Nógrád Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 227-251. szám)
2009-10-03 / 229. szám
2 2009. OKTÓBER 3., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Nem rózsás, de javítható a bérlakáshelyzet Garzonház: kinőhet az önkormányzat markából? (Folytatás) A tulajdonos és a házkezelő szerepe, felelőssége Kevesen tudják, érdemes előrebocsátani; Salgótarján lakásellátottsági és -gazdálkodási mutatói megfelelőek, a megyei városok összehasonlításában is kiállják a próbát. Ugyanakkor elég sok lakás elöregedett és elavult, nem rendelkezik megfelelő komfortfokozattal. Információim szerint a lakások mintegy 10 százalékában nincs közüzemi vízellátás, míg ló százalékuk nincs rákötve a szennyvízhálózatra. Ezekből következik, hogy az alacsony komfortfokozatú lakások aránya mintegy 19 százalék. Ezek a lakások nagy részben az ön- kormányzat tulajdonában lévő kolónialakások, melyeknek teljes rehabilitációja vagy felszámolása égető probléma. Megoldása nem csak a város fejlődésének szempontjából fontos, ugyanis a telepeken élők szegregációja komoly társadalmi problémáknak is gyökere, amelyeket sürgősen orvosolni kell. A helyzet elemzésére és a lehetséges megoldások felkutatására a város vezetése kidolgoztatta, a közgyűlés elfogadta az integrált városfejlesztési stratégiát (ivs-t), melyhez kapcsolódik az Észak-magyarországi Operatív Program és a regionális operatív program által is kiemelt projektként kezelt és támogatott funkcióbővítő városrehabilitáció programja. Úgy tűnik tehát, jó elképzelésekből és kész programokból jól áll az önkormányzat. Ezzel együtt a helyzet nem rózsás, de javítható. Már „csak” a konzekvens kivitelezés van hátra. Ha türelmetlen lennék, azt mondanám: várat magára. Mint ahogy fontos és felelősségteljes intézkedésekre vár a garzonház lakó- közössége is. Lakótársaimat naponta hallgatva, a tulajdonos önkormányzat és házkezelő cég képviselőinek nyilatkozatait hallva és olvasva a minap az jutott eszembe, hogy a garzonházi bérlakók balsorsa a magas rezsi, a Salgó Vagyon Kft. (végső soron az önkormányzat) vesztesége pedig a lakók kiköltözése, a bérlők számának folyamatos és az utóbbi időkben talán gyorsuló ütemű csökkenése. „Elköltözik innen, aki csak tud” - mondja régi ismerősöm, lakótársam, de ő maga nem mozdul, miként mások sem. Magam és a magafajta sem, talán mazochizmusból. Persze a megszokás is nagy úr, az összkomfort, ha drága is, kényelmes és vonzó, nehéz elhagyni. Sokan mégis kénytelenek szedni a sátorfájukat, mielőtt a mind szigorúbb házigazda ajtót mutatna felhalmozott tartozásaik miatt... Az 1990-es évek közepéig a garzonház a város bérházainak egyik mostohagyereke volt. Kezelését az önkormányzat 1996-ban a Salgó Vagyon Kft.- re bízta, de továbbra sem kényeztette, jóllehet fenntartására a korábbiaknál már több ráfordítást eszközölt. Emlékezetem szerint a strangok, fő- és egyéb vezetékek, vizesblokkok stb. cseréjére került sor, ami persze nem volt látványos. Ezért is úgy tűnt, mintha feneketlen kútba öntötték volna a pénzt, az ikerházak állaga-állapota egy évtizeden keresztül nem javult érzékelhetően. 2006-tól új önkormányzat került a hivatali hatalomba, ezt követően hamarosan a Salgó Vagyon Kft. vezetése is megújult. Miként a garzonházzal kapcsolatos tulajdonosi és kezelői szemlélet és magatartás is. Mintha a korábbiaknál fontosabb lett volna és lenne számukra a toronyházak állaga és állapota. A Salgó Vagyon Kft. eredményesen pályázott az energiatakarékos fűtési rendszer kialakítása céljából és egyes felújítási munkák érdekében. A nem kis áldozatok - amelyből a lakók is bőven kivették részüket - árán megvalósult beruházás költsége 370 millió forint volt, amelyből vissza nem térítendő támogatás 105 millió, a többit hitelfelvétellel fedezték. Ugyanakkor - és ez az önkormányzat igazi és égető gondja - a garzonházak fenntartása nem egy fáklyásmenet, mi több, az éves szinten befolyt mintegy 50 