Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-19 / 14. szám

4 2010. JANUÁR 19., KEDD SZOLGÁLTATÁS Digitalizálnak a közmunkások (Folytatás az 1. oldalról.)- Az volt a célunk, hogy gyor­san döntsünk a pályázatokat il­letően, s a leghidegebb télben, amikor egyébként nincs mun­kalehetőség, elindíthassuk a programot, amelyre 13 milliárd forint áll rendelkezésre, s még három milliárd forintot kapunk a társminisztériumoktól - fej­tette ki Herczog László, hozzá­téve: a tavalyi kilenc milliárd forinthoz képest ez jelentős elő­relépés. A szaktárca vezetője arról is szólt: a közmunkaprog­ramoknak hasznot kell hajta­niuk a hátrányos helyzetű kis­térségek számára, s ezért há­rom területet céloznak meg: a cigánytelepek lakhatóvá téte­lét, a víz- és közmű munkálato­kat, s az Országos Nyugdíjbiz­tosítási Főigazgatóság iratai­nak digitalizálását. A közmun­kának köszönhetően a nyug­díjadatok számítógépre kerülnek, s ez a jövőben meg­könnyíti a nyugdíjak megálla­pítását. - Öt hónapig tart a di­gitalizálás, amely a rendelke­zésre állási támogatásból / RÁT/ kiszorultak számára is munkalehetőséget nyújt - szö­gezte le a miniszter. Sándor László elmondta: ta­valy 16 000, idén pedig 22 000 embert tudnak foglalkoztatni, s a programokba minőségi eleme­ket építettek be. - Hetven millió papíralapú adathordozót digita­lizálnak a közmunkában részt­vevők, s június 15-től a nyugdíj- biztosító teljes számítógépes adatbázissal rendelkezik majd. Idén kibővül a kórházi közmun­kaprogram is, amelynek kereté­ben az ágyakat teszik rendbe, s az ételt viszik ágyhoz a közmun­kások, a szakképzett ápolók ka­pacitását felszabadítva ezáltal. A helyi igényeknek megfelelően alakul a közmunkaprogram, amelyet kétszer a helyszínen el­lenőriznek az ellenőreink. Bátonyterenyén a Zagyvába fo­lyó vizek medrét tisztítják meg a munkások, mások digitalizál­nak, s a pályázat elnyerésének feltételét, a romatelep rendbeté­telét is elvégzik - összegezte a programot az elnök, hozzátéve: már januárban megjelennek az ellenőrök is a helyszínen, a ci­gány kisebbségi önkormányzat képviselőivel együtt. Lávájáé Dóka Évától, Bátonyterenye polgármesterétől megtudtuk: a kistérségből 240 főt foglalkoztat a közmunka­program. Kilencvenen a digitali­zálásban vesznek részt, negyve­nen „Katalin településrészen” dolgoznak, a többiek a Zagyvába folyó patakokat tisztítják meg, nádat vágnak. A miniszterek megtekintet­ték a digitalizálás folyamatát, s ellátogattak Katalin település- részre is, ahol négy kolóniaház­ban jelenleg nyolc család lakik. A közmunkások két lakhatat­lanná vált házat bontanak le, wc-t és tüzelőtárolót építenek, a megpucolt téglákból a saras fel­járó helyén utat hoznak létre, s az önkormányzat segítségével a két megmaradt házat is rendbe hozzák. Hőhíd, penészesedés — gyakran okoznak bosszú­ságot a lakásokban. Mik ezek a jelenségek, ho­gyan lehet megelőzni, utólag orvosolni? Még a lakásvásárlás előtt fel­mérhető, hogy új lakásban lesz-e hőhidas, penészesedé- ses probléma - nyilatkozta a Lakáskultúra.hu kérdéseire Végvári Gábor, az Elephant Holding műszaki vezetője. Az új lakások a legtöbb esetben vasbeton szerkezettel és ha- | gyományos téglafalakkal épül- § nek. A vasbeton jobb hővezető, § mint a tégla, így azon kérész- " tül könnyebben jutnak a lakás­ba a kinti hőmérséklet hatá­sai. Télen a lakás belső falának az a része, ami vasbetonból ké­szült, hidegebb, mint amelyik téglából. Ez a „hőhíd” jelenség, melynek következményeként a két anyag okozta hőmérsék­let különbség akár 10 fok is le­het. Ez probléma ha a hideg falrészeken lecsapódik a pára és megjelenik a penész. A szakértő szerint a ház korsze­rű homlokzati szigetelése tel­jesen kiküszöböli, annak hiá­nyosságai pedig