Nógrád Megyei Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-20 / 42. szám

SPORTTUKOR 2010. FEBRUÁR 20., SZOMBAT 10 Élmezőnyben rendőreink A Dombóvár elleni hétközi kupatalálkozót követően szombaton es­te bajnoki mérkőzésen a két esztendővel ezelőtti aranyérmes, ám az idei szezonban egyelőre várakozás alatt teljesítő Falco-Szova KC- Szombathely együttesét látja vendégül a Salgótarjáni KSE. A találko­zó érdekessége, hogy a tarjániak jelenlegi ve­zetőedzője, Déri Csaba az idény elején nyolc mérkőzés erejéig a vasi gárdát is treníroz­ta. Salgótarjáni KSE (13.) - Falco- Szova KC-Szombathely (10.) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, szombat, 18 óra. cselgáncs. Tizenöt megye százötven versenyzője indult minap a Kecskeméten meg­rendezett Országos rendőr ju­do versenyen. A Nógrád me­gyei csapatból Bakos Norbert alezredes (a képen jobbról) senior kategóriában 81 kilo­grammban ezüstérmes lett. Ugyanebben a súlycsoport­ban, de a harmincöt eszten­dősek alattiak között Dombó­vári Krisztián zászlós ötödik helyezést ért el. A hétvégén, Pásztón a Dózsa György Általános Iskola tornacsar­nokában öt csapat részvételével megkezdődött a Herkules DSE által szervezett, öregfiúk teremlabdarú­gó torna. Az első forduló eredmé­nyei: Öregflúk - Tar Unicum 10-5 (5-3) Vezette: Szabó T. Gl: Bognár Zs. 4, Dulai 2, Angel 2, Kapás Gy. 1, Racskó 1, ill. Nágel 2, Tóth 1, Vilányi 1, Csépe Z. 1. PTOP - Ecseg - 6-4 (1-1) Vezette: Szabó T. GL: Bazsó 4, Aigner 2, ill. Pongrácz 1, Kelemen 1, Moravcsik 1, Babják 1 Sördögök - Tari Unicum 3- 4 (0-3) Vezette: Szabó T. GL: Tóth G. 1, Sándor 1, ill. Tóth L. 2, Csépe Z. 1, Alapi 1 Ecseg - Öregflúk 3-7 (3-0) Vezette: Bálint G. GL: Pongrácz 1, Zsiga 1, Baranyi 1, ill. Bognár Zs. 3, Tari S. 2, Angel 1, Kapás Gy. 1 PTOP - Sördögök 8-5 (5-3) Vezet­te: Bálint G. GL: Tóth Z. 5, Aigner 2, Bazsó 1, ill. Petreczki 4, Bagyinszki 1. A táblázat állása: 1. Öregfiúk 6,2. PTOP 6,3. Tari Unicum 3,4. Sördö­gök 0, 5. Ecseg 0 pont. Dávid Krisztián, a salgótarjáni egyesület elnöke: - A kétpontos hazai győzelemmel „kivívott” kupabúcsú után bajnoki találkozón a szombathelyi Falco-t fogadjuk. Azt a Falco-t, amely szerdán a bajnoki cím egyik első számú esélyesévé előlépő Szolno­kot búcsúztatta a kupában. Ez előrevetíti, hogy is­mét igen nehéz dolgunk lesz. Ellenfelünknek szá­mos kiváló játékosa van, a magyarok közül talán elég csak Kálmán László nevét említeni. Persze külföldi kontingensük sem zöldfülűek gyülekezete, Kazlauskas, Dies, Fraiser és Wilson személyében az egyik legjobb légiós sorral rendelkeznek az egész baj­nokságban. Reális célunk csak a tisztes helytállás lehet, de ehhez is nagyon-nagyon sokat kell javul­nunk. Előny lehet számunkra, hogy edzőnk Déri Csaba korábban dolgo­zott a Falcoval, és talán tud olyan apró­ságot a játékukról, amit a magunk javára fordíthatunk. Ha ez sikerül és a közönség számára is élvezhető mérkőzést tudunk ját­szani a tavaly előtti bajnokkal, akkor én már elégedett leszek. „Élvezhető” játékra törekednek kosárlabda NB I/A, férfiak, 19. forduló Bognár Zsolt hétnél tart TEREMLABDARÚGÁS Öregfiúk tornája, Pásztó SPORTTUHMIX Két bronzérem Gyöngyösről tollaslabda. Pásztón a helyiek alig két éve Holló Imréné testneve­lő tanár irányítása mellett ismer­kedtek meg a tollaslabda sportág­gal. Több házi, majd körzeti ver­senyt követően