Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)

2009-12-12 / 287. szám

4 2009. DECEMBER 12., SZOMBAT KULTÚRA „Közölni valahogy, amit átéltem” Amióta Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ kamaraszínházi sorozatában megnéztem Mácsai Pál „Azt meséld el, Pista!” című estjét, két újabb élmény is ért Örkény Istvánnal kapcsolatosan. Az egyik rádióműsorban második feleségét, Nagy Angélát, - akitől gyermekei születtek - hallottam róla beszélni, a legrégibb női magazinban pedig har­madik nejének, özvegyének a visszaemlékezéseit olvastam. Radnóti Zsu­zsa, a Vígszínház egykori dramaturgja szerint férje annak idején gyakran emlegette Kosztolányi Dezsőt, aki azt tartotta, hogy este lefekve soha nem tudta, reggel felkelve író-e még. E többértelmű dilemma - mint Mácsai nagylélegzetű monológja is bizonyítja - Örkény életében is jelen volt. Egyrészt nem egyenes, felfelé ívelő úton jutott el az íróság státuszáig sem, másrészt nemcsak magánemberként élt át jót és nagyon rosszat, de íróként is bőven volt része viszontagságokban, kellemesnek aligha nevezhető élmé­nyekben. A Szép Szó szerkesztőségé­ben József Attila nyirbálta meg önbizal­mát, amikor alaposan belejavított a pá­lyakezdő tollforgató írásába. Az is igaz persze, hogy ő közölte Örkény első je­lentős novelláját, a náci őrületet gro­teszken vizionáló „Tengertánc’’-ot, amely fölkeltette a hatóság figyelmét is. Emiatt külföldre kellett utaznia, s csak a háború kitörésekor tért haza. 1942-ben munkaszolgálatosként a do­ni frontra került, egy év múlva hadifog­ságba esett, ahonnan három esztendőt követően szabadult. Bár az ötvenes évek elején igyekezett a kor irodalom­eszményéhez közeledni, a „Lila tinta” című novelláját Révai József a burzsoá életérzés példájának minősítette. 1956- ban tagja lett az írószövetség új elnök­ségének s ezért nagy árat fizetett. Bár mérnöki állást kapott a gyógyszergyár­ban, a publikálástól évekre eltiltották. 1966-ban jelent meg a Jeruzsálem hercegnő­je” című kötete, amelyben a „Macskajáték” mellett társadalmi szatírák és a sajátos hu­morú úgynevezett egyperces novellák is he­lyet kaptak. Nevét azonban igazán ismertté és elismertté a „Tóték” című kisregény alap­ján írott, 1967-ben bemutatott abszurd drá­mája tette mind Magyarországon, mind kül­földön. A darab átütő sikersorozata révén „másik kategóriába” került s 1973-ban Kos­suth-díjat is kapott. Ennek ellenére a „Pisti a vérzivatarban” című drámájának tíz évet kel­lett várnia a bemutatásra. Mindez biográfiai adattárából, a róla szóló tanulmányokból is tudható, de, hogy valójában miket élt át, mi­lyen stációkon ment át lelkileg a múlt száza­di közepi évtizedekben a jómódú’ polgárcsa­lád 1912-ben született kétdiplomás gyerme­ke, azt leghitelesebben dokumentarista pró­zája tükrözi. Bereményi Géza és Mácsai Pál elsősorban ezekből - és különböző más szövegekből, megnyilatkozásokból - szerkesztette és állí­totta színpadra a visszaemlékezést, amely keretében az író saját szavaival meséli el élettörténetének fordulópontjait. Érdekes - ízig-vérig Örkényi - ahogy például születésé­ről, felmenőiről, piarista gimnáziumi tanára­iról, osztálytársairól beszél, ahogy első há­zasságát, nászútját felidézi, ahogyan Sztálinváros építésén tapasztaltakat