Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)

2009-12-08 / 283. szám

m 2009. DECEMBER 8.. KEDD 1TA71?f PT ÍV1I#jPjIjPj X l „Felháborító, hogy a kormány újabb kétszáz magyar katonát kíván Afganisztánba küldeni” - mondta Thürmer Gyula. A Magyar Kommunista Mun­káspárt elnöke szerint bűn alázatosan támogatni Barack Obama amerikai elnök háborús stratégiáját, mert az nem szolgálja nemzeti érdekeinket. Csúszik az új Ptk. hatálybalépése A kormány eredeti tervével ellentétben nem 2010. má­jus 1-jén, hanem 2011. janu­ár 1-jén lép hatályba az új polgári törvénykönyv jelen­tős része. Az Országgyűlés ezt a módosító indítványt 197 igen, 152 nem szavazat­tal fogadta el. A zárószava­zást a tervek szerint decem­ber 14-én tartja a T. Ház. Elítélték az SZDSZ borsodi álszavazóit A 2007-ES SZDSZ-es elnök- választáson leadott hamis szavazatok miatt hét vádlot­tat ítélt el első fokon tegnap a bíróság. A nem jogerős ítéletben magánokirat-ha­misítás miatt egy, illetve két év próbára bocsátotta a bíróság T. Asztalos Ildikót, a párt korábbi Borsod-Aba- új-Zemplén megyei elnökét és hat társát, egy vádlottat felmentettek. Fidesz: Gyurcsány az igazi listavezető NAVRACSics tibor szerint Gyurcsány Ferenc volt kor­mányfő az MSZP igazi mi­niszterelnök-jelöltje és iga­zi listavezetője. A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP országos listájának első három helye csak álca. 'Hozzátette: a negyedik hellyel jelezték, hogy Gyur- csányt jelképes politiku­suknak tartják. Navracsics: Gyurcsány diktál! Koppenhágában a C02-emissziö mértékét úgy szabnák meg, hogy a Föld átlaghőmérséklete ne emelkedjen 2 Celsius-fokkal 1750-hez képest Koppenhágára figyel a világ klímacsúcs Megosztott az EU a tagállami vállalások emelésében Közös vezércikkben szólí­totta fel a klímaváltozás elleni küzdelemre a világ vezetőit 45 ország 56 na­pilapja a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia nyitónapjára időzítve. Vég Márton ____________ „A k oppenhágai klímacsúcson részt vevő politikai vezetők nagy száma egyértelmű jele annak, hogy példa nélküli politikai elkö­telezettség támogatja a klímavál­tozás elleni globális küzdelmet” - hangsúlyozta Lars Lökké Ras­mussen dán miniszterelnök a klí­makonferencia hétfői megnyitó­ján. Jogos az optimizmus: eddig 110 állam- és kormányfő jelezte, hogy részt vesz minden idők leg­nagyobb szabású éghajlat-politi­kai konferenciájának záró szaka­szán, december 17-18-án. A leg­jelentősebb szén-dioxid-kibocsá- tó országok közül a tárgyalások fináléjára érkezik Koppenhágá­ba többek között Barack Obama amerikai elnök, valamint Ven Csia-pao kínai és Manmohan Szingh indiai miniszterelnök. A legvérmesebb remények sze­rint a cél egy az újabb tudomá­nyos figyelmeztetéseket követő és jogilag kötelező érvényű kibocsá­táscsökkentési célokat tartalma­zó szerződés aláírása. A kibocsá­tásmérséklés mértékét az alap­ján szabnák meg, hogy a Föld át­laghőmérséklete ne emelkedjen 2 Celsius-foknál nagyobb mérték­ben az iparosodás előtti hőmér­séklethez képest. Ezt úgy lehetne tartani, ha 2050-ig a felére csök­kentik a szén-dioxid-kibocsátást. Jó hír, hogy az emberi egészség­re veszélyes szennyező anyagnak minősítette az üvegházhatást fo­kozó gázokat az Egyesült Álla­mok környezetvédelmi hatósága. Az ENSZ-klímakonferencia nyitónapjára időzített akcióban közös vezércikkben szólította fel a klímaváltozás elleni küzdelem­re a világ vezetőit 45 ország 56 napilapja. „A tények magukért beszélnek: a sarki jégtakaró ol­vad, a tavaly végbement olaj- és élelmiszerár-robbanás pedig íze­lítőt adott a jövőben várható bor­zalmakból” - írták a lapok. Nin­csenek viszont egységes állás­ponton az EU tagországai abban, hogy megemeljék-e a szén-dioxid- kibocsátás csökkentésére tett vál­lalásaikat. Egyes tagországok már most emelnék az uniós vál­lalást 20-ról 30 százalékos mér­séklésre, másoknak fenntartása­ik vannak a kérdésben. Magyarország kész 2020-ig akár 30 százalékkal is csökkente­ni az üvegházhatású gázok kibo­csátását 1990-hez képest. „Az ég­hajlatváltozás miatt azonnali cse­lekvésre van szükség. Például az izzócsereprogrammal otthonok ezrei válhatnak klímabarátabbá” - mondta Szabó Imre környezet- védelmi miniszter. Sólyom Lász­ló államfő szerint az emberiség jobbat érdemel annál, mint amit magunk körül tapasztalunk. „Mi és még inkább gyermekeink és az eljövendő nemzedékek megér­demelnék, hogy a nagylelkűség és a szeretet világában éljenek, egy olyan világban, amelyben nem pusztul a természet” - írta az államfő. Koppenhága: csapvíz és kerékpár A koppenhágai klímacsúcsra várt 15 ezer résztvevő legkeve­sebb 40500 tonna szén-dioxi- dot termel majd, éppen ezért a szervezők környezetkímélő módszerek alkalmazására, köztük csapva fogyasztására és kerékpárral való közleke­désre kérik a dán fővárosba látogatókat. A konferenciater­mekben nagy vizesballonokat helyeztek el, a vizet pedig mű­anyag poharakba lehet kitöl­teni A résztvevőket a tömeg- közlekedés igénybevételére buzdítják, sőt a vendégeket kétszáz kölcsönözhető kerék­pár is várja. H1N1: elhunyt a Szegeden négy hétig ápolt kismama Elhunyt az a kismama, aki több mint négy hete került be a Sze­gedi Tudományegyetem Belgyó­gyászati Klinikájának intenzív osztályára. így húszra emelke­dett az új influenzavírus szövőd­ményeiben elhunytak száma Magyarországon. „A 40 éves ter­hes nő a H1N1 vírusfertőzés szö­vődményeként kialakult tüdő- gyulladás és más betegségek mi­att került az intenzív osztályra” - mondta Molnár Zsolt intézet- vezető professzor. A magzat is halva született, hiába küzdöttek érte az orvosok. Jól van viszont és két-három nap múlva elhagyhatja a kórhá­zat a Semmelweis Egyetem (SE) Kútvölgyi Klinikáján kezelt kis­mamák egyike. A nő a múlt hé­ten, szerdán került a klinikára az új influenzavírus szövődmé­nyével, géppel kellett lélegeztet­ni, és sikeres császármetszést követően egészséges csecsemő­nek adott életet. A kismamát va­sárnap engedték ki az intenzív osztályról. A budapesti Heim Pál Kórház­ban kezelnek egy tizenegy éves kisfiút, akinek nem a légző­rendszerét vagy a tüdejét támad­ta meg a H1N1, nála agyvelő- gyulladást okozott. Magyaror­szágon ez az első ilyen eset. Ál­lapota súlyos, de stabil. A kisfiú egy héttel a tünetek megjelené­se előtt kapott oltást, így még nem volt védett a szervezete, amikor megkapta fertőzést. Folyamatosan javul az állapo­ta annak a 29 éves férfinak is, akit a debreceni Kenézy Kórház intenzív osztályán ápoltak H1N1 vírusfertőzéssel, annak ellené­re, hogy megkapta a védőoltást. Pénteken vették le a lélegezte­tőgépről, azóta már tud enni és beszélni is, orvosai szerint a ke­zeléseket követően, néhány nap múlva elhagyhatja a kórházat. „A tragédiák óta átlagosan na­pi 3 ezerről 8 ezerre nőtt az oltó­pontokon térítésért beoltott em­berek száma, és azok közül is többen kérik a háziorvosuktól a Hl NI elleni vakcinát, akiknek ingyen jár” - hangsúlyozta Falus Ferenc országos tiszti főorvos.