Nógrád Megyei Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

2010-03-22 / 67. szám

KOZELET 3-4-6 az állás. Az igazi, nagy, radikális adócsökkentést január lsétől három év alatt hajtaná végre a Fidesz, megszorító intézkedések pedig nem tesznek - közölte Matoksy György, a párt gazdaságpolitikusa. Orbán Viktor pártelnök a vál­lalkozók fórumán a lakosság körében hat, a vállalkozóknál pedig négy évet említett. Vették az első akadályt ovb Hat párt indíthat országos listát a választásokra Tegnap késő délután az Országos Választási Bizottság nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP közös országos listáját. Tíz napja az MSZP-ét regisztrálták Rendőr is szemtanúja volt a szír kivégzésének egy magas rangú rendőr­tiszt is szemtanúja Buda­pesten a szír férfi kivégzé­sének - a HavariaPress szerint. Az alezredes az ál­dozat autója mögött saját kocsijában ülve nézte végig a történeteket, de nem avat­kozott be, mert „nagyon megijedt”, és a helyzet sem tette ezt lehetővé. Nyomoznak a csepeli gyilkosság ügyében A brfk is vizsgálja, mi tör­tént a csepeli rendőrkapi­tány irodájában 2009. janu­ár 7-én délelőtt, miért nem tette meg feljelentését a né­hány órával később a Cse­pel-szigeti alapítványi isko­lában meggyilkolt Takács József igazgató. Vizsgálják, kiszivároghatott-e a rendőr- kapitánytól vagy mástól, hogy Takács feljelenteni ké­szül későbbi gyilkosait. Kártérítési lavina öntheti el a Vatikánt az usa-ban kétmilliárd dol­lár, Írországban 1,2 milliárd euró kártérítést követelnek a katolikus egyháztól a sze­xuális zaklatások áldozatai. Németországban, Hollandiá­ban, Ausztriában, Svájcban is hasonló igények lehetnek, így egyes egyházmegyék csődbe mehetnek. A botrány miatt Írországban egyre ki­sebb oddsszal lehet fogadni XVI. Benedek pápa lemon­dására, mivel megrohanták a fogadóirodákat. A pápa lemondására fogadnak A jelenlegi adatok szerint 6 párt állíthatna országos listát. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik könnyen, az MDF, az LMP és a Civil Mozgalom nyögvenyelősen teljesítette a feltételeket. Vég Márton Lejárt tegnap délután a területi listák bejelentésének határideje az áprilisi 11-i országgyűlési vá­lasztásra. Végül ez 8 szervezet­nek sikerült, de közülük csak 6 volt képes országos listát is ál­lítani. Három politikai erő van, amely 176 egyéni jelöltet tudott állítani, így Fidesz-KDNP, a Job­bik és az MSZP a következő par­lament biztos résztvevője. Rajtuk kívül egy pártnak sike­rült a 20 területi lista állításához szükséges feltételeket teljesíteni: az LMP vette az első és legfonto­sabb akadályt, most már tényle­ges esélye van a bejutásra. Ugyanez nem sikerült az MDF- nek, ugyanis a pártnak Somogy­bán és Vasban biztosan nem lesz területi listája. Megszületett vi­szont az egyezség az MDF és az SZDSZ között a fővárosi listáról, amelyet Bokros Lajos vezet, libe­rális politikusok a harmadik és a negyedik pozíciót tudták maguk­nak kialkudni. „A nagy pártok rablási kísérlete nem vezetett eredményre, ami azért fontos, mert így az ország sokszínűsége megjelenhet a választások utáni országgyűlésben” - fogalmazott az MDF kormányfőjelöltje. Visszalépett viszont Kajdi Jó­zsef, aki a párt országos listájá­nak 3. helyén állt, így ismét meg­nyílt a lehetőség az alkudozásra, a nevekkel való variálásra. így az első tízbe - azaz biztos parla­menti mandátumra számíthat - akár Csapody Miklós is beke­közjegyző ÉS a pártok megbí­zottjainak jelenlétében sorsol­ták ki a Magyar Televízió szék­házában, hogy az országos lis­tát állító politikai szervezetek mely napon mutatkozhatnak be a köztelevízióban. A tistave­rülhet, aki végül is nem lépett vissza a képviselő-jelöltségtől Budapesten. Megmentve ezzel az MDF fővárosi listáját. „Országos listát állít a Civil Mozgalom is, mert 9 területi lis­tánk lesz” - jelentette be Seres Mária, a szervezet vezetője. Ez bár szép teljesítmény, a bejutás­ra nincs reális esélye. Négy me­gyében a Munkáspártra is lehet szavazni, míg a szociáldemokra­táknak mindössze egy területi listát sikerült összehozniuk. Orbán Viktor szerint a Fidesz az egyetlen erő, amely képes po­litikai formát adni annak a mély­reható változásnak, amelyre Ma­gyarország készül. „Kormányra kerülés esetén a gazdaságpoliti­zetők március 24-től hét mun­kanapon át főműsoridőben fejthetik ki jpártjuk választási programját 25 perces interjú­ban. A megszólalási sorrend: Jobbik, LMP, MSZP, Fidesz, KDNP, Civil Mozgalom, MDF. kánk elsőbbséget fog adni az ér­tékteremtő, munkahelyteremtő, termelő beruházásoknak” - fo­galmazott a Fidesz elnöke. Ezzel kapcsolatban Lendvai Ildikó úgy vélekedett, a Fidesz 6-700 milliárd forintos megszo­rítási csomagban gondolkozik. AZ MSZP elnöke szerint ennyi ugyanis forintban a különbség a 3,8 és a 7 százalékos idei hiány­cél között. Hozzátette: a párt ígé­retei a nagy tömegek számára eltűntek, így egyetlen célja le­het annak, hogy ezt az összeget kivonja a költségvetésből: a Fi­desz a saját klientúrájának akar kedvezni. „Kizárólag saját erőforrásai­kat igénybe véve, mindenféle csalás vagy akár annak gyanúja nélkül gyűjtöttük össze az aján­lószelvényeket” - magyarázta Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje, aki veze­ti a párt tegnap leadott országos listáját is. Őt Balczó Zoltán EP- képviselő és Pörzse Sándor új­ságíró követi, nem lesz viszont képviselő Morvái Krisztina, aki csak államfőnek jönne haza Brüsszelből. A románoknál és a bolgároknál is gyakorlatoztak az izraeli gépek „Tájékoztató az izraeli légierő re­pülőgépeinek a Magyar Köztár­saság légterében végrehajtott gyakorlatáról, annak engedélye­zéséről” - ez az első napirendi pontja a ma fideszes kezdemé­nyezésre összehívott rendkívüli ülést tartó honvédelmi és rendé­szeti bizottságnak. Meghívták Szekeres Imre honvédelmi mi­nisztert, a külügyi, a közlekedési tárca és a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselőit Szekeres si­kertelenül kezdeményezte, hogy a testület a külügyi bizottsággal együtt ülésezzen. A román és bolgár nemzetvé­delmi tárca is közleményt adott ki, hogy március 17-én két izrae­li repülőgép járt országuk légteré­ben. A dokumentum szerint két Gulfstream gép engedélyezett gyakorlórepülést hajtott végre, amelynek során légi navigációs, útvonalgyakorlatot hajtott végre, fegyverzet nélkül, különös tekin­tettel a légtérbe való belépési és elhagyási időpontokra. ■ Nem mérlegelhet az ügyészség Hagyó ügyében Nem mérlegelhet az ügyészség, kéri-e egy képviselő mentelmi jo­gának felfüggesztését - reagált a Fővárosi Főügyészség a Népsza­badság Hagyó Miklósról szóló cikkére. A volt szocialista főpol­gármester-helyettes ellen vannak terhelő vallomások BKV-ügyben, és az ügyészség csak azért nem kéri mentelmi joga felfüggeszté­sét, mert nem látja értelmét, hi­szen a választások után Hagyó nem lesz képviselő. Az ügyész­ség hivatalból jár el, ha egy men­telmi jogú ember elleni büntető­ügyben személyre szabott és megalapozott gyanú merül fel. A mentelmi jog felfüggesztéséről a T. Ház dönt, kétharmaddal. Laphírek szerint Hagyó saját lakását is „bebiztosította”, mivel a haszonélvezeti jogot a barátnő­je nevére íratta. ■ A sorsoláson a Jobbik az első a köztévében Obama épphogy átszuszakolta egészségügyi reformját kongresszus A népesség 95 százalékára kiterjesztik a betegbiztosítást, bevonva újabb 32 millió állampolgárt „Az egészségügyi reformtörvény elfogadása az amerikai nép, egy­ben a józan ész győzelmét jelen­ti” - hangoztatta Barack Obama, miután az amerikai képviselő­ház vasárnap éjszaka jóváhagy­ta az amerikai elnök legfonto­sabbnak tartott reformterveze­tét. A jogszabály az amerikai né­pesség 95 százalékára terjeszti ki a betegbiztosítást, bevonva azt a 32 millió állampolgárt, akire eddig ez nem terjedt ki. A terve­zet elfogadása mindössze né­hány vokson múlt: az alsóház 219-212 szavazati aránnyal dön­tött, az elfogadáshoz szükséges minimum 216 voks volt. A reformot a republikánus el­lenzék egyetlen tagja sem támo­gatta, és 34 demokrata politikus is nemmel voksolt. A még habo­zok művi vetélés ellen érrvelő- ket Obama azzal nyerte meg, hogy ígéretet tett: rendeletben biztosítja, hogy a reform nem változtat az abortusz szövetségi finanszírozására vonatkozó kor­látozásokon. Az egészségügyi törvény meg­tiltja, hogy a biztosítók megta­gadhassák szolgáltatásaikat a betegektől bizonyos egészség- ügyi előfeltételek esetén. 2014- től szinte mindenki számára kö­telező lesz a biztosítás, azokon a szegényeken, akik nem képesek fizetni a biztosítási díjakat, az ál- J lám fog segíteni. Újabb adókat I rónak ki a gazdagokra, a nagy- Obama elnök és Biden alelnök az egészségügyi reform megszavazása után. Erősödik az elnök politikai befolyása és közepes méretű vállalatokat kötelezik, nyújtsanak biztosítást alkalmazottaiknak, különben pénzbüntetést kell fizetniük. A törvénycsomag várhatóan 138 milliárd dollárral fogja mér­sékelni a költségvetési deficitet az első tíz évben, majd 1,2 ezer milliárd dollárral a második évti­zedben. Végrehajtása tíz év alatt 938 milliárd dollárba kerül. Az ellenzők szerint a törvény súlyos állami beavatkozást je­lent a magánszférába, amely a költségek felhajtásához, a defi­cit növeléséhez, a választási le­hetőségek beszűküléséhez ve­zet. Állami szinten várhatóan pe­rek sorozata nehezíti majd a re­form bevezetését. ■ É. S.

Next

/
Thumbnails
Contents