Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)

2009-12-16 / 290. szám

Magyar Gárda: végleg betiltva! főbírói ítélet Nincs több hazai jogorvoslati fórum, Strasbourgba megy a Jobbik Morvái Krisztina mellett Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, és elöl Vona Gábor, a Jobbik elnöke távozik a bíróságról Cser Ágnes óriás tüntetésre készül MINDEN TÁRSADALMI réteget összefogó demonstrációra készül az Egészségügyi Dol­gozók Demokratikus Szak- szervezete a jövő évi költ­ségvetés visszavonása és az előnytelen hitelszerződések újratárgyalása érdekében - mondta Cser Ágnes elnök. Pozsony az idén már nem tárgyal Budapesttel A szlovs ülügy visszaírta sította azt a magyar állítást, hogy egyoldalúan megsza­kította az államnyelvtör­vény módosításáról folyta- tott tárgyalásokat. Nyitottak a kétoldalú szakértői egyeztetésekre - jövőre. Klímakonferencia utcai zavargással ENSZ-főtitkár kijelentette: legfőbb ideje annak, hogy a klímakonfe- * rencia részvevői felhagyja­nak a vádaskodással, mie­lőtt megérkezik a fináléra hivatalos 115 állam- és kor­mányfő. A Koppenhágában kitört éjjeli zavargásokban több mint 200 embert vettek őrizetbe. Továbbra is betiltott szer­vezet marad a Magyar Gárda. A Legfelsőbb Bíró­ság ugyanis visszautasí­totta a felülvizsgálati ké­relmet. Vég Márton Bő egyórányi tanácskozás után helyben hagyta a korábbi jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Magyar Gárda egyesület és mozgalom feloszlatásáról. Az LB ezzel kimondta az utolsó szót az ügyben, a gárdisták többször nem kérhetnek jogorvoslatot. A szóbeli indoklás szerint „az egyesület tevékenységével túllép­te a szabad véleménynyilvánítás­nak azt a határát, ami még alkot­mányos védelemben részesül- 5 hét”. Ráadásul a Magyar Gárda a | saját alapszabályától is eltért, Ej mely szerint tevékenysége a ma- J gyár kultúra és történelem ápo- £ lására, illetve a rend és a polgári nyugalom megőrzésére irányul. Az LB is úgy látta, hogy a gár­darendezvények fajgyűlöletről tettek tanúbizonyságot, és az a tény, hogy nem történt erőszak, nem jelenti, hogy nem állt fenn annak közvetlen veszélye. A határozathozatalt követően Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd és Vona Gábor, a Jobbik elnöke egyaránt azt mondta: a Strasbourgi Emberi Jogi Bíró­sághoz fordulnak a magyar bí­róságok döntései miatt. A tár­gyaláson részt vett Morvái Krisztina, a párt európai parla­menti képviselője is. Az ítélet­ről a gárdaszimpatizánsok „Oda az igazság!”, és egyéb bekiabá­lásokkal fejezték ki véleményü­ket. Gaudi-Nagy Tamás szerint a magyar jogtörténet szomorú fe­jezete, hogy az alkotmányos ta­lajon álló, erőszakmentes, jó cé­lokért, például a cigány-ma­gyar együttélés, vagy a rossz közbiztonság miatt kiszolgálta­tott emberek érdekében fellépő Magyar Gárdát törvényen kívül helyezik a magyar bíróságok. Vona Gábor pedig azt emelte ki, hogy a bíróságok nem tudtak ellenállni a rájuk nehezedő nyo­másnak. Szerinte az Új Magyar Gárda Mozgalom résztvevőinek joguk ebben a szervezetben te­vékenykedni. Az ügyészség két éve indított pert a Magyar Gárda feloszlatá­sára. Az elsőfokú bíróság az egyesület feloszlatását rendelte, el, melyet a másodfokon eljáró tábla jogerős ítéletében kiegészí­tett azzal, hogy az egyesülettől elválaszthatatlan a mozgalom, ezért azt szintén fel kell oszlatni. A tábla indoklása szerint a gár­disták rendezvényeik helyszíné­ül tudatosan azokat a települése­ket választották, ahol közismer­ten nagy a társadalmi feszültség. Ezek részben olyan kisebb köz­ségek voltak, ahol a felvonulá­sok azokat az embereket is érin­tették, akik távol maradtak vol­na a tüntetésektől. A Gárda utol­só lehetősége a feloszlatás meg­akadályozására a jogerős ítélet felülvizsgálatának kérelme volt. HIRDETÉS 650 milliárd forint uniós támogatás az oktatás fejlesztésére 365 megújuló óvoda és iskola. 77 milliárd forint egyetemek korszerűsítésére. A tények magukért N*mz«tt F«|l»sztési Üfyi»#kség IP ÚAAFT ínfovonoi: 06 40 638 638 Nfü nlu@nfu.gov.hu • www rrfu.hu fejlesztési terv fíiliTrij|Sí [iff jtiiipyii Az olasz kormány lépéseket tett azoknak a honlapoknak a betiltására, amelyek erőszakra szólítanak fel a kormányfő ellen, akihez egy zavarttudatú alak hozzávágott egy fémszobrot Azóta egymás után születnek erőszakos felhívások az interneten. Az esetre a mütyürkeipar sokféle Berlusconi viaszbábu figurával reagált j

Next

/
Thumbnails
Contents