Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)

2009-10-05 / 230. szám

2009. OKTÓBER 5., HÉTFŐ 5 NOGRAD MEGYE Az építészet hónapja Balassagyarmat Az építészet hónapja keretében előadás-so­rozat indul a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban október 5-én. 17.30 órakor „Elevenek - hallgatói tervek nógrádi tájakon” címmel kiál­lítás nyílik, melyet Moór Má­tyás, a város főépítésze nyit meg. 18 órakor ugyanő tart előadást a városok építészeti fejlődéséről. Október 12-én 18 órakor Eleőd Ákos építész be­szél a balassagyarmati város- központ fejlesztési koncepció­járól, 19-én 18 órakor Kovács Gábor építész szól a kerek és egyéb centrális templomokról az Árpád-kortól napjainkig, majd 26-án 18 órakor Karaba Tamás építész osztja meg gon­dolatait az energiatudatos gondolkodásmódról az építé­szeti tervezésben. Nyugdíjasok a könyvtárban Szécsény. A szécsényi váro­si könyvtár is csatlakozott az október 5-15. között megren­dezésre kerülő országos nyug­díjas könyvtári napok sorozat­hoz. A programjukban három kiemelt rendezvény szerepel. Dr. Harikné dr. Havasi Beáta a nyugdíjasokat érintő, őket fog­lalkoztató jogi témáról tart elő­adást, és beszélget a megjelen­tekkel. A Palócföldi Népi Ipar­művészek Egyesületének tag­jai kézműves-foglalkozást tar- , tanak az érdeklődőknek. Generációk találkozója cím­mel október 11-én játékos sportvetélkedőt rendeznek. Minőséget mindannyiunkért ISO-jelest kapott a VGU Kft. A megye „fővárosában” is az évszakok változása határozza meg a városgazdálkodásért fele­lős cég mindennapjait. Az ősz, a tél, a nyár és a tavasz megannyi szépsége ellenére is rengeteg fel­adatot ró mindazokra, akik a sal­gótarjáni VGÜ Kft. szerteágazó feladatait végzik, irányítják, illet­ve segítik. Legyen szó a környe­zetvédelemről, a város tisztasá­gáról, virágdíszeiről, fellobo­gózásáról, köztereinek arculatá­ról, lakóinak kívánságairól, a téli hóakadály mentesítésről, értéke­ink megóvásáról - mindenütt fel­bukkannak VGÜ feliratú munka­gépek és a szorgos kezek teszik a dolgukat. Olykor észre sem vesz- szük őket, de hiányuk mindany- nyiunk számára drámai követ­kezményekkel járna. Rengeteg kritika és nem egy­szer dicséret is illeti a lakosság részéről a VGÜ-t, amelynek mun­káját a XXI. század követelmé­nyeinek megfelelően minőség- biztosítási és minőségirányítási rendszer szabályozza. A dolog lé­nyege, hogy nem csupán a vég­terméket ellenőrzik és értékelik a szakavatott ítészek, hanem a munkafolyamatok egyes szaka­szainak is meg kell felelniük az előírásoknak, az alkalmazott szabványoknak és a jogaszályok­nak. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora pocsékolás lenne egy sokmilliós játszótér, hulladékle­rakó vagy ártalmatlanító beren­dezés, ha éppen a felavatás előtt derülne ki, hogy nem felel meg az európai uniós - tehát a magyar - szabványoknak. Nem kaphat műkö­dési engedélyt, rá­adásul vissza is kell fizetni a pályázati támogatást. Éppen ezért fontos, hogy al­kalmazzuk a Nem­zetközi Szabvány- ügyi Szervezet, az ISO előírásait, amelyhez csatlako­zott a Magyar Szab­ványügyi Testület is. Az új előírások be­tartásából minden hazai gazdálkodó szervezetnek „vizs­gáznia” kell a Nem­zeti Akkreditáló Testület éves fel­ügyeleti vizsgála­tán, amely egyben egy akkredi­tálási eljárás