Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-07 / 79. szám
4 SZOLGÁLTATÁS 2010. ÁPRILIS 7., SZERDA Nyílt nap az ismerkedésre A TÁMOP 3.1.4. „Érték és fejlődés” kompetencia alapú oktatás a Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskolában című pályázat megvalósításának keretében 2010. március végén a karancslapujtői gesztor intézményben, illetve a karancsaljai tagintézményben nyílt napokat tartottak az iskolahasználók számára. A résztvevők meggyőződhettek arról, hogy minél előbb célszerű az olyan tanulási-tanítási technikákat bevezetni az általános iskolai oktatásban, amelyek a hétköznapi ismeretek mellett lehetőséget teremtenek a tehetség kibontakoztatására. Az idei tanévben Karancs- lapujtőn az alábbi osztályokban valósul meg kompetencia alapú oktatás: l.b: szövegértés-szövegalkotás, 2. a: idegen nyelv (angol), 5. a: matematika, 7. a: szociális, életviteli és környezeti kompetenciaterületeken. Új pedagógiai módszerként jelent meg a tantárgyi bontás nélküli oktatás a 3. a osztályban művészetek műveltségterületen, illetve 7. a osztályban szociális, életviteli és környezeti kompetenciaterületen. A 8. a osztályos tanulók tantárgy- tömbösítés keretében tanulják a nyelvi és irodalmi kommunikáció (NYIK) és matematika tantárgyakat. Karancsalján szintén az 1. osztályban került bevezetésre a szövegértés-szövegalkotás, 2. osztályban az angol nyelv, illetve 5. osztályban a matematika kompetenciaterület. A szociális-, életviteli- és környezeti kompetencia a 3. évfolyamon jelenik meg, ahol megvalósul a tantárgyi bontás nélküli oktatás is. A tantárgy- tömbösítés az 5. osztályban a matematika, az informatika és az angol nyelv tantárgyakat érinti. A szülők az implementációban résztvevő tanulócsoportok fent említett tanóráiba nyerhettek betekintést. Az érdeklődők megismerhették az új tanulás- szervezési eljárásokat, pl. a kooperatív technikát, csoportmunkát, infokommunikációs technikai (IKT) eszközök használatát. A hagyományos óraszervezéstől eltérően a harmadikosok a Ger- gely-járás hagyományát elevenítették meg. Az óvodásokat dallal, tánccal, furulyaszóval invitálták az iskolába. Tojásfestés a tájházban Patvarc. Április 3-án a tájház udvarán délután vette kezdetét a húsvéti tojásfestés és tavaszi díszek készítése az ajtókra, ablakokra, de a nyuszisimogatás is nagy örömet szerzett a gyerekeknek. A nagyon szép, napsütéses időben többféle technikát alkalmazva készültek a szebbnél szebb, húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó díszek és tojások. A rendezvényre a szomszédos Balassagyarmatról is kilátogattak gyermekekkel. Amíg a kézműveskedők készítették az ajándékokat, addig Bernáth Kornélia polgármester az óvoda konyháján palacsintát sütött a résztvevőknek.- A rendezvény a tavalyi évben indult útjára hagyományteremtő szándékkal, azzal a céllal is, hogy minél több gyermeket a faluba csalogassunk, elsősorban a saját településünkről, és a húsvéti ünnepkör kapcsán közösséget alkotva jól érezzük magunkat együtt - mondta a polgármester asszony. Nagy siker volt a Gyermekfesztivál Salgótarján. Több száz gyermek - salgótarjániak és a térségbeli települések lakói - szórakozott a közelmúltban a salgótarjáni sportcsarnokban az immár negyedik alkalommal megrendezett Gyermekfesztiválon. A résztvevők zenében, népi- és modern táncokban,, mozgásgyakorlatokban mutatkozhattak be, de kipróbálhattak érdekes hagyományőrző játékokat is. A Gyermekekért Baráti Kör és a Nógrádi Grund Klubhálózat immár visszatérő rendezvényét az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Iroda és Nemzeti Civil Alap demokrácia és partnerség szakmai kollégiumának pályázatai támogatták. A programot Torres Dani koncertje zárta. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR ÁPRILIS 7, HUMOR Szeretettel köszöntjük névnapjukon Herman nevű kedves olvasóinkat! hermán. Német eredetű név, jelentése: hadi férfi. Védőszentje: Szent Herman premontrei szerzetes, misztikus. A magyar nyelvben inkább vezetéknévként maradt meg, például Hermann Ottó természettudós, vagy Hermann Lipót festőművész esetében. Hermann Hesse svájci német regényíró műveiben a magányosságról, önmagunk megismerésének útjáról beszélt. Regényei, elbeszélései, esszéi magyarul is megjelentek. Hermann Kant az egykori NDK-ban élt regényíró és publicista volt. A Nap kel: 6.11, nyugszik: 19.22 órakor. A Hold kel: 3.04, nyugszik: 12.13. HÁROM KELLEMES TAVASZI NAP reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Ja 16 °C 4*C 13 X 2°C Szécsény Balassagyarmat 16 °C Salgótarján Bátonyterenye „EMS Készíttette: zones Nógrád megyében ma és csütörtökön változóan napos, olykor mérsékelten felhős, de száraz, egyre enyhébb idő lesz. Gyenge, keleties légmozgás várható. A jellemző hőmérséklet reggel 4, délután 15, csütörtök reggel 5, délután 18 fok körül szóródik. A legvalószínűbb folytatás: pénteken és a hétvégén változóan felhős, kissé hűvösebb idő, elszórtan mérsékelt eső valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős napsütés, erős fény-árnyék kontrasztot okoz. Ehhez - különösen hosszabb úton - nehezen alkalmazkodik a szemünk. Sokszor az árnyékban lévő akadályokat, esetleg embereket is, túl későn veszünk észre. Az előrejelzés bizonytalansága: .