Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)
2010-03-03 / 51. szám
2 2010. MÁRCIUS 3., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Mi is az a klaszter? Salgótarján. Ön is megtudhatja, ha ellátogat a Salgótarjáni Polgári Kör következő, szerdai ösz- szejövetelére. A 18 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia-központ klubjában tartandó rendezvény vendége Paróczai Péter főiskolai adjunktus, akinek oroszlánrésze volt egy közelmúltban, a Wamsler SE részvételével megalakult klaszter szervezésében. De vajon mit old meg a klaszter, s ki, vagy mi ellen irányul? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők. Sütöttek, kóstoltak Magyargéc. Február utolsó vasárnapján a község kultúrhá- zában rendezték meg a hagyományos magyargéci borok versenyét, amelyre helyi készítésű borokkal lehetett nevezni. A semleges zsűrinek 21 bor közül kellett kiválasztani a legjobbat, azt, hogy kinek ítélik oda az év helyi borásza címet. A zsűri Kuloványi Vilmos nedűjét sorolta az első helyre. Még a zsűri a hegy levét kóstolgatta, ízlelgette, addig az asszonyok elkészítették a finomabbnál, finomabb túrós, mákos, diós rétesféléket. Az arra hivatott zsűri a lehető legdemokratikusabb döntést hozta, az ízletes sütemények között nem állított fel rangsort. így aztán Velki Róbert polgármester mindenkinek egy oklevéllel ismerte el és köszönte meg a munkáját. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a jelenlévők jó hangulatú baráti beszélgetés közepette elfogyasztották a versenyre vitt borokat és az ott elkészült süteményeket. „Szemébe szeretnénk nézni a lányunk gyilkosának" A szülők fájdalma nem múlik. Abszurdnak tartják a tanúk ellentmondásos vallomásait, de titokban reménykednek abban, hogy lesz valaki, aki több mint két év elteltével meg mer szólalni... (Folytatás az 1. oldalról.) Innentől kezdve indult el az a hihetetlen, mind a mai napig tartó kálvária, amelybe a meggyötört szülők belekényszerültek. Már a mindössze egy óráig tartó helyszínelés is botrányos volt. Egyetlen helyszínelő végezte el a feladatot, aki még a holttest megtalálásának helyét sem határozta meg pontosan. Azt mondta, harminc méterre feküdt a test az állomástól, holott a későbbi szakértői vélemény ötszáz méterben határozta meg a következő állomást A helyszínelő figyelmen kívül hagyta a mintegy 25 méteres folyamatos lenyomódást a füvön, ahová a lány kiesett, pedig a le- nyomódásról később a helyszínt biztosító rendőr is jelentést tett.- Már ebből a hanyag, trehány helyszínelésből is látszott: mielőbb le akarják zárni az ügyet. Három hét múlva került sor a temetésre, de az igazságügyi orvos szakértő jelentése csak három hónap múlva készült el. Nem foglalkoztak azzal sem, hogy a lányunk holttestén nem volt ott a karórája és az arany karkötője. Aztán azzal a verzióval álltak elő, hogy Erika tájékozódni akart, merre is jár a vonat, és nézelődés közben kiesett. Először is: gyakorlott utazó volt, s talán túlzottan is óvatos természetű, másodszor: egy 100-120 kilométeres sebességgel száguldó vonaton egy 46 kilós lány hogyan tudja kinyitni az ajtót és vissza is csukni maga után, merthogy a Gödöllőn leszálló egyik tanú azt vallotta: az ajtó zárva volt!? S ha kiesett, miért nem a sínek mellé esett, miért az öt méterrel távolabbi szervizút- ra? - sorolta a kínzó kérdéseket az édesapa, aki néhány nappal a tragédia megtörténte után jogi képviselőt választott. 