Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)

2010-04-08 / 80. szám

2010. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Száz helyett ötven Endrefatva. A község önkormány­zata a tavalyi kétmillió forinttal szemben idén csak egymilliót nyert a szociális fóldprogram he­lyi megvalósítására. Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester elmondta, hogy 2009-ben a ma­gasabb összegből száz szociáli­san rászorult családot tudtak tá­mogatni, idén csak ötvenet. A programban részt vevő családok a kertjük megműveléséhez vető­magot kapnak, de előnevelt csir­kékkel, „zsákos” gombával is se­gítik a családokat. Kiléptek Bátonyterenye. Március 25-i dá­tummal a városi MDF-szerve- zet tagjai egységesen kiléptek az MDF-ből, a bátonyterenyei szervezetet feloszlatták, mivel az MDF jelenlegi politikájával, választási szövetségi koncepci­ójával nem értenek egyet - tu­datta lapunkkal Krasznai Ist­ván, a párt volt városi elnöke, megyei alelnöke. Az időseknek Cered-Szilaspogony. a Salgótar­jáni Kistérség Többcélú Társu­lása mintegy százmillió forintos támogatásból az idősek nappali ellátását biztosító férőhelyek bővítését valósították meg Cereden és új klubot létesítet­tek Szilaspogonyban. Az ünne­pélyes átadást tegnap tartották. Falugyűlés Varsány. Kiss Zoltán polgármes­ter a közelmúltban falugyűlésen adott tájékoztatót az önkormány­zat elmúlt évi munkájáról, s az idei év feladatairól. A 2009-es költségvetésükben kilencmillió forint forráshiány szerepelt, ezt racionális gazdálkodással év vé­gére sikerült nagymértékben csökkenteni, a hiányuk nem érte el az egymillió forintot. Az idei évi költségvetésüket is forráshi­ánnyal fogadta el a testület. Gazdikereső Salgótarján. Felnőtt kuvasznak, belga juhásznak, németjuhász­nak, skótjuhász jellegű kutyá­nak, pulinak, lakásban tartható és más különböző, kis testű ku­tyáknak keres örökbefogadókat a Gazdikereső alapítvány. Tele­fon: 32/311-840, 20/9419-914. Iskola, napfűtéses új szárnnyal Molnár Katalin polgármester arról szólt: közel egy évtizede fogalmazódott meg először a bőví­tés gondolata (Folytatás az 1. oldalról) Mivel, mennyiben is lett több, színvonala­sabb az oktatási intézmény? Két új tanter­met, irodát, szertárt, orvosi szobát, kiszolgá­ló helyiségeket foglal magába a kívülről is impozáns bővítmény. A tekintélyes méretű tornacsarnok ízléses belső terében lelátót is kialakítottak. Összesen kilencszáz négyzet- méternyivel lett nagyobb az iskola, amely új szigetelést és nyílászárókat kapott, a tolda­lékrészt pedig napkollektorokkal fűtik. Molnár Katalin végül annak a reményének adott hangot, hogy az eddig is meglévő sport­szeretet, a csapatszellem és az egymást segí­tő törekvések révén „állandó mozgásban" lesz majd a csarnok, s köszönetét mondott mások mellett a képviselő támogatásáért. A politikus köszöntőjében úgy fogalma­zott: ennél szebb ajándékot nem kaphatott volna a falu, amely annak eredménye, hogy vezetése kitartóan dolgozott az előkészíté­sen és a továbbiakban is. Az itt élők büszkék lehetnek polgármesterükre, a képviselő-tes­tületre, hiszen a fejlesztésekkel a közösség életét tették, teszik jobbá, minőséget, s váro­si szintű szolgáltatásokat teremtve.- Külön öröm, hogy a kivitelezést helyi vállalkozók végezték, így a mintegy tíz hó­napos beruházás munkát is adott - mondta Boldvai László. A község és iskolájának közös ünnepe mű­sorral folytatódott: fellépett a Kabar zene­kar, a Kazár néptáncegyüttes, majd a tanu­lók színes produkcióját honorálta nagy taps­sal a közönség. A Kazár néptáncegyüttes és a diákok műsorát nagy taps fogadta fotók; hüvösi csaba Piliny. Kedves ünnepséget tar­tottak a minap a községben. Pilinyben hosszú évek óta nincs tűzoltóság, a tűzoltósz­ertárt az önkormányzat raktár­ként használta. A község veze­tői úgy döntöttek, hogy az épü­let felújítva, átalakítva, neme-, sebb, hasznosabb célt is szol­gálhat. így született meg a gon­dolat, hogy a szertárt átalakít­ják a polgárőrség részére irodá­nak, a téli hónapokra pihenő­nek, s ott lesz a garázs is, ahol a polgárőrség kocsiját elhelyezik. A megvalósításra az önkor­mányzat pályázatot nyújtott be, a megvalósításra az önkor­mányzat hárommíllió-három- százhatvanötezer forintot nyert. A munkálatok elkészültek, így került sor az épület ünnepélyes átadására. Ezen megjelent Borenszki Ervin országgyűlési Átadták a polgárőrök házát képviselő, Foss Miklós, a NÓg­rád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Sebestyén Szilárd, Szécsény város rendőrkapitá­nya és sokan mások. Lehoczki Szabolcs polgármes­ter köszöntőjében kiemelte, hogy községük az egyik legbiz­tonságosabb település, amely­ben a polgárőröknek jelentős szerepe van. A honatya elisme­rően szólt a község fejlődéséről, aminek egyik fontos ékessége a most átadásra kerülő létesít­mény. Vass Miklós a megyei szö­vetség nevében fejezte ki elis­merését, hangsúlyozta a polgár­őrök, a polgármesteri hivatal, a szécsényi városi rendőrkapi­tányságjó együttműködését. Be­jelentette, hogy szövetségük két­százezer forinttal támogatja a pilinyi polgárőrség munkáját. Sz. F. Hídfelújítás a Tesconál Salgótarján. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megrendelésére április 8-án hídfelújítási munka kezdődik Salgótarjánban, a 21- es számú főúton, a Gorkij-lakó- telep és a Tesco Áruház közötti vasúti felüljárón. A munka so­rán a felüljárón egy forgalmi sávra szűkül az út, ezért a forga­lomirányító jelzőlámpa működé­se is megváltozik. A kivitelezés várhatóan május végéig tart. Ké­rik a közlekedőket, hogy foko­zottan figyeljék a kihelyezett jel­zéseket és ne megszokásból ve­zessenek, valamint hosszabb menetidővel számoljanak. Költészet, majd Tolcsvayék Salgótarján. A Tarjáni tavasz rendezvénysorozata keretében, a költészet napja alkalmából mu­tatja be produkcióját április 9-én, pénteken 14 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-köz­pontban Ferenczi György és a Rackajam.ATolcsvay-koncert 17 órakor kezdődik a Fő téren. Kampányzáró Szécsény. A Magyar Szocialista Párt 3. számú választókerülete a helyi művelődési ház kama­ratermében április 9-én, pénte­ken 18 órától tartja kampányzá­ró rendezvényét. Megtisztul a falu Szátok. Jelenleg összesen 16 fő dolgozik a közmunkaprogram keretein belül a településen. A munkások többnyire a község takarításán, szépítésén mun­kálkodnak. Lehet jelentkezni NÓgrád megye. Mint arról már egyszer lapunkban hírt ad­tunk: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. immár hatodik alkalommal tartja meg hagyo­mányos országos szemétszedő akcióját április 22-én. A Föld napja alkalmából szervezett eseményre ismét több ezer ön­kéntes jelentkezését várják. Aki kedvet érez az akcióban va­ló részvételhez, az április 9-ig, azaz péntekig jelezheti szándé­kát a megyei igazgatóságon. Sokszínű program a középiskolás napokon A záró Ki mit tud?-gálán mindenki jól szórakozott foiö: szenográdi tamás Szenográdi Ferenc Szécsény. A városban jó másfél évtizedes kihagyás után, 1994- ben szerveződött újjá a gimnázi­umi oktatás, azóta minden év­ben megrendezték a középisko­lás napokat így volt ez az idén is. A tavaszi szünet előtti napok­ban talonba kerültek a könyvek, füzetek és egyéb iskolai felszere­lések, de a tulajdonosai igazi kö­zösségi, szellemi életet éltek, a tantárgyak horizontját erősen kiszélesítve aktívan részt vettek az iskola szellemi, közösségi éle­tében. Másabb volt ez a néhány nap a megszokott iskolai életnél, de mindenképpen erősítette a hovatartozás érzését, lehetősé­get biztosított a kreativitásra, ar­ra, hogy a tanulók más területen is megmérettessék magukat, megmutassák mire képesek. A diákok tudományos üléssza­kán érdekes és színvonalas elő­adások hangzottak el. Az 5-6. osztályosok részére a Palócfóldi Népi Iparművészek Egyesületé­nek tagjai tartottak foglalkozást, ahol többek között volt mézeska­lács-készítés, gyöngyfűzés, csu- hézás, tojásfestés. Az elkészült alkotásokat a gyermekek hazavi- hették. Baraczki Zoltán amatőr csillagász, az iskola tanulója csil- lagászatitávcső-bemutatóján és a csillagos égbolton tett „kalan­dozásán” több mint ötvenen vet­tek részt. Volt idegen nyelvi or­szágos ismeretterjesztő szellemi megmérettetés, történelmi vetél­kedő, matematikaverseny, anya­nyelvi csapatverseny, kereszt­rejtvényfejtő verseny, különböző sportrendezvények, amelynek fő attrakcióját a tanár-diák röplab­damérkőzés jelentette. Az ünnepi műsor keretében Zsolnai Györgyné, az iskola igaz­gatója kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért elismerő oklevelet és jutalmat adott át Sándor Évá­nak és Kiss Eszternek. A meghí­vott egyetemi előadó egy ázsiai barangolásra hívta meg az isko­la tanulóit. Előtte a diákok iro­dalmi, zenés összeállításának a témája is Ázsia volt. A záró Ki mit tud?-gálán, amelyen láthat­tunk táncokat, jeleneteket, éne­keket, hangszeres előadásokat, mesélőket, mindenki jól szóra­kozott, s a kétórás műsor ke­resztmetszetet adott az iskola kulturális életéből.

Next

/
Thumbnails
Contents