Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-16 / 290. szám
SPORTTUKOR 2009. DECEMBER 16.. SZERDA 10 A királyé lett a sakk-király Nógrád megye villámbajnoksága a Saci Kupáért - Mede fölényes győzelme A moszkvai Mihail Tál emlékverseny után ugyanott nemrégiben » megtartott villám-világbajnokság után fellelkesülve a salgótarjáni Saci Bár és Étteremben rendezték meg a hagyományos „bütz” megyebajnokságot, mely szűkebb hazánk jelenleg második legmagasabb Élő értékszámú játékosának Mede Istvánnak teljes diadalát hozta. M (S) I Akadt már nógrádi villámsakk-megye- bajnokságon ennél nagyobb és rangosabb mezőny is, de különösebb panaszra nem lehetett most sem ok, hisz pár kivétellel azért a „snellezést” imádók csak ott voltak Pásztó és Bátonyterenye környékéről, a Dobroda völgyéből, Salgótarjánból, de megyénkén kívülről is. A tapasztalt „blitzrókák” mellett akadtak feltörekvő fiatalok és státuszukban ugyan li- cenc nélküli amatőrök, de sakktudásban ezt egyáltalán nem alátámasztó bábutologatók is. A leglátványosabb és legizgalmasabb sakkműfajban mindössze 5-5 perce van a mérkőző feleknek, így alaposan igénybe kell venni agytekervényeiket és nem árt, ha a kar és kézmozgató izmaik sincsenek berozsdásodva, de ami még fontosabb, a nagy kapkodásban és idegeskedésben a „pancsemak” is több esélye van, mint hosszú partiban. De ennyi műfajismertetés után térjünk a tárgyra: kilenc forduló és svájci rendszer (utóbbiban mindig a hasonló pontszámúak mérkőznek egymással) döntött a helyezések és a bajnok sorsáról. A jelenleg NB I/B-s füzesabonyi csapatban éltáblákon játszó, sokszoros „snell” és normál játékidejű megyebajnok Mede István esélyeshez méltóan sorra gyűjtötte be a skalpokat, csak attól rettegett, mikor jön a „menetrendszerű” kihagyás vereség vagy döntetlen formájában. Most viszont megúszta ezt, mert biztos előnye birtokában egy jókor jött remiajánlatával „letudta” a „blackout”-ot. Mögötte viszont tisztes távolságból mentek a keresztbeverések, meglepetésgyőzelmek és vereségek, és a végére nagyon szoros volt a derék és középhad. Végül a díjakról és a vendéglátásról gondoskodó házigazda Saci néni az első helyért járó sakkkirály szobrot Mede Istvánnak adhatta át, a további serlegek Szarvas Sándor és Lengyel László vitrinjét gazdagítják. Nem maradtak elismerés nélkül az utánpótlás korúak sem és a legjobb amatőr Berta István különdíjat kapott. Az élmezőny sorrendje: 1. Mede István 8,5,2. Szarvas Sándor 6,3. Lengyel László 6, 4. Kovács Zsolt 6, 5. Berta István 5, 6. Kutas Balázs 5 pont Ifjúságiak: 1. Bohati Tamás 5,2. Kovács Dániel 4,5,3. Görcsi Gábor 2 pont. Nincs miért szégyenkezniük FinsAL. Az U 19-esek futsal utánpótlás-bajnokságának beillő „Mini torna” (1991. január 1-e után születettek) harmadik körét rendezték minap a budapesti Arany Ászok Futball Aréna fűtött sátorral fedett műfüves pályáin. A Cső-Montage BFC rendezésében öt sportegyesület versengett, köztük a nemrég fiú szakosztállyal kibővült Salgótarjáni VMSE. Az első mérkőzésen sikerült a győzelem a házigazdák gyengébbik alakulata ellen, de ezután a három legerősebb gárda következett, melyek biztosan győzték le Hornyák János fialt.- Nagyon jó benyomást keltettek a srácok, annak ellenére, hogy mindössze két és fél hete edzenek együtt és ismerkednek a futsallal. Úgy gondolom, nem vallott szégyent a csapat az NB I krémjének utánpótlása ellen. Öt évfolyam játékosait sorakoztattuk fel, az 1991-esek közül Bogár Gergő kitűnő teljesítményt nyújtott, mellette az 1993-as Vetter- testvéreket, az 1994-es Tarlósi Milánt és TősérAdriánt, valamint az 1995-ös Pápai Pétert emelném ki. Pár fiúra az FTC is szemet vetett, ez kicsit elszomorít, de ugyanakkor örülök is, hogy esetleg ilyen erős klubban fejlődhetnek majd tovább - értékelt az edző. A salgótarjániak eredményei: Salgótarjáni VMSE - Cső-Montage BFC I. 4-1, Colorspectrum Aramis - Salgótarjáni VMSE 7-2, Salgótarjáni VMSE - FTC Futsal 1 -13, Cső-Montage BFC II. - Salgótarjáni VMSE 10-3. A torna végeredménye: 1. FTC Futsal 10 pont, 2. Cső-Montage BFC II. 9,3. Colorspectrum Aramis 7, 4. Salgótarjáni VMSE 3 (Trizna Pál, Brezovszki István (kapusok), Bogár Gergő, Vetter Balázs, Vetter Bence, Tősér Adrián, Tarlósi Milán, Pápai Péter, Naumann Péter, Kiss Martin, Apkó Csaba, Tóth Gábor), A bajnokság állása három forduló után: 1. FTC Futsal 26,2. Colorspectrum Aramis 24, 3. Cső-Montage BFC II. 22,4. Cső- Montage BFC 1.10, 5. Salgótarjá- ni VMSE 4, 6. Gödöllői SK, Üllő DSE 2-2,8. MVFC Berettyóújfalu 0 pont. SPORTTURMIX Vertük a