Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)

2009-12-16 / 290. szám

2 2009. DECEMBER 16., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Szinte minden drágul, csak a távhő lesz olcsóbb ja ezt az előterjesztést - hangsúlyozta Dóra Ottó. Székyné dr. Sztrémi Melinda válaszá­ban kifejtette, hogy nem csupán a nor- matíva-csökkenést vették figyelembe, selő, hozzátéve: - Az elmúlt há­rom évben annyi pénzt fordított a városvezetés önreklámozásra, amekkora az elvonás összege. Van pénz, csak jól kell gazdál­befejezése elé - hangsúlyozta a pol­gármester. Mint mondta, a következő év január 19-én sze­Majdnem minden szolgáltató emeli tu árakat KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ A közszolgáltatások díjának jö­vő évi változásáról, a távhó' árá­nak további csökkentéséről és szociális bolthálózat kialakítá­sáról döntött tegnap többek kö­zött a salgótarjáni közgyűlés. Salgótarján, A város képviselő-testülete az előző hónapban döntött „Az év rendőre” elismerő cím alapításáról és adományozásáról. A kitüntetést a teg­napi közgyűlésen, a napirendek tár­gyalása előtt adták át Hidasi Béla, rendőr őrnagynak. Elsőként a 2010. évi költségvetéssel szembeni önkormányzati állásfoglalást vitatták meg.- Fontosnak tartom, hogy jelezzük: egy olyan költségvetést fogadott el 2010-re a magyar parlament, amely az önkormányzatok helyzetét teljesen el­lehetetleníti. Sajnos ehhez a költségve­téshez kell majd igazítani a sajátun­kat, ami komoly problémákat fog je­lenteni, hiszen több százmillió forint hiányzik az elmúlt évhez képest abból az összegből, ami a központi költségve­tésen keresztül jut Salgótarjánba - fo­galmazott Székyné dr. Sztrémi Melinda, polgármester, hozzátéve: - Ezért ké­rem, hogy legalább fejezzük ki tiltako­zásunkat, egyet nem értésünket azzal, amely a jövő évi költségvetésben meg­fogalmazódott. Dóra Ottó, az MSZP frakcióvezetője kifejtette, hogy nem több százmillió fo­rintos elvonásról van szó. A gazdasági iroda számításai szerint 100-130 millió forint az az összeg, amellyel kevesebb érkezik a központi költségvetésből a vá­rosba.- A 13 fős többségükkel megtehetik, hogy megszavaztatják az ilyen papíro­kat, de az MSZP frakció nem támogat­hanem azzal is számoltak, hogy a város jövőre nem jut hozzá a hazai források­hoz, így több százmillió forinttal keve­sebb jut a város kasszájába. ■ „Olyan költségvetést fogadott el 2010-re a magyar Parla­ment, amely az önkormány­zatok helyzetét teljesen elle­hetetleníti”- A Fidesz helyi szereplői a városha­lál vízióját rajzolják fel, de ez nem igaz, ahogyan az sem, hogy lehetetlen hely­zetbe kerülnek az önkormányzatok - közölte Ercsényi Ferenc, liberális képvi­kodni vele, ugyanis úgy tűnik, hogy a város érdeke nem egyenlő a városveze­tők érdekeivel. A képviselők végül hosszú vitát követően elfogadták az előterjesztést. A Salgótarjáni Központi Általános Is­kola és Diákotthon fejlesztésére tavaly nyújtotta be pályázatát az önkormány­zat. A Kodály Zoltán és az Arany János Tagintézmény felújítására irányuló tá­mogatási kérelmet a második forduló­ban sikeresnek ítélték.- Sajnos a támogatási szerződést a mai napig nem kötöttük meg, bízunk abban, hogy ez nem gördít akadályt a beruházás 2011. februárjáig történő retnék elkezdeni a munkálatokat, amihez már mindent előkészítettek. Egyeztettek a hatóságokkal, a szülők­kel, a tanulókkal és a pedagógusok­■ „Van pénz, csak jól kell gazdálkodni vele” kai, sőt a rendőrséggel, a polgárőrség­gel és a Volánnal is. A felső tagozatos tanulókat a főiskola épületében helye­zik el a felújítás idejére, míg az alsó­sok a Kanizsai Dorottya Egészségügyi tagiskolában, a Petőfi és a Rákóczi tagintézményben folytatják tanulmá­nyaikat. A közszolgáltatások díjának változá­sáról is döntöttek a képviselők.