2007. december 3-án a gödöllői rendőrkapitányság le akarta zárni az ügyet azzal, hogy baleset történt. A szülők fellebbeztek a tisztázat-1 lan körülmények miatt. A Budakörnyéki Ügyész ség kimondta: az ügy nem ' zárható le közigazgátási eljárásban, s kötelezték a gödöllői rendőrséget a nyomozás folytatására. A tanúk vallomása is csupa ellentmondás volt. gédia után hallgatták ki. Egy - a peronhoz közel ülő - fiatal pár Balogh Erika azt mondta: a kalauz bevitte hozzájuk a lány csomagjait a vonat peronjáról, de a csomagot egy Gödöllőn leszálló hölgy mégis a IA hatóság hanyagsága, a felületes vizsgálatok, az össze nem illő részletek mind a mai napig arra sarkallják a szülőket, hogy megtalálják lányuk halálának okozóját. Az esetet követően betegállományba vonult, a MÁV-ot otthagyó, majd külföldre távozott kalauzt csak másfél hónappal a traperonon találta. A fiatal pár az edelényi rendőrségen azt vallotta: dulakodást hallottak, majd ezt a tanúvallomást megmásítva már azt állították: mindketten zenét hallgattak, s nem észleltek semmit. Egy távolabbi, a helyszíntől tíz méterre levő fülkében ülő í hölgy viszont ordenáré férfikiabálást, ajtócsattanást és utána tompa puffanást hallott. Az is lehetetlennek tűnik, hogy a közelben ülők közül senki ne látta volna Erikát idő előtt kimenni a fülkéből a vonat peronjára. A kalauz azt vallotta: < két hölgy ült még a fülkében a lány mellett, e két hölgyet sem : kutatta fel a rendőrség. 2008 áprilisáig állt az ügy, amelyet újra le akartak zárni az öngyilkosság vagy a baleset |T verziójával. Ekkor elmen- tünk a jogi képviselőnkkel, hogy az iratokba betekintsünk, de minősíthetetlen arroganciával visszautasítottak, megaláztak minket - mondta Balogh János, aki ezután a gödöllői ügyészséghez fordult azt kérve: vegyék ki az ügyet a gödöllői rendőrség kezéből. „Óriásit csalódtam a rendőrségben, becsületes, törvénytisztelő állampolgárként nem ezt vártam” - írta ekkor az édesapa. Az ügy a váci rendőrkapitánysághoz került immár emberölés alapos gyanújával.- Nem vagyok negatívan elfogult a rendőrséggel szemben, a váciak munkáját kiválónak találtam, s ezt 2008. augusztusában meg is köszöntem nekik - mutatta a levelet Balogh János, egy másik levéllel együtt: a Budakörnyéki Ügyészség 2008. augusztus 27-én megállapította: „...a hatóság az ügyfelek tisztességes ügyintézéshez való jogát és az együttműködés követelményét megsértette, tapintatlan és emberi méltóságukat sértő módon járt el”. Majd a Pest Megyei Főügyészség utasította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot nyomozás elrendelésére emberölés bűntette miatt. 2009. augusztusában a Pest megyei rendőrfőkapitány fegyelmi eljárást folytatott le a gödöllői rendőrkapitányság-vezető helyettesével szemben.- Jogi képviselőnkkel tíz pontban megfogalmaztuk azt, amit a rendőrségtől kérünk: többek között hazugságvizsgálatot a tanú- vallomásoknál, kézzel írt, grafológiai vizsgálatra alkalmas tanúvallomásokát, illetve azt, hogy rekonstruálják a történteket. Mindez a mai napig nem történt meg, s bár a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is le akarta zárni az ügyet, tavaly november 9-én a Pest Megyei Főügyészség felfüggesztette az emberölés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást, ami azt jelenti: bármikor „elővehető” az ügy, ha új körülmény merül fel - számolt be a történtekről az édesapa, aki azt is nyomatékosította: a szakvélemények kizárták az öngyilkosságot és a véletlen kiesést, s megállapították: fekvő helyzetben dobták ki a lányt, akit valószínűleg már a vonaton leütöttek. Balogh János nem titkolja: magánnyomozót fogadtak, s elárulta: jelentkezett egy informátor, aki tanúja volt az eseményeknek, s fényt derített arra, ki követhette el a bűntettet.- Valószínűleg egy pszichopatával állunk szemben, aki a vonaton magányosan utazó nők kifosztására specializálódott. Nekünk már nincsen veszítenivalónk. Mindent elvesztettünk. Nem csak a lányunkat, de a bizalmunkat a hatóságokban, a közrendben is. Már csak egyetlen dolog éltet minket: megtalálni a lányunk gyilkosát és a szemébe nézni - mondják a megtört szülők. Miniszteri kritika az önkormányzatnak (Folytatás az 1. oldalról.)- A megyeszékhelyen található cégek három különböző pályázaton indultak, összesen mintegy százmillió forintos támogatást kaptak és ennek köszönhetően 1277 munkahelyet sikerült megőrizni - hangsúlyozta Molnár Csaba, hozzátéve: - A világgazdasági válság hatására nő a munkanélküliség, de ha nincsenek kormányzati intézkedések, akkor csak Salgótarjánban ezerháromszázzal több lenne a munkanélküli. Mint mondta, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb jelentése szerint ebben a negyedévben véget ér hazánkban a válság és az év második felétől nőni fog a GDP és csökkenni fog a munkanélküliség is. A panelprogrammal kapcsolatban kifejtette, hogy az elmúlt néhány évben ezen a téren nem teljesített jól Salgótarján önkormányzata. Háromezer távfűtéses panellakás van a városban és ennek alig több, mint tíz százaléka vett részt a programban, országosan ez az arány jóval 25 százalék fölött van. Az ön- kormányzatnak ezen a téren még sok dolga van, ugyanis a legrosszabbul teljesítő megyeszékhelyek között szerepel e tekintetben. A panelprogram lezárult és helyette a klímabarát otthon programot indították el, ez sokban különbözik az előzőtől. Amennyiben a felújítás eredményeként nagyon energiatakarékos lesz az épület, esetleg még megújuló energiát is felhasznál a fűtéshez, akkor nagyobb, akár ötven százalékos állami támogatást is kaphat a fejlesztés.- A nyugdíjrendszer tekintetében az az álláspontunk, hogy a Fidesz által preferált svéd, lengyel modellt semmiképpen nem lehet nálunk bevezetni. Ugyanis ezek három fontos eleme a következő: a költségvetésből nem lehet kiegészíteni a nyugdíjkassza hiányát, a nyugdíjkorhatár sok esetben 70 év és nagyon hosszú szolgálati idő, végül az említett modellben sem özvegyi nyugdíj, sem árvaellátás nem szerepel. Az utak állapotával kapcsolatban Molnár Csaba kifejtette, hogy a Magyar Közútkezelő Kht.-nél meglesz a költségvetési forrás a kátyúzásra. Egyetlen probléma van: a jelenlegi számítások szerint jóval több kátyú keletkezett az utakon a tervezettnél a csapadékos, hideg tél miatt így elképzelhető, hogy pluszforrásokra is szükség lesz, de jelenleg nem lát okot arra, hogy ez ne lenne megoldható. A Fidesz és a KDNP március 1-jétől közterületen folytatja a konzultációt az emberekkel, a munkanélküliség, a gazdaság, az egészségügy, a közbiztonság és számos más fontos kérdésben. Emellett Székyné dr. Sztrémi Melinda országgyűlési képviselőjelölt kezdeményezésére helyi aláírásgyűjtést kezdenek a rendőrség állományának megerősítésére, valamint infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. „Beszéljük meg közös dolgainkat, segítsük leendő országgyűlési képviselőnket a felkészülésben szűkebb hazánk fejlődése érdekében” - buzdítottak mindenkit a szervezők.