Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
2010-03-03 / 51. szám
12 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA A sporttal - annak amatőr művelőiéként és szurkolóként is - mindig jó barátságban voltam és vagyok ma is, orvosként pedig az egészséges életmód elengedhetetlen feltételének tartom az egyéni állapothoz igazodó aktív életvitelt. Talán ennek és személyes ismeretségünknek, jó barátságunknak is köszönhető, hogy szombatonként szívesen - és legtöbbször egyetértőén - olvasom a sportrovatban Czene Gyula elemző írásait. A „Hőstett” című, legutóbbi jegyzetének állításaival azonban messzemenően nem értek egyet, s mivel azok a szó szoros értelmében is „életbevágóak”, úgy gondolom, ellenérveimet talán a nagyobb nyilvánosság előtt is le kell írnom. Hőstettnek nevezhető-e, ha a világ legnagyobb sport- eseményén rajtengedélyt kap egy világhírű sportolónő, aki a verseny előtti napon - mindannyiunk sajnálatára - olyan sérülést szenvedett, amelynek többszörös bordatörés és mellhár- tyaszakadás lett a következménye? Orvosként hátborzongatónak tartom, hogy ma, amikor a sportorvoslás hatalmas apparátusa azért működik, hogy védje a doppingszerek, csúcsteljesítmények ártalmainak és egyéb veszélyeknek kitett sportolók egészségét, hogyan kerülhetett életveszélybe egy olimpikon? A hétköznapi életben is aránylag köny- nyen felismerhető, teljes nyugalomba helyezést és intenzív megfigyelést igénylő állapot diagnosztizálása miért nem sikerült? Vagy ha sikerült, az illetékesek kezelés helyett (cinkosként?) miért hallgattak róla? Azt fel sem tételezem (bár kizárhatónak sem tartom), hogy esetleg maga a sportoló erőszakolta volna ki élete veszélyeztetését. Az én véleményem szerint ez az eset követendő példaként semmiképpen nem állítható az ifjúság elé, még akkor sem, ha elkövetésében nem elsősorban a sportoló, hanem a hírnevet, hazafiúi dicsőséget és esetleg a nem csekély prémiumot hajszoló menedzsment a felelős. Az elmúlt években a véletlenszerűségnél gyakrabban előforduló sportolói tragédiák arra figyelmeztetnek, hogy nem utólag kell sok pénzbe kerülő látszatintézkedéseket hozni, hanem a megelőzést kell előtérbe helyezni. Biztonságos volt-e például a halálos baleset színhelye, az olimpiai szán- í kópálya, s talán a sífutópálya hajtűkanyarja mentén (a tévé képernyőjén is jól látható övárok peremén) is indokolt lett volna egy védőkorlát... A többszörös felelőtlenségből bekövetkező, s a sors kegyelméből szerencsésen végződő bajt pedig csak tetézné, ha a (remélhetőleg nem doppingolt) győztestől I elvárnánk, hogy bárkinek átadja becsületesen megszerzett aranyérmét. Dr. Fancsik János SPORTTŰKÖR Nincs visszaút a DEKE számára! KOSÁRLABDA NB 1/A, férfiak A cívisváros csapata helyett a Rozsnyó lesz az SKSE e heti ellenfele Amint arról korábban lapunk is beszámolt, a bennmaradásért vívott küzdelemben az SKSE első számú riválisának számító Debreceni Egyetem KE vezetősége az elmúlt hét közepén hivatalosan visszaléptette a klub felnőtt és U20-as korosztályú csapatait az NB I/A- csoportos kosárlabda bajnokság idei küzdelmeiről. A BBl.hu hírportál a hét elején mégis arról számolt be, hogy a hajdúságiaknál továbbra is azon dolgoznak, hogy a DEKE folytathassa szereplését az élvonalban. A férfitagozat intézőbizottságának hivatalos állásfoglalása szerint azonban erre már nincs módja a cívisváros gárdájának. Horváth Péter A folyamatos anyagi problémák miatt december végétől egyre több rossz hírt lehetett hallani a DEKE háza tájáról. Késtek a fizetések, s a ki nem egyenlített versenyenge- dély-díjak miatt pontlevonással is sújtották az élvonal utolsó helyén álló gárdát, miközben a kiesés