Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-04 / 52. szám

2 Haverok vs barátok Biztosan rengeteg ember pró­bálta már megfogalmazni magá­ban, hogy kiket is nevezhetünk igazi barátoknak. Sokan azt hi­szik, hogy ugyanaz a csoport, mint a haverok, pedig teljesen más érzés. A haverokkal jól érzi magát az ember, velük hülyéske­dik, bolondozik, együtt nevetgél. Ezeket az igazi barátokkal is meg lehet tenni, de ők nem csak akkor vannak velünk, ha boldo­gok vagyunk, hanem a szomorú percekben is. Amikor nem aka­rod kimutatni a külvilágnak, hogy belülről szomorú vagy, és ordítani tudnál, ennek ellenére csak mosolyogsz, ők akkor is lát­ják, hogy valami nincs rendben. Ők azok, akik nem hazudnának neked. Mindig melletted van­nak, legyen az rossz vagy jó do­log. Ha szükséged van rájuk, ne­kik kiöntheted a lelked, ők bár­mikor meghallgatnak és megvi­gasztalnak. Egyszóval rájuk mindig lehet számítani. Lukács Evelin Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Házasság a XXI. században Manapság egyre kevesebben kötnek házasságot. Azt hiszem, ez azért van, mert a fiatalok a tanulással és a karrierjükkel fog­lalkoznak. Nincs idejük házas­ságra, családalapításra, s elri­asztja őket a tény, hogy egyre több házasság végződik válással. Nem akarják magukat lekötni, hogy aztán csalódás érje őket. Ha mégis házasságra adják a fejüket, gyakran előfordul, hogy csak egyszerű meggondolatlan­ságból teszik azt. A házasság nélküli együttélés sokak számá­ra csábítóbbnak tűnik, kisebbek a kötöttségek, anyagi szempont­ból is kedvezőbb és nem kell hosszas válási hercehurcán vé­gigmenniük, ha úgy döntenek, hogy külön folytatják az életü­ket. Azt hiszem, értelmesebb do­log ez, mint belemenni egy olyan házasságba, amit aztán később megbánhatunk. Tari Patrícia Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, 10. a További szerzők (Kertész Krisztina, Müller Veronika, Piontek Zsaklin, Sulcz Anna, Takács Gréta, Varga Boglárka) írásai a www.nport.hu-n. Miért keressük? Szerelem? Igazán nehéz megfo­galmazni, mit is jelent. Egy rövidke szó, mégis hatalmas dolgok rejtőz­nek mögötte. Egy szó, amiről min­denki másképp gondolkozik, és amit mindenki másképpen értékel. A legtöbb ember életében jelentős szerepet tölt be, de vajon miért fo­rog az életünk a szerelem körül? Miér4: keressük, miért vágyunk rá? Talán azért, mert szükségünk van egy társra, aki mindig mellettünk áll, biztonságot nyújt és feltétel nél­kül szeret. Hiszen ezért élünk. De mi történik akkor, ha azt érezzük, megtaláltuk a szerelmünket, de nem viszonozza érzéseinket? Olyan­kor mit kell tennünk, hogy elkerül­jük a megalázkodást? A legjobb, ha elfogadjuk, hogy ez most máskép­pen alakult, mint ahogyan szeret­tük volna. Persze nem szabad felad­ni, hiszen nem a szerelem, hanem csak egy ember fordított hátat. Honnan tudhatjuk, hogy ki az iga­zi? Egyszerű: ha fontosabb neked, mint saját magad, akkor ő az. A sors mindenki mellé rendelt valakit? Én hiszek abban, hogy igen, csak nyi­tott szemmel kell járnunk. De mit te­gyenek azok, akik tapasztalatlanok és mástól várnak tanácsra szerelmi téren? A szerelem az egyik dolog, ami azok közé tartozik, amit min­denkinek át kell élnie ahhoz, hogy tudja, mit jelent. Nem lehet megma­gyarázni, nem lehet elmondani, ez olyan érzés, ami mindenkiben más­képpen zajlik le, mindenki más­képp éli meg. S mi mindenre képes, aki szerelmes? Szerintem két olyan ember, aki igazán szereti egymást, bármire. A szerelem csodálatos do­log, ami boldoggá tesz, felemel és lelkesít, hiszen nem szab határt és nincsen korhoz kötve. Endrész Evelin Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Két olyan ember, aki igazán szereti egymást, bármire képes Csinálják, de nem beszélnek Szex, kapcsolat, család, válás... Ezek azok a témák, amik foglalkoztatják az embereket egész életükön keresztül. Nekem most bele kéne sűrítenem mindent e rövid írásba... Először is: a szex. Nem is tudom megmon­dani, hány könyvet olvastam már a szexről (anyukám szexuálpszichológus). Mégis az az általános, hogy az emberek nem mernek beszélni erről a témáról. Csinálni csinálják (már aki...), de nem beszélnek róla, vagy ha mégis, akkor csak fél füllel hallott informá­ciókat mondanak. Talán mi pont az a korosz­tály vagyunk, akiket a legjobban érdekel, de tényleges felvilágosítást nem kapunk. A szü­lőkkel nem szeretnénk megbeszélni, mert mi van akkor, ha elkezdenek a saját tapasz­talataikról beszélni?! (Kíváncsiság ide vagy oda, senkit sem érdekel, hogy mit csinálnak a szülei amíg ő a szomszéd szobában alszik.) A másik eshetőség, hogy megkérdezzük a ta­nárainkat, de ez inkább garantál rémálmo­kat, mint hasznos információkat. Úgyhogy a kamaszok 