Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)

2010-04-23 / 93. szám

2 2010. ÁPRILIS 23., PÉNTEK SALGOTARJANI LAP A tavaly megalkotott közgyűlési rendelet értelmében Salgótarjánban az a rendőr kapja az „Év rendőre” díjat, akinek személyét a városi rendőrkapitány javaslatára a polgármester előterjeszt a közgyűlés elé, a testület pedig többségével támogat. Idén a kitüntetést Bakos Norbert alezredes vehette át Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármestertől a rendőrség napja alkalmából rendezett állománygyűlésen. Az április 21-én tartott ünnepségen emellett több településvezető is adományozott díjat az egyenruhásoknak, dr. Szabó Jenő, a Nógrád Megyei Rendőrkapitányság vezető dandártábornoka pedig Salgótarján polgármesterét tüntette ki a közbiztonságért hosszú évek óta végzett következetes, támogató munkájáért. Átadták az „Év rendőre" díjat A rendőrség napja egyszerre ünnep és alkalom a mérlegelésre „Bakos Norbert 1996. év óta hivatásos rendőr. Jelenlegi - osztályvezetői - beosztásában 2007 januárja óta dolgozik. Ne­véhez köthető a kerékpáros jár­őrszolgálat bevezetése, az ille­gális motorozások visszaszorí­tásában végzett fáradhatatlan munka. Nagy hangsúlyt fektet az „Iskola rendőre” programra, amelyet kibővített néhány „bűn- ügyileg releváns” középiskolá­ra is, ahol személyes előadások­kal próbálja „jó irányba” terelni a fiatalokat. Vezetése alatt in­dult meg a falopást elkövetők­kel, eltiltás hatálya alatt közle­kedőkkel szembeni szabálysér­tési őrizet alkalmazása, amely­nek eredményeként csökkentek az ilyen jellegű bűncselekmé­nyek. Legjelentősebb munkái, illetve eredményei közé sorolha­tó, a Salgótarján Közbiztonságá­ért Közalapítvány segítségével létrehozott, a belváros közbiz­tonságát védő térfigyelő kame­rarendszer működésének meg­szervezése, folyamatos értéke­lés-elemzés segítségével való fejlesztése. Munkája során min­dig - a szűkös létszámkeret el­lenére is - a város rendjé­nek minél magasabb szintű fenntartására, a rendezvények zökke- j nőmentes lebonyolítá­sára törekszik oly mó­don, hogy a „látható és ^ szolgáltató rendőrség” fogalma valós tartalmat » «* kapjon. Munkájával, épí­tő jellegű javaslataival, konstruktív és fogalmazott indoklásban a ki­tüntetettről. A díjátadón Székyné dr. Sztrémi Melinda elmondta: tud­ja, jó helyre került a megtisztelő cím és hangsúlyozta azt is, hogy a rendőri hivatásnak vissza kell állítani a becsületét, el kell jut­nunk oda, hogy Magyarorszá­gon újra büszkék legyenek a rendőrök hivatásukra, az állam­polgárok pedig bizalommal le­gyenek az egyenruhások iránt.-Bakos Norbert az a rendőr, aki nagyon sokoldalú munkát végez a kapitányság kötelékén belül. Legyen az a térfigyelő ka­merarendszer átadása és mű­ködtetése, vetélkedők szervezé­se, bejárás a Forgách-telepen vagy bármilyen program, ő ott van. Nemrégiben éppen sport­eredménye okán gratuláltunk neki. Én úgy gondolom, nagyon jó helyre került a cím, Bakos Norbert nagyon sokat tett azért, hogy Salgótarjánban a rendőr­ség megítélése változzon. Ő az a fajta tisztességes, becsületes rendőr, amiből nagyon sok kell Magyarországon, hiszen el kell jutnunk oda, hogy minden rendőr büsz­ke legyen arra, hogy ő a magyar rendőrség köte- ' jÁ lékébe tartozik, s Ennek olyan hi­fi — - vatásnak kell lenni, én eb­ben hiszek - nyilatkozta Salgótarján pol­gármestere, aki r Székyné dr. Sztrémi Melinda hangsúlyozta: vissza kell állítani a rendőri hivatás becsületét vetkezetes elhivatottságát, amely egyszerűen lefordítva szerinte arról szól, hogy legyen rend, legyen biztonság, legyen kiszámíthatóság, legyen hatá­rozott rendőri fellépés és való­ban legyen rendőri jelenlét Sal­gótarjánban.- Ez nem csak a retorika szintjén jelent meg, hanem olyan tárgyiasult formában is - mondta Szabó Jenő -, mint a térfigyelő kamerarendszer ki­építése. Ma Nógrád megye székhelyén olyan térfigyelő rendszer működik, amely­totta az „Év rendőre” megtiszte­lő díjat és gratulált a kitünte­tettnek.- Öröm ez a nap, mert ez a rendőrség legnagyobb ünnepe. Szegényesen, de ünnepiünk - folytatta a főkapitány. - Vissza- emlékszünk az elmúlt egy évre, a sikeresen megoldott és a meg­oldásra váró feladatainkra. Nóg­rád megye gazdaságilag igen szegény, az önkormányzatok forráshiánnyal küszködnek, ezért kifejezetten öröm szá­momra, hogy ma több település bizalmáról téve bizonyságot Az rendezvény után megkérdeztük az év rendőrét, mit szól a kitüntetéshez.