elleni harcban a Salgótarjáni KSE legnagyobb ellenfelétől sorra igazoltak el a játékosok. Előbb Anthony Farmer és Grega Mali, majd az épp az SKSE csapatánál landolóGaál Róbert, február derekán pedig Salih Nuhanovic, Cziczás László és Boldizsár Ferenc távozott az együttestől. Végül 2010. február 24-én a DEKE bejeversenykiírásnak megfelelő számú játékossal ki tudjon állni, mivel utánpótlás-játékosai más sport- szervezetben vannak leigazolva. A felnőtt-játékengedély kiadása viszont csak az A-csoportos indulási joggal rendelkező sportszervezet játékosainak lehetséges, azonban a játékosok anyaegyesülethez történő leigazolásának lehetősége 2010. február 26-án, 12 órakor lejárt. A fenüek eredményeképpen a tagozat intéző bizottságának nincs módjában elfogadni a sport- szervezet folytatásra vonatkozó bejelentését” - áll a hivatalos állás- foglalásban. Bár a sportág honi vezetésében uralkodó zűrzavaros állapotok ismeretében arra ugyan nem vennénk mérget, hogy az ügy itt véget is ért, ám az mindenképpen biztosnak látszik, hogy a Salgótarjáni KSE együttesének vasárnap nem kell elutaznia Debrecenbe. A dolgok jelenlegi állása szerint biztos bennmaradó megyeszékhelyiek azonban így sem maradnak mérkőzés nélkül a héten, csütörtökön este hét órától ugyanis a szlovák második vonal egyik élcsapata, a Rozsnyó (BK SPD Roznava) vendégszerepei a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. Az SKSE vezetői minden érdeklődőt szívesen látnak az előkészületi mérkőzésen, amelynek megtekintése a közönség számára ingyenes. Jó hír a múlt hét végi, pécsi mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a BBl.hu kosarasportál által a 20. fordulóban mutatott teljesítmények alapján elkészített két válogatottban van SKSE-játékos: az A-csapatba Gytis Sirutavicius, a B-be Eddie Barlow Mayfield került be. I FOTÓ: ARCHÍV/KOMKA PÉTER dálya nincs, viszont pár dolgot még meg kell vizsgálnunk, mielőtt végleges döntés születik.” A férfitagozat hivatalos honlapjának kommünikéje hétfőn délután egy csapásra véget vetett a találgatásoknak, az ügyben eljáró ü- letékes bizottság ugyanis rövid tanácskozást követően kijelentette: a DEKE számára már nincs visszaút az élvonalba. „Vizsgálata során az intézőbizottság megállapította, hogy a sportszervezetnek már nincs meg a megfelelő számú játékosa ahhoz, hogy a további mérkőzésekre a lentette, hogy visszalép a bajnokság további mérkőzéseitől. Másnap a kosárlabda szövetség illetékesei jelezték: mivel az alapszakasz felén már túljutott a mezőny, a Debrecen eredményeit nem törlik, hanem a további mérkőzéseket az aktuális ellenfélnek igazolják 20-0-lal, miközben a hajdúságiak soros riválisa szabadnapos lesz. Március elsején, hétfőn azután bombaként robbant a BB l.hu által vüággá kürtőit hír, mely szerint a DEKE egyesületi tagsága állítólag mit sem tudott a visszalépésről, s nem is értett egyet azzal. A hét végén lemondó elnök, Kóthay László utódja, az általános alelnök, Rácz László vasárnapra közgyűlést hívott össze, amelyen az a döntés született, hogy folytatná a DEKE a bajnokságot, s meg is kezdődött a szervezőmunka. A hírt egy újabb követte: a kosarasportál kérdésére válaszolva Rózsás Gábor, az MKOSZ férfitagozatának elnöke kijelentette: „írásban jelezte felénk a Debrecen, hogy korábbi, szintén írásban bejelentett visszalépésük ellenére mégis folytatnák szereplésüket az A-csoportban. Elvi akaJönnek az oroszok, megyünk olaszba Oroszország csapatával története során ötödször találkozik a magyar labdarúgó-válogatott a ma, 19.30 órakor Győrben kezdődő barátságos találkozón, ellenben további húsz alkalommal játszott a jogelőd Szovjetunióval, amelyet legutóbb közel 32 