Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-25 / 46. szám

* 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS Szécsényi kalendárium Szécsény. Az idén 8. alkalom­mal jelenik meg a Szécsényi kalendárium, amelyet febru­árban vehet kezébe az olvasó. A kiadványt ismét Szenográdi Ferenc szerkesztette. A fotókat Szenográdi Tamás készítette. A könyv részletesen taglalja Szécsény 2009-es eseményeit. Az érdeklődők a város életé­ből fejezetben, sok érdekes, színes írást találhatnak. Meg­tudhatják például, hogy az el­múlt évben kik voltak a város kitüntetettjei. A történelmi részben Kazareczki Noémi tör­ténész, Galcsik Zsolt levéltá­ros, Micsinai Tiborné nyugal­mazott tanárnő, Guba Szilvia régész, Majcher Tamás régész, Őze János, Szécsény főépítésze és dr. Szenográdi Péter közép­iskolai tanár tanulmányait közli a kiadvány. Az irodalmi fejezetben Végh Gáborné ta­nárnő, Nógrádi Kovács György Kutyasétáltató című novellás- kötetét mutatja be. A fejezet­ben megtalálhatók Kőműves Klára és Szenográdi Ferenc versei valamint Nógrádi Ko­vács György aforizmái. Az idén sem marad ki Smelkó Ist­ván gasztronómiai fejezete, ahol érdekes recepteket ad közzé. Mindezek mellett több hasznos információ is találha­tó a Szécsényi kalendárium­ban, amely a Nógrádi Média Kiadói Kft. gondozásában jele­nik meg. A Nógrád Megyei Hírlap szécsényi előfizetői most is térítésmentesen kap­ják meg a kalendáriumot. A héten minden szécsényi előfi­zetőnkhöz eljuttatjuk a „Szé­csényi kalendárium a 2010-es esztendőre” kiadványt. Gazdaságfejlesztő program készül Nógrád Megye Idősügyi Tanácsának ülése Becsó Zsolt: A befektetők előtt vonzóvá kell tenni a megyét Túlélési költségvetésnek nevezte az idei büdzsét Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Köz­gyűlés - egyben a megyei idősügyi tanács - elnöke abban a tájékoztatóban, amelyet a megyei idősügyi tanács tagjainak tartott Sal­gótarjánban, a testület idei első ülésén. Mint mondotta, nincs olyan állami normatíva, amelyben ne következett volna be csökke­nés. Az elvonás mértéke jelentős, mintegy 1,5 milliárd. Ellensúlyozásaként jelentős be­vétellel sem számolhat az önkormányzat. Egymás után zártak be az üzemek, a mun­kanélküliség meghaladja a 20 százalékot a megyében. Az illetékbevételből, amely ugyancsak mérsékelné némileg a hiányt - az ingatlanok nehézkes értékesítése miatt - a korábbinál 200 millióval kevesebbel szá­molhatnak. Ha pedig a bevételek számotte­vő növelésével nem számolhat az önkor­mányzat, kénytelen a kiadásokat csökkente­ni. Ennek pedig az intézmények, azok lakói, dolgozói látják kárát. A továbbiakban a közgyűlés elnöke arról beszélt, az előrelépés alapvető feltétele a gaz­daság fejlesztési feltételeinek megteremtése. A befektetők előtt vonzóvá kell tenni a me­gyét. Gazdaságfejlesztő programon dolgoz­nak, amely figyelembe veszi Nógrád adott­ságait, térségi és nemzetközi kapcsolatépí­tési lehetőségeit, s munkahelyeket hoz létre. Ide sorolta az elektronikát, az autó-alkat- részgyártást, a vállalkozások fejlesztését. Kulcskérdésnek mondta az oktatást, a piac­képes tudást, kiemelve a szakmunkáskép­zést és a nyelvtanulást. Elodázhatatlan az egészségügy, így a megyei korház további fejlesztése, az orvosok, szakdolgozók anya­gi biztonsága. Az orvos megbecsülése a be­teg megbecsülését is jelenti. A turizmus, a megye természeti környezete, történelmi, irodalmi, muzeális értékei, népi építészete, néphagyományai ugyancsak jelentős fejlesz­tési lehetőségek hordozói, amelyeket ki kell használni. A tájékoztatást követő beszélgetés során szóba került a Nádújfalu határában terve­zett, meglehetősen erős ellenszéllel küzdő erőmű, mint jelentős munkahelyet teremtő beruházás. Mert mint elhangzott, a munka és a tanulás emeli fel a most még hátrányos helyzetű térségeket és a hátrányos helyzetű lakossági csoportokat. Kialakult az idősügyi tanács 2010-es mun­kaprogramja is. Fejreállt, majd lebukott Salgótarján. Egy helyi férfi tett bejelentést a minap a salgótarjá­ni rendőrkapitányságon arról, hogy a belvárosban, az utcán parkoló, Lada típusú személy- gépkocsiját ismeretlen elkövető eltulajdonította. A járőrök nem sokkal később, a megyeszék­hely és Kazár közötti kanyargós úton - az árokban, fejtetőre állva - találták meg a keresett kocsit. A nyomozók a helyszíni szemle és az adatgyűjtés során beszer­zett információk alapján a bűn- cselekmény elkövetésétől szá­mított pár órán belül eljutottak a tetteshez, jármű önkényes elvé­tele miatt, gyanúsítottként hall­gatták ki a 27 éves salgótarjáni férfit, aki részletes beismerő val­lomást tett - tájékoztatta lapun­kat Dankóné Nagy Éva rendőrsé­gi szóvivő. e A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából • az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet Köszönet a megtalálónak Patak. Szeretném kifejezni hálá­mat, s egyben megosztani az ol­vasókkal azt az örömteli hírt, hogy mai vüágunkból sem ve­szett ki még a becsület, a tisztes­ség. Fiam Pásztóról Patakra utaz­va elveszítette az autóbuszon a mobiltelefonját. Gál Marianna nagyoroszi lakos találta meg ké­sőbb a kiesett telefont, s odaadta azt Sinka István buszvezetőnek, aki aztán Vincze Ferenc nevű kol­légájával visszajuttatta hozzánk a készüléket Köszönöm a fárado­zást és a tisztességet: Kaba Éva Mária FEBRUAR 35. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Géza nevű olvasóinkat! Géza. Török méltóságnévből keletkezett. Géza az Árpád-ház negye­dik fejedelme, Árpád dédunokája, aki 972-997 között uralkodott. Hívására érkeztek hazánkba a katolikus hitre térítő papok és né­met lovagok. Fiát, Vajkot már megkereszteltette, hogy a kor köve­telményeihez igazodva véget érjenek a kalandozások és Európa el­fogadja az ország határait. Mészöly Géza XIX. századi festőmű­vész, tájképein a Balaton vidéke és a Tisza menti táj ábrázolása a leggyakoribb. Hangulatos festményein parasztok, halászok szere­pelnek. Faragó Géza színházi előadásokat reklámozó, különleges hangulatú, szecessziós plakátjaival vált ismertté a múlt század elején. Ezek másolatai láthatók a kisföldalatti megállóiban. A Nap kel: 6.32, nyugszik: 17.22 órakor. A Hold kel: 13.17, nyugszik: 4.25. DÉLUTÁN A DUNÁNTÚLON NAPSÜTÉS e,‘ hömérsétdel + déli (ethözet 8"C 9 °C ix .... 3 x Szécsény Balassagyarmat < /v\ IX 2 X Salgótarján Bátonyterenye Bétság Pásztó 9 *C a EMS EWS Készíttette: zones Nógrád megyében ma reggel ködtottok terjeszkednek, majd délelőtt fokozatosan ritkulnak. Napközben változóan felhős lesz az ég, olykor a Nap is előtűnik. Számottevő eső nem esik. Gyenge, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet csütörtökön reggel 2, kora délután 8, péntek reggel 3 fok körül alakul, A legvalószínűbb folytatás: pénteken nyugatról erős felhősödés, délután és éjjel sok eső várható. Szombaton Nyugat-Magyarországon napos, keleten borongós, esős időre van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a mai dunántúlihoz hasonló, úgyneve­zett jóidő, napsütés is fokozza a közlekedési balesetveszélyt. Ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk. Több kocká­zatot vállalunk. ; Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS", j Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 3-4 C Tisza 2-4 »C Balaton 3 “C Velencel-tó 4 "C Fertő 2 'C Tisza-tó 3 °C Hójelentés Dachstein 70-180 cm Semmering 70-110 cm Livigno 120-220 cm HUMOR Öreganyó megy az utcán és meglát egy úthengert az árokba borulva. Rosszallóan így szól:- Mert mennek, mint az állat! * * * Bill Gates - amikor kitelik az ideje - felkerül a mennybe Szent Péter elé, aki azt mondja:- Bili, mivel te jó voltál és meg­ajándékoztad az emberiséget a Windows-zal, ezért a mennyor­szágba kerülsz és kapsz egy kü­lön jutalomkívánságot. Bili erre azt válaszolja:- Hát, tudod, én mindig is kí­váncsi voltam, ezért szeretném a poklot is megnézni. Szent Péter rábólint így szól:- ló, akkor 5 perc múlva leke­rülsz a pokolba, majd vissza­térsz a mennybe. Úgy is lett, Bili lekerült a po­kolba, ám látja, hogy ott minden­ki jó kajákat eszik, a legjobb nők teljesítik minden kívánságukat, a legjobb italokat isszák. Letelik az 5 perc, Bili visszatér és azt mondja:- Hú, Szent Péter, tudom ez furcsa kérés, de én inkább a po­kolra szeretnék kerülni.- Hát furcsa kérés valóban, de mivel olyan jó voltál, teljesítem. Bili visszakerül a pokolba, ám még mielőtt elkezdhetné élvezni a dolgokat jön két markos ördög és beteszik egy forró üstbe. Bili felkiált:- Na de Szent Péter, az előbb nem erről volt szó! Mire a válasz:- Tudod, fiam, hogy megy ez, az előbbi csak a demóverzió volt! * * *- lean! Miért dobta bele az órámat a gőzölgő fazékba?- Mert fő a pontosság, uram! TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Szolgáltatásaink során egyesítjük az udvarias ügyfélfogadást a segítőkészséggel. Keresse kirendeltségeinket az alábbi településeken: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Orhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat, Salgótarján, Palotás, Kétbodony, Hugyag, Rétság és Vác. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Február 23-i 3 12 13 14 22 25 26 27 28 32 Kenó nyerőszámok 37 47 49 52 55 63 64 69 74 80 NAPI HOROSZKÓP halak pi.21-lll.20.). Az elért eredményeiről és értékrendjéről gondolkodik. Anyagi helyzetét vizsgálva arra törekszik, hogy minél stabilabbá tegye életét. kos pil.21-IV.20.). A mai nap lehetőséget kínál arra, hogy egy kicsit játsszon, szórakozzon. Valaki szeretné Önt meghódíta­ni, aki az Ön számára sem közömbös. bika pv.21-V.20.). Ma mindenféle apró ügyet intéz és ezzel el is megy a napja. Egy kellemes beszélgetéssel új barátot sze­rez magának. Változást tervez a külsején. ikrek (V.21-VI. 21.). Hosszú távú terveibe beavat valakit, aki jó tanácsokkal szolgál. Elhatározza, hogy a legteljesebb értékű életet fogja élni. rák (VI- 22-V11.22.). Egy álom mindaddig nyugtalanítja, amíg nem fedezi fel, hogy pozitív értelmű üzenetet kapott tudat­alattijától. Törekedjen az akadályozó tényezők, a félelmek feltárására. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Párjával még mindig van egy lezá­ratlan vitája. Ha ebben a hónapban nem rendezi, utána már márciusban már nem is kell foglalkoznia vele, mert helyre­áll a béke. szűz (Vili. 24-IX 23.). Ma románcra és szerelmi kalandra gon­dol. Amennyiben szerelmi élete nem kielégítő, úgy keressen új utakat. Van valaki, aki érdeklődik Ön iránt. mérleg (IX. 24-X 23.). Azok az eszmék, amelyeket egykoron abszolút igazságosnak tartott, ma már kevésbé tűnnek biz­tosnak. Mindig is lényeges, hogy nyitott legyen az új elkép­zelések iránt. skorpió (X 24-XI. 22.). Elhatározza, hogy szembeszegül az ésszerűtlen félelemmel. A hiedelem miatt jelentkező nyo­más határozottságot és erős kezet követel meg. nyilas (XI. 23-X11.21.). A hónap végén váratlan esemény történ­het. Valaki titokban az állására pályázik. Fokozottan szüksé­ge lesz a barátaira, szövetségeseire. bak (XII. 22-1.20.). Magánéletében van egy kapcsolata, amely- lyel szemben kételyei merülnek fel. Talán megtalálta az iga­zit és ettől rémült meg pillanatnyilag. vízöntő p. 21-11.20.). Egy korábbi pénzügyi befektetése ragyo­gó ötlet volt, ezt most még jobbá akarja tenni. Valaki nagyon vonzónak találja és Ön közömbös az illető iránt.- y 7 y. . j-.. -Wpllw- TTTTWT A TK Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafíók: 96. Szerkesztőségi telefon: IV] I II JJ All Up» l-l I ü I A y 32/416-455, telefax 32/423-93 1. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 1 i VJÁVl\JL/ megyei Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. _____________________KOZEL6" napilap____________________ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejt vény pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j Azújsága * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ,%VNo* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. * szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents