Nógrád Megyei Hírlap, 2010. április (21. évfolyam, 75-99. szám)
2010-04-20 / 90. szám
2010. ÁPRILIS 20., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE ■SH Tavaszi koncert Patvarc. Április 18-án tavaszi koncertre került sor a római katolikus templomban. A koncertet Bernáth Kornélia polgármester szervezte meg. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanárai, Tomis- né Cselényi Noémi gitáron, Palánki Éva furulyán, altfurulyán és fuvolán adtak elő szebbnél-szebb darabokat. A megjelenteket Baji János plébános köszöntötte kiemelve a zene fontosságát. A hangverseny végén Palánki Éva hangsúlyozta: örülne, ha folytatódna a koncertsorozat a községben. Családi hétvége Salgótarján. Anyák napjára ajándékot, gyöngyékszereket készíthetnek a gyerekek a Családi hétvége program- sorozat április 24-i szombati, 14 órakor kezdődő összejövetelén, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A folytatásban 15.30 órától a Komédiák Színpad Elevenkék Társulata A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét mutatják be, egy kicsit másként. Újul a Gizella út Salgótarján. Hamarosan megkezdődik a Gizella út rekonstrukciója is, a város több pontján pedig már javában zajlanak a tavaszi útfelújítások. Az említett, összesen 325 méter hosszú útszakaszon elvégzendő munkálatok, az időjárás függvényében, várhatóan április 26-án kezdődnek, a szerződés szerinti befejezési határidő pedig május 30. ' A projekt összköltsége közel huszonhárommillió forint, amelyet az Észak Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács mintegy tizenkétmillió forinttal támogat. A felújítás kapcsán helyenként átépítik a kiemelt szegélyt és a járdát, majd a közműszerelvények szintre helyezése után a teljes útfelületre új aszfalt- réteg kerül. A lakóingatlanok a kivitelezési időszak nagy részében megközelít- hetőek maradnak, kivéve a kapuk előtti szegély és járdaépítés, a pályaszerkezet csere, valamint az aszfaltozás időtartamát. (Folytatás az 1. oldalról.) területeken ugyan több a kullancs, mint máshol, de a városi parkokban és a hobbikertekben is találkozhatunk velük.- Fertőző természeti gócnak minősül az a földrajzi terület, amelynek nagyságától és a fertőzött kullancsok előfordulási arányától függően fokozottan fennáll az emberi fertőzés lehetősége is. Kullancsfertőzött területnek minősül az a hely, ahol minden ezredik kullancs hordozza a kullancsencephalitis vírusát - közölte lapunk érdeklődésére dr. Papp Erzsébet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Intézet epidemiológiai osztályának vezetője, aki azt is elmondta: a keleti országrészben főként Nógrád megye és az Északi-középhegység tartozik a magas rizikójú területek közé.- A fertőzött kullancsokból a kullancscsípéskor keletkező nyílt bőrsebbe kerülő baktériumok leggyakrabban Lyme- borelliosist, a vírusok agyvelő- gyulladást (kullancsencephalitis) okozhatnak, amelyek fertőzőbeteg bejelentésre kötelezett megbetegedések - tudatta. - A kullancs által terjesztett betegségek megelőzése érdekében mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy kerti munka, kirándulás előtt használjon kullancsriasztó szereket, utána pedig minél előbb vizsgálják át testüket, beleértve a hajlatokat, a deréktájékot, a hajas fejbőr peremét és a fül mögötti területet is. A szabadban zárt ruházat viselése javasolt. Dr. Papp Erzsébet szerint a Lyme-kórra legjellemzőbb - de nem mindig megjelenő tünet - a csípést követő 2-32 nap között a csípés helyén jelentkező vándorló bőrpír. A kokárdaszerű bőrelváltozás középen halványuló gyűrűt formál, átmérője legalább öt centiméter. Mint megtudtuk: a Lyme-kór megelőzésére még nem létezik védőoltás, de amerikai kutatók egy génmódosítással megakadályozták a betegség átvitelét a kullancsról a gerincesekre (egerekre). Ez a felfedezés kiindulási alapot jelenthet egy védőoltás ki- fejlesztéséhez.- A vírusos agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) elleni védőoltás a fertőzött területeken állandóan vagy átmenetileg tartózkodók védelmére szolgál. Az oltásokat a kullancsok tavaszi aktivitása előtt, télen, fertőzésveszély-mentes időszakban kell elvégezni vagy megkezdeni. Magyarországon két oltóanyag van gyógyszertári forgalomban. Információink szerint a patikai ellátás jelenleg mindkét vakcinából zavartalan - mondta az osztályvezető. Nem árt tisztában lenni vele, hogy az alapvédettséget három oltás biztosítja. Az ajánlás szerint az első oltás után a következőt 1-3 hónap múlva, majd a harmadikat, a második oltás után 9-12 hónap múlva kell beadatni. A tartós védettség biztosítása érdekében ötévenként emlékeztető oltás szükséges! Nagyon fontos a teljes védőoltási sorozat beadatása, mert a félbehagyott oltási sorozat közben elszenvedett fertőzött kullancs-csípésének a szokásosnál súlyosabb következménye lehet. Kórustalálkozó Balassagyarmat, a xix. Megyei Ifjúsági Kórustalálkozót rendezik meg április 20-án kedden 10 órától a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Fellépők: Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kis- vegyeskara, a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános Iskolai Tagintézmény kis-, és nagykórusa, a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskolái Kicsinyek kórusa, valamint a nagykórus, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kamarakórusa, a VIVACE Kamarakórus, Szécsény Város Gyermekkara, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Vegyeskara. A zsűri tagjai: Antal Gusztávné, Karácsonyné Kaposi Ida és Ember Csaba. Bibliaklub Salgótarján. „Két értelmetlen halál” címmel tart előadást Fenyvesi Péter Pál a Bibliaklub soron következő összejövetelén, április 22-én, csütörtökön 17 órától. A rendezvénynek - a szokásokhoz híven - most is a József Attila Művelődési és Konferencia-központ ad otthont. Vetítés és képbírálat Salgótarján. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület április 22- én, csütörtökön 17.30 órától kezdődő összejövetelén Filius Balázs klubtag vetítését tartják meg. A rendezvénynek - amely keretein belül képbírálat is lesz - a József Attila Művelődési és Konferencia-központ ad otthont. Áprilisi bolondságok Pásztó. Felolvasóest lesz április 23-án pénteken 17 órától a művelődési központ klubjában Áprilisi bolondságok címmel. Közreműködnek az Athéné Alkotókor és a Nők a Szebb Jövőért Egyesület tagjai. Salgótarján. Vidám mesedél- előttöt és kézműves foglalkozást tartanak a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban április 24- én, szombaton 10 órai kezdettel az „Edit néni könyvespolca” című rendezvénysorozat keretein belül. Közreműködik P. Kerner Edit előadóművész és Ispán Marianna óvodapedagógus. Bejelentett Lyme kóros megbetegedések számának alakulása az Észak-magyarországi Régióban: 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. BAZ megye 71 59 56 88 87 Heves megye 97 59 48 91 116 Nógrád megye 71 88 74 224 188 Bejelentett kullancsencephalitis megbetegedések számának alakulása az Észak-magyarországi Régióban: 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. BAZ megye 0 0 0 1 5 Heves megye 0 2 1 0 0 Nógrád megye 0 2 3 2 2 Szeretetlavina Salgótarján. Április 15-én megalakult az első fehér szeretet kör a városban, mely a szere- teten keresztül adja át ősi szakrális tudását. A kör palóc népdalokkal, ősi táltos énekekkel, dobokkal hívta az égi erőket, hogy áldást kérjen az egész magyarságra és az egész földre. A karancskeszi asz- szonykórus és Deák Béla tárogatóval erősítette a kör tagjainak jelenlétét. Május 5-én 19 órától jótékonysági koncertet tartanak a József Attila Művelődési és Konferencia Központban, melynek bevételét az augusztus 20. és 23. között megrendezendő nemzetközi szeretet és világbéke konferenciára ajánlják fel. MEGÚJULT A FpISKOLA KÖNYVTARA Gyöngyös. Megújult könyvtári szolgáltatások és informatikai infrastruktúra segíti a hallgatói felkészülést ezentúl a Károly Róbert Főiskolán. A közel tízmillió forintos pályázati forrásból megvalósult könyvtárfejlesztés keretében lecserélték az elavult számítógépeket s vásároltak egy olyan multifunkciós eszközt is, amely szkennelésre, nyomtatásra és színes fénymásolásra egyaránt alkalmas. A megújult könyvtárat hétfőn, egy ünnepélyes sajtótájékoztató keretében prof. dr. Magda Sándor, a főiskola rektora adta át a nagyközönség számára. Véradók sportnapja Salgótarján, öt középiskola részvételével, hagyományteremtő céllal rendezték meg a véradók megyei sportnapját néhány napja a sportcsarnokban és a kereskedelmi iskola tornatermében, az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében. A röplabda versenyt a pásztói csapat nyerte, labdarúgásban a salgótarjáni Táncsics középiskola fiataljai győztek, s az ösz- szetett eredmény alapján is ez utóbbi csapat érte el a legjobb teljesítményt, így elnyerte a kupát. A salgótarjáni Borbély együttese is felmutatott többletet, közöttük volt ugyanis a legtöbb véradó. A sportnap kiválóságai jutalmul értékes sporteszközöket kaptak. Ébred a természet, élednek a kullancsok