Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-24 / 68. szám

2010. MÁRCIUS 24., SZERDA 12 SPORTTÜRMIX Emlékezés a „tanár úr”-ra SALGÓTARJÁN. Kis ünnepséget tartottak a minap a SKÁID Rá­kóczi tagiskola tornatermének külső falán 2008-ban elhelye­zett Nagy Sándor-emléktáblá- nál. Az 1933-ban született és 1995-ben elhunyt legendás test­nevelő tanár - akinek a nevét viseli a tornaterem - sokakból „faragott” neves versenyzőt és megszámlálhatatlan azok szá­ma, akik Nagy Sándor keze alatt örökérvényűen megszeret­ték a labdajátékokat és egyálta­lán a sportot. A Sándor nap al­kalmából hat hálás tanítványa- Boldvai Gyula, Csongrády Bé­la, Kiss Jajos, Krajcsi József, Menczel Iván és Plachy György- által elhelyezett koszorú vala­mennyiük tiszteletét fejezi ki. Rajt Egerben RAU. A nagy érdeklődéssel várt rali országos bajnokság pénte­ken a rajtceremóniával kezdő­dik Egerben. Az ob ebben az esztendőben a tavalyihoz ha­sonlóan hétfutamos lesz, a be­fejező viadalt, a Mecsek-ralit ok­tóber 15-17. között rendezik - hangzott el a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) idénynyitó, keddi sajtótájékoz­tatóján. Az Eger-rali pénteken 19 órakor a Dobó téren az ünne­pélyes rajtceremóniával kezdő­dik, a gyorsasági szakaszokat szombaton és vasárnap tartják. Ferjáncz Attila, az MNASZ elnö­ke elmondta, hogy a szövetség együttműködési megállapodást kötött az SRTeam Bt-vel, a Sparco és a Schroth termékek magyarországi forgalmazójá­val, mely megállapodás kereté­ben versenyzőinknek kiemelt kedvezménnyel van lehetősé­gük a biztonságos versenyzés­hez nélkülözhetetlen felszere­lések beszerzésére. Hamilton feljebb lépne FORMA-i. Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája abban bí­zik, hogy a vasárnapi Fl-es Ausztrál Nagydíjon megismétli két évvel ezelőtti diadalát. - Fe­lejthetetlen élmény volt a 2008- as győzelmem az Albert Park­ban - nyilatkozta a tavalyelőtti világbajnok. - Imádom Auszt­ráliát, szeretem ezt a versenyt, mert jó a szervezés, hibátlan a kiszolgálás és a pálya is tökéle­tes. Hamilton elmondta, hogy az idénynyitó bahreini GP-n na­gyon igyekezett, de a verseny első harmadában lassabb volt a kelleténél ezért sok időt vesz­tett, de utána mindent beleadott és örül, hogy végül felkapaszko­dott a dobogó legalsó fokára. SPORTTŰKÖR Sikeres tarjáni „boszorkányüldözés” FUTSAL NB I, nők, 17. forduló Skorpió SE-l.DFC Group Salgótarján - Szegedi AK-Boszorkányok 5-3 (2-3) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 100 néző, vezette: Marosok Já­nos, Cséki János. Salgótarján: Rusz Bianka - Tóth F., Farkas Zs., Gál V. Sz., Szklenár K. Csere: Vukovics A. (kapus), H. Syc-Krivánová, E. Tubová, Rusz Boglárka, Rezes B., Vukovics A. Edző: Pusnik Zoltán. Szeged: Horváth M. - Vékes V, Viczián K., Zimányi Kovács A., Horváth H. Csere: Baksa K., Hódi Zs., Papp M. Edző: Szél István. CL: Farkas Zs. (9., 24.), Szklenár K. (20.), Gál V. Sz. (31.), H. Syc- Krivánová (35.), ill. Viczián K. (6., 15.), Horváth H. (18.). Sárga lap: Hódi Zs. (27.). Jók: Farkas Zs., H. Syc-Krivánová, Rusz Bianka, ill. Horváth H., Viczián K. Horváth Péter Az alsóházi rangadó ele­jén felváltva forogtak ve- szélyben a kapuk, s hár a nagyobb lehetőségek a M tarjániak előtt adódtak, az ötödik percben az ügyes labdaszerzést kö­vetően mégis a Szeged szerezte meg a vezetést Mielőtt azonban a külső szemlélőnek tel­jesen olyan érzésük támadt volna, hogy az újabb száz százalékos zic­cereket elpuskázó vendéglátók el vannak átkozva ezen a napon, Far­kas Zsanett játszott össze ügyesen Syc-Krivánovával, s a visszakapott labdát közvetlen közelről az üres kapuba pofozta. A