Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-22 / 92. szám
12 2010. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK S P ORTTŰKÖ R Átgázolt a mezőnyön a „ Pólón ia expressz" HEGYIKERÉKPÁR eBike.hu Kupa - Szlovákgyarmat Hármas lengyel sikerrel ért véget a Szlovákgyarmaton vasárnap megrendezett nemzetközi minősítésű, világranglista-pontszerző verseny. A Balassagyarmati Vitalitás SE által szervezett esemény közös magyar-szlovák kupafutam is volt egyben, itthon sorozatnyitó, „odaát” pedig második futamként. A verseny része továbbá a Közép-Európa-kupasorozatnak is, az utánpótlás-kategóriákban (U17 és U19) pedig a „Visegrádi négyek” számára kiírt olimpiai reménységek versenye is volt a megmérettetés. Kéri István Ennyi titulus alapján nagy érdeklődésre lehetett számítani, a várakozások pedig beigazolódtak, több mint négyszázan mérték össze erejüket az eseményen a különböző kategóriákban. A közös rendezésből adódóan természetesen legnagyobb számban a magyarok és a szlovákok voltak jelen, ezen felül a csehek, a lengyelek, az osztrákok és a románok is képviseltették magukat, de volt versenyző(nő) a Dél-afrikai Köztársaságból is. A fenti nemzetköziség legjelentősebben az elit férfi/U23 és az elit női/U23 kategóriákban ütközött ki, ahol a már említett nemzetközi pontokért hajtottak. Az eseményt megelőző héten aggodalommal tekintgetett minden indulni szándékozó az égre, hiszen szinte folyamatosan esett az eső négy napon keresztül. Aki az előző években már járt a nyomvonalon, az tudja, hogy meglepően gyorsan szárad a pálya jelentős része, a „káposztaföld” viszont talán még akkor is vendégmarasztaló egy kicsit, amikor az égi áldásnak már se híre, se hamva. Az 5,3 kilométer hosszú, körönként 230 méter szintkülönbséget tartalmazó pálya a legtöbbek tetszését elnyerte, Szász Viktor versenyigazgató és csapata a környék adottságaiból kifolyólag ettől lényegesen jobbat valószínűleg nem is tudott volna felfűzni - nem is volt rá szükség. A verseny napján pedig verőfényes napsütés, jó hangulat és szinte teljesen száraz pálya fogadta az érkezőket. A versenynapot szokás szerint a gyerekkategóriák nyitották, a legkisebbektől egészen az U 13-as korosztályig egy kisebb körön mérhették össze erejüket az ifjú kerekesek. A férfiaknál majdnem fél- szäzan sorakoztak fel itt a rajtnál, számukra egy köztes versenytáv a penzum, ami ezen esetben 3 kört jelentett. Az első 5,3 kilométer teljesítése utáni sorrend lényegében a végső is lehetett volna, hiszen az első tíz között gyakorlatilag semmilyen változás nem történt a befutóig. A megyeiek közül a bátonyterenyei, de idén már a Gödöllői SK színeiben versenyző Bene Zoltán végzett legelöl, egészen az ötödik helyig tudott felkapaszkodni. Rögtön mögötte Ibrúnyi Attila érkezett, tizedikként pedig dr. Bakos Gergő futott be, négy szlovák és öt magyar ellenfele mögött. A .hölgyeknél a kis mezőnyben hazai uralom alakult ki, Perlaky Evelin megnyerte a kategóriát, míg a rendezésben is sokat tevékenykedő Gólyán Szabina mindösszesen 26 másodperc hátránnyal, kereken egy óra tekerés után érkezett a második helyre. A master kategóriákra is jellemző volt a nemzetköziség, itt a legfiatalabbaknál, azaz master 1-ben Koleszár Norbert (Vitalitás SE) a 14. helyen végzett. Eggyel feljebb, master 2-ben Huszár Norbertnek sikerült legjobban a versenynap, egészen all. helyig tudott felkapaszkodni. Délután aztán elrajtolt el a várva várt elit futam is. Már az első kör befejeztével látszott, hogy a lengyel fiúk nem egy- egy „talált” pontért, hanem a legtöbbet hozó első helyekért érkeztek. A második kör végére azonban már vetélytársaiktól elszakadva, senkitől sem zavartatva érkezett meg a háromtagú lengyel expressz - impozáns és lehengerlőén magabiztos látványt