- Az egyes szolgáltatók felé az volt a kérésünk, hogy az állami költségvetési javaslatban prognosztizált 4,1 százalé­kos infláció mértékét ne haladja meg a díjemelés, a bérköltségek esetében pe­dig, hasonlóan a közszférában dolgo­zóknál érvényesített elvekhez, nulla százalékos bérfejlesztést engedtünk ér­vényesíteni - közölte Székyné dr. Sztrémi Melinda. Az idei évhez képest a helyi autóbuszközlekedés, a kémény­seprő-ipari közszolgáltatás, a temetke­zés, kegyeleti szolgáltatás és a közterü­leti várakozóhelyek díjainál 4,1 százalé­kos, a hulladékkezelési szolgáltatás ese­tében 3,9 százalékos, míg az ivóvíz szol­gáltatásnál nulla százalékos, a csatornaszolgáltatás esetében pedig 3,85 százalékos emelkedés várható a következő évben. A távhő díja azonban tovább csökken, 2010. január elsejétől a lakosok 9,12 százalékkal, míg a közü­leti fogyasztók 5,37 százalékkal fizet­nek kevesebbet. Salgótarján és kistérségében szociá­lis bolthálózat kialakításáról is döntöt­tek a városatyák. Székyné dr. Sztrémi Melinda ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a boltok működése biztosítja az olcsó árfekvést, a hazai termelésű, jó minőségű áruk fogyasztókhoz történő eljuttatását. Az alapvető élelmiszerek esetében a tartósan alacsony árszínvo­nal garantálásával a szociálisan nehéz helyzetben lévő lakosság ellátását segí­tik elő. Másik fontos cél, hogy a megyé­ben és a kistérségben működő gazdasá­gok számára, az őstermelői piacok ki­alakításával, lehetőség nyílna arra, hogy a térségben lévő lakosság közvet­lenül a termelőktől juthasson jó minő­ségű, hazai termékekhez, elsősorban zöldség, gyümölcs és tej ágazatokban. Nyílt órák Rt&Sá&'BabS&^3fafttMt Lombos István országgyűlési képviselő december 18-án 9.30-tól 10.30-ig tart fogadóórát a rétsági pol­gármesteri hivatal földszinti tanácskozótermében, Balassagyar­maton pedig 11-től 12 óráig az MSZP irodában. SílÉt^iy fetíW-. Dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő foga­dóórát tart december 19-én, szombaton 14.30 órától a szécsényi Fidesz-irodán, máj Terényben a könyvtárban. SsÉHSajgJjllMt, Dr. Bakó Miklós ad jogi kérdésekben ingyenes felvilágosítást december 18-án reggel kilenctől tizenegy óráig a városi MSZP irodán. Kórustalálkozó Sjtesagprawt December 17-én 15 órakor adventi kórustalálkozó lesz a Szalézi templomban. Kö­szöntőt mond Medvácz Lajos pol­gármester, a műsorban közremű­ködnek a Rózsavölgyi Kamarakó­rus, a Balassi Bálint Gimnázium és a Mikszáth Kálmán Középisko­la, a Szalézi Kollégium, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium és a Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola kórusa. Baráthy István (1919-2009) Ha azt mondom, hogy a sal­gótarjáni bélyegkor nagyra be­csült elnöke volt, sokan fölkap­ják a fejüket. Amennyiben hoz­záteszem, hogy a megyei törté­neti múzeum baráti körének alapító tagjáról beszélek, ak­kor már százak tudják, kiről van szó. Ám, ha a salgótarjáni Pécskő üzletház első igazgató­jaként emlegetem, és egy ba­rátságos, joviális és végtelenül udvarias úriemberként aposzt­rofálom, akkor már sok ezren tudják egész Nógrádban, no meg határain túl is, hogy Baráthy Istvánról emlékezem. Minthogy Pista bátyám de­cember 13-a óta - Isten nyu­gosztalja! - már nincs közöt­tünk, nagy űrt hagyva maga után, sokunk lelkében. Baráthy István igazi iparos-ke­reskedő családból származott, aki a fodrász szakmát ugyan nem örökölte meg édesapjától, ám kereskedő lett, szívügye pe­dig a „szolgálat” és a „vendég” szeretete, a vásárló tisztelete. Iskolái elvégzése, cserkész éle­te és szakmájának kitanulása után fiatalon önálló bélyeg- és papírkereskedést nyitott. Ma­gánpraxisa felad(at)ása után őt bízták meg Salgótarjánban az első állami papír- és írószer­bolt megalakításával és vezeté­sével. 