láttatja, a leginkább azonban a háború és a láger va­lóságának leírása keríti hatalmába az olva­sót illetve a műsor nézőjét. Pedig nem akar eleve együttérzést, pláne szánalmat kelteni maga iránt, sőt azt sugallja, hogy ennek az alapélménynek egyenesen meghatározó szerepe volt íróvá érése folyamatában. „A há­ború a legtöményebb élet, mert a legjelenva- lóbb halál..Csak egy vágyam volt: átadni va­lahogy, közölni valahogy, amit átéltem. És én a valóság felől indultam neki...Azt hiszem, ameddig lesz erőm szólni, nem fogok tudni hallgatni róla” - írta 1973-ban, hat évvel ha­lála előtt. S önvallomásai, személyes indítta­tású gondolatai immár évtizedekkel később direkt módon is továbbélnek, visszhangoz­nak a rivaldában is. Nem kis teljesítmény két órán át a színpadon egyedül lenni s minden segítség társ, díszlet, jelmez stb. - nélkül csak a szövegre, a mondandóra, a gesztusok­ra koncentrálni, felkelteni, fenntartani a fi­gyelmet és nem mellesleg élvezetes előadást produkálni. Ez Mácsai Pálnak sikerült.. Csongrády Béta Spanyol est - tehetségekkel A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar - egy kiváló ötlettől vezérelve - Népek zenéje cím­mel sorra mutatja be különbö­ző nemzetek muzsikájára épü­lő hangversenyeit. Volt már - többek között - amerikai, fran­cia és orosz est, a közelmúlt­ban viszont az európai kultúra egyik bölcsőjét jelentő Spanyol- ország zenéjéből adott körké­pet az együttes Kökényessy Zol­tán karnagy vezényletével. A kínálatban a muzsikusnak és a közönségnek egyaránt nehe­zebb, elvontabb hangulatú rap­szódiától, a tűzbe hozó, táncba vivő tangón át az úgynevezett slágerekig - a Granadá-val és a Viva Espagna-val bezá­rólag - tartott a re­pertoár. Az is gya­korlat, hogy az est keretében néhány - lehe­tőleg nógrádi kötődésű- szó­listát is felléptetnek. Ezúttal is így történt, hála Is­tennek! Elsőként Balázs Barna­bás hegedűs mutatta be kivéte­les képességeit. A salgótarjáni- egykoron Becze Lajosné tanít­ványa - immár zeneakadémis­ta fiatalember remek hangszer­kezeléssel, virtuóz technikával mutat­ta be műsorát. Színpadi maga­tartása, vala­mennyi gesz­tusa a zene iránti alá­zatról s a közönség _____ ti szteleté­ről árulko­dott. Ha így fejlődik a to­vábbiakban is, nagy jövő előtt áll a rend­kívül tehetséges hegedűs. Valami­vel idősebb és már túl van felsőfokú ta­nulmányain is a bátonyterenyei gyökerű - Ga­zsi Éva-nö- vendék - Ba­logh Péter, aki akusztikus gi­táron aratott osz­tatlan sikert. Látva, hallgatva őt, bizo­nyára nem véletle­nül jutott eszünkbe a Salgótarjánból a világhírig ugyan­csak gitárral eljutott Snétberger Ferenc já­téka. A salgótarjáni szimfonikusok legköze­lebb újév estéjén lépnek színpadra, mások mellett olyan - a tehetség státuszán már régen túljutott - sztáréne­kes, mint Pitti Katalin közre­működésével. Cs. B. „Érzem, s nem értem...” Ez a sor Ravasz István kötetének harmadik ciklusából, „Az esőnek” című versből való. Ritkaság, hogy egy gimna­zista korú ember a halálról elmélkedjen. Ő pedig gyakorta tette ezt, mintha csak érezte volna, hogy közeleg 1956. de­cember 8-a, a salgótarjáni sortűz napja, amelyen alig több mint tizennyolc évesen számára (is) befejeződik az élet. Mi sem értjük és azóta sem tudjuk, hogy miként történhe­tett meg ez vele és mártírtársaival. Megmagyarázhatatlan és értelmetlen végzetük joggal vált ki mélységes kegyele­tet évtizedek múltán is a rájuk emlékezőkből. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola 2001-ben hatá­rozta el, hogy minden év decem­berében megkülönböztetett mó­don - a róla elnevezett versmondóverseny meghirdeté­sével - is fejet hajt egykori, köl­tői talentumú diákja emléke előtt. A benevező középiskolás­oknak két verset kell megtanul­niuk, az egyiket Ravasz István 1999-ben „Levél” címmel megje­lentetett kötetéből, a másikat pe­dig bármelyik nekik tetsző költő életművéből. így volt ez a mina­pi rendezvényen is, amelyen huszonketten álltak pódiumra s mondtak el egy-egy Ravasz-ver­set az elődöntő során. A legjobb­nak ítélt tíz tanuló jutott a döntő­be s idézte meg Dsida Jenő, Garni Gábor, Kányádi Sándor, Márai Sándor, Pilinszky János, Szabó Lő­rinc, Tóth Árpád és Wass Albert költészetét. A színvonalas ver­seny első helyét Horváth Lili (Bo­lyai, St.) szerezte meg, a második Pap/ózse/(Madách), a harmadik pedig Pap Dávid (Madách) lett. Számukra Fenyvesi Gábor, Salgó­tarján Megyei Jogú Város alpol­gármestere nyújtotta át a díjakat. A Madách-hagyomány Ápoló Egyesület különdíjában Horváth Lili részesült, a HM Hadtörténet Intézet és Múzeum különdíját Pap Dávid, a vendéglátó intézmé­nyét Létai Nóra (Mikszáth, Pász­tó), a Lucem contra noctem Ala­pítványáét Bibók Eszter (Ma­dách), Pauman Máriáét, a Ma­dách gimnázium volt igazgatójá­ét Pap József, a Ravasz családét [»edig Jezierski Klaudia (Táncsics, St.) nyerte el. Valamennyi döntő­be jutott versmondó kapott egy új, kibővített Ravasz István-köte- tet is, amely „Töredékek egy Álomról” címmel éppen erre az alkalomra látott napvilágot. A rendezvényt támogatta a Szent László Társaság és Rend is, amelynek rendfőnöke VitézBozó József köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Számukra Tyek- vicska Árpád megyei levéltár­igazgató beszélt az 1956. decem­ber 8-i tragédiáról, Herold László nyugalmazott gimnáziumigazga­tó pedig osztályfőnökként idézte meg Ravasz István emlékét. Az új kötet - amelyből a zsűri egyik tagja, Rátfai Emese Judit előadó- művész mutatott be verseket - példányait a költő unokaöccse, Ravasz István alezredes adta át a Madách gimnáziumnak. A meg­emlékezés Ravasz István sírjá­nak megkoszorúzásával ért vé­get, ahol Pap Dávid mondta el a mártírköltő „Barátok egymás közt” című versét. - csébé ­Tóth Veronika (Madách) a Ravasz István emlékére rendezett versmondóverseny pódiumán fotó: gtorián tibor JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Uraim, nem vennék fel inkább videóra az epizódot?” Sze­rencsés nyertesünk: Varga Gyuláné Szilaspogony, Rákóczi út 121. Kérjük, mai rejtvényünk megfejté­sét december 17-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vásárlási utalvány szintén itt vehető át. (L ELNÖK, RÖV. BIZAKODIK SZÍNÉSZ VOLT (KAMILL) ti FŐVÁROSI SPORTKLUB OLTALMAZ 11 ELMÉLET, TEÓRIA KELET­EURÓPAI ÁLLAM V. TENGŐDIK, VEGETÁL tu c_ GÉGE­FEDŐ LIBAVÉ­LEMÉNY ! AZ OXIGÉN VEGYJELE £_ TÉNYLEG, CSAK­UGYAN ÖSZTÖN­ZŐ­SZÓCSKA h h Mácsai Pál „Azt meséld el, Pista!” címmel tolmácsolta Örkény István szavait, gondolatatait

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents