Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-08 / 5. szám
4 SZOLGÁLTATÁS 2010. JANUÁR 8., PÉNTEK Frenetikus újévköszöntő a Rendezvényházban mazsolás-diós rizst körített. A pezsgőzéstől fáradt gyomornak jól esett hajnalban a karancsvölgyi korhelyleves, no meg a frissen hullott hó illata. Az éjszakai vígalom tetőpontján sorsolták ki a tombola szelvényeket. A fődíj itt nem kismalac volt, hanem egy jófogású lapos tv. A Rendezvényház közönségének már azon sem kell gondolkodnia, hol fogják tölteni 2010. január 23-át, hiszen akkor lesz az elmaradhatatlan pótszilveszter, s amelyre már csak korlátozott számban akad hely, de azért még akad... Év elején a házas.ulók általában már sejtik, mely időszakban kötik össze életüket. Mint megtudtuk, így januárban van a legtöbb helyfoglalás, ezért hát tessenek igyekezni az időpont lekötéssel. A Rendezvényház lagzi- ja ebben a térségben igen nagy hírnévnek örvend, hiszen minden évben a legújabb divathoz igazítják a díszletet, méltó hangulatot varázsolva az ifjú pár életének legnagyobb eseményéhez. Nyaranta megnyílik az átriumban a koktél terasz, a helybéli fiatalok kedvenc találkahelye. Koktélbár egyébként a lagzik kiegészítő szolgáltatásaként is rendelhető. A Rendezvényház népszerűségének egyik fontos pillére a korrekt ár alkalmazás. Az idei szilveszteri buli annyiba került, mint tavaly. Aki szeretne bepillantani a kedvelt Karancs-völgyi szórakozóhely életébe, megtekintheti weboldalukon a kép galériát, s ha már most szeretne jelentkezni az éves rendezvények valamelyikére, ugyanott megtalálja a szükséges elérhetőséget (www.rendezvenyhaz.hu). Jó szórakozást kívánunk! TNL Fantasztikus hangulatú szilveszteri bállal zárta az óévet és nyitotta az újat a karancslapujtői Rendezvényház. A teltházas vigalomra nemcsak helybeliek jöttek el, hiszen a jóhírű szórakozóhelynek évek óta számos látogatója akad Salgótarjánból és a Karancs- völgy minden szegletéből. Visszajárnak ide a vadászok, emellett az elmúlt években több tucatnyi igényesen megrendezett lagzi zajlott itt, nem is beszélve az árubemutatókról, osztálytalálkozókról. Karancslapujtő. 2002 óta, vagyis, amióta az NRG 2000 Kft. üzemelteti a Rendezvényházat, nem volt ilyen frenetikus buli szilveszterkor, mint most - állítják többen is a résztvevők közül. A kiváló hangulathoz először is kell egy jó csapat, ami ebben az esetben adott volt, hiszen a vendégek nagy része visszajáró. Aztán kell a jó muzsika, amit a bárnai-sal- gótarjáni Laci-Misi-Band szolgáltatott, szusszanásnyi pihenőt sem hagyva maguknak, így persze a táncparkett ördögeinek sem. S nem utolsó sorban kell egy gazdagon összeállított menüsor, amiben mindig is jeleskedett a Rendezvényház csapata. A jó emésztést szilveszteri saláta alapozta meg, amihez házikolbásszal töltött sertéskaraj dukált. A bőségtálon grillezett szűzpecsenye kínálta magát kertészlány raguval, s jól megfért mellette a pulykamelltekercs, amelyet vörösboros aszalt szilvával töltött a jókezű szakács. Mindehhez fűszeres steakburgonyát és JANUAR 7. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gyöngyvér nevű olvasóinkat! gyöngyvér. Arany János névalkotása, jelentése: gyöngytestvér. Védőszentje: Szent Genovéva. Virága: a gyöngyvirág, illetve apró levelű virágok. A honfoglalás kori sírokban talált ékszerek között gyakori a gyöngy, bár nem az igazgyöngy, hanem a felfűzött csiszolt vagy aranyból formált szemekből készült gyöngysor. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 16.10 órakor. A Hold kel: 1.02, nyugszik: 11.00. ÁTMENETI ENYHÜLÉS déli hőmérséklet + déli felhőzet-t°e 1-c 1°C .9 °c -8 °C-«°C # Szegény Salgótarján isagyarmat 3átonytew/c * Pásztó* éms 1 °C 1*C jf op Készíttette: ffhones Balassagyarmat Reíság Nógrád megyében ma borongós idő lesz. Kora délutántól szombat reggelig sok eső havasesó esik. Reggel megszűnik a csapadék, de kódfoltok alakulnak ki. A jellemző hőmérséklet reggel -8 fok körűi alakul, kora délutántól szombat reggelig +1 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás szombaton erős felmelegedés, délelőtt változóan felhős idő, délután és este záporok, zivatarfoltok várhatók. Vasárnapra erős szél, délelőtt elszórt eső, délután északon havazás, csökkenő hőmérséklet valószínű. Jövő hét első leiében egész napos fagyra van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hidegben az emberek és a gépek, járművek is nehezebben, több hibával működnek. Nagyon sok kockázatot vállal, aki nyári stílusban közlekedik. Az előrejelzés bizonytalansága: ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet 2-3 "C 2-3 “C 1°C Duna Tisza Balaton Velencei-ló Fedd Tisza-tó re re 3°C Hójelentés Dachstein 20-120 cm Semmering 10-35 cm Livigno 110-190 cm Két pszichiáter beszélget:- Van egy nagyon súlyos skizofrén betegem.