Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-21 / 16. szám
2010. JANUÁR 21, CSÜTÖRTÖK Jog van, pénz nincs 10 SPORTTUKOR Az SKSE-t me A rendőrségi vizsgálat még tart, a kosárlabdaszövetség azonban ennek eredményét meg nem várva határozatot hozott a tavaly decemberi Salgótarján - Kecskemét NB I/A-s férfi kosárlabdamérkőzésen történtek miatt. Az ellenfelét a mérkőzésen megütő kecskeméti Michael Dale-t nem büntették meg, ellenben a házigazda klub kétszázharminc- ezer forintos büntetést kénytelen fizetni. Öntették, Dale-t nem k:\ A. A. Salgótarján-Budapest. December negyedikén egy parázs hangulatú mérkőzést játszott egymással a Salgótarjáni KSE és a Kecskeméti KSE (végeredmény: 81-82). A találkozó harmadik negyedének elején a hátrányban lévő Kecskemét amerikai légiósa, Michael Dale megütötte a hazaiak kosarasát, Ja-roszlav Gorszkijt (erről videofelvételt is kapott a szövetség), ám a játékvezetők kiállítás helyett csak egy technikai faultot fújtak ellene. Innentől a találkozónak viharos utóélete volt: a meccset követően Dale a hazai szurkolókhoz rohant, ahol állítólag egyiküket meg is ütötte, majd az öltözőbe menet edzőjével karöltve - állítólag - összeverekedett a hazaiak gyúAz ellenfelét megütő Dale (jobbra) csak a pályán kapott büntetést rójával. Ez utóbbi ügyben még tart a rendőrségi vizsgálat.- A salgótarjáni rendőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amelynek során a tanúkihallgatások lefolytatása, valamit az orvosi látleletek, dokumentációk beszerzése folyamatban van. A kosárlabda szövetségtől a jegyzőkönyv megérkezett, de további iratokat is várunk. Ha azok megérkeznek, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján történhet gyanúsítás - nyilatkozta a BBl.hu internetes oldalnak Dankóné Nagy Éva rendőr alezredes, sajtószóvivő. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének férfi tagozata az ellenőr jegyzőkönyvi bejegyzései alapján (tehát a rendőrségi vizsgálat eredményét meg nem várva) azonban már jogerős határozatot hozott, s a következők miatt marasztalta el a salgótarjáni klubot: a mérkőzés közben ártalmatlan, puha tárgyakat dobáltak a pályára (tudtunkkal papír zsebkendőt - a szerk.y, illetéktelen személy hatolt a játéktérre a mérkőzés alatt; fenyegetés történt a sportlétesítményben a játékvezetők ellen. • - A salgótarjáni klub kétszázhar-' mincezer forint büntetést kapott az MKOSZ férfitagozatától - mondta Rózsás Gábor elnök. Ez már a másodfokú határozat, ami jogerős, így fellebbezésnek helye nincs. Az elsőfokú büntetés egyébként súlyosabb, négyszázharminc- ezer forint volt. A mostani enyhítés mellett a klub a százhétezer forintos fellebbezési díj felét is visszakapja. Palotáson előtérben az utánpótlás I Jk n n a /k ■ A 7» r • r • r ,.11/ Ä r ’ ' O LABDARÚGÁS Mi újság csapataink háza táján? A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Palotás csapata a hatodik helyen zárta a 2009-2010-es bajnokság őszi szezonját. Az azóta történt változásról és a célokról Szabó Mihály egyesületi elnököt kérdeztük. Akár egy görög-portugál párharcot is láthatunk az idei vb-n, a kérdés már csak az, hogy melyik csatornán MTV a közvetítési jogcsomag minimumárát korábban 730 millió forint plusz áfában határozta meg. Ezen kívül a gyártási költség arányos részét is az együttműködő partnernek kellett volna állnia. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) tagjaként az MTV 2007- ben szerezte meg a labda- rúgó-vb 64 mérkőzésének magyarországi közvetítési jogait, az EBU és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közötti megállapodás alapján. Nagy nélkül is bizonyítottak- Komáromi Tibor a szezon végén bejelentette, hogy a jövőben nem kívánja ellátni edzői feladatát (2006. július Tjétől irányította a gárdát - szerk.) - kezdte Szabó Mihály, az egyesület elnöke. - A január 10-i szakosztály-értekezleten megköszöntük az ilyen irányú eddigi sikeres tevékenységét, de nem búcsúztunk el tőle, hiszen az elnökhelyettesi tevékenységét továbbra is ellátja.- Ki lett az utódja?- lanuár 1-jétől Nagy Tamást, a Kisbágyon korábbi edzőjét bíztuk meg a munkával.- Változik a célkitűzés?- Nem változik, továbbra is az 5-8. hely egyikét kívánjuk elérni. Keretben egyelőre nincs változás, de négy-öt labdarúgóval folytatunk tárgyalásokat. Természetesen hosszabb távon meghatározó csapata szeretnénk lenni.a megyei első osztálynak. A fő cél az utánpótíás tervszerű nevelése. A gyermeklabdarúgás területén elért sikereink arra ösztökélnek Szabó Mihály egyesületi elnök minket, hogy tovább folytassuk a tehetséges gyermekek bevonását a rendszeres testedzésbe, sportolásba. Örvendetes, hogy már óvodás labdarúgó- csoportunk is működik. A megye egyik toborzásközpontjaként, Varga Lajos irányításával szervezzük a délnógrádi mikrotérségi települési tornákat, az U7, U9 és Ull-es korosztályban.- Hogyan tovább?- A ráhangoló foglalkozások után a közgyűlésünket január 23-án, 10 órától tartjuk, majd utána 11 órától megkezdődik a teljes értékű munka a tavaszi feladatokra. Heti három edzéssel és egy előkészületi mérkőzéssel készülünk a február 28-i Magyar Kupa megyei első fordulójára, valamint a március 13-i Szécsény elleni idegenbeli nyitómeccsre. labdarúgó vb. Nem adhatja el az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait az MTV - mondta el az MTI kérdésére Hábetler Helga, az intézményt felügyelő kuratórium elnökségi tagja. Közlése szerint a szerdai szavazásán hatan voksoltak az értékesítés mellett és ugyanannyian ellene. Hábetler hozzátette, hogy a Fidesz, illetve az SZDSZ által delegált tagok szavaztak a jogok eladása mellett. Miután hat ellenszavazat is született, így a javaslat nem kapott többséget. A nem voksokat indokolva az MSZP által delegált elnökségi tag azt mondta, úgy gondolják, hogy egy ilyen vüágesemény közvetítése fontos, a közszolgálati Magyar Televíziónak szóló feladat A nemmel szavazók számára döntő érv volt, hogy az MTV menedzsmentje által preferált Digi TV országú- Já san kézilabda. Szakértői vélemények szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottat kettős cél vezérli az ausztriai Európa-bajnok- ságon: egyfelől megerősíteni tavalyi vb-hatodik pozícióját, másfelől - és leginkább - azt demonstrálni, hogy képes a sikerre nagy sztárja, Nagy László nélkül is, aki lemondta Eb-részvé- telét. Az EFE hírügynökség bécsújhelyi tudósítója elemzésében úgy véli, a Barcelona játékosának hiánya „megrázkódtatta” Magyarországot, ahol a spekulációk egyikeként felmerült: Korábbi értesülések szerint a Digi TV 850 millió forintot ajánlott és 26 mérkőzés közvetítését meghagyta volna az MTV-nek. A közszolgálati tévé december 18-án ismertette, hogy finanszírozási gondjai miatt árverésen kívánja eladni a vb hazai közvetítési jogainak egy részét úgy, hogy 24 mérkőzést megtart magának. Az MTV 11 céget keresett meg írásban azzal, hogy tegyenek ajánlatot a közvetítési jogokra. Az eljárás speciális licittel, úgynevezett vaklicittel január 8-án zajlott le. Az MTV nem nevezte meg a jelentkezőket, de sajtóinformációk szerint a Digi Sport és az RTL