Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)

2010-04-03 / 77. szám

2010. ÁPRILIS 3., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE / / __ / r HU SVETVARAS KEZMUVESKEDESSEL Salgótarján. Húsvétvárás a piacon nevet viselő programot rendeztek a napokban a Vásárcsarnoknál. Az ide látogató gyerekek és felnőt­tek népművészeti bemutató keretében több hagyományt is felelevenítettek: egyebek mellett tojást festettek, csuhétárgyakat készítettek s állatsimogató is várta az érdeklődőket. fotó: hüvösi csaba Madách-gála a művészet jegyében Húsvéti hangulatban, hittel Palotási locsolóbál A helyi ifjúsági vöröskeresz­tesek jótékonysági locsolóbált szerveznek április 4-én, vasár­nap 21 órától a művelődési ház­ban. A jótékony célú összejövetel bevételét az általános iskolás di­ákok színházlátogatásának uta­zási költségeire, nyári vöröske­resztes tábor szervezésére, és if­júsági klubjuk felújítására for­dítják. A szervezők várják mind­azokat, akik szeretnének egy kellemes estét eltölteni, emellett támogatnák céljaikat. Fokozott ellenőrzés lesz (Folytatás az 1. oldalról.) áteresztőképességének lehető­ség szerinti biztosítása, a torló­dások elkerülése. A főközlekedé­si útvonalakon a forgalmi torló­dások, valamint a határátkelő- helyeken a várakozások elkerü­lése érdekében már március 30-tól egészen április 11-ig ki­emelt figyelmet fordít a rendőr­ség, ahogy a bevásárlóközpont­okhoz és az üdülőhelyekhez kö­zeli utakra is. Bemutatkozik a jelölt Pásztó. A Lehet Más a Politika megyei szervezete április 3-án, szombaton 14 órától lakossági fórumot tart az Ózon Étterem­ben. A rendezvényen bemutat­kozik Fekete József', az LMP pásztói jelöltje, beszélgetőtársa Vágó Gábor, az LMP Országos Választmányának tagja lesz, aki párt választási programját is bemutatja. Filmet vetítenek Salgótarján. A mozihétvégék programsorozat keretein belül „Stendhal: Vörös és fekete” cí­mű angol filmet tekinthetik meg az érdeklődők április 3-án, szombaton 9 órai kezdettel a Balassi Bálint Megyei Könyv­tárban. Az ingyenes vetítésére az intézmény dolgozói minden érdeklődőt szeretettel várnak! Templomtető felújítása Ságújfalu. A község templomá­nak tetőszerkezete igen rossz álla­potban van. Télen a nagy hóesés idején attól féltek, hogy a hó súlya alatt a tetőszerkezet beszakad. Az egyházközség pályázat útján 13,2 millió forintot nyert a tetőszerke­zet cseréjére, felújítására. Salgótarján. Mint arról már la­punk hasábjain beszámoltunk: Madách-gálának adott otthont a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színültig megtelt színházterme szerdán délután. A mára már hagyo­mánnyá vált rendezvényen ez­úttal is számos diák lépett pódi­umra, nívós produkciójuk kere­tein belül pedig felfedték azon oldalukat, amely esetleg osz­tálytársaik s tanáraik előtt is is­meretlen volt ezidáig. A művészeti programon zené­ből, táncból s prózából nem volt hiány, a közel két órás rendezvé­nyen nézők és fellépők egyaránt jól szórakoztak. A vidám nyitó­táncról a 13.d osztály tanulói gondoskodtak, majd Varga Ju­dit, igazgató köszöntötte a jelen­lévő nebulókat, pedagógusokat, aki a művészetek ápolására s a gála jelentőségére hívta fel a fi­gyelmet. Ezt követően kezdetét vette a kulturális műsor: Radnai Zsuzsanna vezényletével az is­kolai énekkar lépett pódiumra, Kónya Mercédesz Heltai Jenő: „A modell” című versét adta elő, Kovács Tamás Aranjuez: Gitár­verseny II. tételét trombitán szó­laltatta meg, Shakespeare: „Hamlet” című művéből pedig Pap Dávid és Vaspál Erika ad­tak elő részletet. A gála során Juhász Tibor gitáron saját mű­vét mutatta be, majd ének és zongoraszó is felcsendült, a 12.d osztály közreműködésével pe­dig ír táncot tekinthetett meg a népes közönség. Ezt követően a Főnix Táncsport Egyesület madáchos tagjai léptek fel, majd Csetneki Tamás, Pap József és Pap Dávid jóvoltából „Panto­mim” következett. Fejes Balázs ének és gitárszóval kedveske­dett, Báli Daniella, Lehoczki Ádám, Handó Ágnes és Tóth Má­té énekeltek, a KIVISZI madáchos tagjai pedig nosztal­gia partit tartottak. A gála vé­gén helyet kapott a hip-hop is, amelyet követően a. Nógrád Táncegyüttes jelenlegi és volt madáchos tagjai ropták a tán­cot. Mint megtudtuk, a gála be­vételét ezúttal is a Madách Im­re Gimnázium és Szakközépis­kola tanárai által létrehozott Lucem Contra Noctem Alapít­vány részére ajánlották fel. Tele vannak az újságok hát- borzongató hírekkel, nekem ilyenek a munkanélküliségről szóló információk is. A KSH 11,4 százalékos rátája, amely a leg­frissebb jelentésében olvasható, másfél évtizedes csúcsot jelent, közelíti a rendszerváltás utáni legmagasabb szintet.' Nógrádról külön nem szól a fáma, de én megnéztem: „mi” is az 1993. évi csúcs közelében vagyunk. A te­lepüléssoros adataink különö­sen lehangolóak, de most nem idézem azokat. Nem szeretnék ugyanis már az ünnep előtt ün­neprontó lenni. Talán, ha akar­nám sem tudnám ezt megtenni, mert neveltetésemnél, szociali­zációmnál és következésképpen habitusomnál fogva, az ünnepek nagy tisztelője vagyok. Engem minden közelgő ünnep elvará­zsol egy kicsit, mindig erősít, egyben reménykedővé és biza­kodóvá tesz. A húsvét pedig amolyan misztikus, magyaráz­hatatlan, mély-meditatív lelkiál­lapotot is kivált belőlem. Úgy ta­pasztaltam, a húsvéti ünnepkör egyrészt alkalmas a befelé for­dulásra, másrészt pedig a má­sokra, a közösségre való figye­lésre is. Azt is gondolom, a hús­vét - a feltámadás megfejthetet­len misztériuma miatt - képes kiemelni igazán a hétköznapok­ból, s valahogy jóval túl is mutat azokon. Hiszen húsvét hangula­ta az életöröm, húsvét hite a ha­lálból átkerülés az életre. A fel­támadás bennem azt szüli, ha ez a csoda megtörténhetett, akkor az egyes ember kigyógyulhat a legnagyobb bajából is, megerő- södve-megújulva kikerülhet a legmélyebb krízisből is. S ha a hétköznapi halandó ember ré­szese lehet egy ilyen - immár mai - csodának, akkor erős ösz- szefogással és közös akarattal ugyanez megtörténhet egy or­szággal, egy nemzettel is. Hús- vétkor hittel hiszem, hogy ebből a mostani mély gazdasági vál­ságból is ki tudunk kerülni, és megújulva, megerősödve előbb- utóbb a stabilizáció, majd a fenn­tartató fejlődés útjára léphetünk. Legyen áldott ez a húsvéti ün­nep és legyen tavasztündér által is erőt adó az elkövetkezendő hétköznapok erőfeszítéseihez. BARÁTHI OTTÓ Hozzunk áldozatot egymásért! Minden templomban ma vi­lágszerte száll az ének „Ezt a na­pot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta”. Az evangé­lium két tanítványról számol be, akik futva igyekeznek a sírhoz, miután tudomást szereztek ar­ról, hogy azt üresnek találták az asszonyok. Először a fiatalabb ta­nítvány érkezett a sírhoz, akit Jé­zus szeretett, ő János volt. Sokat tudott az igazi szeretet titkáról. Tudta, hogy nemcsak passzív jó­akaratot jelent ez nekünk embe­reknek, hanem folytonos fárado­zást