Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-12 / 8. szám
2010. JANUÁR 12., KEDD NOGRAD MEGYE Egy város központjának megítélését - sok más mellett - természeti és épített környezetének múltja, harmóniája, összhangja alakítja ki. Salgótarjánt a szén, az acél és az üveg, illetve erre az iparra épülő fejlődés tette ismertté, ez alapozta meg jövőjét. Hogyan épült Salgótarján központja? Salgótarján 1922-ben ugyan város lett, de még 1945 után is súlyos örökségeket hordozott magával: korszerűtlen üzemek, rossz ellátás, egészségtelen élet- és munkakörülmények, az infrastruktúra alacsony foka, falusias, jellegtelen településkép voltak a város fő jellemzői. Főutcáján kétszintes épületek is épültek korábban, amelyekben főleg köz- intézmények voltak, emeletükön néhány korszerűbb lakással. Az egyetlen, viszonylag korszerű 12 lakásos Kilczer-bérházat „bérpalotának” nevezték. A fenti képhez tartozott a városközpontban, a Pécskő utcában a cigánytelep, a város üzemek menti területén a többségében korszerűtlen, közmű nélküli lakások, a kolóniák. Ugyanakkor a központhoz közel lévő többi terület üres, beépítetlen volt. így a zsidótemplom és az öblösüveggyár közötti terület, ahol állatvásártér és az üveggyári futballpálya helyezkedett el. Hasonló szabad terület volt a megyei tanácstól keletre, a Rokkant-telep felé eső terület, esetleg a Paptag (a jelenlegi kenyérgyár, volán) térsége és az ettől délre eső terület Zagyvapálfalváig. A valamikori laktanyától (a mai kórháztól) északra lévő városrész is teljesen üresen állt. A tanácsok megalakulása után már 1951-ben a városi tanács vezetése kezdeményezte a város általános rendezési tervének elkészítését. Ennek alapján az Építésügyi Minisztérium megbízta a Városépítési Tervező Vállalatot, a városi tanács végrehajtó bizottsága egyeztette, véleményeztette a népgazdaság különböző ágazatainak képviselőivel. Ezért került sor 1951 szeptemberében a kibővített ülésre. A tervezők javaslatot tettek a város fejlesztésének minden területére. Alapvetően három kérdésről folyt nagy vita: 1. Hogyan épüljön tovább a város, hol legyen a városközpont, melyik területeket milyen ütemben használják fel? 2. A város akkori és távlati közlekedésének helyzete, a fejlesztés iránya. 3. A vízellátás, a csapadék- és szennyvízelvezetés kérdése. A város további építésének eldöntése döntő jelentőségű volt, mondhatni történelmi esemény, hiszen hosszú távra hatványozta meg a város képét, architektúráját, az itt élő emberek élet- és munkakörülményeit, életmódját. A legizgalmasabb kérdés annak meghatározása, eldöntése volt, hogy a városrendezés, városfejlesztés komplex városépítő, vagy lakótelepépítő jellegű legyen, ezen belül is kiemelten hol legyen a városközpont? Ez a vita mintegy tíz évig tartott, de gyökerei innen, 1951-től erednek, vagyis: a város több helyen lévő üres, beépítetlen területének valamelyikén, vagy a jelenlegi központ lassú rekonstrukciójával valósuljon meg? A vita alapján a nézetek hevesen összecsaptak. Abban döntöttek, hogy a megyei tanács környékét középületek építésére kell felhasználni. Többen azt erősítették, hogy a Paptagban, a város és Zagyvapálfalva közötti üres területen épüljön meg a városközpont. Végül többségi alapon, józan megfontolások alapján, valamennyi objektív érvet alapul véve a VB úgy döntött, hogy a várost a jelenlegi helyen kell átépíteni. A belváros kialakításánál nem az alacsonyabb, hanem a többszintes épületekben kell gondolkodni, mert ez adja a városiasabb képet, és a közművesítés fajlagos