megle­hetősen eseménydúsra sikerült első tíz percet követően azután némileg visszaesett az iram, s a mérkőzés ezen szakaszában leginkább egymás hibáiból éltek a csapatok. A félidő hajrájában is né­hány figyelmet­lenség kellett hozzá, hogy a ta­lálkozó kimoz­duljon a holt­pontról - ami­nek inkább a hosszú utazás Farkas Zsanett (fehér • mezben) kiváló játék­kal és két góllal járult hozzá a tarjániak győ­zelméhez FOTÓ: ARCHÍV/KOMKA PÉTER ellenére is frissebbnek tűnő vendégek örülhettek. A tizenötödik percben a Skorpió végezhetett el szabad­rúgást ígéretes helyről, ám Gál a sorfalba bombázta a labdát, a kont­rából pedig Viczián megszerezte önmaga és csapata második gólját, majd Horváth Hanna előzte meg a totojázó Tóth Friderikát, s az alap­vonal közeléből megeresztett be­adásszerű lövése nyomán két ha­zai védőt és a kapust is érintve vánszorgott a gólvonal mögé a lab­da. A kétgólos hátrány­ba kerü­lő ven­déglátók a hajrában nagy erőket mozgósítottak a szépí­tésért, s Szklenár bom­bájának köszönhető­en a lefújást megelő­zően végül siker ko­ronázta próbálko­zásaikat. A második já­tékrész elején változatlan intenzitással folytatódott a „bo­szorkányüldözés”, s ha­marosan góllá is érett a Skorpió fö­lénye: Syc-Krivánová jobb oldali sarokrúgását követően Farkas Zsanett egyenlített. A folytatásban azután ismét felváltva adódtak le­hetőségek a felek előtt, ám egyre inkább érezhető volt, hogy ame­lyik csapat a következő gólt szer­zi, az nagy valószínűséggel meg is tudja nyerni a fordulatos mérkő­zést Ez végül a Skorpiónak si­került, bár Gál szerencsés talála­tát követően a Szeged gyakorlatilag az ellentámadásból egalizálhatott volna. A kapufa azonban ezúttal kisegítette a ven­déglátókat, s ezzel még korántsem volt vége a Boszorkányok perso­rozatának. Egy ártalmatlannak tű­nő helyzetben ugyanis a kifutó Horváth Melinda súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett, a csere­kapus híján kényszerű­ségből a háló elé álló Vékest pedig szülte azonnal fel is avatták a mieink. Bár Syc- Krivánová köténygólja gyakorlatilag min­dent eldöntött, a szimpatikusán küzdő vendé­gek kétgó­los különbségnél sem adták fel a reményt, s Rusz Biankának, vala­mint az őt váltó Vukovicsnak a haj­rában néhány alkalommal bizony bravúrral kellett közbeavatkoznia a szegediek kísérleteinél. A slussz­poén azonban mégis a mezőny legjobbjáé, Farkas Zsanetté lehe­tettvolna, a hazai „cséká” saját tér­felének közepéről megeresztett lö­vését követően ugyanis a csarnok­ban helyet foglalók közül minden­ki gólt látott - a játékvezetőket kivéve... Pusnik Zoltán: - Nagyon ne­héz mérkőzést játszottunk, ren­geteg elrontott helyzettel. Ugyan hézagos védekezésünknek és egyéni hibáinknak köszönhető­en a vendégek előtt is szép szám­ban adódott gólszerzési lehető­ség, véleményem szerint megér­demelten nyertük meg a jó ira­mú találkozót. Szél István: - Kihagyott hely­zeteink megbosszulták magu­kat, ráadásul kapusunk sérülése is a lehető legrosszabbkor jött. Gratulálok a salgótarjáni csapat győzelméhez! További eredmények: Univer­zum NFC - Miskolci Szabadidő- központ-Vénusz 4-1 (2-1), Tolna-Mözsi FSE - Somafone- Kiskunfélegyházi HTK 9-0 (3-0). Szabadnapos: Vesta- Cityline. A bajnokság állása 1. Vesta-Cityline 14 13 1 0 122- 30 40 2. Tolna-Mözs 15 10 1 4 77-48 31 3. Univerzum 14 9 2 3 90-44 29 4. Miskolc 15 8 1 6 68-64 25 5. Szeged 15 5 010 62- 94 15 6. St. Skorpió 15 2 112 35-80 7 1 ! r-~-‘ 14 1 0 13 30-124 3 Elkésett bajnokság nógrádiakkal biatlon. Furcsa körülmények kö­zött rendezte meg vasárnap a Ma­gyar Sí Szövetség a felnőttek or­szágos biatlon bajnokságát Ga­lyatetőn. A tavaszi meleg hatásá­ra a korábban jelentős mennyisé­gű hó erőteljesen olvadt, s néhány lejtőn valósággal folyt A nemzet­közi versenyek befejezése után többen már leálltak a sízéssel és nem is indultak a bajnoki meg­mérettetésen. A rajthoz állók egy része is jobbára levezetésként vett részt a versenyen. Salgótarjánt a Petőfi DSE két biatlonosa, a szezont külföldi versenyeken befejező Czene Zsu­zsa és korábban a tájékozódási futásban jelentős sikereket elérő Pelyhe Dániel képviselte, aki csupán tavaly kötött barátságot a sífutással, s két héttel ezelőtt az ausztriai St. Jákobban rende­zett felnőtt sífutó magyar orszá­gos bajnokságon - ahol több mint 50-en vettek részt - a férfi­ak között a 9. helyen végzett Galyatetőn a 7,5 kilométeres, két lövéssorozatos, 10 lövéses sprintben szépen futott, de a lö­vészetben 5 hibát ejtett. Balsze­rencséjére a fekvő lövészet utá­ni 2 büntetőkört elfelejtette telje­síteni, s közel 600 méter megté­tele után tért vissza leróni a bün­tetést. így meg kellett elégednie a 8. hellyel. Czene Zsuzsa - az idei országos ranglistavezető - a hóviszonyok miatt az indulást is fontolgatta, végül rajthoz állt, és a szokásosnál gyengébb lövé­szettel (4 hiba) és biztonsági fu­tással a 7,5 kilométeres távon a 3. helyet szerezte meg. Említést érdemel, hogy az or­szágos bajnokság technikai (elektronikai) lebonyolításában ezúttal is jelentős szerepet vál­lalt Varga Béla a salgótarjáni Pe­tőfi DSE elnöke. Magyar ördögök a Forma 1-ben A Magyarországon piacvezető HELL energiaital szer­ződést hosszabbított az AT&T Williams csapattal, így a 2010-es szezonban az eddig összesen 16 konstruktő­ri, illetve versenyzői vb-címet szerző istálló magyar érdekeltségű csapatként versenyez a hét végén starto­ló Formai-es világbajnoki sorozatban. A 16 országban jelenlevő HELL energiaital az utóbbi évek dinamikus fejlődésének köszön­hetően a korábbinál nagyobb szabású megálla­podást kötött a | héts/íties egyéni és fr’M® kilenesze wBSm rés konsl ruktőri vi í lágbajnok AT&T Williams csa­pattal, így a magyar vállalat mar­kánsabban jelenik meg a világ legnépszerűbb autóverseny-so­rozatában. A szezon során az energiát adó cég lesz a piló-^^^^^^^^^^^ ták és a csapat hivatalos itala, és amellett, hogy a márka lógója fel­kerül a Williams versenyautók hátsó szárnyára, a versenyzők és a csapat ruházatán is látható lesz. A leglátványosabb elem a sisak: a HELL által tervezett fej­fedő garantálja, hogy Rubens Barichello és Nico Hülkenberg kis ördögként száguldozik majd a világ versenypályáin.- A HELL-es partnereink sze- _ mélyében nagyon kemé- nyen dolgozó embere­ket ismertem meg, akik egy sokszereplős pia­con állnak helyt sikerrel. Tud­ják, hol a helyük, és azt is, hová tartanak. Ez az elkötelezettség, az élet kihívásaihoz való azonos hozzáállás köti össze a Williams- t és a HELL-t - mutatott rá Frank Williams, az AT&T Williams tu­lajdonosa.- Jelentős eredménynek tar­tom, hogy a HELL a gazdasági vál­ság idején is növekedni tudott, és ez lehetőséget teremtett arra, hogy a szponzorációban is egy szinttel feljebb lépjünk. Immár egy nagynevű Fl-es csapat meg­határozó támogatói vagyunk - hangsúlyozta Nagy Zsolt, a HELL marketing igazgatója. A HELL 2010-ben olyan felüle­teken jelenik meg a Williams- eken, ahol a küencvenes években a SEGA számítógépes játékgyár­tó vagy a kétezres évek végén a Philips. A biztos háttérrel a Williams gép kiváló képességű versenyző duóval vág neki a 2010-es szezonnak: a tavalyi vi­lágbajnok konstruktőr csapattól igazolt, rutinos Rubens Barri- chellóval, és a 2009-es GP2-s vi­lágbajnok Nico Hülkenberggel.

Next

/
Thumbnails
Contents