is az üdvösség útján. Az em­berek egymás iránti szeretetét is az jellemzi legjobban, ha egymá­sért áldozatot tudnak hozni, ha segítik egymást. János éppen ezért érkezett először a sírhoz. Az üres sír látványa rögtön a hit­hez vezette őt. Aki igazán szeret, az többet lát és mélyebben lát. Azt látja, ami fontos és ami mél­tó a szeretetre. Az igazi valóság több mint amit meg tudunk ta­pintani, amit meg tudunk mér­ni, és amit hallunk. A mai evan­gélium Jánosról szól, aki Jézus feltámadásának tanúja, azon­ban a Feltámadottban való hitét hozzákapcsolja az egész egyház­hoz, amelyet itt Péter képvisel. Ezek az összefüggések arra a kérdésre irányítják figyelmün­ket, hogy mennyire segítjük egymás számára Jézus feltáma­dásának hitét, a belőle táplálko­zó örömet, reménységet. Ennek legnagyobb jelentősége a csa­ládban van. Hogyan éli meg a keresztény család Jézus feltáma­dásának igazságát? Ebben első­sorban az ünnepi szentmisén való részvételnek van a legna­gyobb jelentősége, amelyre jó felkészülnie a család minden tagjának. Otthoni beszélgeté­sekkel, amelyekhez az evangéli­umi beszámolók adják az indí­tást. A húsvét eseményének tör­téneti igazsága mellett, jó a hús­véti örömről is beszélni. Jézus győzelmeskedett a halálon, és ez a mi győzelmünket is jelenti a múlandóság fölött. Berki József, diakónus Őseink hozták magukkal (Folytatás az 1. oldalról.) Mint megfogalmazta, a vékony héj efféle megmunkálásához nem egyszerűen érzék, kitartás kell,hanem az a belső harmó­nia, amikor a kéz tökéletes vég­rehajtója annak, amit az elme és a szív üzen. Sikertörténetet mutatnak a számok Fennállásának legsikeresebb évét zárta tegnap a Sajóvölgye Taka­rékszövetkezet, Kazincbarcikán megtartott közgyűlésén. Vala­mennyi felszólaló örvendetesnek nevezte, hogy a Nógrád megyei fiókok közül már egy sem veszteséges, sőt, jelentősen hozzájárul­tak az adózás előtti 167 millió forintos nyereséghez. A közgyűlés elfogadta a beszámolót Mérlegbeszámolójában Kriston Nándor elnök ügyvezető utalt rá, hogy a világgazdasági válság miatt eleve ne­héz volt a 2009-es tervezés. Megfon­toltság és mérsékletesség kellett ah­hoz, hogy a zárszámadás végül is ked­vező számokat mutasson. A 34 fiókkal rendelkező, s ezáltal Észak-Magyaror- szág legnagyobb takarékja ma már 650 taggal rendelkezik, 150 munka­társágnak biztosít megélhetést, s im­már 39 önkormányzat számláját ve­zeti. Csatlakoztak a TakarékPont háló­zatához is, s ezzel új termékek jelen­tek meg a kínálatukban. Segítette a Sajóvölgye eredményességét a több lá­bon állás, s az is, hogy végig követke­zetesek voltak üzletpolitikájukhoz, va­gyis a vidék szolgálatához. 2010-ben a tavaly megkezdett utat folytatja a kis­bank, amelynek első embere arra is utalt, hogy a válságban mutatkozott meg igazán a kereskedelmi bankok és a takarékok közötti alapvető különb­ség. Előbbiek kivitték az országból a nyereséget, a szövetkezeti pénzintéze­tek viszont államkötvény vásárlásával segítették a kormány mozgásterét. A közgyűlésen az integráció erősödését vázolta Szabó Levente, a Takarék­bank ügyvezetője, míg Bodnár Ottó, az OTIVA ügyvezető igazgatója és dr. Rozgonyi József igazgatósági tag is a nógrádi fiókok sikeres fel­zárkózását ecsetelték. A közgyűlés végezetül elfogadta a mérlegbeszámolót, s a takarékszö­vetkezet törzstőkéjének 200 millió fo­rintra történő felemelését. Sikeres évet zárt Sajóvölgye Takarék TNL

Next

/
Thumbnails
Contents