költségei is alacsonyabbak. Véleményem szerint a fenti döntés bölcs, megfontolt, előrelátó volt, tükrözte azt is, hogy a várospolitika, városépítés nem csak építést, hanem komplex gondolkodási módot is jelent. Egyértelmű volt tehát a döntés: a jelenlegi központ jelentős részének szanálásával, átépítésével kell az új centrumot kialakítani. A városrendezésnek ezt a módját, hogy a rekonstrukció során a meglévő régi város kerüljön átépítésre, elméletben már jó néhány szakember elfogadta, azonban a magyar város- építészetben ilyen példák még nem álltak rendelkezésre. Az építészeti, jogi, pénzügyi kérdések is sok esetben tisztázatlanok voltak. Nem lehetett előre felmérni az itt élő lakosság Az egykori városközpont tűrőképességét, reagálását sem. Nem véletlen ezért, hogy Salgótarján általános rendezési tervének vitája - az alapkoncepciót illetően - több mint egy évtizedig tartott. A kérdés végig úgy vetődött fel, hogy a város szélein erre alkalmas területen, vagy a régi elavult városközpont lebontásával kell-e a rint a központ legmagasabb épületei az öt szintet nem haladták volna meg, amelyek hosszú, elnyúlt tömbökben lettek volna kialakítva. Ezen építési mód mellett a városközpontjában a kereskedelmi, művelődési, egészségügyi, közlekedési és más igényeket nem lehetett volna kielégíteni. Ugyanakkor városképileg város lakossága, a közvélemény nem fogadta egyértelmű helyesléssel az elképzeléseket: az „sértette” a külső városrészekben lakók érdekeit. A lakosságnak a város- fejlesztésbe való bevonását azzal kellett kezdeni, hogy az emberek tudatában az „én” szemlélet helyett a „mi” nézőpont kerüljön előtérbe. Az ilyen irányú szemléletválA VÁROSHÁZA RÉGI ÉPÜLETE Végh Kaimén kiadása, Saigóíerián 133? az egykori nagyközség hivatala 1372 után béreit lakóházakban rnukódótt Zemlmszky Rezső banya- igazgató kezdeményezésére í 879-ben adták át a hajdani temető Fő utcai részén a községházat, amelyet 1886-han, klasszicista stílusban átalakítottak az épületet 1935-ben jelentősen átvétették. észak) oldalán lebontották a tűzoltó szertárat, és ennek helyén húzták fel az új epuletszámvat A felvételen az átépítés után. városháza látható A felépített modem városháza átadása után, a nyolcvanas évek végén az épületét felrobbantották, és helyen ma az É V i II lizíetház áll. várost fejleszteni. Hogy a két koncepció közül melyik valósítható meg, alapos köz- gazdasági, műszaki számításokkal, kiválóan elkészített altalános és részletes városrendezési tervek alapján történhetett meg. így az 1950-ben kialakított koncepció nem célszerű. Ezek szenem egy központhoz méltó megjelenést, architektúrát biztosított volna. A műszaki tervek alapján 40-50 százalékos épületszanálást tételeztek fel, amelynek elvégzése abban az időben is irreálisnak tűnt. Azzal a nehézséggel is szembe kellett nézni, hogy a tásnak azonban hosszú útja volt. Közben az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a város üres területei folyamatosan beépültek (a mai Vásártéren, a megyei tanács mögött, az Acélgyári úton) a központ építésével kapcsolatos döntés elhúzódott, a régi városközpont szanálását a Pécskő és az Iskola út területén el kellett kezdeni. A Belkereskedelmi Minisztérium 1960-ban lehetőséget biztosított egy nyolcvan ágyas szálloda építésére. Ugyanakkor jogos igény merült fel egy korszerű művelődési ház kialakítására is. A szálloda tervezésére Jánosi György, a kultúrházéra pedig Szrogh György építészek kaptak megbízást. A két építményre biztosított beruházási lehetőségek sürgősen felvetették annak a kérdésnek az eldöntését, hogy ezeket az objektumokat a város hova helyezze el. A két fiatal építőművész megvizsgálta a városközpont beépítési tervét és abban alapvető változtatást hajtottak végre. Alapvetően az ő elképzelésük, munka- kapcsolatuk alapozta meg hosszútávra Salgótarján városközpontjának kialakítását. Alapjaiból forgatták ki a régi beépítési tervet, és egy modern, időtálló, merész városközpontot komponáltak. 