- És meg tudod gyógyítani?- Meg vagy te őrülve? Mind a ketten fizetnek a kezelésért! * * *- Drágám, szeretnél egyszer egy hatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsiban utazni, amelyet nem kell vezetni, mert sofőr ül a volán mögött?- Igen, ez nagyszerű lenne!- Akkor gyere, szálljunk fel a buszra! * * * Földrajzórán feleltetés folyik Európa főbb folyóiról, térképen meg is kell ezeket mutatni. Dél- Európával kezdik, Pistinek jut a Kárpát-medence. Kezével követi a Dunát, és közben alig hallhatóan suttogja:- Ez itt a Duna. HALLÓ SZÍVPOSTA Drága Édesanyánknak, BALÁZS BÉLÁNÉNAK Bátonvterenvére. 96. születésnapja alkalmából sok örömet és jó egészséget kívánnak: GYERMEKEI, UNOKÁI, DÉDUNOKÁI ÉS AZ EGÉSZ CSALÁD- Jó válasz, de miért suttogsz?- Mert ami ebben az országban folyik, arról csak suttogva lehet beszélni. * * *- Hogy kísérletezik a vegyész a pénzzel ?- Pénzre tesz szert. TAKAREKSZOVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Szolgáltatásaink során egyesítjük az udvarias ügyfélfogadást a segítőkészséggel. Keresse kirendeltségeinket az alábbi településeken: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Orhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat, Salgótarján, Palotás, Kétbodony, Hugyag, Rétság és Vác. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Január 6-i 7 9 10 23 24 25 26 27 33 37 i k Kenő nyerőszámok 38 41 43 44 53 55 64 71 79 80 NAPI HOROSZKÓP bak (Xll.22-I.20.). Sok problémával kell ma megküzdenie, de igyekezzen megoldást találni, és fogadja el a sors által kitűzött utat. vízöntő (1.21-11.20.). Rengeteg új öüete van, most igazán kiélheti kreativitását. Bármilyen is az időjárás, menjen ki és sétáljon a friss levegőn. halak (II. 21-111.20.). Annyi feladata van, hogy alig bír választani, mit is tegyen. Előbb fejezze be azt, ami félbe maradt, utána kezdjen az új, ismeretlen munkához. kos (III. 21—IV. 20.). Nem túl hatékony a munkában, mert gondolatait egy új ismerőse foglalja le. Most egy csodás, szerelmi érzés keríti hatalmába. bika (IV. 21-V. 20.). Bolygója erős hatással lesz szerelmi életére. Lépjen ki a megszokott mókuskerékből, a szürke hétköznapi teendőiből, változtasson. ikrek (V. 21—VI. 21.). Végre sikerül rendezni a korábbi félreértéseket, és most édes a kibékülés. A bolygók is boldogságot ígérnek, Önre szórják reménysugaraikat. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Reggel még nehezére esett felkelni, de utána már nagy lendülettel, aktivitással intézi dolgait. Amit az egyik nap felépített, azt a másik nap ne rombolja le. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Hullámzó a kedélye, ami az érzelmi kiszolgáltatottság számlájára írható. Összeszedettnek és alkalmazkodónak kell lennie. szűz (VHI.24-IX.23.). A pénzügyi bevételekkel kapcsolatos ábrándozások nem sok jóra vezetnek. Még nagyobb baj forrása lehet, ha túlbecsüli lehetőségeit. mérleg (IX. 24—X. 23.). Sok barátja van, mert megbízható, készséges, szívesen segít. Ezt olykor ki is használják. Barát vagy gyerek visszaélhet a jóhiszeműségével, ezért ne közösködjön a pénzügyek terén. skorpió (X. 24—XI. 22.). Nem kell mindennek túl nagy fontosságot tulajdonítania! Ha ezt szem előtt tartja, ma nem lesz panasza a csillagokra, még akkor sem, ha családi körben, a nap első felében adódhatnak félreértések. nyilas (XI.23-XII.21.). Kedvességével helyreállíthatja a családi békét. Párja tiszteletét is kivívja leleményessége és türelme. Családi ügyei minden energiáját felemésztik, ezért más nem köti le figyelmét. T Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 1| kA I 1—I I IÁ I \ U 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótatján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 11 y/VJXv/aL/ megyei llAlVLrll Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teljesíti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. ______________________________________________ Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készüli.