90 százaléka a barátaitól szerzi az információkat (akik persze mind nagyon jól informáltak és mindent tudnak a szexről, amit csak lehet). Ha úgy vesszük, akkor mindennek a szex az alapja. A kapcsolatok, a család, a válás; ezekben előbb-utóbb szerepet ját­szik a szex is (vagy annak hiánya). Mond­hatjuk, hogy a szex mozgatja a világot? Vagy ez is csak egy ugyanolyan mindenna­pi dolog, mint a reggeli fáradtság, vagy az étkezések és csak mi csináltunk belőle ek­kora ügyet? Erre a választ már mindenki keresse meg magának. Káplár Roxána Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, 11. f Elfogad így Szerencsésnek mondhatom magam, mert a barátom elfogad úgy, ahogy vagyok, a sok hülye­ségemmel és nyavalyámmal együtt, elviseli a hisztiket, ami­kor nem lehet hozzám szólni, mindig sikerült túllépnünk a problémákon, örökké övé a szí­vem. Ha valaki szeret valakit, ha tényleg szereti, akkor nem figyel a másik hibáira, sőt, észre sem veszi azokat. Azt szokták mon­dani, hogy a szerelem egy idő után elmúlik és helyébe lép egy sokkal komolyabb, felelősségtel­jesebb érzés, a szeretet. Vélemé­nyem szerint nem létezik, sőt, lehetetlen a szeretet elmúlása, aki azt mondja, hogy „már nem szeretlek”, az soha nem is szere­tett. Ha szeretünk valakit, akkor életünk végéig szeretni fogjuk. Sokan összekeverik a szerelmet valami egészen mással. Lehet, hogy vonzódsz valakihez és úgy érzed, hogy szereted, de szerin­tem az édeskevés... Bajnóczi Dorina Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, 11. b A képlet A barátságot bonyolult kép­letként is fel lehetne írni. Mert miből is áll a barátság? Mi az, ami összehozhat két embert? Az első és legfontosabb dolog a bizalom. Bizalom nélkül nem létezik barátság. Sőt, egyáltalán semmiféle őszinte emberi kap­csolat nem létezik bizalom nél­kül. A második fontos dolog a közös érdeklődés, hiszen ez ad­ja a barátság lényegét. A képle­tünk harmadik összetevője a „bajban terem az igaz barát” mondás. Ez mutatja meg, hogy valóban barátság-e az, amit mi annak hiszünk. Az igaz barát a bajban terem és a hamis ott tű­nik el. A negyedik fontos dolog az idő. Az idő bizony múlik, el­távolítja egymástól a felszínes barátokat és szorosabbra fűzi az őszinte barátságokat. Végül a barátság ötödik alappillére a kölcsönösség. Kell, hogy mind­ketten kölcsönösen akarják egymást, és egyenrangú part­nerek legyenek. Ha ezek nin­csenek meg egy kapcsolatban, akkor nem beszélhetünk barát­ságról, maximum valami embe­ri kötődésről, de ez messze van a valódi barátság fogalmától. NovákÁbel, Pál Markó Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Nem lehet túl korán, csak túl későn felvilágosítani a gyerekeket A szex is csak kémia Tudósok bebizonyították, hogy amikor szerelmesek va­gyunk, olyankor az agyműködé­sünk hasonlít egyes elmebeteg­ségekben megfigyelt agytevé­kenységekhez. Amikor tehát azt érezzük, hogy valaki „elvette az eszünket” akkor az szinte szó szerint igaz. Úgy gondolom, nem lehet túl korán, csak túl későn felvilágo­sítani a gyerekeket. Ma már a legtöbb tinédzsermagazin tartal­maz szexuális felvilágosító olda­lakat. Én is átlapoztam néhányat és úgy vettem észre az olvasói le­velekből, hogy sajnos a fiatalok túl korán kezdenek bele a szexu­ális életbe, gondolok itt a 12-13 évesekre, akik sajnos a fogal­makkal sincsenek tisztában, nemhogy azzal, mit csinálnak. Nem mindegy, hogy egy szerető párral, vagy egy buli hevében esünk át a „tűzkeresztségen". Ma már a szex nem tabutéma, így a fiatalok is nyíltabban be­szélnek róla. Teljesen természe­tesnek vélem, hogy a 12-14 éve­sek többet gondolnak a szexre, mint egyébként, hiszen ilyenkor dúlnak bennük a hormonok, s szerintem ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy felvilágosít­sák őket. S persze ilyenkor jön el az első nagy szerelem - legyen az plátói, vagy viszonzott. Házasság. Egy szó, amely két embert összeköt akár életük vé­géig. Én nem hiszek a házasság­ban. Nem hiszem, hogy két sze­relmes embernek szüksége len­ne egy papírra, amely minden bizonnyal szép és jó, de teljes időpocsékolás. Tudományos tény, hogy a szerelem csak két- három évig tart, mert ennél töb­bet nem bír el az agyunk. Ha túl intenzív a szerelem - tehát túl sokáig aktív az agy érzelmi köz­pontja - akkor az agyunk véde­kezni fog. Lebontja a szerelmi vegyületeket és endorfint termel helyette, így egy nyugodt kor­szak jön, vagy a nagy kiábrándu­lás. Mi lesz, ha a nagy házasság közepette találom meg az igazi szerelmet? Akkor egy újabb sta­tisztikai adat mutatná, hogy na­gyobb a válások aránya, mint a házasságoké? Kovács Dzsenifer Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, 10. b

Next

/
Thumbnails
Contents