1966-tól már a kedvelt Fortuna üzlet vezetője. 1968- ban kinevezték az újonnan épült Pécskő üzletház - akkor az ország legkorszerűbb áru­háza - igazgatójának. Hogy méltó szakemberre esett a vá­lasztás, azt elismerések - kor­mány és magas szakmai kitün­tetések - garmadája igazolja. „Csak” 64 éves korában nyug­díjazták, de szakmai ismerete­ire, tapasztalataira még hét évig számított a Nógrád Me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, illetve jogutódja a Nógrádker Rt. vezetése. Mint­egy félévszázadig állt Salgótar­ján és lakosságának szolgála­tában. Hosszú ideig „közéleti” elfoglaltsága maradt a múze­umbaráti és a bélyegkor, ame­lyeket támogatott, ahol előadá­sokat tartott és segítette a munkát. Az elmúlt években még volt kollégái, barátai, az utóbbi időkben inkább csak rokonai, szomszédjai társasá­gában töltötte idejét, sétálga­tott, olvasott és tévét nézett. December 22-én, kedden 10 órakor a salgótarjáni régi te­mető ravatalozójában, nem­csak szerettei és tisztelői, kol­légái és barátai búcsúznak Salgótarján szimpatikus lokál- patriótájától, de lélekben és közvetve szeretett szülőváro­sának minden lakója is. Nyu­godj békében, Pista bátyám! Dr. Baráthi Ottó A TÁMOP 2.6.1. „Az akkreditáció rendszerének kialakítása" Együtt a civilekkel a munkaerő-piaci szolgáltatások egységes rendszerének kialakításáért A program céljai- a projekt keretében meghatározásra kerülnek a munkaerő-piaci szolgál­tatások és programok egységes minősítési szempontjai és szakmai követelményei,- kidolgozásra kerül az akkreditációs és minősítési rendszer kialakítására és a rendszer működésére vonatkozó szakmai koncepció,- megkezdődik a nem állami szerve­zetek felkészítése az akkreditációra. Együtt - közösen- A munkaerő-piaci intézményrendszer biztosítani kívánja az azonos minőségű és tartalmú szolgáltatást minden álláskeresőnek. Ehhez be kell vonni azokat a nem állami szervezeteket a szolgáltatásnyújtásba, amelyek elérik a hátrányos helyzetű munkanélkülieket, és képesek számukra garantált minőségű szolgál­tatásokat nyújtani.- A civil szervezetekkel közösen kívánjuk kialakítani mind a szolgálta­tások, mind a munkaerő-piaci prog­ramok egységes rendszerét. A közös munka során készítjük fel a résztvevő civil szervezeteket az akkreditációra.- A közös munka régiónként valósul meg. Minden régióból legalább 20 résztvevő civil szervezettel kívánunk együttdolgozni, akikkel együttműködési megállapodást is kötünk a programmegvalósulás időszakára.- A zökkenőmentes átállás érdekében célszerű, hogy a civil szolgáltatók tisztában legyenek az új rendszer működésével és követelményeivel, fontos, hogy a rendszer kidolgozása közben mindenről értesüljenek. Célunk, hogy a résztvevő nem állami szolgáltató szervezetek - ideértve a néhány fővel dolgozó alapít­ványokat ugyanúgy, mint a nagyobb kapacitású szervezeteket - felkészül­ten vágjanak neki az új rendszer kihívásainak. 2009. december 22-ig várjuk a civil szervezetek jelentkezését. További, bővebb információk a www.ofa.hu honlapon érhetők el. A TÁMOP-2.6.1-09/1-2009-0001 prog­ram az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinan­szírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents