Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-21 / 294. szám
2009. DECEMBER 21., HÉTFŐ SPORT 9 SPORTTURMIX 18 milliós mínusz labdarúgás. Legalább 18 millió eurótól esett el a Liverpool és a Juventus azzal, hogy nem jutott tovább a Bajnokok Ligájában. Simon Chadwick egyetemi professzor tanulmánya szerint az angol csapat - amely a Debrecennel szerepelt egy csoportban - ugyanakkor a televíziós és a reklámbevételeknek is köszönhetően 32 milliót keresett a BL idei mérkőzésein. Várják Schumachert Forma-l. Várja a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a visszatérését Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke. - Felhívott telefonon, és közölte, hogy nagyon, nagyon, nagyon komoly esélye van annak, hogy a Mercedes csapatánál versenyezzen. De hozzátette: ez még nem 100 százalékig eldöntött - nyilatkozta Monte- zelomo. Erdei Wlodarczyk ellen? Ökölvívás. A Boksz Világtanács (WBC) úgy határozott, hogy cirkálósúlyú világbajnokának, Erdei Zsoltnak a lengyel Krzysztof Wlodarczyk ellen kell megvédenie címét A két bokszoló menedzsmentjének január 22-ig kell megállapodniuk a részletekről. A találkozó létrejötte ugyanakkor a veretlen magyar világbajnok korábbi nyilatkozatai alapján nem valószínű: Erdei többször kijelentette, visszamegy eredeti súlycsoportjába, a félnehézsúlyba. Végre nógrádiak az „Év legjobbjai” között SPORTCSILLAGOK gálája Az U20-as focisták a Simon ikrekkel a soraikban nyertek Gyúrta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán. ni, és aki betegsége miatt nem tudott megjelenni, valamint Kiss Balázs, aki 18 év szünet után szerzett ismét birkózó világbajnoki címet Magyarországnak. A magyar Aranylabdát Juhász Roland érdemelte ki. A Sportcsillagok Kft. különdíjban részesítette a Duna Tv-t a Nemzeti Sport különdíját pedig a Bajnokok Ligájába jutott Debrecen lab- ... darúSS Ék,,,, gó A díjakat a Sportcsillagok Gálaestjén adták át csütörtökön este a kategóriák dobogósainak. Az 52. Év sportolója szavazás eredménye: Férfiak: 1. Gyúrta Dániel 1303 pont, 2. Marosi Ádám 929 3. Erdei Zsolt 809. Nők: 1. Hosszú Katinka 1614, 2. Kovács Katalin 1496, 3. Janics Natasa 597. Csapat: 1. U20-as labdarúgó-válogatott 1406,2. női kajaknégyes 667,3. férfi öttusacsapat 585. Szövetségi kapitány: 1. Egervári Sándor 1251,2. Kiss László 1029,3. Storcz Botond 948. Edző: 1. Mocsai Lajos 865, 2. Széles Sándor 780, 3. Csípés Ferenc 739. Kü- löndíjat kapott a Magyar Sportújságírók Szövetségétől PetreCozma, az év elején Veszprémben meggyilkolt Marian Kozma édesapja, aki nemrégiben azt nyilatkozta, ha lenne egy másik fia, azt is Veszprémbe küldené el kézilabdázcsapata kapta. A Duna Tv különdíját Gyúrta Dániel trénere, Széles Sándor vehette át. A 20 éven aluli labdarúgó-válogatott (BalajtiÁdám, Debreceni András, Dudás Ádám, Futács Márkó, Gosztonyi András, Gulácsi Péter, Kiss Máté, Komán Vladimir, Korcsmár Zsolt, Kovácsik Ádám, Megyeri Balázs, Németh Krisztián, Présinger Ádám, Simon András, Simon Ádám, Szabó János, Szekeres Adrián, Takács Péter, Tóth Bence, Varga Roland, Zámbó Ben- c e ) , lett az év csapata mely bronzérmet szerzett az egyiptomi világbajnokságon, ezzel 55 év után nyert ismét magyar labdarúgó-válogatott érmet vb-n és az U20- asok több, mint kétszer annyi pontot kaptak, mint a második női kajak né„megvált” a tehetséges gárdától. Az Év Sportolója választás kapcsán lapunk is meghirdetett egy tippelős-be- küldős játéMarosi Ádám és Erdei („Madár”) Zsolt gyes, a harmadik pedig a férfi öttusacsapat lett. Mint a névsorból kiderül, két . Salgótarjánban született, nevelkedett és a labdarúgás alapjait itt megtanult játékosokról van szó, így mi nógrádiak is joggal lehetünk büszkék az első „fecskéinkre”. Ugyanakkor némileg keserű nógrádi szájízzel gondolunk arra, hogy az U20-as csapatot felépítő kiváló trénerünk a ludányhalászi Sisa Tibor nem lehetett a kitüntetettekkel együtt, mert a vb előtt pár hónappal kot, melyen az újságírók ízlésének megfelelő végeredményre lehetett szavazni. A beérkezett voksok némileg alátámasztják fenti „sajnálkozásunkat”, mert bár négy kategória esetében jó pár helyes válasz érkezett, Egervári Sándorra senki sem gondolt befutóként, Kiss Lászlóra és StoreBotondra annál többen. így az egy hibát vétők közül Bodor Imre salgótarjáni olvasónknak segített Fortuna abban, hogy fél éves Nógrád Megyei Hírlap előfizetést nyerhessen. Már a gyülekezés percei is az emlékezés jegyében teltek, hiszen a Képes Sport, a Labdarúgás és a Nógrád hajdani számaiból készült kamarakiállítás képeiről ismert arcok köszöntek vissza és többen önmagukat is felismerhették a fotókon. A hangulatteremtő miliőt ifj. Turcsányi Mihály saját gyűjteményéből teremtette meg a dokumentumokban ugyancsak bővelkedő bányamúzeum falai között, ott, ahol 2005 óta minden december közepén megkoszorúzzák a Lonsták Elemér által faragott táblát, amely az SBTC sportolóira, az elmúlt évtizedek sikereire emlékezteti az utókort. A múlt kötelez: ünnepség az SBTC-emléktáblánál Csongrády Béla Az idei ünnepség résztvevőit a szervezők nevében, az SBTC Öregfiúk Alapítvány képviseletében Kmetty József köszöntötte, majd elsőként Jedlicska József villamosmérnök, a Nógrádi Szénbányák Vállalat volt osztályvezetője mondott beszédet. Sajnálattal szólt a vállalat megszüntetésről, annál is inkább mert - mint számos jel utal rá - a szénnek a jövőben is szerepe lesz az energiaellátásban. Jedlicska József utalt arra a szoros, elválaszthatatlan kapcsolatra is, amely az SBTC-t szinte a megalakulása óta a támogató, fenntartó bányához, gazdasági egységhez fűzte. Elmondta, hogy ő maga is mindig büszke volt a Stécé sportolóinak, labdarúgóinak sikereire. Az utóbbiak közül különösen azok állnak közel hozzá, akikkel személyesen is együtt dolgozhatott. Mondandóját néhány maradandó ifjúkori élményének felidézésével fejezte be és megköszönte a felkérést az ünnepségen való közreműködésre. Kakuk József, a Stécé elnöke ugyancsak elismerően szólt az SBTC Öregfiúk Alapítvány immár hagyománnyá nemesült kezdeményezéséről, amely a városban beépült az év végi ünnepkörbe. Szimbolikusnak nevezte a bányamúzeumot mint e rendezvény helyszínét, hiszen az 1920-ban megalakult klub csaknem hét évtizeden át támaszkodhatott a bányavállalat nyújtotta anyagi háttérre. S a sportolók meg is hálálták a támogatást s hosszú évek során megannyi dicsőséget szereztek egyrészt magának a bányának, másrészt a városnak is. Ennek érdekében a labdarúgócsapat tette a legtöbbet Összesen 37 évet töltött az NB I-ben s 1972-ben Moór Ede és Szabó Géza edzők irányításával nemcsak a vidék legjobbja lett, hanem a 3. helyet is megszerezte és indulhatott az UEFA Kupában is. A Stécéből nyolc magyar válogatott került ki, az Aranycsapat tagja, Szojka Ugyancsak gazdag a sikerlistája az ökölvívóknak s hosszú ideig lehetne sorolni azokat, akik tornászként, vívóként, asztaliteniszezőként, atlétaként, kézi- vagy kosárlabdásként vagy természetjáróként öregbítették az SBTC és egyáltalán Salgótarján jó hírnevét. Kakuk József hangsúlyozta, hogy a múlt értékeinek elismerése érdekében a Salgótarjáni Városi Televízióval együttműködve készült el a jeles labdarúgókról egy filmsorozat „Legendás évtizedek fekete-fehérben” címmel, amely a többedik ismétlésben is nagy sikert arat. Az elnökség a klubhűséget, az arra érdemesek elismerését példázza különböző programokkal, baráti estekkel is. A közelmúltban bensőséges ünnepség keretében a legendás intézőt, Persik Jánost köszöntötték születésének 100. évfordulóján. A közelgő új esztendőnek különleges jelentőséget kölcsönöz, hogy az SBTC 2010-ben ünnepli megalakulása 90. évfordulóját. Az SBTC Öregfiúk Alapítvány szervezésében, az elnökség támogatásával készül egy újabb Stécé-könyv s több rendezvényt is terveznek. - A legszebb persze az lenne - mondta Kakuk József - ha a felnőtt csapatnak sikerülne bajnokságot nyernie a megyei első osztályban, de az is nagyon fontos, hogy az SBTC ifjú labdarúgói jól szerepeljenek az U 17- es és U 19-es országos mezőnyben. Ez alkalmat teremt a klub számára, hogy a megyehatárokon túl ismét visszairatkozzék a közvéleménybe, az utánpótláskorú játékosoknak pedig lehetőséget, hogy magasabb szinten igazolják tehetségüket. Ezt szolgálja a közelmúltban kötött A bányamúzeumi emléktáblát az egykori Stécé-sportolók nevében Básti István és Kovács Alfrédné Balcza Ibolya koszorúzta meg. együttműködési megállapodás is a minden igényt kielégítő felcsúti Puskás Ferenc Akadémiával. Kakuk József megköszönte a sportolóknak, -vezetőknek, támogatóknak, szurkolóknak a becsületes, tisztes helytállást s azt a sok értéket, amit az SBTC név jegyében és érdekében az évek, évtizedek során létrehoztak, felhalmoztak. Tisztelettel emlékezett az elhunytakra és sok erőt, jó egészséget, sikeres együttműködést, összefogást kívánt a jelen és a jövő generációinak. A szurkolók nevében Pál István szólt az egybegyűltekhez. Érzelem- és gondolat- gazdagon elevenítette fel azokat az éveket, amelyek a Stécé és az ő személyes kötődése szempontjából mérföldköveknek tekinthetők. 1960-ban, nyolcéves korában édesapjával kezdett el meccsre járni és húszévesen, a Stécé-sikerek csúcsán már fekete-fehérben látta a világot. Tiszteletét fejezte ki azok iránt, akik következetesen ápolják a tradíciókat és bíznak abban, hogy a jelenleginél lesznek meg szebb időszakai a 90. évfordulójára készülő klubnak. A beszédek elhangzását követően felhangzott a torokszorí- tóan szép bányászhimnusz, majd a koszorúk elhelyezésére került sor. Az egykori sportolók nevében Kovács Alfrédné Balcza Ibolya volt tornász és kézilabdás valamint Básti István labdarúgó helyezte el a megemlékezés virágait az emléktáblánál. Az SVT Wamsler vezér- igazgatója Lénárt Béla és egyik osztályvezetője, Lakatos József a tűzhelygyár kollektívája képviseletében koszorúzott, ily módon is elismerve az SBTC-sportolók érdemeit. A már szintén szokásos jutalmazás során Dávid Róbert labdarúgónak egy későbbi pályatársa, Kajdy Tibor, az ökölvívó Szerémi Andornak a futballista Kriskó Lajos nyújtott át ajándékcsomagot. Nagy megtiszteltetés érte Ráduly Ádámot, aki az idei év legjobb ifjúsági korú Stécé-játékosaként egy dedikált labdát vehetett át az SBTC Öregfiúk Alapítvány képviseletében Varga SándortóLA ceremónia nem múlhatott el a sokakban kellemes emlékeket előhívó Stécé-induló eléneklése nélkül, a fehérasztal melletti kvaterkázás jó hangulatát pedig Szabó Géza vidám - az SBTC és a SSE örök rivalizálását egyszersmind barátságát megörökítő - strófái fokozták. Hosszú Katinka és Gyúrta Dani akik a legbecsesebb egyéni díjakat kapták Ferenc 28-szor játszott címeres mezben és két olimpiai bajnokot - Básti István és Szalay Miklós személyében - is kinevelt a klub. Számosán szerepeltek egyéb válogatottakban, Kmjcsi József és Menczel Iván innen lett ifjúsági Európa-bajnok. í Az ünnepséget az SBTC Öregfiúk Alapítvány nevében / Kmetty József nyitotta meg és kérte fel beszédének elmondására Kakuk Józsefet, a Stécé elnökét (balra)