nyújtva. A verseny feléig tartott az egyetértés, a negyedik körben úgy döntöttek eldöntik a pozíciókat, legalábbis Brzozka Adrian így gondolta. A későbbi győztesnek volt mire magabiztosnak lennie, több mint két kört tett meg saját tempójában, míg a további érmek sorsa csak az utolsó körben döntődött el Brzozka Pjotr javára Galinskí Marékkel szemben. A lengyel JBG-2 Professional MTB Team versenyzői sok esélyt nem adtak vetélytársaiknak, főleg ha hozzátesszük azt is, hogy a negyedik helyezett szlovák Lami Michal mögött az ötödik pozícióban ismét az ő kerekesük, Osicki Kornél érkezett. Az összetettet nézve a magyarok közül legelőkelőbb pozícióban Buruczki Szilárd végzett, hatodikként futott be, további magyar pontot pedig csak Juhász Zsolt, az első magyar profi mountain-bike csapat, az Euro One - Cube Professional MTB Team versenyzője tudott „itthon” tartani - az U23-ban második szezonját taposó, idén 20 éves versenyző kilencedik lett. A hölgyek versenyében a világranglista 18. pozíciójában tanyázó szlovák Stevkova Janka abszolút esélyesként állhatott a rajtvonal mögé, bár a magyarok titkon bíztak Benkó Barbarában és a Dél-afrikai Köztársaságból hazautazó Erdélyi Eszterben. A hazaiak pedig természetesen annak örültek volna, ha Dósa Eszter tud minél előkelőbb pozícióba felkapaszkodni. Meglepetés nem történt, a szlovák hölgy már a második körben eldöntötte, hogy a legtöbb pontot bizony ő viszi haza Szlovákgyarmatról. A dobogó két további fokán a fentebb említett két magyar hölgy osztozott, ahöl még egy kis verseny is kialakulhatott volna, ha Erdélyinek a harmadik kör elején nem kell megállni a technikai zónában egy kis szerelésre, ami végül tetemes, másfél perces hátrányt er edményezett számára. A juniorok futamát hazai részről külön figyelem kísérte, mivel itt is az olimpiai kijutás a tét, de nem két év múlva, hanem idén, mivel Szingapúrban megrendezésre került az I. ifjúsági olimpia. Az már biztos, hogy hazánk képviselteti magát, csak a személyi kérdések eldöntése van hátra. Erre egy öt versenyből álló kvalifikációs rendszer végeredménye ad majd választ, melynek ezen eseménnyel pontosan a felénél tartunk. Lehet mondani, hogy Fenyvesi Péter számára kedvezett a hazai pálya előnye, de azért azzal senki sem tud vitatkozni, hogy az utána következő magyar fiatal körönként másfél perc(!) hátrányban részesült a balassagyarmati versenyzőtől. A verseny eredményhirdetése előtt egyperces néma gyásszal, majd a lengyel himnusz hangjaival emlékeztek meg a jelenlévők a múlt heti repülőgép- szerencsétlenségről. Egy ilyen rangos esemény azonban mindezek mellett sem végződhet teljesen szomorúan, hiszen Galinski Marek (mindhárman IBG-2 Professional MTB Team, Lengyelország), 4. Lami Michal (JUMP SPORT KLUB Kosice, Szlovákia), 5. Osicki Kornél BG-2 Meble Cyclo-Korona Kielce, Lengyelor- Professional MTB Team, Lengyelország), 5. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 6. szág), 6. Buruczki Szilárd (Magellan - Veseiá Lucie (GT Czech Team, Csehor- Kőbánya TC). A részletes nógrádi ered- szág). Elit férfi összetett (67/38): 1. ményeket keresse hírportálunkon Brzozka Adrian, 2. Brzozka Pjotr, (www.NPORT.hu). sokak erőfeszítését koronázta siker, úgy a versenyzőket, mint a rendezőket nézve. Utóbbiaknak - és Szlovákgyarmat település egészének - pedig maximálisan kijár a gratuláció, hiszen egy remek, „határtalan” eseményen vehetett részt az, aki ellátogatott az Ipoly-parti településre. Végeredmény: Elit női összetett 18/11): 1. Stevkova Janka (CK EPIC Dohnany, Szlovákia), 2. Katarzyna (DEKBenkó Barbara (Rothaus - Cube, Németország), 3. Erdélyi Eszter (X2S - Kona Team), 4. Solus Miskowicz Elhunyt Samaranch Nyolcvankilencéves korában, szerdán elhunyt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnöke. A