Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-21 / 16. szám
w 2010. JANUÁR 21, CSÜTÖRTÖK SPORTTŰKÖR r SPORTTURMIX forma-l. A McLaren csapatfőnökét, Martin Whit- marshot választották az Fles istállókat tömörítő szervezet (FOTA) új vezetőjének az idei idényre. Az alelnök a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Dome-nicali lett. A sportszabályokkal kapcsolatos bizottságot Christian Horner, a Red Bull, míg a technikai szabályokat illető testületet Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke irányítja. Ferguson az első labdarúgás. A Manchester United skót mestere, Sir Alex Ferguson vezeti az edzők örökranglistáját a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS által nyilvánosságra hozott összeállítása szerint. A rangsor elkészítésénél az 1996 és 2009 közötti időszak eredményeit vették figyelembe. A második helyen holtversenyben az Arsenalt irányító francia Arsene Wenger és az ismét a világbajnok olasz válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedő Marcello Lippi áll. Guardiola marad labdarúgás. Josep Guardi- ola a következő szezon végéig a spanyol futballbajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győz- tes FC Barcelona vezetőedzője marad. Ezt Joan Laporta, a katalán klub elnöke jelentette be. A 39. születésnapját hétfőn ünnepelt tréner az elnökválasztást követően, július 1-jén ír]a alá új szerződését. Mikóczy ismét egyedüli tulajdonos lovassport. Mikóczy Zoltán ismét egyedüli tulajdonosa Overdose-nak. Ezt Mikóczy és két szlovákiai üzletember társa közös közleményben tudatta a ló hivatalos honlapján, a PannoniaOverdose.hu-n. „Mario Hoffmann, Czucz István és Mikóczy Zoltán 2009. december 14-én kiértékelték az együttműködést és minden körülmény figyelembe vétele mellett megállapodtak annak megszüntetésében” - olvasható a közleményben. A tavaly áprilisban kötött szindikátusi szerződés felbontásának közlésével meg kellett várni a pénzügyi kötelezettségek rendezését, ezért csak most hozták nyilvánosságra azt a felek. Már készülnek a tavaszi feladatokra LABDARÚGÁS NB III, Mátra-csoport - Beszélgetés Répássy Lászlóval, a versenyrendezési bizottság titkárával A Balassagyarmat (fehér mezben) csapata előkelő helyről várja a tavaszi folytatást FOTÓ: ARCHÍV A labdarúgó NB III, Mátra-csoportjának versenyrendezési bizottsága a közelmúltban Salgótarjánban, a megyeházán tartotta a 2009-2010-es ó'szi szezonjának értékelését. Az eseményen a jelenlevő csapatvezetők a napirendi pontok után egyhangúlag megválasztották a csoport két MLSZ-közgyűlési küldöttét: Tóthné Horák Mária (Túra) és Répássy László személyében. A napokban az ősz történéséről és az elkövetkező feladatokról Répássy László titkárt kérdeztük. Balogh Tibor- Miként zajlott le az őszi szezon?- A bajnokság az MLSZ versenykiírásának megfelelően augusztus 15-én kezdődött, ezúttal 14 csapattal. A Mátra-csoport összetétele is alaposan megváltozott, öt új csapat kezdte meg szereplését: Heves, Dunakeszi, Püspökladány, lász Sport FC Kft. lászberény és az FTC II. A bajnokság kezdete előtt augusztus 7-én a hevesi polgármesteri hivatalban tartottuk az évindító ligaértekezletet, amelyen az érintett csapatok vezetői vett részt. A megbeszélésen egyeztetés volt a bajnokság indításával kapcsolatos feladatokról és pontosítottuk a sorsolást. A bajnokság a versenykiírásnak és az MLSZ versenyszabályzatának megfelelően zajlott. Problémát az ősz folyamán a Balassagyarmati VSE által jogosulatlan játék miatt megóvott lász Sport FC Kft. elleni idegenbeli 2-1-es vesztes mérkőzése jelentette és jelenti jelenleg is. A tabellában a mostani állás szerint a három pont, 3-0-al a BSE csapatának van igazolva.- Hogyan működik a Mátra- csoport vezetése?- Ferencz Gyula versenyrendezési bizottsági elnök vezetésével az irányítás országosan is elismert, a csapatokkal és a csoport képviselőivel is jó a kapcsolat. Eredményes az együttműködés Répássy László titkár az érintett megyék és a főváros labdarúgó-szövetségeivel. Az MLSZ Amatőr Bizottsága gyakori és hasznos információkkal segíti a munkánkat, valamint a szakbizottságokat. A bajnokságot megelőző időszak óta hat sportszervezet, 93 sportoló szerződését, kölcsönadását, szerződésbontását dolgoztuk fel és regisztráltuk. A Mátra-csoport hivatalos közlönye a legfontosabb információkkal minden hét szerdáján, 12 óráig eljut a csapatokhoz, illetve az érintett szövetségekhez. A lejátszott 91 felnőttmérkőzésből 10 csapat 21 összecsapását ellenőrizte szövetségi ellenőr.