Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-22 / 67. szám

12 2010. MÁRCIUS 23., KEDD SPORTTURMIX Beckham üzenete labdarúgás. Nyílt levélben biz­tosította támogatásáról és szur­kolásáról az AC Milan futballis­táit az angol válogatott David Beckham, aki Achilles-sérülése miatt várhatóan hat hónapig nem játszhat. A 34 éves közép­pályás a milánói klub hivatalos honlapján közzétett írásában ki­fejezte reményét, hogy csapat­társai megnyerik az olasz baj­nokságot. Beckham a Chievo el­leni összecsapáson sérült meg, majd hétfőn Finnországban megműtötték, de az mostanra már szinte biztossá vált, hogy az egyébként az amerikai Los Angeles Galaxytól kölcsönben az olaszoknál szereplő sztár nem léphet pályára a június 11- én kezdődő dél-afrikai világbaj­nokságon. Piatini újra jelölteti magát A L’Équipe című francia sportnapilap informá­ciói szerint ismét jelölteti ma­gát az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) elnöki posztjára Michel Piatini. Az újság infor­mációi szerint a volt világklasz- szis játékos csütörtökön, a szer­vezet tel-avivi kongresszusán jelenti be erre vonatkozó ter­vét. Az 1984-ben a francia válo­gatottal Európa-bajnok Piatini 2007 óta áll az UEFA élén, az el­ső mandátuma jövőre jár le. Selänne 600. gólja HHt. A finn Teemu Selänne az észak-amerikai profi jégko­rongliga (NHL) történetének 18. olyan játékosa, aki elérte a 600 gólos határt. Az Anaheim 39 esztendős, 10-szeres All Star-válogatott csatára a Colo­rado elleni 5-2-es győzelem al­kalmával szerezte az emléke­zetes találatot. A honfitárs Jarri Kuni (601) és a cseh Járomit Jagr (646) után ő a harmadik európai hokis, aki erre a bra­vúrra képes volt ( Költözhet a Roland Garros rENtsz Várhatóan új helyszín­re költözik a Roland Garros, a teniszidény párizsi GS-tornája. - Áttekintjük a szóba jövő lehe­tőségeket, és jövőre döntünk a kérdésben. Jelenleg négy terv van előttünk, az egyik szerint a versailles-i kastély mellett is ki­alakíthatnánk egy komplexu­mot - közölte Gilbert Ysern, a francia szövetség főtitkára. A „ párizsi szervezők szerint a je­lenlegi létesítmény átépítése 200 millió euróba kerülne, míg egy teljesen új helyszín 600 milliót emésztene fel. SPQRTTŰKÖR Szállították a kézis lányok a győzelmeket kézilabda Pest megyei bajnokság, nők, ló. forduló tette a hátrányt. Ám mindig akadt, aki egy-egy villanásával megnyugtatta a társait: Dre- venka O., Keresztes átlövésekkel, Szűcs nagyszerű beállós fgs mozdulatokkal kihúzta a gödörből a csapatot, majd ;y újabb kapuscsere után Peredi muta­helyreállt a négy-öt gólos kü­lönbség. Az Ipoly-parti együttes L,gy bravúrt hajtott végre a listaveze­tő „elpáholásával”, de ennek a sikernek csak akkor lesz igazán foganatja, ha a következő szintén nehéz meccseken is pontokat tud gyűjte­ni a társaság. Bgy. Kiss Árpád VDSE - KőkaKSK 3430 (22-14) Balassagyarmat, 50 néző, v.: Bába, Pordán. Kiss Árpád VDSE: DREVEN- KA D. - Máté, DREVENKA O. 10/2, AMBRUS V. 6, SZŰCS E. 5, Medve 4/3, GARAMVÖLGY1 5/1. Cs.: Szuhánszki, PEREDI (kapusok), Keresztes 3, Pet- rovszki 1, Hegedűs E., Lavaj. Edző: Hegedűs Henrik. . A Kóka legjobb dobói: Gyenes K. 8/3, Szilágyi 7, Dóczi 6, Brecsok M. 5. Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Az eredmény alakulá­sa: 5.p.: 4-2, ló.p.: 9-9, 20.p.: 14-9, 26.p.: 19- 12, 37.p.. 24-17, 42.p.: 25-22, 50.p.: 30-25. A csoport éllovasával szem­ben jól kezdte a mérkőzést a gyarmati gárda, Drevenka O. átlövésből, Garamvöl- gyi szélről, Szűcs beállós- ból volt eredményes, Drevenka D. pedig sor­ra hárította a kókaiak próbálkozásait. A fél­idő közepén zárkózni kezdett a vendégcsapat, és egy két védelmi hibá­nak köszönhetően a képzett ellenfél kiegyen­lített. De csak ennyire tel­lett erejükből, mert Amb­rus, Garamvölgyi, illetve a \ heteseket értékesítő Medve góljai által nagy előnyhöz ju­tottak a házigazdák. Fordulás után kapust cse­rélt a hazai edző, ám ez ez­úttal nem vált be. Védeke­zésben nem léptek ki a lá­nyok, Gyenes és Szilágyi pedig átlövésekből, illet­ve Dóczi szélről csökken- Hegedűs Henrik tanítványai nagyszerű győzelmet arattak a bajnokaspiráns Kóka KSK tott be egy-ket bra­Hegedűs Henrik: Egész héten bíztam benne, hogy ez a Kóka megfogható. Bejött a számítá­som, de kellett hozzá nagyon a lányok jó játéka, akarata, ered­ményessége, szíve. A sikertől még nem oldódtak meg súlyos gondjaink, de remélem, rövid időn belül orvosolni tudjuk a bajokat. Jászárokszállási VSE - St Madách DSE 15-38(11-16) Gyöngyös, 50 néző, v.: Mészárosné, Tóth. Madách DSE: KISS - GYENES 14/5, KOVÁCS 7, MIHELLER 2, Gyetvai G., BREZOVSZKY 6, SZA­BÓ E. 6. Cs.: JÁSZBERÉ­NYI (kapus), Hart­mann 2/1, Boros, Há­mori 1, Hegedűs N., Tamásy. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 3/2, ill. 7/6. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Az eredmény ala­kulása: 6.p.: 2-5, 18.p.: 8-9, 23.p.: 9- 15, 38.p.: 12-25, 45.p.: 13-32. Nyitott védeke­zéssel kezdett a tarjáni csapat, és tá­madásban is eredmé­nyesek voltak a lá­nyok, tíz perc eltelté­vel már tetemes előnyt szereztek. A félidő közepén azon­ban kapkodni kez­dett a társaság, a fi­atalokra építő ha­zaiak szívósan ellenében zárkóztak, és egy gólra megközelítették Oláh Sándor tanítványait. Ekkor a ru­tinos játékosok, Gyenes és Ko­vács vezérletével megrázták ma­gukat a nógrádiak, a félidőre már újra biztosan vezettek, szü­net után pedig már csak egy csa­pat volt a pályán. A Madách DSE kedvére szerezte a szebbnél szebb találatokat, labdát szerez­tek, indultak, Brezovszkyé s Sza­bó is szórta a gólokat. A hajrára már az ifistákat is csatasorba vethette mesterük, ők is tökéle­tesen megoldották feladatukat. Oláh Sándor: Ma csapatként működtünk. Minden meccsen ilyen felfogásban, tettrekészség- gel kellene játszanunk. Sokkal előrébb is tartanánk. Jó lenne, ha ez a lendület megmaradna a tavasz során, mert nehezebb meccsek jönnek. Külön öröm, hogy néhány igazán fiatal játé­kosunknak is lehetőséget adhat­tam, amivel éltek Is. További eredmények: Mogyo­ródi KSK-Inárcs Örkény KC II. 6-33, Nagykáta SE-Gödi SE II. 20-28, Verőce SE-Ceglédi Kék Cápák SE 32-21, Sülysápi KSK-Aranyszarvas SE 29-44, Gyömrői VSK-Dunakeszi KK 31-22. A bajnokság állása: 1 Jnárcs-Örkény KC 11.1614 0 2 432-254 28 2.Gödi SE II. 16 14 0 2 498-382 28 3.Kóka KSK * 18 13 1 4 557-433 27 4.Gyömrő VSK 17 10 1 6 534-428 21 ö.Dunakeszi KK 15 10 0 5 453-377 20 6.Verőce SE 15 9 1 5 353-327 19 7.Aranyszarvas SE 15 9 0 6 402-382 18 8.Kiss Árpád VDSE 16 8 1 7 482-405 17 9.Ceglédi SE 17 7 1 9 384-387 15 lO.Nagykáta SE 16 6 1 9 342-421 13 11.Madách DSE St. 15 6 0 9 332-317 12 12.Sülvsápi KSK 17 2 015 317-514 4 13.Jászároksz. VSE 16 1 015 285-507 2 14.Moqvoródi KSK 15 0 015 194-431 0 Szép születésnapi ajándék a mesternek kézilabda NB II, Keleti csoport, férfiak, 15. forduló Salgótarjáni KC ­Hús és Csemege Hevesi SE 36-28 (21 -16) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Béres Cs., Láda I. Salgótarjáni KC: Magyar - Bialaszek, BLAZSEK 6, Molnár 4, Borbély 7, HANGOS 14/3, Bukta 