súlyosbíthat­ják a problémát. Mit tegyünk, ha nem akarunk ilyen problémát? A szakember szerint meg kell kérdezni a be- ruházót/kivitelezőt. A követke­ző válaszok érkezhetnek: A vas­beton szerkezetek a téglahom­lokzat előtt 5 cm-rel érnek véget, a résbe plusz 5 cm szigetelés ke­rül, ami csökkenti a vasbeton és téglafalszerkezet hőmérséklet­különbségét. Vagy' a homlokzat­szigetelés vastagságát megnöve­lik. Minél vastagabb a szigete­lés, a tégla és beton közti hőmér­séklet-különbség annál kisebb. Ez szigeteléssel rendelkező házon is elvégezhető. Vagy' kü­lönböző hatásfokú szigetelő- anyagokat használnak a hom­lokzatnál, a téglarészekre az alacsonyabb hatásfokú szigete­lés, a vasbeton részekre pedig a nagyobb hatásfokú kerül. Fontos a lakás rendszeres szellőztetése szánjunk kiemelt szerepet a szellőztetésnek, ami kulcsfon­tosságú lehet a páralecsapó­dás ás penészesedés megelő­zésében. Az új lakások építő sük alatt rengeteg vizet vesz­nek fel, amit a használatba vétel utáni egy évben adnak le, jó külső szigetelésnél első­sorban a lakások beltere felé. Ezért szükséges az alapos, rendszeres szellőztetés. JANUAR 19. HUMOR Szeretettel köszöntjük névnapjukon Sára és Márió nevű olvasóinkat! Sára. Héber eredetű név, jelentése: hercegnő, uralkodónő. Védő­szentje: Szent Sára egyiptomi szűz, remete. Virága: a gerbera. Sarah Ferguson nem csak az angol királyi családhoz fűződő kapcsolatával, hanem mesekönyveivel is ismertté vált. Sarah Bernhardt francia szí­nésznő az egész világot bejárta Racine drámáiban játszott szerepei­vel a XIX. században, Budapesten is többször szerepelt, márió. A Máriusz latin nemzetségnév olasz változata, jelentése a férfi szóra vezethető vissza. Thomas Mann novellát írt Mario és a varázsló cím­mel, amelynek színpadi változatában Latinovits Zoltán alakította Cippolát, a varázslót. A Nap kel: 7.24, nyugszik: 16.25 órakor. A Hold kel: 8.52, nyugszik: 20.56. HIDEG, DERENGŐ IDŐ hőmérséklet + óéti felhőiét /* ré 1 “c -4 *C •2*c Szécsény Balassagyarmat Rétság »EMS EWS^ 2 *C -2 *C Salgótarján Bátonyterenye * Pásztó; 5 i*c •2 *C Készíttette zones Nógrád megyében ma reggel borongós idő, ködfoltok vár­hatók. napközben és éjszaka azonban már változóan felhős, olykor derengő idő, gyenge légmozgás valószínű A jellemző hőmérséklet reggel -2 fok körűi alakul, kora délutánra +1, szerda reggelre -3 tok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: jövő hétfőig változóan felhős, az évszaknak megfelelőnél némi­leg hidegebb idő várható, időnként mérsékelt vasárnap ország­szerte jelentős havazással, délnyugaton átmeneti esővel. Orvosmeteorolégia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: Ilyen időjárási helyzetben aluszé- konyabbak, bágyadtabbak vagyunk. Azaz hosszabb autóuta- kat több megállással célszerű megtervezni. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu wmmmsmm B*C f Vízhőmérséklet Duna 2-3 °C Tisza IH 3*0 Balaton 2 °C Velencei-tó 2 °C Fertő 2 ”C Tísza-tó 3 “C Hó jelentés Dachstein 20-110 cm Semmering 35-60 cm Livigno 125-180 cm- Ügyvéd úr, szeretnék vég­rendeletet írni, de sajnos nem tudom, hogyan kell. Segítene megírni?- Persze, hagyja csak rám az egészet!- Nos, gondoltam, hogy Ön szeretné a legnagyobb részt, de én azért szeretném, ha a gyere­keim is kapnának egy kicsit az örökségből... * * *- Nem értem... Ha csak para­dicsomot vágott az anyósa fejé­hez, miért vitték kórházba a mentők?- Konzervparadicsom volt. * ★ * A főnök levelet diktál a szőke titkárnőjének.- írja rá kérem a nevet, címet is a borítékra: Kovács Jenő, Pápa.- Jé, ilyen nevű pápáról még nem is hallottam!- Hogy van a feleséged?- Beteg.- És veszélyes?