házigazdát kézilabda. A kilenedik helyért játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott a kínai világ- bajnokságon, miután a középdöntő utolsó, keddi fordulójában Mátéfl Eszter lányai 25-21 (14- 10)-re nyertek a házigazda csapat ellen Szocsouban, így a középdöntőkön két döntetlen mellett veretlen maradt. A csütörtöki helyosztón Ausztria lesz az ellenfél. Bár az első helyek sorsa még ismeretien, az utolsó helyezett már megvan, miután Chile 32-21 (14-6) re verte Ausztráliát, így utóbbi 24. helyen végzett. Holnap este kiderül Budapest. Több kategóriában nagyon szoros eredmény alakult ki az idei Év sportolója-sza- vazáson, világ- és Európa-bajno- kok is lemaradtak a dobogóról. A legjobbak sorrendje ezúttal is holnap, a csütörtöki díjátadón derül ki a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, de sorrend nélkül a kategóriák első három kiválasztottja már megvan. Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke elmondta, hogy közel 300 szavazat alapján vált véglegessé a sorrend. A Sportcsillagok Gálaestjén - amelyet 19 órától a Duna Televízió élőben közvetít - akad majd meglepetés is a díjazottak között, de olyan is, akinek sikerét biztosra lehptett venni. A műsor neves előadói között lesz Rúzsa Magdi és Edvin Marton, és különdíja- kat is átadnak. A MSÚSZ idén 52. alkalommal rendezte meg a voksolást, és ajándék előfizetés reményében lapunkban olvasóink is próbálkozhatnak egy kivágható tippszelvényen hogy eltalálják e a sportfirkászok „ízlését”. A legjobb férfi és női sportoló mellett az év csapatára, edzőjére és szövetségi kapitányára is lehetett szavazni. Tavaly a férfiaknál Vajda Attila, a nőknél Mincza-Nébald Ildikó, a csapatoknál a férfi vízilabda-válogatott, a edzőknél Túri György, a szövetségi kapitányoknál pedig Kemény Dénes győzött. Uj elnök és vezetőség a megyei sporszövetségnél A napokban tartotta tisztújító közgyűlését, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetségek Szövetsége, ahol az elkövetkező - remélhetőleg nem hosszú, de sajnos annál nehezebb - időszakra új elnököt és vezetőséget választottak a jelen lévő szakszövetségek képviselői, mely értelmében a sportberkekben jól ismert Répássy László vezeti ezentúl a megyénk legnagyobb társadalmi sport szervezetét. Márton (Satis) István A leköszönő elnök Omaszta Zoltán üdvözölte a megjelent 25 szövetség küldötteit, helyzetjelentésében s röviden bemutatta az elmúlt évek elnökségi tevékenységét, vázolta az egyre inkább apadó pénzügyi források jellemezte siralmas jövőbeli kilátásokat. Fölhívta többek között a figyelmet a szűkülő pályázati lehetőségek maximális kihasználására, valamint a sportdíjakra (serlegekre, érmekre) januártól rakódó plusz 54 százalékos adóra, és a „spájzolásra”, azaz idei elővásárlásra - ha valakinek adódik erre lehetősége.- A legnehezebb év áll előttünk - mondotta, majd megköszönte mindenkinek eddigi munkáját az apparátusban. A szövetség anyagi helyzetéről Répássy Márta gazdasági vezető számolt be röviden, ezután a beérkezett javaslatokat figyelembe véve elkezdődött a jelöltlista állítása, majd a hosszadalmas szavazási procedúra. Az új vezetők személye hamar kiderült: elsöprő többséggel Répássy Lászlót elnöknek, Omaszta Zoltánt pedig elnökhelyettesnek választották a küldöttek, és az ellenőrző bizottság is hamar felállt. Ám a további három elnökségi hely betöltőjére csak sokadik forduló után derült fény, mely szerint Ferencz Gyula, Gaál Endre és Gubola István neve fémjelzi még a testületet a jövőben. Nem lesz könnyű dolga az új vezetésnek, balról jobbra Répássy László az új elnök, jobbról Omaszta Zoltán elnökhelyettes (középen Kolosi Tibor megyei sporttanácsnok) Répássy László, korábbi titkár köszönetét fejezte ki a bizalomért, és röviden szólt az előttük álló számtalan teendőről, majd végül Kolosi Tibor megyei sporttanácsnok emelkedett szólásra. Ő is megköszönte a régi vezetés munkáját, és sok sikert, erőt és kitartást kívánt a továbbiakhoz, mert utóbbiakra nagyon nagy szükség lesz.- A megye még állja a sarat, a sporttól már nem lehet többet elvenni Nógrádban. Bár már többször is említettem, de most remélem utoljára mondhatom, hogy ettől már nem lehet mélyebbre kerülni. Hamarosan el kell készíteni az új, legalább 5 évre szóló sportkoncepciót, s a számtalan gond ellenére azért 10-12 milliót megpróbálunk jövőre is kiszorítani a sportra - bíztatta a hallgatóságot és próbált mindenkibe erőt önteni a sporttanácsnok. Parti előtt kézfogások: volt aki begipszelt kézzel is játszott, jobbról \ Mede a megyebajnok