1960 második felében már meg is kezdődött a Karancs Szálló területének előkészítése. Felbolydult a városközpont. A rekonstrukciós átépítés bizonytalanságot, hitetlenséget, részben ellenállást keltett. Az elindult folyamatot azonban már nem lehetett megállítani. A rekonstrukció elindulásakor került sor a városközpont beépítési tervének módosítására. Erre Magyar Géza építész kapott megbízást. Magyar, Jánosi, és Szrogh építészek jóvoltából háromnégy hónap alatt egy olyan újfajta terv került vitára, amely szakított a típuslakásokkal, új helyi, egyedi épületeket próbáltak alkalmazni. Ezzel egyedivé, sajátossá vált Salgótarján központja. Az új beépítés lényege egy olyan térrendszer kialakítása, amelynek egyik oldalán a Karancs Szálló, a másik oldalán egy fekvő téglalap alakú kultúrház, a harmadik oldalán pedig egy nagytömegű egyedi szerkezetű lakóépület és bevásárlási központ (a Pécskő üzletház) zár le. A tér negyedik oldala a Rákóczi út felé nyitott. 1961-ben elkezdődött a Karancs Szálló építése. A szerkezet hagyományos vasbeton épület. Az építés viszonylag lassan haladt az építési technológia, valamint a nagy mennyiségű zsaludeszka felhasználás miatt. A kiemelt beruházásokat a párt központi bizottsága figyelemmel kísérte. A hatvanas évek elején pénzügyi nehézségek miatt a beruházásokat felülvizsgálták. A szálló építése a negyedik-ötödik szint körül haladt és meg volt annak a lehetősége, hogy a kilencedik szintig nem lehet megépíteni. Az akkori városi vezetés, élen a párt városi első titkárával meggyorsította a kivitelezést és azt jelentette Budapestnek, hogy a szálló az utolsó szint építésénél tart. így a városközpont első új épülete megmenekült egy jelentős csonkolástól, és eredeti tervezett formájában épült meg. 1964-ben adták át, első vendége a hazánkban tartózkodó Nyikolajev űrhajós volt 1968-ban a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János emlékérmét Salgótarján elsőként kapta meg a városépítésben elért eredményéért. A városközpont végleges képét az 1980-as évek végén érte el, beleértve a nyugati városrészt és a megépült és átalakított közintézményeket, üzleteket, beruházásokat, közterületeket. 1990 óta a városközpont és közvetlen környezete - a keleti oldalt kivéve - fizikai állapotában és esztétikai értékében nem változott, nem javult. Szükséges lenne a mintegy 30 évvel ezelőtt is már hosszú távú tervként megfogalmazott Pécskő út és Arany János út közötti Rákóczi úti szakasz közúti forgalom alól való részleges mentesítése, a polgármesteri hivatal és az Álba üzletház közti terület felújítása és sétáló utcává való alakítása. Sem városközpont-szerkezeti, sem közlekedési, sem környezeti szempontból nem indokolt az Arany János út alatti, Karancs Szálló mögötti parkolóház megépítése. Nem várathat magára már a Karancs Szálló ismételt megnyitása sem. Célszerű elrendelni (ha másként nem hatósági úton) az elhanyagolt épületek, intézmények, lakások, közterületek felújítását, karbantartását, környéküknek folyamatos tisztán tartását. Györffy Dezső oki. építőmérnök A főtér régi arca A hajdani zsidótemplom