- Ilyenkor nem, csak ha egész­séges. * * * Egy férfi odamegy a boltban egy fiatal, csinos nőhöz:- Bocsánat, hölgyem. A fele­ségem itt van valahol az áruház­ban, de sehol sem találom. Be­szélgetne velem pár percet?- Miért?- Mert ahányszor elkezdek társalogni egy fiatal nővel, a fe­leségem pár percen belül mindig megjelenik. * * * „Sosem gondoltam volna, hogy a bank egy Uyen vidám munka­hely! Először csak kedvesen mo­solyogtak, aztán mikor meghal­lották, hogy mennyi hitelt szeret­nék felvenni, kitört a röhögés!" TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékszövetkezetünk ügyfélcentrikus szolgáltatásokkal várja Önöket! Nekünk nem az a fontos, hogy az ügyfél felvegye a hitelt, elhelyezze megtakarított jövedelmét, bankszámlát nyisson, bankkártyát igényeljen. Mi tanácsadással segítjük és testreszabott pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Január 17-i 1 3 5 6 9 15 21 24 26 28 RENtJ nyerőszámok 32 35 38 43 47 50 51 68 70 76 NAPI HOROSZKÓP bak (XII. 22-1.20.). Nem a tervei szerint történnek a dolgok. Külö­nösen a magánéleti kapcsolataiban érik meglepetések. Valaki felkavarja érzéseit. 5“ vízöntő fl.21-ll.20.). Sikerek várják, de keményen dolgoznia kell. Egy teljesen új jövőkép bontakozik ki Ön előtt. Legyen merész, bolygója támogatja. halak Ol. 21—III. 20.). A Halakban a Hold, és pénzügyek terén kedvező fordulatra számíthat. Népszerűsége megnő, szinte isszák szavait. kos (1II.21-IV.20.). Olyan dolgokat is meg kell tennie, amire ko­rábban soha nem számított. Áldozatot kell vállalnia korábbi életszínvonaláért. bika (IV. 21-V. 20.). Őrizze meg titkait, mert most könnyen ki­beszélhet olyan dolgokat, amit ha más is tud, kellemetlen helyzetbe kerülhet. ikrek (V. 21—VI. 21.). Többféle dologhoz nem érez most készte­tést. Akkor ne is tegye, mert esetleg hibázna. Negatív kisu­gárzású egyénekkel ne beszélgessen! rák (VI.22-VII.22.). A ravasz Rák sok mindent észrevesz a párja viselkedésén, de nem mindent tesz szóvá, mert hallgatni is tud­ni kell. Kompromisszumokat köt, az ésszerűség határán belül. oroszlán (VII.23-V1II.23.). Határozottságával, férfias kiállása­ival szép eredményeket ért el. Környezetében megoszlanak Önről a vélemények. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Egy találkozás alaposan felzaklatja. Megint egy régi ismerős a múltjából. Vizsgálja meg az érzel­meit, nehogy utóbb derüljön ki, hogy a románc hevében el­ragadtatta magát. mérleg (IX. 24—X 23.). Úgy érzi, soha nem ér teendői végére. A hétköznapok gyűrődéseiben fokozott megterhelésnek van kitéve. A nem túl távoli jövőben nagyobb esélye lesz annak, hogy közelebb kerüljön a célkitűzéseihez. skorpió (X 24—XI. 22.). Nyitott a világra, új ismeretek, élmé­nyek befogadására. Nem mond nemet, ha valaki Önnel ket­tesben akar tölteni egy hosszú januári estét. Kérdés, hogy a partnere mit szól hozzá. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Akiről eddig sosem gondolta volna, most közeledni próbál Önhöz. Járjon alaposan utána, vajon milyen szándékok motiválják. Az újhold segíti a tisztánlátást. » T A n í «ajÉL. TTTTkT 1 r. Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: \^| II W A I 1 ’lllP |-| I If I \ IP 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, 4 t VJ J-/ megyei Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó hálózata.---------------------------------K0ZElE" ------------------------------- Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fé l évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újsága * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j n ^ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. 1 szerkesztőségi rendszerrel készült. Érdemes naponta több alkalommal kinyitni az ablakot, hogy alaposan kiszellőzzön a lakás Érdemes ügyelni a jó szigetelésre

Next

/
Thumbnails
Contents