Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-14 / 10. szám

2010. JANUAR 14., CSÜTÖRTÖK KÖZE LET Törvényjavaslat. Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje tegnap az Izraeli parlament Keresztény Szövetségesek Választmánya delegációjával tárgyalt, majd bejelentette: a kommunizmus bűneinek és a holokauszt tagadását tiltó törvényjavaslatot kezdeményez­nek. Bízik abban, hogy a többi parlamenti erő is elítéli a fasiszta, rasszista nézeteket. Nem volt beoltva az influenza újabb áldozata elhunyt egy asszony a zala­egerszegi kórházban. Két­hetes ápolás után halt bele a HINl-fertőzés okozta szö­vődményekbe; Zalában ő a hatodik áldozat. A középko­rú asszonyt karácsonykor szállították kórházba, ahol két hétig kezelték először a fertőző, majd az intenzív osztályon. Egyéb súlyos be­tegségei is voltak, védőol­tást nem kapott. Megbocsátott a pápa a támadójának a pápa fogadta azt a fiatal nőt, aki a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott ka­rácsonyi éjféli mise kezde­tén megpróbálta megérinte­ni őt. XVI. Benedek audien­ciája után találkozott a sváj­ci-olasz állampolgárságú Susanna Maiolóval, aki saj­nálkozását fejezte ki a tör­téntek miatt. A pápa meg­bocsátásáról biztosította a 26 éves nőt. Dávid és Retkes ma tárgyal MA ELNÖKI SZINTEN folyta­tódnak a tárgyalások az SZDSZ és az MDF között. Retkes Attila pártelnök az SZDSZ megyei elnökeivel találkozott, akiket tájékozta­tott a pártnak az MDF-fel folytatott tárgyalásairól. Az MDF türelmet kér ahhoz, hogy a következő napok és hetek tárgyalásai alapján kiválassza szövetségeseit Bokros Lajos programjához. Retkes tájékoztatta pártját Egymást erősítő sztrájkok összefogás Ma megbénul a vasúti közlekedés, és marad a fővárosi BKV-káosz Elbocsátott kollégáik visszavételéért tüntettek tegnap a postás dolgozók a cég székháza előtt. Csatlakozott hozzájuk a Liga és a PDSZ is Több mint száz postás tüntetett tegnap az elbo­csátott kézbesítőkért. Nem sürgős a BKV-nak a szakszervezetekkel való megállapodás, mert fur­csa módon még megtaka­rítást is jelent a cégnek az elhúzódó sztrájk. Vég Márton Huszonkilenc elbocsátott tiszt­viselője érdekében demonstrált tegnap a Kézbesítők Szakszer­vezete a Magyar Posta Zrt. buda­pesti székháza előtt. A demonst­ráción Túsz Ferenc, a szakszer­vezet vezetője elmondta: a posta a jogszerűtlen rendkívüli elbo­csátásokkal azért fejezte le a szakszervezetet, mert az a hatá- J lyos jogszabályok minden pont­ját számon akarta kérni a mun­káltatón, és felemelte hangját a J munkavállalók jogaiért. A tün­tetésen éppen a postások voltak a legkevesebben, ellenben a Li­ga Szakszervezetek, a BKV szak- szervezetei, a Pedagógusok De­mokratikus Szövetsége, a Ma­gyarok Világszövetsége, és a Munkáspárt képviselői felduz- zasztották a tömeget. „A munkáltató megalapozott döntést hozott az elbocsátott 29 munkavállaló ügyében. Az elbo­csátás arányban állt az alkalma­zottak által elkövetett jogsértés mértékével” - magyarázta Tomecskó Tamás. A posta szóvi­vője hangsúlyozta: a bíróság el­ső fokú döntésében négy pont­ban is rámutatott, miért volt jog­ellenes a kézbesítők decemberi sztrájkja, és a Magyar Posta úgy véli, a bíróságnak mind a négy indoka igen megalapozott. A kézbesítők azért sztrájkoltak, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a posta által értékesített ingaüanok be­vételéből. Akár egy-két hétig is elhúzód­hat az állóháború a BKV és a szakszervezetek között, de az biztos, hogy ma is folytatódik a sztrájk. A korábbi három helyett tegnap már csak egyszer, és ak­kor is igen rövid ideig egyeztet­tek a felek. A BKV vezetése ezút­tal sem adott be új ajánlatot, a sztrájkbizottság pedig továbbra is ragaszkodik a saját álláspont­jához. A tárgyalások ma délelőtt folytatódnak. Változást a metrós szakszervezetek sztrájkba lépé­se hozhatna, erre viszont egyelő­re nem kell számítani. A sztrájkolok elszántságát jel­zi, hogy a munkabeszüntetés ugyanúgy folytatódott, mint ahogy kedden elkezdődött: nagy­jából ugyanannyi busz és villa­mos maradt ki. Információink szerint a szakszervezetek sztrájkalapja is tele van, így akár 1-2 hetes folyamatos sztrájkot is fedezni tudnak, legfeljebb hétvé­gére függesztik fel a munkabe­szüntetést. „Segítséget nyújt nekünk a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz is, de ezt természetesen nem in­gyen teszik, fizetnünk kell ne­kik a szolgáltatásaikért. A jegy­bevételek területén pedig napi 40-60 millió forint kieséssel szá­molunk” - mondta Mihálszky Gábor. A BKV közlekedési vezér- igazgató helyettese hozzátette: némileg paradox módon, körül­belül ugyanekkora megtakarí­tást jelent a cégnek, hogy a vál­lalat nem fizet munkabért a sztrájkoló dolgozóknak. Ráadá­sul a garázsban pihenő buszok nem használják az üzemanyag- készletet sem. Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa szerint a közleke­dési sztrájk vége után a BKV- nak valamilyen ajánlatot kellene tennie a havibérlettel rendelke­ző utazóközönségnek a munka- beszüntetés miatt elszenvedett sérelmei miatt. „Magyarorszá­gon jelenleg a szolgáltatások igénybe vevőinek, jelen esetben az utasoknak a jogaival szem­ben a sztrájkjog az erősebb, így semmilyen következménye nincs annak, ha nem születik megállapodás a munkabeszün­tetés alatti elégséges szolgálta­tás mértékéről” - fogalmazott Szabó Máté. Az ombudsman azt tanácsolta: amennyiben nem ajánl semmit a BKV, akkor be le­het pereim a céget. Beszállnak a vasutasok gaskó István, a Vasúti Dolgo­zók Szabad Szakszerveze­tének (VDSZSZ) elnöke tegnap egyértelművé tette: ma hajnali 4 óra és reggel 8 óra között or­szágos szolidaritási vasutas- sztrájkot tartanak. A sztrájkot ugyan az egész hálózatra meghirdették, de a gyakorlati végrehajtást a budapesti fej­pályaudvarokra koncentrál­ják, mivel ezek vannak kap­csolatban a BKV-hálózattal. A VDSZSZ elnöke szerint Ma­gyarországon súlyos munka­ügyi konfliktusok alakultak ki, az állami vezetők támadá­sokat indítanak a szakszerve­zetek, a dolgozók ellen. „késésekre, útvonal-rövidü- lésekre, vonatkimaradásokra lehet számítani a vasúti sztrájk alatt. A menetrend szerinti közlekedés kora dél­utánra áll helyre” - közölte a MÁV. Tegnap nem lehetett tudni, mely vonatok közle­kednek majd. Marad a gyaloglás. Akár egy-két hétig is sztrájkolhatnak a BKV-dolgozók Romba döntötte Haitit a földrengés katasztrófa Több százezer halálos áldozat is lehet - Magyarok is segítenek Bajnai nem akaija szűkíteni az új komiány mozgásterét Az ország kormányfője szerint akár több százezer halottja is le­het a karibi térségben található Haiti szigetén történt nagy erejű földrengésnek. A Richter-skála szerint 7-es erősségű rengés epi­centruma a fővárostól, Port-au- Prince-től 15 kilométerre délnyu­gatra volt. Az egy percig tartó földmozgásban összedőlt az ENSZ helyi központja, Haiti nem­zeti palotája, a Világbanknak he­lyet adó irodaház, számos kor­mányépület és egy katedrális. Hárommillió ember otthona ron­gálódott meg. Számos út is tönk­rement, és hidak szakadtak le. Az emberek egész éjjel túlélők után kutattak a romok között, so­kan puszta kézzel. Az Egyesült Államok helyi képviselete a ká­rokat több milliárd dollárra be­csülte. Alig működnek a távköz­lési eszközök, emiatt nehéz pon­tos képet kapni a pusztítás mér­tékéről. Sok helyen áramkima­radások vannak, és fosztogatá­sokról is érkeztek hírek. Megsza­kadtak a telefonvonalak. Az USA mentőcsapatot küld, a Nemzetközi Vöröskereszt is se­gélycsapatot indít, a Világélel­mezési Program két repülőgép- nyi élelmiszersegéllyel készül. A helyszínre utazik a Magyar Baptista Szeretetszolgálat két munkatársa is. Haiti a nyugati félteke legszegényebb országa, és eddig is külföldi segélyektől függött. ■ V. M. Hárommillió ember otthona rongálódott meg, a kár több milliárd dollár A választások előtti 4-6 hétben már nem hoz fontosabb, a sze­mélyi ügyekkel, az állami va­gyon átruházásával, illetve a tá­mogatási szerződésekkel kap­csolatos döntéseket a kormány. „Bárki is alakítson új kormányt, annak nem akarjuk szűkíteni a mozgásterét” - magyarázta el Bajnai Gordon miniszterelnök döntésének indokait Szollár Do­mokos. A kormányszóvivő hoz­zátette: március elsejét követő­en, az új kormány megalakulá­sáig nem lehet új vezetőket kine­vezni sem a minisztériumoknál, sem a központi államigazgatási szerveknél. Április elsejétől pe­dig az uniós pályázatok bírálóbi­zottságai nem tehetnek javasla­tot projektek támogatására, illet­ve mostantól egészen a választá­sokig csak olyan közbeszerzési eljárás írható ki, amelynek ered­ményéről a következő kormány kinevezését követően döntenek csupán. A Fidesz cinikus átverésnek tartja a kormány döntését. „Az MSZP nyolc év alatt minden pénzt elköltött, minden mozdít- hatót eladott, és minden fontos posztra bebetonozták a havero­kat, így semmi értelme a mora­tóriumnak” - fogalmazott Cser- Palkovics András. A párt helyet­tes szóvivője megígérte: az új kormány az MSZP minden dön­tését kivizsgálja, az elszámolta­tás sem marad el. ■ V. M.

Next

/
Thumbnails
Contents