2. Csere: Bíró (kapus), FARKAS 3, Péter, Gyetvai, Ponyi, Petrény, Tihaméri. Szak­mai igazgató: Molnár Ferenc. A Hevesi SE legjobb góldobót- Steczina 7, Terenyei 5, Nagy 4, Csikós 4. Hétméteresek- 3/3, illetve 4/2. Kiállítások 4 perc, illetve 2 perc. Az eredmény alakulása 4. perc: 3-2, 9. perc: 6-7, 14. perc: 10-10, 18. perc: 13-10, 22. perc: 16-13, 24. perc: 18-14, 29. perc: 20-16, 35. perc: 25-20, 43. perc: 28-22, 52. perc: 31-23, 55. perc: 34-26, 58. perc: 36-26. Mulicza Ferenc Mindkét csapat a kiesési zónából való eltá­volodást tűzte zászlajára, és e cél megvalósítá­sa jegyében kezdték a csapatok a mérkőzést: a tarjániak kezdést jelző sípszót követően szin­te már vezettek is, Molnár középről, betörésből rezgette meg Szőllősi hálóját Á hevesiek is je­lezték, hogy ők is pontra, pontokra számítanak és Terenyei azonnal egalizálta az állást Mindkét csapat nagy elánnal vette magát küzdelembe, és a védekezésre kevesebb gon­dot fordítottak. A kapusok sem remekeltek, így felváltva estek a gólok, fej-fej mellet haladtak a csapatok, a félidő derekán 10-10 volt az állás. A tarjániak rutinosabb és képzettebb játékosai Molnár vezérletével átvették a játék irányítását, javult a védekezésük, és Hangos, valamint Blazsek találataival háromgólos előnyre tettek szert A vendégek sem adták fel, lelkesen ám több hibával küzdöttek. Hangos és Blazsek já­tékára azonban nem találták az ellenszert Öt másodperccel a félidő vége előtt Molnár bal lá­ba megsérült, miközben társai megnyugtató, ötgólos előnyt szereztek a pihenőig. Szünet után át kellet alakítani az SKC szer­kezetét, s a vendégek kihasználták az átállás bizonytalanságát, Kása és Sallai révén két gyors góllal nyitották a második játékrészt A tarjániak rendezték a soraikat, Farkas irányí­tásával Hangos átlövésből, Borbély beállóból szerzett góljaival helyreállították a „rendet” és fokozatosan növelték előnyüket az 50. percben már 30-23-as hazai vezetést mutatott az ered­ményjelző tábla. Hangos támadásban ellenáll­hatatlan volt, remek átlövései rendre a hevesi kapuban landoltak, így tovább nőtt a hazaiak előnye, a közönség pedig egyre hangosabban éltette a tarjáni csapatot Az 57. percben, tíz gó­los hazai előnynél Molnár Ferenc teljes sort cserélt, és a közönség ovációja közepette az if­júsági játékosokat küldte pályára akik jó já­tékkal járultak hozzá csapatuk megérdemelt győzelméhez. A kiesési rangadón egy változatos, közepes ira­mú és színvonalú első félidőt láthatott a közön­ség. A másodikjátékrészben márkidomborodott a két csapat közötti fizikális, technikai és takti­kai tudáskülönbség, és Hangps gólerőségével ha­mar eldöntötték a két pont sorsát a vendéglátók, a hajrában már csak a gólkülönbség volt kérdé­ses. A közönség remekül szórakozott és az utol­só tíz percben végig zúgott a vastaps és a bízta­tás. Az ifjúsági és a jelnőtt csa­pat ezzel a győzelemmel kö­szöntötte a születésnapját ün­neplő Molnár Ferencet Molnár Fe­renc - Kicsit nehézkesen indult a ta­lálkozó, tá­madójáté­kunk és védeke­zésünk is csődöt mondott az elején, de hála Isten­nek a félidő végére már megnyugtató előny tudtunk szerezni. A máso­dik játékrészre vé­dekezést váltottunk, s ha egy kicsit nyög­venyelősen is, de meg­érdemelten nyertünk. Attól nagyobb dicséret nincs, amikorafiatal játéko­soknak játéklehetőséget tud adni az ember. Gratulálok mindkét csapatnak a telje­sítményéhez, mert nagy szerű ajándék volt ez a remek ma­gabiztos kettős, győzelem a szá momra. Ifi: 38-22.

Next

/
Thumbnails
Contents