Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-11 / 7. szám
4 2010. JANUÁR 11, HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS Szorgoskodnak Karancsalja. Az „Út a munkához” nevet viselő közmunkaprogramban - amely 41 embernek nyújtott munkalehetőséget december végéig - jelenleg hat főt foglalkoztat a község önkormányzata. Mint azt Lantos Sándor, a település első embere elmondta: a munkások jelenleg a hóeltakarítási munkálatokat végzik, de az óvodai és iskolai feladatvégzésben is besegítenek. Ülésezik a tagozat Balassagyarmat Az MSZP Nyugat-Nógrádi Agrár- és Vidékpolitikai Tagozata január 12-én 13 órakor tartja meg szakmai rendezvényét a városi MSZP irodában. Az agrárium elmúlt évi megyei fejlesztéseiről, az ágazat 2010. évi támogatási rendszeréről, lehetőségeiről beszél Sirkó János, a Nógrád Megyei Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatal vezetője. A mezőgazdasági érdekvédelem helyzetéről Borkő István, a Mezőgazda- sági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége megyei elnöke számol be. Az aktualitásokat Sajgó Ferenc, a tagozat elnöke ismerteti. Évet nyitnak Rétság. A Hunyadi János Nyug- állományúak Klubja évzáró-évnyitó összejövetelt tart január 13-án, szerdán 15 órától a helyi művelődési központban. Fogad a jegyző Salgótarján. Dr. Kádár Zsombor jegyző, január 13-án, szerdán 8- 12 óráig tart fogadónapot a városházán. Racionális gondolkodás szükséges G.E. Bátonyterenye. a 2009-es költség- vetés első háromnegyed évének teljesítéséről szóló tájékoztatóból kiderült, hogy az éves költségvetést 318 millió forintos működési Jiiánnyal fogadták el. Az évközi intézkedések, módosítások eredményeként szeptember végéig 359 millióra váT tozott a hiány mértéke és várhatóan az év végéig elérheti a 380 millió forintot is. A képviselők a napirenddel kapcsolatban kifejtették, hogy a hiány mértéke nagyon magas, a jövőben az összeg racionalizálására kell törekedni, végül elfogadták a tájékoztatót Ezt követően a 2010 évi költség- vetési koncepciót vitatták meg. Lavajné Dóka Éva polgármester kifejtette, hogy a pénzpiaci világgazdasági válság továbbra is érezteti hatását, az önkormányzatok forrásszabályozása alapvetően a 2010-es évben nem változik, azonban az egyes feladatok támogatási mértéke jelentősen csökken. A koncepció összeállításánál figyelembe vették az önkormányzat 2006-2010. évi gazdasági programjában foglaltakat A program legfontosabb célkitűzései - a város működőképességének megtartása, meghatározott területeken az életminőség emelése, a gazdaság versenyképességének segítése, kistérségi szerepünk erősítése - összességében vállalhatóak. Ezen prioritások megvalósításának összhangban kell lenni a város gazdasági helyzetével és pénzügyi kondícióival.- A koncepcióban vázolt, közel 30 százalékos költségvetési hiány nem kezelhető, ezért a 2010. évi önkormányzati költségvetés előkészítése minden eddiginél szigorúbb tervezést, a bevételek és kiadások körültekintő, racionális számbavételét követelte meg minden intézménytől, vezetőtől, szakembertől egyaránt - fogalmazott a polgármester. Oláh Károly fldeszes képviselő ismertette a pénzügyi bizottság állásfoglalását, amely szerint a 2010- es városi költségvetés működőképességének, a kötelező feladatok finanszírozhatóságának prioritásával egyetért. Megállapította, hogy jelentős a központi forráscsökkentés a koncepcióban, és várhatóan ez így alakul a végleges költségvetésnél is, amely összeállításánál tételesen kell majd megtervezni a bevételeket és a kiadásokat Horváth Tibor fideszes városatya kifejtette, hogy véleménye szerint nem lehet mindent a válságra fogni. A bátonyterenyeiek nem elégszenek meg a város működőképességének megőrzésével, a választási ígéreteket is meg kéne tartani.- A hét éves szocialista kormányzat idézte elő ezt az állapotot, a Fidesz-frakció nem fogadja el ezt a tervezetet - fogalmazott Horváth Tibor. Balázs Pál alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a fideszes vezetésű városoknak is jelentős költségvetési hiánnyal kell szembenézniük. Nem a koncepció és városvezetés kritizálását, hanem előrevivő, hiánycsökkentő javaslatokat várnak a fideszes képviselőktől. A testület végül elfogadta a költségvetés tervezetét. Egyhangúlag döntöttek arról, hogy az önkormányzati bérlakások és helyiségek bérleti díját nem emelik. A lakóingatlanok kényszerértékesítése során biztosított önkormányzati elővásárlási jog gyakorlásáról szóló előterjesztésből kiderült, hogy a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében idén augusztus 21-én életbe lépett egy törvény, amely egyrészt lehetővé teszi, hogy a gazdasági válság miatt munkanélkülivé vált vagy fizetési nehézségekkel küzdő, de munkával rendelkezők átmeneti kölcsönért folyamodhatnak hitelintézetüknél. A kétéves lefutású áthidaló kölcsön meghatározott részére az állam garanciát vállal. Másrészt a törvény a települési ön- kormányzatok részére elővásárlási jogot biztosít a beköltözhető állapotban lévő lakóingatlanok kényszerértékesítése során. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében biztosított elővásárlási jogával az önkormányzat gazdasági helyzete miatt nem tud élni. A Bátonyterenyei Egészségügyi Központ kialakítására vonatkozó egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának elfogadásáról egyhangúlag döntöttek a képviselők. A pályázati támogatással megvalósuló beruházás az Ady Endre Művelődési Központban található könyvtár épületének helyén fog felépülni. A háromemeletes egészségházban többek között gyógyszertár, szakrendelések és egyéb egészségügyi szolgáltatások kapnak helyet. A beruházás előreláthatóan augusztus végére, szeptember elejére fog elkészülni. Idegen nyelvi prózamondó verseny M. J._______________________ Salgótarján. Kiemelkedő szerepet kap az idegen nyelvek (angol és német) oktatása a SKÁID Gagarin Intézményegységének pedagógiai programjában. A nyelvhasználat egyik legfontosabb eleme az adott idegen nyelvi kommunikáció, amelynek szerves részét képezi a kiejtés és a helyes hangvétel, hanglejtés, amelyet leginkább autentikus, eredeti szövegeken keresztül lehet gyakorolni, fejleszteni. Ebben a tanévben 2009. decemberében rendezték meg a színvonalas versenyt. A megnyitó résztvevőinek az intézményegység 6. és 7. osztályosai hangulatos western- és polka tánccal kedveskedtek. A megye 17 iskolájából 41 versenyzőt (19 németül és 22 angolul tanuló gyermeket) hallgatott meg a zsűri és az érdeklődő közönség. Az indulóknak egy kötelező és egy szabadon választott szöveget kellett előadniuk. Az előbbit nem kellett kívülről megtanulni, a versenyzők felolvashatták, az értékeléskor a szépkiejtést, a hangsúlyt és hanglejtést vették figyelembe. A szabadon választott prózánál a kritérium az volt, hogy tartalma és témája igazodjon a tanuló nyelvi szintjéhez és egyéniségéhez, az elbírálásnál az előadásmódot vették elsősorban figyelembe. A helyezésekről zsűri döntött, tagjai német nyelvből: Guszlev Viktor (elnök), Baloghné dr. Petkevics Olga és Turcsányi Mariann; angol nyelvből: Sebestyénné Batta Ágnes (elnök), Lewis Nóra és Tóthné Szarvas Zsuzsanna voltak. Német nyelv 7. évfolyam: 1. Kecskés Laura (Pásztó, Gárdonyi Géza Általános Iskola,), 2. Rácz Sára (Balassagyarmat, Kiss Árpád Általános Iskola), 3. Ákosfalvi Boglárka (Pásztó, Dózsa György Általános Iskola). 8. évfolyam: 1. Pingiczer Dorottya (SKÁID Gagarin Intézményegy- ség), 2. Dénes Sára (SKÁID Beszterce-Lakótelepi Tagiskola), 3. Marjai Fruzsina (SKÁID n. Rákóczi Ferenc Tagiskola). Angol nyelv 7. évfolyam: 1. Krista Zsolt (SKÁID Dornyay Béla Tagiskola), 2. Guszlev Júlia (SKÁID Gagarin Intézményegység), 3. Cseke Bence (Salgótarján, Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola). 8. évfolyam: 1. Acosta Bálint (SKÁID Gagarin Intézményegység), 2. Palaticzky Júlia (Bátonyterenye, Kossuth Lajos Általános Iskola), 3. Márton Hüda (Rétság, Általános Iskola). Az intézmény sikeres pályázatot nyújtott be a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványhoz, így nem csak a helyezést elért tanulók, hanem a felkészítő pedagógusok is jutalmat kapjanak. A verseny támogatói voltak: a Talent Alapítvány, az Oxford University Press, a Macmillan Kiadó, az amerikai nagykövetség, az Osztrák Intézet és a Goethe Intézet JANUÁR 11. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ágota nevű olvasóinkat! Ágota. Az Agáta régebbi magyar formája, jelentése: a jó. A görög Agatha névből ered. Védőszentje: Szent Agatha 3. századi vértanú lány. Virága: a fehér szegfű. A név leghíresebb viselője az angol Agatha Christie, akinek detektívregényeit a világ minden nyelvére lefordították, és mindenütt a műfaj klasszikusaként értékelik. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 16.15 órakor. A Hold kel: 4.32, nyugszik: 12.43. TARTÓSAN SZÁRAZ, HIDEG IDŐ reggeli hőmérséklet + feli felhőzet o°c 1 °C -1 * *c 2°c' Szécsény Salgótarján 2'C-1 °C Rétság * Pásztó O ,. SMS „ „„ E WS-' 2 C iQ Készíttette: \s' ©zones Nógrád megyében ma délelőtt ködös, délután változóan felhős-napos idő lesz. Számottevő csapadék, jelentős szél nem esik, illetve nem fúj. A jellemző hőmérséklet reggel -1 fok körül alakul, kora délutánra +2, kedd reggelre -2 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: keddtől, legalább 18-án hétfőig derengő, száraz, az évszaknak megfelelően hideg időre van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali és reggeli órákban a közlekedők számára váratlan ködfoltok alakulnak ki. Óvatlan vezetés esetén néhány másodperc alatt jelentősen csökken a látástávolság! Az előrejelzés bizonytalansága: »KICSI". Az előrejelzésért telelés: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 2°C Tisza 1*3'll Balaton 2°C ValeneeMó t“C Fertő 1 “C Tisza-tö 3 °C Hójelentés Dachstein 20-120 cm Semmering 10-35 cm Livigno 110-190 cm Jj^_^_Január 8-i 5 6 13 16 17 18 20 27 45 50 lÜENó nyerőszámok 52 57 58 64 69 72 75 77 78 80 jfljL Nyerőszámok, nyeremények I 2010. 1. játékhéten a következők: © 9 9 ü m 37. 1. 65. 60. 54, J6. 13. # g) ® % § fi/ 7. 53. 59. 1 i. 22. 71. 67. § jj|j| & m 9 56. 27. 31. 73. 9. 26. 70. s> © & m © © © 3. iö. 72. 63. 44. 24. 18. é Jg> ® c 66. 58. 23. 61. 2. * 34. 16. Err* ■* hétre érvény®* h-stérízim ; 32 Az "ELSŐ KÉP" -at a 15 kisorsolt ny*roS2ám után érték ®i, Az "ELSŐ KERET"“öt 3 31 kisorsolt nyerőszám után érték el. A LUXöR-t (telitalálatot) a 45 kisorsolt nyerőszám után érték el. Találat Dar,vb 25, 14. Első kép Összes kép TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékszövetkezetünk ügyfélcentrikus szolgáltatásokkal várja Önöket! Nekünk nem az a fontos, hogy az ügyfél felvegye a hitelt, elhelyezze megtakarított jövedelmét, bankszámlát nyisson, bankkártyát igényeljen. Mi tanácsadással segítjük és testreszabott pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Január 9-i 1 2 4 13 19 20 25 26 31 33 Kém) nyerőszámok 42 45 50 51 60 61 63 68 77 79 NAPI HOROSZKÓP bak (XII. 22-1.20.). A Bak-jegyhez közeledik a Hold és Ön kiáll álmai mellett. Teherbíró, testben és lélekben egyaránt ereje teljében van. vízöntő (1.21-11.20.). Alapvetően kiegyensúlyozott és türelmes. A dolgok helyes megoldását azonnal megérzi. Szeretteiről maximálisan gondoskodik. halak (II. 21-111.20.). Energikusan lát feladataihoz, könnyedén elvégzi munkáját. Intelligenciája átlagon felüli, mindig megtalálja a helyes utat. kos (III. 21—IV. 20.). Sikerekben gazdag, sikeres éve lesz a Kosoknak. Ereje teljében van, és képességeiben bízhat. Nagy műveltségre tehet szert, ha tesz érte. bika (IV. 21—V. 20.). Figyelme mindenre kiterjed. Szereti a tartalmas, igényes környezetet. Tapasztalatait remekül tudja hasznosítani. Szíve tele van érzelmekkel és szeretettel. ikrek (V. 21—VI. 21.). Első beszélgetés alkalmával felismeri, ki az, akiben feltétlenül megbízhat. Optimista, és logikusan gondolkodik. Kimagasló eredményeket ér el. rák (VI.22-VII.22.). Valószínűleg nincsenek égető anyagi gondjai, de azért nem árt az óvatosság. Jól teszi, ha tartalékot gyűjt, mert szüksége lehet a pénzre. oroszlán (VII. 23-V1II. 23.). Kissé érzékenyebb, mint általában. Nagyon szívén viseli mások sorsát, s mivel legalább egyvalakivel úgyis történik valami rossz, máris el van rontva a napja. szűz (VIII. 24-IX. 23.). Kerülje azokat a helyzeteket, amelyek félreértésre adhatnak okot Enélkül is eléggé féltékeny az Ön társa. Szívügyekben a hét második felében szerencsésebb lesz. mérleg (IX. 24—X. 23.). Az év első hónapjában nőnek a kiadásai. Most nem ajánlott az utazás. Napi problémákkal kell megküzdenie. Gyermekeiben sok öröme telik. skorpió (X. 24-XI. 22.). Túlzott rámenősségével okozhat kisebb bonyodalmakat magának. Hajlamos elvállalni olyan feladatokat, amelyeket nehezen tud majd megvalósítani. Legyen diplomatikus! nyilas (XI.23-XII.21.). Bárhogyan is alakulnak ma a dolgai, vegyen ma mindent könnyedén. Derűs, megnyerő modorával átvészelheti a zűrös napokat, sőt kedvező kapcsolatokat szerezhet magának. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. ■ az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 sz9rkeszl8s6Q'rendszerrel k6szúH NÓGRÁD » HÍRLÁP