« Megóvják Romániában Basescu szoros győzelmét Romániában a szavazatok 99,95 százalékának összesítése után is úgy tűnik, Traian Basescu jelen­legi köztársasági elnök nyert újabb ötéves mandátumot a va­sárnap tartott válasz­táson. Basescu a sza­vazatok 50,33 száza­lékát szerezte meg, a baloldal jelöltje, Mir- cea Geoana mintegy 70 ezerrel kapott kevesebbet. Á baloldali politikusok egyre hangosabban választási csalást emlegetnek. Szerintük az exit poll felmérések azért jelezték a baloldali jelölt győzelmét, mert nem számoltak a csalással. A Szo­ciáldemokrata Párt megóvja a vá­lasztási eredményt, ugyanis sze­rintük magas az érvénytelen sza­vazatok száma, de egyéb rendel­lenességekre is felfigyeltek. Nem­zetközi megfigyelők szerint vi­szont szabályos volt a választás. A választási térkép azt jelzi, hogy Er­délyben Basescu, a Kárpátokon kívüli megyék többségé­ben pedig Geoana gyűjtött több szavazatot. Az eredmény hallatán lemond­ta bukaresti tárgyalásait Klaus Johannis nagyszebeni polgár- mester, aki baloldali győzelem esetén kormányalakítási megbí­zás kapott volna. Akkor sem vál­lal már kormányszerepet, ha ne­tán Basescu kéri fel. ■ Vég M. ■ Basescu a vok­solt 50,33 szá­zalékát kapta. Tartóoszlop „Az egyházak legfontosabb társadalmi szerepe a közösségte­remtés, amelynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni” - mondta Sólyom László köztársasági elnök, amikor advent alkalmából a magyaror­szági és a határon túli magyar egyházi vezetőkkel találkozott. Szerinte a vallási közösségek erősítik a hitet, amely a személyiség tartóoszlopa. Menesztették a BKV-tól a korrupt igazgatót Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a bíróság Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. és Sziebert Györgyöt, a BKV Zrt. jogi igazgatóját, akiket vesz­tegetéssel és sik­kasztással gyanúsí­tanak. Mindketten fellebbeztek a dön­tés ellen. Kocsis István BKV-vezérigaz- gató azonban nem várt az ítéle­tig, és tegnap aláírta beosztottja menesztését, így az egykori veze­tő rendkívüli felmondással távo­zik a cégtől. Sziebert György így nem kap végkielégítést. Koráb­ban a BKV azt közölte, mindad­dig bíznak benne, ameddig bű­nössége be nem bizonyosodik. Sziebertet a hét végén vették őri­zetbe, amikor egy parkolóban 10 millió forintot vett át valakitől. Ennek ellenére mindkét gyanú­sított ártatlannak vallja magát. Demszky Gábor főpolgármester meg­köszönte a rendőr­ségnek a bravúros nyomozást, valamint utasította a BKV-t, hogy minden segítséget adjon meg a nyomo­zóknak. Az MSZP szerint az ügyben főleg a Fidesznek lehet takargatnivalója, mert nem szavazták meg az antikor- rupciós intézkedéseket. A Fi­desz ellenben úgy látja: a szo­cialisták gátolták meg a BKV-s vizsgálatokat. ■ V. M. ■ Előzetesbe kerültek a gyanúsítottak.

Next

/
Thumbnails
Contents