spanyol sportdiplomatát a Quirón de Barcelona klinikán ápolták súlyos szívelégtelenség miatt. A sportdiplomata 1920. július 17-én, Barcelonában született. A „civil” életében több bankban végrehajtó bizottsági tag, majd Spanyolország moszkvai és ulánbátori nagykövete volt A NOB tagjává 1966-ban vált, 1968 és 1975, valamint 1979 és 1980 között a testület protokollfőnökeként, 1970-től 1978-ig, illetve 1979 után végrehajtó bizottsági tagként, 1974-től 78-ig alánokéként, 1980 és 2001 között pedig elnökeként tevékenykedett, azóta örökös tiszteletbeli elnök volt A sportéletben a NOB-on kívül is több tisztséget töltött be: a Spanyol Olimpiai Bizottság tagja, sportállamtitkár, a Spanyol Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Mediterrán Játékok szervezetének alelnöke volt, illetve vezette a spanyol küldöttséget az 1956-os Cortina d’Ampezzó-i téli, valamint az 1960-as római és 1964-es tokiói nyári olimpián. Kiütéses Skorpió-vereség FUTSAL NB I, nők, alapszakasz, 21. forduló Univerzum NFC - Skorpió SE1. DFC Group Salgótarján 13-0 (6-0) Csömör, vezette: Janitz G., Molnár Cs. Univerzum NFC: Oláh E. - Gál T., Ganczer H., Kovacheva E., Szekér A. Csere: Ferenczi A., Bacsa A., Faigl Zs., Kiss K. Edző: Tóth Ferenc. Skorpió SE-1. DFC Group: Rusz Bianka - Farkas Zs., Tóth F., Szklenár K., Gál V. Sz. Csere: Fehér V., Rezes B., Hangonyi A., Vukovics A. Edző: Pusnik Zoltán. GL: Ganczer (1.), Szekér (2., 13.), Kovacheva (3., 24.), Faigl (4., 37.), Ferenczi Anna (17., 28., 39., 39.), Bacsa (26., 27.). Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a címvédő Univerzum elleni találkozó a tartalékos ösz- szeállításban szereplő salgótarjáni gárda számára, hiszen a rögtön támadólag fellépő házigazdák Ganczer, Szekér, Kovacheva és Faigl révén alig négy perc alatt négygólos vezetésre tettek szert. A folytatásban azután némileg csillapodott a hazai rohamok hevessége, s az újabb taláA bajnokság állása 1. Vesta-Cityline 17 16 1 0 152-36 49 2. Univerzum 18 13 2 3 129-5041 3. Tolna-Mözs 17 10 1 6 83-68 31 4. Miskolc 18 10 1 7 84-83 31 5. Szeged 17 5 012 66-111 15 6. St. Skorpió 17 2 114 38-97 7 7. Kiskunfélegyh. 18 2 016 42-149 6 latig egészen a játékrész hajrájáig kellett várni, ekkor előbb Szekér, majd Ferenczi talált a hálóba, beállítva a 6-0-ás félidei eredményt. A játék képe a fordulást követően sem sokat változott: kiegyenlített mezőnyjáték, elrontott Skorpió-lehetőségek, s szinte százszázalékos hazai helyzetkihasználás jellemezte ezt az időszakot. A félidő közepén a mérkőzés elejéhez hasonlóan ismét percenként potyogtak az Univerzum találatai (ekkor Bacsa kétszer, illetve Kovatcheva és Ferenczi volt eredményes), majd a legvégén Ferenczi duplája alakította ki a látottak alapján némileg túlzónak tűnő 13-0-ás végeredményt Tóth Ferenc: - Sikerült jó játékkal előrukkolnunk, s magabiztosan gyűjtöttük be a kötelező győzelmet. Kezdem a csapaton látni a tavalyi formát, és ez mindenképpen bizakodással tölthet el minket a rájátszás előtt. ^ Pusnik Zoltán: - Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a jó erőkből álló címvédő otthonában, különösen úgy, hogy szlovák játékosaink más irányú elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni a találkozón. Ennek ellenére nem akarok kifogásokat keresni, az Univerzum a mai napon sokkal jobb volt nálunk. Gratulálok és további sok sikert kívánok ellenfelünknek, míg a saját csapatomtól a Tolna-Mözs elleni idényzárón egy sokkal összeszedettebb, jobb játékot várok. További eredmények: Miskolci Szabadidőközpont Vénusz - Somafone-Kiskunfélegyházi HTK 9-3 (6-2), Vesta-Cityline - Tolna-Mözsi FSE 11-4 g| (5-2). Szabadnapos: Szegedi ^ AK-Boszorkányok. A bajnokság eddigi 'legnagyobb vereseget szenvedte el a Skorpió SE