ÁTLAGOS'. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu 20 “C . 13 *C Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Vetenceí-tó Fertő Tisza-tó 10-11 °C 8-11 °C 10 C 12 °C 11 T 10 °C Pollen Mogyoró Éger Tiszafa magas magas magas Kovács és felesége kirándulni megy. Kovács megkérdi a vámostól:- Aranyat lehet átvinni?- Lehet.- És 120 kilót?- Azt nem. Ekkor odafordul a feleségéhez:- Hallod aranyom? Te itthon maradsz. * * * Pistike meséli otthon a szüleinek:- Képzeljétek, ma tűz volt az iskolában és láttam egy terhes tűzoltót! Az apja megkérdi:- Pistike, tudod mit jelent az, hogy terhes?- Persze, aki kihordja a gyereket. * * * Egy ember fölkeres egy válóperes ügyvédet, és kéri, hogy segítsen neki diszkréten elválni a feleségétől.- Természetesen vállalom - mondja az ügyvéd -, de azért tisztázzuk, mit ért ön diszkrét lebonyolítás alatt?- Azt szeretném, ügyvéd úr, hogy a feleségem ne tudja meg, mert különben agyonüt... * * * Egy nő talál újsághirdetést: „Fajtiszta németjuhász rendőrkutya eladó, ára: 1000 FL” Az asz- szony megörül a jó vételnek, azonnal megrendeli a kutyát. Hamarosan kiszállítanak neki egy koszos, ápolatlan kis korcsot. A nő felháborodva telefonál:- Hogy merték ezt a ronda korcsot fajtiszta rendőrkutyának nevezni?- Asszonyom, ne tévessze meg az állat külseje, a Titkosszolgálatnál szolgált. IGÉNYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKTŐL KÖSSÖN BANKSZÁMLASZERZŐDÉST, VÁSÁROLJON KÖLTSÉGMENTESEN BANKKÁRTYÁVAL! KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET: VÁROSOKBAN: Balassagyarmat, Salgótarján, Rétság, Vác, FALVAKBAN: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Hugyag, Szügy, Kétbodony, Palotás, Nézsa. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet R Április 5-i 3 5 8 11 12 16 23 31 35 37 IlL Renö nyerőszámok 42 46 49 58 61 63 64 74 75 76 NAPI HOROSZKÓP kos (Hl. 21-IV. 20.). Bármilyen munkához fog, egy kicsit lassan halad, és emiatt ideges. Vásároljon divatos holmikat magának, ettől megnő önbizalma. bika (IV. 21-V. 20.). Társasági élet szempontjából kedvező, boldog nap elé néz. Megismerkedhet egy lenyűgöző személyiséggel, aki jó kedvre tudja hangolni. IKREK (V. 21-VI.21.). Egyedül, függeüenül kell ma tevékenykednie. Ne számítson senkinek az együttműködésére. Szívességet se kérjen, nehogy visszautasítsák. RÁK (VI. 22-VII. 22.). A gáláns, életvidám Rák-jegyű most szívügyekben is sikeres. Sok energiája van. Alkalmas az időszak a hosszú távú döntések meghozatalához. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Ismerkedős kedvében van. Ahhoz, hogy nyitott legyen az érzelmi kapcsolatokra, le kell vennie a „nagykabátot”. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Utolsó negyedben a Hold. Most lehet, hogy valami kedvezőtlenül változik, de vegye észre, hogy miért lehet mégis előnyös az Ön számára ez az átalakulás. mérleg (IX.24-X.23.). A fák virágszirmait is kibontó időben a természetbe, szabadba vágyik. Bár lesznek akadályok, köny- nyedén átverekszi magát rajtuk. skorpió (X. 24-XI. 22.). Felforrósodik a hangulat a környezetében vagy a munkahelyén. El kellene kerülnie azt a viselkedésmódot, hogy állást foglaljon kényes ügyekben. nyilas (XI.23-XII.21.). Gyermeke rendhagyó módon viselkedik. Talán szerelmes. Próbáljon meg családtagjaihoz alkalmazkodni, mert ha ezt nem teszi, önmagát hozhatja nehéz helyzetbe . bak (XII. 22-1.20.). Arra ügyeljen, hogy mások vitájában ne foglaljon állást, még akkor sem, ha az egyik fél szimpatikus Önnek. Ne engedjen a költekezés csábításának. vízöntő (1.21-11.20.). A munka zökkenőmentesen megy, igyekezetéért dicséretet kap. Magánéletében teljes az összhang. Kedvesére számíthat, különösen most, amikor is a Vízöntőben a Hold. halak (II. 21-111.20.). Egészségügyi problémára utaló tüneteket észlel, ami miatt felkeresi orvosát. Aggodalomra vagy félelemre nincs oka. Be kell tartania az utasításokat. vÁcrn i TV *#Sr TTTTWT t T» KiatlJa: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: ^11 11 T Jrf All 4|§fjr 1—1 I I \ V 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55. -I t V/VJmegyei l.AAÁVLiii.l. Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata.------------------------------*0.zl"" ---------------------------- Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei-Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. : az újság a <* az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azo*k akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j «V* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készült.