hét végén már ki­léptek a megyéből, átruccantak a szomszédos gyöngyösi tollaslabda utánpótlás versenyre, ahol Kissné Rudas Gabriella révén két bronzér­mes helyezést is szereztek egyes­ben és páros tagjaként is. Lejött! alpesi sí. A maga elé kitűzött célt teljesítette Berecz Anna azzal, hogy csütörtökön 13 mp-es hát­ránnyal a 27. lett a női alpesi sízők szuperkombinációjában a vancouveri téli olimpián, ezzel együtt nem volt elégedett teljesít­ményével. A lesiklásban egy nap­pal korábban 35. magyar síző má­sodik számában abban bízott, hogy a legjobb 30 közé kerülhet, s lemaradása az elsőhöz képest nem lesz nagyobb 15 mp-nél, s bár ezt elérte, a hátrányát így is túl sok­nak érezte. Az első olimpiáján sze­replő Bereczre még további három szám vár, s amint azt elmondta, ezek közül kettő, a szombati szuper-óriásműlesiklás és a jövő pénteki műlesiklás közel áll hozzá. Tipp-Top Ezen a héten Kelecsényi Józsefhé, őrhalmi olvasónk beküldött szelvé­nyét játszottuk meg. Játékosunk tippjei a hétvégi mérkőzésre a kö­vetkezők: E verton- Manchester United 2, Blackpool-Reading 1, Sheffield Wednesday - Ipswich 1, a várható nyeremény 23 630 Ft. ____________Február 20-21.____________ Sz eretettel köszöntjük névnapjukon Aladár, Álmos és Eleonóra nevű kedves olvasóinkat! Szombat aladár. Lehet török eredetű, vagy germán, esetleg iráni. Ha tö­rök, jelentése: hatalmas. Védőszentje: Eleutherius püspök. A név neves hazai viselője volt Körösfői Kriesch Aladár festő és iparművész, a szecesszió legjobb magyar képviselőinek egyi­ke, a gödöllői művésztelep alapítója. álmos. Szintén vitatott eredetű keresztnév, jelentése vagy meg­álmodott, vagy török gyökere szerint vétel, esetleg volgai bol­gár, értelme: magasztos. Álmos volt az őshazából vándorló ma­gyarok fővezére, Árpád vezér apja, akit nagy valószínűséggel az új hazába lépés előtt az isteneknek áldoztak. A Nap kel: 6.41, nyugszik: 17.15 órakor. A Hold kel: 8.39, nyugszik: -. Vasárnap Eleonóra. Arab eredetű név, jelentése: Isten az én világossá­gom. Védőszentje: Szent Eleonóra angol királynő. Virága: az or­chidea. Duse Eleonora olasz színésznő volt, egyszerűségével, mesterkéletlen, természetes játékával kiemelkedett kollégái közül, Olaszországban csak az „isteni Dúséként” emlegették. Többször lépett fel Bécsben és Budapesten, mindig nagy sikert aratva. A Nap kel: 6.39, nyugszik: 17.16 órakor. A Hold kel: 9.12, nyugszik: 0.27. JOVO HETEN ISMÉT MELEGSZIK dél IráiefsiHtel + íti tett« 5 °C 3°C agy; at; 5°c 3°c Szégsérty -^Salgótarján BátonytereífP \ Réíság .Mütr Készíttette: zones Nógrád megyében ma erős, néha viharos északnyugati, északi szél támad. Reggel eső esik. majd napközben átmenetileg megszűnik a csapadék, de délután havas eső, este hóesés várható. Hajnaltól elvékonyodik a telhőtakaró. A jellemző hőmérséklet reggel +3, kora délután +5, vasárnap reggel -1 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap reggel keleten még esik, de a Dunántúlon már délelőtt, délután pedig a Tiszántúlon is kisüt a Nap. A következő héten újabb felmelegedés valószínű. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható, Közlekedés-meteorológia: átlagos viszonyok között, egy 50 km/ó sebességgel haladó személygépkocsi a fékezés megkezdése után száraz úton még 31, esős úton 75, havas úton viszont 125 m-t tesz meg. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: vnvw.