Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-29 / 23. szám
2 2010. JANUÁR 29., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Jókora hiánnyal küzd a megye önkormányzata Neve már van a mátraterenyei erőműnek (KÉPŰNK ILLUSZTRÁCIÓ) Nógrád megye számára a 2010-es év az eddigieknél is keményebb lesz. A megyei önkormányzat 1,4 milliárdos működési hiánnyal küzd. A csütörtökön elfogadott költségvetés alapján pedig az egyes intézményekben létszámcsökkentés is várható. Ú] út, javuló tömegközlekedés Hont Varjú László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, valamint Bárdi Alex, Vámosmikola polgármestere közösen adták át a forgalomnak az 1,3 milliárd forintnyi uniós támogatásból korszerűsített Szob és Hont közötti összekötőutat a közelmúltban. Az elmúlt években a szakasz útburkolata elhasználódott, kátyúk, és teherbírási problémák jelentek meg. A felújítás során az út szerkezeti rekonstrukciója mellett az érintett szakaszon a hidak korlát-, burkolat- és szigeteléscseréje, valamint a padkák stabilizálása, a vízelvezető-rendszer kitisztítása is megtörtént A helyközi közlekedés javítása érdekében az útvonal buszmegállóit átépítették, korszerűsítették, valamint új pályaszerkezetet alakítottak ki a vonal buszöbleinél. így a fejlesztések nyomán nem csupán az út menti települések közlekedése vált biztonságosabbá, de jelentősen javult a Börzsöny és környékének tömegközlekedése is. Vár a gyermekkönyvtár Salgótarján. Az Edit néni könyvespolca elnevezésű vidám felolvasó délelőttre várják az érdeklődő gyerekeket és szüleiket január 30-án, szombaton 10 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekrészlegén. A foglalkozáson P. Kerner Edit, előadóművész verseket, meséket olvas, közben Ispán Marianna, óvodapedagógus segítségével a jelenlévők kipróbálhatják kézügyességüket Győztek Salgótarján-Ságújfaiu. a Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola évek óta megrendezi az általános iskolások részére az irodalmi vetélkedőt. Az idei szellemi megmérettetés témája Mikszáth Kálmán két műve volt. A versenyen a ságújfalusi iskola (Mester Réka, Nagy Regina, Percze Fruzsina, Szaniszló Csilla) csapata győzött. Felkészítő tanáruk Dénesné Tari Zsuzsanna. Megszépült Karancskeszi. A leghátrányosabb kistérségek számára kiírt pályázaton 12 millió forintot nyert a község önkormányzata a közelmúltban. Az összeget már fel is használták: a helyi iskola nyílászáróit cseréltették ki. Cs.E. Nógrád negye. Nógrád Megye Önkormányzatának Közgyűlése az új esztendő első ülését csütörtökön tartotta meg 37 képviselő jelenlétével. A tagok - miután a közelmúltban elhunyt Serfőző Tamás emléke előtt egyperces néma csenddel tisztelegtek - kilenc napirendi pontot vitattak meg. Elsőként az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról s a két ülés között történt főbb eseményekről: konkrétan az ipolytarnóci árvízről esett szó. Szabó Tibor, a község polgármestere ismertette a problémát, aki aztán ígéretet is kapott annak orvoslására. A második javaslat során a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Óktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottsága tagjának megválasztásáról hoztak pozitív döntést a képviselők, majd Nógrád Megye Önkormányzatának 2010. évi költség- vetését - hosszas viták közepette - tárgyalták. Becsó Zsolt, az önkormányzat elnöke tájékoztatójában drámainak nevezte az önkormányzat jelen helyzetét. Mint elmondta: a kormány az utóbbi három évben 1,5 milliárd forintot vont ki a működésből, ebben az évben pedig ez az összeg egészen pontosan 648 millió forint.- A megyét kizárták az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatásából, pedig három kistérségünk országos viszonylatban is a leghátrányosabb helyzetűek között található. Az önkormányzatnak van még ugyan néhány vagyontárgya, amelyek eladásával enyhíthetnék működési problémánkat, de az ingatlanokra jelenleg nincs kereslet - tudatta. - 2006-ig szinte minden évet hiány nélkül zártunk, de 2007-ben 330 millió, 2008-ban 400 millió, most pedig már 555 millió forint az önkormányzat folyószámlahitele. Mindehhez idén újabb 200 millió forintos folyószámla hitelt kell felvennünk, hiszen csak ezzel tudjuk biztosítani a működést Az elnök elmondása szerint mivel a bevételeket nem tudják növelni, így a kiadásokat kell csökkenteni: folytatják a kiszervezéseket, ami sajnos jópár álláshely megszüntetésével járhat majd.- A 1,5 milliárd forint összegű fejlesztést kötvénykibocsátásból tudjuk megvalósítani. Ezek között lesz a salgótarjáni Bányamúzeum föld feletti részének megújítása, a föld alatti járatok, a Történeti Múzeum fejlesztése, Hollókő ófalujának idegenforgalmi projektje, a Balassagyarmatra tervezett, a Madách- és Mikszáth-ha- gyatéknak helyet adó, kutatóközpontként működő Nógrádi Identitás Ház s a megyei kórház szerkezetátalakítása és a sürgősségi osztály fejlesztése is - tudatta. Az elnöki hozzászólást követően módosító javaslatokkal tűzdelt heves vita alakult ki. A szocialisták a túlzott eladósodás veszélyére vonatkozó aggodalmaikat fejezték ki s néhány kiadást is kifogásoltak. A bal oldal szerint míg a közgyűlés hivatalát 20 millió forinttal „kurtítják meg”, addig maga a testület 16 millióval kerül többe, mint eddig. Egyed Ferdinánd, az MSZP- frakció vezetője több - később elutasított - módosító javaslatot is tett. A három alelnök alkalmazását fölösleges nevezve, márciustól egy fős létszámcsökkentést javasolt, és öt fővel szerette volna csökkenteni a kilenc tagból álló politikai kabinet létszámát is. A frakció vezetője soknak találta a marketing- és kommunikációs kiadásokat is, több pénzt adott volna a közoktatási közalapítványnak és növelni kívánta a felsőfokú intézményekben tanulók ösztöndíját. A hosszantartó civódás után a módosító javaslatokat ugyan nem, de a költségvetést elfogadták a képviselők. A többi napirendben a közgyűlés hivatalának köztisztviselőit megillető juttatásokról szóló közgyűlési rendelet módosításáról, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetséggel történő feladatellátási szerződés megkötéséről és a közoktatási feladatok ellátásához szükséges, valamint a további ingatlanok tulajdonjogának Bátony- terenye önkormányzatával történő rendezéséről és az alapfokú művészetoktatási feladatok átvételéről hoztak döntést a képviselők. A hetedik napirendi pontban a Szent Lázár Megyei Kórház ellátási területének módosítására vonatkozó kezdeményezéseket bírálták. Dr. Bercsényi Lajos főigazgató főorvos hozzászólásában az egészségügy jelenlegi helyzetét méltatta, majd elismerését fejezte ki a megye kórházi dolgozóinak munkájával kapcsolatban, akiknek jelentős szerepük van abban, hogy Nógrádban szerencsére még nem halt meg senki H1N1 új típusú influenza következtében. Ezt követően pozitív döntés született a megyei önkormányzat „Szemünk fénye” világítás és fűtéskorszerűsítési programban történő részvételéről is, majd engedélyezték az Első Nógrádi Erőmű Zrt. számára a „Nógrád” név használatát. Elfogadták a költségvetést Szenográdi Ferenc Szécséfiy. A város önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta, négy ellenszavazattal elfogadta a város 2010. évi költségvetését. Az 1 milliárd 95,3 millió forint bevétellel szemben, az előirányzott kiadás, 1 milliárd 229 millió forint. A forráshiány 133,6 millió, ami az előző évekhez képest kevesebb. A működési bevétel 417,2 millió forint, amelyből az önkormányzat saját bevétele 385,3 millió. Ebből a legnagyobb tétel az átengedett központi adó, ami 242,9 millió. A tervezett helyi adó összege, 135 millió, ebből az ipaűzési adó 126 millió. A költségvetési támogatás 459,8 millió, amelyből a normatív támogatás 361,2 millió. Az előző évihez képest 60 millió forinttal kevesebb a központi támogatás. A csökkenés egyik oka, hogy kevesebb a lakók száma: míg 2006- ban 6446-an éltek a városban, addig 2009-ben 6221-en. Csökken az óvodások, és az oktatási intézményben a diákok száma is. A központi költségvetési szervektől a támogatás 166,3 millió ■ Csökken a lakók száma, így kevesebb a központi támogatás forint. Ebben az összegben szerepel a többcélú kistérségi társulástól