Klub/Chello licitált. Ennek során két tételre lehetett ajánlatokat tenni: a jogdíj összegére forint- ban, illetve az MTV .jjBBÉir számára „visszai. adandó” mérkő•'’ IHte. Z('si>k SZil Nagy távolmaradása az első lépés az állampolgárság-váltás felévezető úton, amely megengedné neki, hogy spanyol színekben induljon a 2012-es londoni olimpián. A magyar válogatott az Eb-nyitányt jelentő keddi mérkőzésén összességében bravúros döntetlent (29-29) játszott az olimpiai és világbajnok francia csapattal úgy, hogy a hajrában már négy góllal is vezetett, de az utolsó öt percben előnyét eltékozolta, s be kellett érnie kettő helyett egy ponttal. Eddig hibátlan a Jimmy Forever Téli terem-labdarúgótorna, Pásztó Zentai József A Dózsa György tagiskola tornatermében február első hetéig a hét végenként zajló terem- labdarúgó farsangi focitorna harmadik játéknapján a Jager FC visszalépett a további küzdelmektől, így eredményei törlésre kerültek. A kupa eddig lebonyolított négy játéknapjának küzdelmei közül kiemelkedett a Bauton-Büge (7-7) és az Atlétikó Hintaló-Büge (9-4) találkozó. Idén az elmúlt évhez képest a csapatok már kiegyensúlyozottabb és fegyelmezettebb játékot mutatnak a szépszámú nézőseregnek, így eleddig - persze voltak felforrósodott pillanatok, kétperces kiállítások - gördülékenyen dirigálta a mérkőzéseket a Szabó Tibor, Bálint János, Pásztori Krisztián által alkotott játékvezetői hármas. Szombaton kora délután a Jimmy Forever- Deportívó találkozóval folytatódik pásztói focitorna mérkőzéssorozata. AZ EDDIG LEJÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI 1. játéknap: Büge-Bokafogó 5-3, Atlétikó Hintaló-Hooligans 9-2, Bokafogó-Szurdokpüspöki 3-5, Deportívó-Büge 3-8, Bauton-Atlétikó Hintaló 6-4, Kispipa-Jimmy Forever 4-6, Szurdokpüspöki-Bauton 5-9, Deportívó-Jimmy Forever 4-9. 2. játéknap: Kispipa-Atlétikó Hintaló 2-8, Hooligans-Szur dokpüspöki 4-3, Bauton-Büge 7-7, Szurdokpüspöki-Kispipa 12-6, Bokafogó-Iimmy Forever 1-7, Büge-Hooligans 4-4, De- portívó-Bauton 5-7, Bokafogó- Deportívó 4-7. 3. játéknap: Hooligans- Depor- tívó 5-4, Szurdokpüspöki- Atlétikó Hintaló 6-12, DeportívóKispipa 9-9, Jimmy Forever-Ba- uton 6-4, Bokafogó- Hooligans 0-5, Jimmy Forever- Atlétikó Hintaló 7-3, Kispipa- Büge 2-11, Bauton-Bokafogó 11-4. 4. játéknap: Szurdokpüspöki - Büge 4-9, Hooligans-Bauton 6-6, Jimmy Forever-Szurdok- püspöki 7-4, Bauton-Kispipa 12-1, Hoolingans-Jimmy Forever 5-6, Kispipa-Bokafogó 5-5, Deportívó-Atlétikó 3-9, Atlétikó-Büge 9-4, A bajnokság állása________________ 1. Jimmy Forever 7 7 0 0 48-25 21 2. Bauton__J __7_ 5 2 1 62-38 17 3. A tlétikó Hintaló 7 5 0 2 54-30 15 4. Büge 7 4 2 1 48-32 14 5. Hooligans 7 3 2 2 31-32 11 6. Sz.-püsDÖki 7 2 0 5 39-50 6 7. Deportívó 7 1 1 5 35-51 4 8. Kispipa 7 0 2 5 29-63 2 9. Bokafogó 7 0 1 6 20-45 1 10. Jager FC (visszalépett) A GÓLLÖVŐLISTA JELENLEGI ÁLLÁSA: 26 gólos: Csépe István (Bauton), 13 gólos: Murányi Krisztián (Atlétikó Hintaló) 12 gólos: Hucskó Roland (Depor- tívó), 11 gólos: Kovács Patrik (Atlétikó Hintaló), 10 gólos: Pócza László (Büge). A KÖVETKEZŐ KÉT FORDULÓ MÓDOSÍTOTT IDŐRENDJE ÉS A PÁROSÍTÁS Január 23. (szombat): 12.30: Jimmy Forever-Deportívó, 13.20: Bauton-Szurdokpüspöki, 14.10: Jimmy Forever-Kispipa, 15.00: Atlétikó Hintaló-Bauton, 15.50: Büge-Deportívó, 16:40: Szurdokpüspöki-Bokafogó, 17.30: Hooligans-Atlétikó Hintaló, 18:20: Bokafogó-Büge. Január 24. (vasárnap): 15.50: Kispipa-Hooligans, 16.40: Atlétikó Hintaló-Bokafogó, 17.30: Szurdokpüspöki-Deportívó, 18.20: Büge-Jimmy Forever.