényt is szervezni. Örülök neki, hogy ennyi embert sikerült megmozgatnunk, hiszen szűkebb pátriánkon túl Heves megyéből s a Felvidékről is ér- Vágtának egyfajta közösségfor- a lovas programra a borongós keztek hozzánk versenyzők és máló ereje is van - summázta idő ellenére is szép számmal lá- nézők. Azt gondolom: a Palóc Földi Ádám rendező, aki szerint togattak el érdeklődők. WSsmk A hűvös, esős idő ellenére nem bánta meg, aki szombaton a vágtanapot választotta szórakozásul- >• . A vágtára Hevesből és a Felvidékről is érkeztek lovasok a megyénkbelieken kívül