Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-26 / 47. szám
12 2010. FEBRUÁR 26., PÉNTEK SPORTTŰKÖR r Érmekkel tértek haza a „jóbarátoktól” Szombaton megkezdi tavaszi „menetelését” a Salgótarjáni KC csapata, akik a szezon második felében minden mérkőzésüket hazai pályán játszhatják majd. Ábel Máté, Hideg Szabrina, Ábel Dávid karate. A lengyelországi Wroc- lawban rendezték meg az elmúlt hétvégén immár negyedik alkalommal a nemzetközi kyokushin karate versenyt, ahol öt ország (Magyarország, Lengyelország, Oroszország, Hollandia és Szlovákia) közel 200 versenyzője mérte össze tudását. Magyarországról korosztályukat egyedül képviselték a Salgótarjáni Tradicionális Kyokushin Karate Club (STKKC) válogatott versenyzői. Sempai Ábel Dávid (1. dan) a legjobb 8 közé küzdötte magát, testvére Sempai Ábel Máté (l.kyu) egy ezüstöt, míg Hideg Szabrina egy bronzérmet hozhatott haza a versenyről. A megmérettetésen részt vevő versenyzők és felkészítő edzőik ezúton is köszönet mondanak Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának, Székiné dr. Sztrémi Melinda polgár- mester asszonynak és Méhes Andrásnak, akik támogatták a versenyen való eredményes szereplésüket. Újabb hegyikerékpáros távozik a megyei színekből, Bene Zoltán az idei évre már nem a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesületnél váltotta ki versenyengedélyét. Az U23-as korosztályú versenyző a Kiss-test- vérekhez és Vertich Tamáshoz (igaz, ő tag maradt a megyeszékhelyieknél is) hasonlóan a Gödöllői SK-nál folytatja pályafutását. Kéri István- Mivel időm nagy részét Gödöllőn töltöm, az utazást tekintve sokkal jobban kijövök így, és ez egy fontos tényező volt Az elmúlt években a legnagyobb problémát az edzőpartnerek hiánya jelentette, itt majd lehetőségem nyílik velem közel azonos erősségű versenyzőkkel edzeni, mely reményeim szerint a további fejlődésemhez vezet majd - kezdte megkeresésünkre gondolatait az eligazolással kapcsolatban Bene Zoltán. Mivel a kerékpár egy igen anyagias sport, így a befektetett pénz kérdése sem elhanyagolható. Az utazást, az edzések, a versenyek és a technikai háttér finanszírozását tekintve kedvezőbb helyzetbe kerülök, s így szüleim válláról is egy nagy terhet tudok (részben) levenni. 2004 óta voltam a Salgótarjáni HKE tagja. Az egyesület tagjainak bizalma és segítsége nélkül biztosan nem értem volna el ilyen szintre, mint ahol most vagyok. így mindenkinek meg szeretném köszönni a versenyeken való szurkolást, technikai segítséget, bíztató szavakat. Külön köszönöm Melihercsik János elnök úrnak és az egyesületnek az anyagi támogatást, nélkülük biztosan nem juthattam volna ki például az olaszországi MTB világbajnokságra - zárta gondolatait a versenyző. A Salgótarjáni HKE vezetőségéből Kotroczó Nándor titkárt kérdeztük, aki alapító tagként 1991. óta követi nyomon a csapat ügyes-bajos dolgait- Hogyan lehetne jellemezni az egyesület profilját egy ilyen eligazo- lás kapcsán?- Úgy gondolom, le kell szögeznünk, hogy eredményeinket mindig is úgy értük el, hogy a helyi, többnyire a kistérségben élő fiatalokat (és idősebbeket is persze) karoltuk fel, soha nem fogalmazódott még meg pusztán eredményorientációból versenyzők szerződtetése. Amíg a 90-es évek második felében az ország legeredményesebb csapata is tudtunk így lenni, mára a főváros-környéki és Nyugat-magyarországi egyesületek anyagi lehetőségeik lévén jelentős előnybe kerültek. Nagyon sajnálom versenyzőnk eligazolását, és azt is, hogy pont egy olyan szezon előtt tette ezt meg, amelyre egy némileg új koncepcióval és az elmúlt évek leginkább versenyzőbarát költségvetésével vágunk neki - lehetőségeinkhez mérten természetesen. Zolinak ezúton is köszönjük azon eredményeit, amit a mi színeinkben nekünk és a városnak, megyének hozott, további sport-pályafutásához pedig kitartást, erőt és egészséget kívánunk! Bene Zoltán (sajnos) nem az első fiatal, aki megyén kívüli színekbe szerződik. A fentieken kívül két balassagyarmati kerekes is hasonló úton jár, Béla Attila a Giant Gyömrő után az LTV-Merida Racing Team, míg Fenyvesi Péter az X2S-Kona Team színeit erősíti jelenleg. A salgótarjáni „Kar bonások” támogatása mellett az Ózdi KE színeinek szerzett tavaly országos eredményeket az országúti kerékpársportban Lőrinc Bence. Úgy tűnik azonban, hogy az idei évtől már „hivatalosan” is bejegyzésre kerül majd ezen megyeszékhelyi csapat, így az ő eredményeik már szőkébb hazánkon belül maradnak majd. Észrevétel, javaslat hozzászólás: Az eddig elvégzett munkáról, az együttesnél történt változásokról, az a jövőbeli terveiről kérdeztük Molnár Ferencet, a csapat szakmai igazgatója. Elsődleges cél a bentmaradás kézilabda NBII, Keleti csoport, Muücza Ferenc- Hogyan értékeli a téli jelkészülést?- A hét végén már elkezdődik a bajnokság tavaszi szezonja a mi csoportunkban is, és 11. helyről kezdhetjük a tavaszi hazai menetelést. A felkészülésünkről sajnos sok jót nem lehet elmondani, hiszen a felnőtt csapat mind össze három felkészülési mérkőzést játszott és egy tornán vett részt Balassagyarmaton játszottunk két mérkőzést a Kábel SE ellen ahol többé kevésbé tartalékos össze állításban léptünk pályára, majd a Bp. Honvéd ellen ahol egy félidőn keresztül tudtuk magunkat tartani. A hétvégén Szolnokon a Tisza ligetben vettünk részt a Rákóczifalva és Szolnoki Főiskola közös rendezésű tornáján, ahol először az NB1/B Törökszentmik- lós csapatával játszottunk, és korai kelés, utazás miatt kicsit nehezen rázódott össze a társaság. A csoportunkban szereplő Abony KC ellen azonban már nagyon jó teljesítményt nyújtott a tarjáni gárda és meglepő magabiztossággal vertük riválisunkat, ezzel kellő önbizalmat adva az első fordulóhoz.- A játékos keretben történte változás?- A bajnokság kezdetekor természetesen játékos mozgások is történnek Jakab Márk visszatért az Ózdi KC-hez, de én úgy hiszem, hogy egy minőségileg jól jártunk mert Hangos Dávid érkezik helyette Ózdról. Egy nagyon jó kezű dinamikus játékosról van szó, vele mindenféleképp erősödni fog csapatunk. Tesztelünk még két fiatal szegedi játékost is, akiknek az átigazolásai reményeink szerint a közeljövőben realizálódnak, már csak az átigazolási költséget kell előteremteni valahonnan. Bíró István kapusra továbbra is számítok, illetve a három fiatal kapus közül bármelyik bevethető, Magyar Benmérkőzés ami reálisan győzelemmel lehozható, akkor ott tudunk lenni a hetedik hely környékén a bajnokság végén. Ezzel továbbra biztosítani szeA bajnokság állása 1. Albertirsa TKSC11 10 0 1 303-257 20 2. Dabasi VSE KC 1111 9 0 2 343-315 18 3. Gvömrő VSK 11 7 2 2 339-312 16 4. Mizse KC 11 7 0 4 346-306 14 5. SHS Eger SE 11 7 0 4 293-276 14 6. Füzesabony SC11 6 1 4 299-257 13 7. Heves SE 11 3 1 7 234-269 7 8. Gödöllő KC 11 3 1 7 291-328 7 9. Mogyoródi KSK11 3 1 7 290-334 7 10. Vecsés SE 11 2 2 7 308-329 6 11. Salgótarjáni KC 11 1 3 7 322-350 5 12. Abonyi KC 11 2 1 8 299-334 5 ce már törzskapusomnak számít, igaz a felkészülése fele másra sikerült, de nagyon bízok benne , hogy vezér egyénisége tud lenni a csapatnak. Lényegében a tavaly őszi csapattal fogunk neki vágni a tavaszi szezonnak.- Csak hazai mérkőzéseket játszik a csapat Mit vár a tavaszi szezontól, és milyen helyezés a célkitűzés?- Mivel továbbra sem rendeződnek a dolgok a csapat körül így nagyon nehéz lesz megvalósítani, a terveinket de mindent elkövetünk a siker érdekében. Hogy mit várunk? Természetesen a biztos bentmaradást az elsődleges cél, csak két ponttal vagyunk lemaradva a nyolcadik helytől. Én úgy hiszem azzal, hogy 11 hazai mérkőzésből 8 retnénk a salgótarjáni kézilabda 40 éves NB-és történelmének folyamatosságát.- Mit vár az első fordulóban a szomszédvári rangadón, volt csapata, az Eger ellen?-Azaz Eger Eszterházy SE érkezik hozzák akik a bajnokság elején a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul, most meg kissé távolodni látszanak a hevesieknek a bajnoki reményeiktől, hiszen hat ponttal vannak lemaradva a listavezető Albertirsa csapatától. A két csapat - független a táblázaton elfoglal helyétől - óriási, presztizscsatákat vív egymással, ősszel nagy meglepetésre mind össze csak az utolsó pillatokban kaptunk ki egy góllal Egerben. A mérkőzésesélyesei én úgy hiszem nem mi vagyunk, hiszen ellenfelünk töretlenül, normális felkészüléssel várhatja a rajtot. Sokat futnak, rengeteget" ütköznek, ebben rejlik az erejük, illetve gyors leindításokkal próbálnak gólokat szerezni. Nagy hangsúlyt fektetünk a jövőben a gyors, rendezetlen védelem elleni beállós játékunkra valamint a lerohanásokra. Sokat gyakoroltunk ezt az új játékrendszert, és el lehet a jövő sikerének a záloga ha meg tudjuk valósítani a mérkőzéseken is. Természetesen nagy mérkőzésre számítok most is az Eger ellen, és kíváncsi vagyok hogy a korai kezdésen melyik csapat tud majd előbb úrrá lenni, mert más idő pont hiányában szombaton az ifjúsági csapatok 9 órakor, míg a felnőtt csapatok 11-kor kezdik a mérkőzést Tovább fogynak kerékpáros versenyzőink