is a cégek tevékeny­ségének szinte valamennyi terü­letén. A salgótarjáni közszolgáltatás­okban leginkább érintett VGÜ Kft. a közelmúltban vizsgázott je­lesre, mikor Dömötör István és Töröcsik Ignác a TÜV NORD Ma­gyarország Kft. külső szakértői - auditori - minőségükben meg­vizsgálták a gazdasági társaság minden egyes működő egységét. Az eljárás folyamodványaként a társaság immár teljes mértékben ismételten megfelelt az ISO 9001:2008-as, valamint az IS014001:2005 szabványok elő­Minőségi munka nélkül nincsen hatékony szolgáltatás sem írásainak. A vizsgálatot végzők elmondták lapunk munkatársá­nak, hogy eltérések felvétele nél­kül zárták le az ügymenetet, amelynek az igazi haszonélvezői maguk a salgótarjáni, valamint a környéken élő polgárok. Kiemel­ték azt is, hogy a VGÜ-nek nem csupán a különböző szolgáltatá­sok színvonalas működtetése a feladata, hanem - többek között - a lakosság folyamatos tájékoz­tatását, az ügyfélszolgálat haté­konyságát, a környezeti nevelést is biztosítania kell. Minden esz­közzel törekednie kell a valódi környezetvédelemhez szükséges szemléletváltás előmozdítására, mint ahogyan ezt teszi a kft. hó­napról hónapra. Jó példák voltak erre a cég által is támogatott ci­vil kezdeményezések, ökotábo­rok, tisztasági akciók, rendhagyó természetrajzórák, vagy a jeles környezetvédelmi napok valódi ünneppé tétele. Persze a legszigorúbb szab­vány sem foghatja le a szemete- lők kezét, nem akadályozhatja meg az illegális hulladéklerakó­kat és nem képes kitiltani a ját­szóterek rongálok vagy a parkok pusztítóit. Erre a városüzemel­tető cég, csak a hatóság és a la­kosság közös fellépésével lehet képes. Tíz lépésben a versenyképesség javításáért NMH-információ PÄ9Ztó, A Nógrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara az Eu­rópai Vállalkozói Akadémia 2009 programsorozat keretében - amely a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támoga­tásával valósul meg - újabb fóru­mot szervez vállalkozók részére. A10 lépésben a versenyképesség javításáért elnevezésű projekt so­ron következő rendezvényére 2009. október 8-án, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel Pásztón, a Teleki László Városi Könyvtár­ban kerül sor. Az érdeklődők ezút­tal HACCP témakörben hallgat­hatnak előadásokat Elsőként „HACCP-rendszer a gyakorlatban” címmel Bállá Györ­gyi, a dejtári Palóc Dzsem tulajdo­nosa mondja el tapasztalatait, majd dr. Mag Gyula hatósági állat­orvos „Aktualitások a HACCP sza­bályozásában, ellenőrzési tapasz­talatok” címmel tart tájékoztatót Az előadások után személyes konzultációk lesznek. Természetgyógyász vendégek Balassagyarmat október 5-én ió órától a Madách Imre Városi Könyvtárban Gyűrűsi /ozse/beszél a Föld természetes és torzult mág­neses teréről és az elektroszmog káros hatásáról. 17 órakor Béky László elmélkedik arról, miért be­tegszünk meg, s taglalja betegsé­günk és gyógyulásunk testi-lelki összefüggéseit Letetted a cigit, és ezt a tüdőd azonnal meghálálja. Javul a légzésed, ritkulnak a reggeli köhögések. Egyre ritkábban küzdesz légszomjjal. Ne hagyd abba a füstmentes életet! Kis lépésekkel is jó úton haladsz az egészséges életmód felé! Rajtad is múlik az egészséged. www.nincsde.hu médiaunió összefogás 3 pozitív társadalmi változásokért

Next

/
Thumbnails
Contents