kapott, a közoktatás támogatására szánt 31,8 millió forint. Szécsényben bevétellel számolnak a volt Sas utcai ingatlan és két önkormányzati lakás értékesítésével. A kiadási oldalon a legnagyobb tétel az intézmények működtetése. Az összevont oktatási intézmény költségvetése 503,1 millió forint. A művelődési központ és könyvtár működtetésére a költségvetésben 46,2 millió forintot szánnak. A szociális támogatások finanszírozására betervezett összeg 52,6 millió forint. A költségvetésben a civil- és sportszervezetek támogatására is jut pénz, ennek keretösszege 2 millió forint; valamint a pályázatokból megvalósítani kívánt felújításokhoz, fejlesztésekhez - a járóbeteg szakellátó rendelőintézet, az óvodabővítés, a gimnázium ablakcseréje, a történelmi városmag IL fejlesztése - szükséges önerőt is tartalmazza. Az önkormányzat elfogadta a költségvetés végrehajtását, valamint a hiány csökkentésére hozott intézkedési tervet ■ Mivel a megyei önkormányzat a bevételeket nem tuijja növelni, a kiadásokat kell csökkententeniük: folytatják a átszervezéseket, ami jópár álláshely megszüntetésével járhat majd Kétszázmillióval indult a nap... (Folytatás az 1. oldalról.) 2 autót zsebeltünk be, a 12 pénznyeremény összértéke pedig megközelítette a 10 millió forintot. Szponzorációra a miskolci területi igazgatóság 35 milliót fordíthatott. 2010-ben emelkednek a lottóárak: egy mező február 7-étől 225 forintba kerül, ezzel együtt emelkednek a nyeremények is. Az év közepén kiemelkedik a labdarúgó vb miatt várható nagyobb érdeklődés a Tippmixre és a Tippmaxra. Kéthavonta frissül majd a sorsjegy kínálat is. Szinte minden hónapban lesz akció, péntek 13. viszont csak egyszer lesz, augusztusban. Tavasszal megállíthatnak minket egymillióért, novemberben pedig ötéves lesz a Puttó, ami kellemes meglepetéseket ígér. A sajtótájékoztatókon megszokott meglepetés játékban ezúttal Joker számhúzás növelte a megjelent média képviselőinek adrenalin szintjét. Plachy György, lapunk kiadóvezetője ezúttal is szerencsés volt: öt számot talált el a hatból, így 10 Édes élet sorsjegy ütötte a markát, amelynek főnyereménye 250 ezer forintos fizetés, öt éven át. Úgy tudjuk, nem üzent, hogy nem jön dolgozni másnap... TNL Plachy György, kiadóvezető (középen) 10 sorsjeggyel lett gazdagabb Választás a szebb jövőért Batonyterenye - raszto vataszto- keiütet Navratil Attila vagyok, a Jobbik Pásztói választókerületének elnöke, illetve a Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinetjének elnöke. 1965. július 5-én születtem Budapesten. Az 1980-as évek óta élek vidéken, ahol lehetőségem volt megismerni a Nógrád megyei emberek vendégszeretetét, valamint a vidéki élet nehézségeit is. Nős vagyok és két gyermek édesapja. Az 1980-as években szereltem fel az ORFK Köztársasági Őrezredhez, ahol a 2007 december 30-ig teljesítettem fegyveres szolgálatot. A hosszú évek során megtapasztalhattam a rendőri vezetés, valamint a politikai bűnözők közötti összefonódást. A törvénysértések, a belső „mutyik” valamint a vezetői visszaélések ellen munkám során is határozottan felléptem. Számomra rendkívül fontos a nemzet iránti elkötelezettség és az erkölcsi értékek. Meggyőződésem, hogy ezek az erények egyesülnek a Jobbikban! Ismerjük a kiskeresetűéi, vagy éppen munkanélküli segélyből élők problémáit, a nyugdíjasok gondjait, valamint a vállalkozók és a gazdálkodók elviselhetetlen terheit. A 2010-es választási programunk részletesen tartalmaz egy megoldáscsomagot, amely kirángathatja nemzetünket abból a szakadékból, amelybe politikusaink taszították, és elindulhatunk végre a Szebb Jövő felé! Sajnos országunk köz- biztonsága is siralmas! Mindennapossá váltak a betörések, lopások és terjed a „megélhetési bűnözés”. Gyermekeink már az iskolában sincsenek biztonságban. Ezért a rendvédelem terén szükséges egy erős, az ország törvénytisztelő lakosságának a bizalmát élvező csendőrség felállítása! A 2010- es országgyűlési választás talán az utolsó esélyünk! Bízom benne, hogy a szívére hallgatva a szavazófülkében bölcsen dönt majd a nép. Navratil Attila