évvel ezelőtt győzött le. Az oroszok elleni két diadal egyaránt 1912- ben született, míg az 1990-es évek vb-selejtezőin mindkétszer alulmaradtak a magyarok. A szovjetekkel vívott meccsekkel kiegészülve az összesített mérleg hat siker mellett hat döntetlen és tizenkét vereség. Oroszország ellen először 1912. július 12-én, Moszkvában léptünk pályára (Oroszország - Magyarország 0-9) barátságos meccsen, legutóbb pedig 1993. szeptember 8-án, Budapesten, világbajnoki selejtezőn (Magyarország- Oroszország 1-3). Szovjetunió válogatottjával 1954. szeptember 26-án, Moszkvában csaptunk össze először szintén barátságos derbin (Szovjetunió - Magyarország 1 -1), míg az utolsó szovjetmagyart, egy Eb-selejtezőt 1991. szeptember 25-én rendezték (Moszkva, 2-2). * * * A csoportbem jelenleg elfoglalt második hely megtartása a tét a 21 éven aluli magyar labdarúgóválogatott számára az ugyancsak ma esti, olaszok elleni Eu- rópa-bajnoki selejtezőn Rietiben, 18 órától. A rivális itáliaiak harmadik helyen állnak, s két pont a hátrányuk Egervári Sándor szövetségi edző gárdájával szemben, noha eggyel több mérkőzést játszottak. A tavalyi U20-as világ- bajnokságon bronzérmes magyaroknak ugyanakkor nem feltétlen megfelelő eredmény a pozíciójuk megtartásához elegendő döntetlen, ugyanis a vesztett pontokat tekintve jobbak az éllovas walesieknél, akik úgy gyűjtöttek néggyel több pontot, hogy két találkozóval többet játszottak. Ennek következtében sikerrel egy pontra megközelíthetnék az ezúttal szabadnapos szigetországiakat, míg döntetlennel kiegyenlítődne az állás a vesztett pontokat illetően. A keret minden tagja egészséges. Egervári Sándor kedden a mérkőzés helyszínén és időpontjában tartott edzést, ma délelőtt laza átmozgatást vezényel, délután pedig a taktikát beszélik meg. A magyar keretben helyet kapott a salgótarjáni Simon András, a Córdoba FC támadója is. Övvizsgák Pásztón, Sawada-tábor Salgótarjánban Pásztó-Salgótarján. Huszon[ ketten, főként fiatalok tettek különböző fokozatban sikeres karate övvizsgát az elmúlt hét végén Pásztón Lőrik Csaba 4. dános mester, vezetőedző előtt. 1. gyerekfokozatot szerzett Táborszki Flóra, Szabó Ákos, Mezővári Virág, Lőrincz Loretta, Hornyák Zoltán, Holló Emese, Dobróczki Balázs, Dobos Kitti, Bercsényi Sára, Balázs Eszter, Krasznai Szabina, 2. gyerek fokozatot érdemelte ki Bedő András. 9 kyus Józsa Benjamin és Krasznai Zoltán, 7 kyus Török Péter, 4 kyus (6. fokozat, kék öv 2. rész) Tőkei Simon és Berki Bianka Anna, 3. kyus (7. fokozat, a barna öv 1. fokozata) Kis Károly és Kis Tamás, 1 kyus Nagy Regina, Balogh Natália, Lőrik Dominik lett (utóbbi három sportoló jövőre már fekete övre tehet vizsgát). Néhány napig újra a karate városa lesz Salgótarján, ugyanis március 5. és 7. között egy kettős sportági jubileumnak is köszönhetően mintegy négyszáz sportoló jön a nemzetközi 15. Palóc Gasshuku edzőtáborba, amelyet a világhírű Kazuhiro Sawada 7. dános JKA karate nagymester (aki szintén tizenötödik alkalommal érkezik Nógrád megyébe) fog levezetni. A nagyszabású sportági rendezvényre ezúttal Németországból, Svájcból, Szlovéniából, Szlovákiából és Romániából várják a különböző életkorú sportolókat, de itt lesz Salgótarjánban a hazai shotokan karate sportág krémje is. Az edzéseket a városi sport- csarnokban fogják megtartani péntektől vasárnapig, a sportági rendezvény főszervezője ezúttal Józsa Barnabás, a Palóc Karate Szövetség elnöke, a salgótarjáni Palócbrot Karate Klub edzője lesz. Az edzőtábor mellett a salgótarjániak egy másik nem mindennapi jubileumhoz is elérkeztek, ugyanis éppen harminc évvel ezt megelőzően vetette meg lábát a megyeszékhelyen a karate sportág.