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 3°C Tisza 'IRR 1-2 “C Balaton 3 °C Velencei-tó 2°C Fertő 3°C Tisza-tó \% Hójelentés Dachstein 70-190 cm Semmering 80-130 cm Livigno 120-185 cm INTERNETEN PRÚBÁLTA MÁR? Cégét, vállalkozását, szoláltatását hirdesse Ön Is nálunk! NPORT.hU NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL Február 18-i 1 10 12 28 29 30 31 33 34 41 jenö nyerőszámok 47 53 57 62 64 66 68 70 74 75 TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékszövetkezetünk ügyfélcentrikus szolgáltatásokkal várja Önöket! Nekünk nem az a fontos, hogy az ügyfél felvegye a hitelt, elhelyezze megtakarított jövedelmét, bankszámlát nyisson, bankkártyát igényeljen. Mi tanácsadással segítjük és testreszabott pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet NAPI HOROSZKÓP Vízöntő (1.21-11.20.). Bölcs nyugalommal szemléli az Önt kö­rülvevő világot és az eseményeket. Magánéletében harmóni­ára vágyik. halak 01- 21-111.20.). Nem volt túlságosan könnyű elérnie az eredményeket, meg kellett mindenért dolgoznia, de büszke lehet magára! kos (III. 21—IV. 20.). Jókedv és szomorúság, siker és kudarc, minden megtörténhet ma Önnel. Végül is képes arra, hogy feldolgozza a felemás jelenségeket. bika (IV.21-V.20.). A Bikában a Hold, s Önt Változtatásra kész­teti. Ne ragaszkodjon konokul a régi szokásaihoz, merjen újítani. A társasági élet felvidítja. ikrek (V. 21—VI. 21.). Jó esélye van a boldogságra. Persze nem elég ölbe tett kézzel járni, tennie is kell. Legyen nyitott egy őszinte beszélgetésre. rák (VI. 22—VII. 22.). A társaságkedvelő Vénusz már látható az esti égen. Ön nagyon szereti a társaságot, a vidám napokat, de mostanában erre kevés lehetőség adódik. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Régen érezte olyan hosszúnak a te­let, mint az idén. A szokásosnál fásultabb, lassabban jár-kel és beszél. Szervezete regenerálódásához fényre, szabad leve­gőn végzett mozgásra van szüksége. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Bedobnak a ládájába egy prospektust, benne áhított tárgyával. Akciósán! A kívánatos dolog elra­bolhatja a szívét - és a pénzét a tárcájából. mérleg (IX.24—X.23.). Kedve szottyan kicsit elkényeztetni ma­gát. Az ötletnek túlzott és folytonos torkoskodás lehet a vé­ge. Ideális táplálék a sárgarépa, a saláta, a káposzta és min­den alacsony energiatartalmú vitaminforrás. skorpió (X. 24—XI. 22.). Alapvetően becsületes, ezért csak tisz­ta, szabályos ügyletekkel próbálkozik. Olyan vállalkozásba kezdett, amely egyelőre csak viszi a pénzt. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Csodálatos lehet egy kapcsolat, ha olyan­nal szövetkezünk, aki észreveszi és nagyra becsüli a valós énünket. Házastársa kedvessége növeli az energiáját. bak (XII. 22-1.20.). Rengeteg bonyodalom és kellemetlenség adódik a mai napon, de a végén minden a helyére kerül, s jól végződnek a dolgok. Magára vonja a másik nembeliek fi­gyelmét. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. _____________________Köztien napilap____________________ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. > az újság a ^ az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j ,*,Vno* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 Mefteszt0s6g'rendszefr81 k63ZÚW NÓGRÁD IS HÍRLAP

Next

/
Thumbnails
Contents