- Nagyon büszke vagyok erre a címre, már csak azért is, mert ez nem egy szakmai díj, ezáltal nem csak a szakma elismerését tükrözi, hanem az állampolgárokét, talán egy egész városét. Ugyanakkor tudom, ez nem csak nekem, nem csak egy em­bernek szól, e mögött csapatmunka van. Büszke vagyok arra, hogy segíthetem a város előrehaladását. S ha nagy szavakat akarnék mondani, akkor idézném gróf Széchenyi Istvánt: „Én önér­zettel és szorgalommal dolgozom, és ha lenyesik szárnyaimat, akkor sétálni fogok, ha kiszakítják lába­mat, kezeimen járok, ha ezeket kitépik, hason csúszok, csak asználhassak” - mondta Bakos orbert. kompromisszumkész hozzáállá­sával mindig arra törekszik, hogy Salgótarján és környéké­nek lakosai minél nagyobb biz­tonságban érezzék magukat. Személyes példamutatása nagy­ban hozzájárul az egyenruhás állomány szakmai és emberi fej­lődéséhez.” - olvasható a Ponyi Béla rendőrkapitány által meg­maga is abban a megtiszteltetésben része­sült, hogy a több éve nyújtott tá­mogatásért és együttműködé­sért Nógrád Megyei Rendőrfőka- pitányság-vezetőjétől, dr. Szabó Jenő dandártábornoktól emlék­plakettet vehetett át. Szabó Jenő megköszönte a salgótarjáni közgyűlés azon kő­nek jó­voltából szinte he­tente elkövetőket fogunk el. Fontosnak tartom minél több­ször elmondani a rendszer eredményeit és azt, hogy kitől kaptuk ezt. Még egyszer köszö­nöm - hangsúlyozta a főkapi­tány, majd külön megköszönte azt is, hogy a város megalapí­megköszönte a rendőrök mun­káját. Ezt a bizalmat meg kell szolgálnunk az önkormányzat­oknak, de elsősorban az állam­polgároknak. Erős, kemény, ha­tározott rendőrségre van szük­ség, egy olyan rendőrségre, ahol az állampolgárok nem retten­nek meg tőlünk a közúti ellen­őrzés kapcsán, de a bűnözők megrettennek a rendőr láttán. Kérlek, becsüljétek meg ezt a beosztást - szólt az állomány­hoz -, legyetek becsületesek, tisztességes rendőrök, mindig eskütök értelmében járjatok el! Szabó Jenő főkapitány után Székyné dr. Sztrémi Melinda szólt az egybegyűltekhez:- Nagyon megható pillanatok voltak ezek és nagyon köszö­nöm a megtiszteltetést, bízom benne, hogy tudjuk folytatni azt a munkát, amelyet négy éve elkezdtünk. Gratulálok min­denkinek és minden salgótar­jáni nevében köszönöm a váro­si rendőrkapitányság dolgozói­nak azt a munkát, amit értünk végeznek. Az ünnep alkalmá­ból azt kívánom, hogy önök, akik a rendőrség kötelékébe kerültek és letették az esküjü­ket a haza és az emberek szol­gálatára, legyenek és lehesse­nek mindig büszkék arra, hogy a magyar rendőrség köteléké­be tartoznak. Én ezt nagyon fontosnak tartom a jövő üzene­te szempontjából, mert úgy ér­zem, hogy a jogkövető állam­polgároknak szükségük van ar­ra, hogy olyan rendőrök legye­nek a környezetükben, olyan rendőrök legyenek közöttük, akikre büszkék lehetnek, akik­re felnézhetnek, és akiktől nem félnek, hanem akikben megbíz­nak. Azt kívánom önöknek, hogy ez a büszkeség legyen meg önökben mindig. Azok az állampolgárok pedig, akik bűn- elkövetésben sántikálnak, igenis féljenek önöktől - hang­súlyozta a polgármester. - Ha a rendőrségnek sikerül betölteni ezt a szerepet - folytatta -, ak­kor talán eljön Magyarorszá­gon az az idő, amikor több időt lehet foglalkozni a bűnmegelő­zéssel, mint a bűnüldözéssel - zárta az ünneppel kapcsolatos gondolatait Székyné dr. Sztrémi Melinda. Nógrád megye és azon belül Salgótarján rendőrsége kima­gasló munkát végez országos viszonylatban is. A terület ma­gas bűnügyi veszélyeztetettsé­gű, de a rendőrkapitányság ha­tékonyan és eredményesen működik. A városi kapitányság az elmúlt esztendőben a rend­szerváltás óta - önmagához képest - a legmagasabb bűn­ügyi eredményességgel teljesí­tett. A nyomozáseredményes­ségi mutató 2009-ben 58,66 %, amely 1,9 %-kal magasabb az előző évinél, és magasabb Nóg­rád megye nyomozáseredmé­nyességi adataitól is, amely 56,74 %. Ez az eredményesség annak köszönhető, hogy a megyében befejezett 3538 eredményes nyo­mozásból a Salgótarjáni Rendőr- kapitányság fejezett be 1419-et, amely a megyei adat 40,1 %-a. Még jobb az arány a vádemelé­sek között, ugyanis a megyében történt vádemelések (2835) 42,7 %-át, azaz 1210 vádemelést a Sal­gótarjáni Rendőrkapitányság produkált.- Jól bizonyítják a sikerek, hogy ezen az úton kell tovább haladni. De közben tudom azt is, hogy a rendőrséget meg kell erő­síteni, növelni kell az állomány létszámát és a szakma megbe­csülését. A hamarosan felálló új kormány programja tartalmaz­za ezt, ezért hiszem, hogy el fog­juk érni, hogy Magyarország új­ra biztonságos, az emberek szá­mára biztos jövőt nyújtó ország lesz - nyilatkozta Székyné dr. Sztrémi Melinda.

Next

/
Thumbnails
Contents