- Az MLSZ és az amatőr bizottsága 2009-2010-es bajnokságra is kiírta az UEFA Régiók Kupáját.- Igen. Az amatőr bizottság a csoportbeosztásokon túl két szünnapot is meghatározott a bajnokságban, amelyeken a válogatott mérkőzéseket játszani kell. Ezt mind a csapatok, mind a szakemberek örömmel fogadták, hiszen elősegítette a csoport legjobbjainak beválogatását. A Mátra ismét a B-csoportba került, az Alföld és a Tisza társaságában. Szeptember 26-án Dabason az Alföld ellen 3-1-re nyertünk, majd október 31-én Egerben a Tisza legyőzött minket 4-0-ra. Tavasszal fogadjuk az Alföldet és megyünk a Tiszához.- A játékvezetés mindig kényes kérdés...- A játékvezetői bizottság az MLSZ IB útmutatásai alapján július 26-án, a balassagyarmati nagyligeti sporttelepen bonyolította le a felmérését, melyen huszonhárom Heves, Nóg- rád és Szolnok megyei játékvezető és tizennégy ellenőr tett sikeres vizsgát. A szeptember 1-jén Salgótarjánban lebonyolított pótteszten még három játékvezető - korábban sérültek voltak - teljesítette a követelményeket. A bizottság a megszokott felállásban id. Mohácsi Lajos vezetésével tevékenykedett az ősszel is. A lejátszott 91 felnőttmérkőzésen négy megye és a főváros játékvezetői működtek közre. Műhiba miatt újrajátszás, vagy elmaradt meccs nem volt. Nógrád megyéből nyolc játékvezető - Babcsány Ákos, Dolnegó Bálint, Pap István, Kovács Tamás, Varga Gábor, Pál László, Fekete László, Dósa Árpád - huszonegy mérkőzésen 8,07-es átlagot ért el.- Mi a helyzet a fegyelemmel?- Az őszi szezonban a fegyelmi bizottság összesen 76 határozatot hozott - elmarasztalót, felmentőt egyaránt. A játékosok mellett voltak edzők, technikai vezetők fegyelmezve, akik megfeledkeztek arról, hogy nekik kellene példát mutatniuk. A felnőttcsoportban összesen 29 piros lapot osztottak ki a játékvezetők. Voltak olyan csapatok is, ahol a felnőttek kiállítás nélkül zárták az őszi szezont (Maglód, Heves, Túra). A sportszerűségi versenyben Maglód a legjobb 44 ponttal, míg a Balassagyarmat negyedik lett 55-el.- Már készülnek a tavaszi rajtra.- Pontosan. Véglegesítésre kerültek a kezdést megelőző programok, helyei, idejei. Február 22-én évindító versenyrendezési bizottsági ülést és csapatvezetői értekezletet tartunk Salgótarjánban. Aztán 26-án a bátonyte-renyei sporttelepen lesz a Heves, Szolnok és Nógrád megyei játékvezetők és ellenőrök elméleti és fizikai felmérése, majd 28-án a balassagyarmati műfüves pályán fogadjuk az Alföld legjobbjait. A rajt március 6-7-én lesz, a tavaszi első fordulóban a Balassagyarmat Putnokon kezd. Bízom benne, hogy a tavaszi szezont is a korábbihoz hasonlóan sikeresen zárjuk. Az őszi végeredmény 1. Putnok 13 8 3 2 23-17 27 2. Maglód 13 7 4 2 28-14 25 3. FTC II. 13 8 0 5 37-18 24 4. Balassagyarmat 13 7 2 4 23-14 23 5. Túra 13 6 3 4 27-16 21 6. Gyöngyös 13 5 6 2 1914 21 7. Püspökladány 13 5 5 3 2917 20 8. Balmazújváros 13 5 3 5 15-20 18 9. Heves 13 5 2 6 21-29 17 10. Egri FC 13 4 4 5 21-14 16 11. Jászberény 13 4 4 5 2926 16 12 Dunakeszi 13 3 2 8 15-30 11 13. ÓZD FC 13 3 1 9 23-38 10 14. RAFC 13 1 1 11 12-37 4 A számok tükrében A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA 11 gólos: Monyók Péter (Putnok), Less Krisztián (Túra). 9: Kovács István (Balmazújváros). 8: Hamar Ádám (lászberény), Pölöskei Péter (FTC II.). 7: Dos Santos leferson Alex (Ózd FC). 6: Csatlós Csaba (Gyöngyös), Less Tamás (Túra). 5: Besenyei Ferenc (Heves), Vígh Ferenc (Egri FC). PIROS ÉS SÁRGA LAPOK A csapatok játékosainak összesen 29 piros és 389 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők. Balmazújváros 2 piros/39 sárga, Balassagyarmat 1/25, Dunakeszi 1/26, Egri FC 4/29, FTC II. 2/24, Gyöngyös 2/29, Heves 0/23, lász Sport FC Kft. lászberény 4/28, Maglód 0/22, Ózd 3/35, Putnok 3/32, Püspökladány 2/27, RAFC 5/25, Túra 0/25. SPORTSZERŰSÉGIVERSENY 1. Maglódi TC 44 ponttal, 2. Hevesi LSC-ROGEOGLOBAL 46, 3. Tura-BIOTECH USA 50,4. Balassagyarmati VSE 55,5. FTC II. 58,6. Dunakeszi Vasutas 67,7. Gyöngyös AK 68,8. Püspökladányi LE 74,9. Egri FC Kft. 76,10. Putnok VSE 79,11. RAFC 85,12. Ózd FC 87,13. Balmazújvárosi FC 88,14. lász Sport FC Jászberény 96. A BSE (fehér mezben) Putnokon kezdi a pontvadászatot atfífFíf vezetője