Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-08 / 80. szám
Nyolc hét újságíróként Véget értek azok a hetek, amikor mi is „belekóstolhattunk” az újságírás rejtelmeibe»' Nyolc héten át lehetőséget kaptunk arra, hogy az általunk írt cikkek megjelenjenek a Nógrád Megyei Hírlapban. Bár természetesen nem mindenki írása került az újságba. Minden héten különböző megadott témában kellett cikket írni. Nagyon jó érzés volt látni, amikor kétszer is benne lehettem a lapban. Először az a cikk jelent meg, amit csoportosan írtunk, a másik, ami bekerült, az a „pénzes cikk” volt, amit egyedül írtam. Nagyon tetszett a szüleimnek is. Ezeket az írásokat persze el is raktam emlékbe. Sok tapasztalattal gazdagodtam az újságírás terén. A legjobban azokat a témákat szerettem, amikor a sztárokról és a pénzről kellett írni. Nagyon élveztem ezt a nyolc hetet, jó érzés volt látni a cikkeimet a Nógrádban és más diákok által írt cikkeket olvasni. Szerintem nagyon jókat írtak diáktársaim, és biztosan tudom, hogy ők is jól érezték magukat a nyolc hét alatt. Nagyon remélem, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk arra, hogy írjunk a Nógrád Megyei Hírlapba. Bata Viktória Madách Ott a nevem az újságban Ha megjelenik a cikkem, az valami csodálatos érzés. Utána egész nap úgy nézek ki, mint aki ruhafogassal a szájában aludt ta a nevem. El sem akarta hinni. Amikor hazaértem, nagyon megdicsért, apával együtt. Lakóhelyemen, Mátraszelén idősebb nénik és ismerőseim, rokonaim is megszólítottak, hogy nagyon jól sikerült a cikkem. A második cikk (az április elsejei) is jól sikerült. Ez a pár téma gondolkodásra késztetett, elmélkedhettem az élet dolgairól. Ezek a cikkek arra is jók voltak, hogy gyakoroljam a fogalmazást. Megtanultam, hogy ki az újságíró és a hírszerző, s milyen egy szerkesztőség. Kaptunk rengeteg napilapot, ezek segítségével megtanultunk újságot összeállítani. Csináltunk az osztályban pár saját újságot, amik szerintem egész jól sikerültek. Mindent összevetve, a Sétaprogram véleményem szerint nagyon hasznos volt, és kíváncsian várom a következő „részét”. Herperger Miklós Madách Amikor megláttam az első cikkemet a Nógrád Megyei Hírlapban, vegyes érzéseim voltak. Egyrészt csodálkoztam, mert még sosem jelentek meg gondolataim az újságban. Másrészt örültem, mert nagyon jó érzés, hogy majdnem egy megyényi lakos (illetve akiknek jár a Nógrád Megyei Hírlap) olvashatja az írásomat. Harmadrészt számítottam valamelyest a sikerre, mivel úgy gondoltam, hogy ez a cikk jól sikerült. A nagymamám, akinek jár az újság a családból, nagyon elcsodálkozott, ami kor meglátvalami csodálatos érzés" Nyolc hétig igazi újságíró lehettem. Élmény volt számomra. Amióta megy ez a program, azóta megváltoztak a hétköznapok is. Hétfő délelőtt izgatottan várom, hogy ezen a héten miről kell cikket írni. Utána a délután azzal telik, hogy mit lehetne írni az adott témáról - vagy egy regényt tudnék írni, vagy maximum két sort. Aztán minimum egy-két órás munka megírni egy pár sort, hiszen közben a „hozzáértő” barátok véleményét is ki kell kérni, hogy biztos jó legyen. Régebben mindig azt gondoltam, hogy mennyire egyszerű is egy újságíró élete, mert csak írnia kell napi fél oldalt és ezzel végzett is, de rájöttem, hogy ez nem csak ennyi. Rengeteg munka van mögötte. Az információgyűjtés, a fogalmazási nehézségek... Szóval nem egyszerű a dolog. Aztán folytatódik a hét, jön a kedd és már le is kell adni a cikket. Szerdáig persze mindenkinek megmutattam aki csak számít. Hallgatom a kritikákat (mit kellett volna máshogy, mit ne csináljak legközelebb stb.), s végre eljön a csütörtök, amikor megjelennek a cikkek. Reggel már nagyon izgatott vagyok, de mivel elég lassan készülődök, sosincs időm bemenni az újságoshoz megnézni, ezért első szünetben rohanok ki az újságoshoz. Ha megjelenik a cikkem, az valami csodálatos érzés. Utána egész nap úgy nézek ki, mint aki ruhafogassal a szájában aludt. Ha nem, akkor pedig a többiek cikkeit bújom folyamatosan, hogy mit ronthattam el? Furcsa lesz most, hogy vége van ennek a „versenynek”. De az biztos, hogy nem fogom elfelejteni (a cikkeim el vannak téve biztos helyre, hogy véletlenül se vesszenek el). Szóval köszönöm a lehetőséget! Káplár Roxána Mikszáth, 11. f Igen hasznos volt Amikor a magyartanárnőnk beavatott minket ebbe a cikkírásos dologba, először kicsit nehéz feladatnak találtam. Ugyanis mindig meg voltak adva a különböző témák, amelyekről kellett, hogy szóljon a cikkünk. De ez jó is volt így, mert úgy még nehezebb lett volna, ha magunktól kellene írni cikkeket és nem a megadott téma alapján. Számomra az volt nehezebb feladat, hogy olyan cikkeket akartam írni, amiben úgy tudom kifejezni a gondolataimat, hogy minden korosztály felfigyeljen rá. Amikor megírtam a cikket, akkor mindig felolvastam a családtagjaimnak. Kíváncsi voltam rá, hogy ők mit szólnak hozzá és mi a véleményük a tartalomról, illetve a megfogalmazásomról. Amiért szerintem különösen jók voltak ezek a cikkírós hetek, hogy nekem nagyon sokat bővült, fejlődött a szókincsem és a fogalmazási készségem is. A legjobb az, amikor a saját cikked bekerül az újságba. Hiszen amikor nekem is bekerült a cikkem, a szüleim és a nagyszü- leim is nagyon örültek neki, hogy az én írásom szerepelhetett az újságban. Büszkék is voltak rám! Persze én is örültem neki. Úgy gondolom, kicsit fárasztó, de igen hasznos volt, hogy több héten keresztül újabbnál újabb cikkeket kellett írnunk. Bencze Dóra Madách Számomra az volt nehezebb feladat, hogy olyan cikkeket akartam írni, amiben úgy tudom kifejezni a gondolataimat, hogy minden korosztály felfigyeljen rá.