millió forint lakbér ellenére sem gazdaságos tevékenység. A magas üzemeltetési és fenntartási költségek miatt nem képződik elég fedezet az éves szinten fizetendő tőke és kamat- költségekre. A megtérülési számításoknál az épületek teljes terhelését (teljes belakottságát) vették számításba - szerintem túl optimista módon. Az élet nem igazolta azt sem, hogy majd évente növekedni fog a piaci alapon kiadott lakások száma. (Talán a gazdasági válság, az életkörülmények romlása, a munkanélküliség újbóli növekedési is durván közbeszólt...) A bérleti díjakat az idén (a lakók szerencséjére) nem emelte az önkormányzat testületé (ellentétben más bérlakásokkal), mivel azok közelítettek a szabadpiaci árakhoz. Egy esetleges emeléssel evidenciaként tovább növekedett volna a kihasználatlanság. A nagyfelújítás után időközben megtörtént a tűzjelző rendszer korszerűsítése is. Ám működése nem tökéletes, minthogy talán túlérzékenysége miatt időnként indokolatlanul is riogatja a lakókat, ezért szükséges lenne szigorú szakmai ellenőrzése és újbóli beszabályozása, mielőtt kontraproduktivitása több kárt, mint hasznot okozna. Ugyancsak elkezdték - de nem fejezték be - a villamos vezetékek lakásokon belüli cseréjét. Fontos lenne a központi szellőzőrendszer felújítása, a lépcsőházak belső festése, mázolása, miként még sok más munka elvégzése is. Amennyiben ez is megtörténik, akkor akár azt is mondhatnám, a Salgó Vagyon Kft. - figyelemmel az önkormányzat és a cég helyzetére, a külső körülményekre is - jól megfelel hivatásának, a korábbinál hatékonyabban látja el üzemeltetési, kezelési feladatait. Garzonlakók vándorúton. Hová is? Átjáróház lett a garzonból - fogalmazta meg minap egyik lakótársam. Ami igaz is. Nap mint nap ki- és beköltözik valaki, családok jönnek-mennek, kész kirakodóvásár és korzó is egyben a ház aulája és az Erzsébet tér garzonház előtti, tűzoltóság számára fenntartott felvonulási terület. A kiköltözőket piaci alapú lakáskínálattal igyekszik mielőbb pótolni a kezelő szervezet. A nyertes pályázó, ha előre fizet (ismereteim szerint) háromhavi lakbért, már költözhet is, nem baj, ha képtelen is a közösségi életre. A kezelő - a gazdaságosság és jövedelmezőség kényszerének szorításában - nem tudja betölteni a „személyzeti szűrő” szerepét, így aztán a beköltözők a bennlévőkkel mind heterogénebb társaságot, mintsem ösz- szetartó, segítőkész lakóközösséget alkotnak. A magas lakbér - az említett, idei szinten tartása ellenére - és az egyéb rezsiköltségek (víz, villany stb.) bérlői jövedelmeket (leginkább nyugdíjakat) jobbára meghaladó növekedése miatt mind több idős és beteg lakónak már a gyógyszerbeszerzés is gondot okoz. Ruházkodásra a legtöbben már régen nem költenek, mostanában már az étkezésükön is spórolnak, lassan lakbérre sem futja. Egyébként Salgótarján városában a pályáztatott összkomfortos bérlakások lakbére, (így a garzonházi lakásoké is) 650 forinl/négyzetméter, ami 29 négyzetméterre számítva havi 18 850 forintot tesz ki. (Egyes „kiváltságosak” ettől is többet fizetnek, jómagam havi lakbére 25 433 forint.) Az egyéb összkomfortos bérlakások havi lakbére ugyanakkor 425 forint négyzetméterenként. A magas lakbérrel és az emelkedő más rezsiköltségekkel a lakók többsége ott van, ahol a part szakad; állandóan fenyegeti a fizetni nem tudás réme, az eladósodás esélye, a kilakoltatás veszélye, a kiköltözés ideje. A lakók jó, ha nem utcára kerülnek és „csak” vándorútra kelnek. Hogy hová is mennének és hol kötnének ki, azt a legtöbben maguk sem tudják. Tény: csökken a bérlők száma, a Salgó Vagyon Kft. újra kínálja a lakásokat... (Nemrégiben költözött be néhány jó svádájú sportoló, ők legalább emelik a színvonalat. Kosárlabda-játékosokként testmagasságukkal feltétlenül.) A kör így is bezárul, ördögi lesz, avagy a kígyó a saját farkába harap... Kívánságlista - némi optimizmussal Tagadhatatlan, több - a mai időkben már-már szinte szokatlan - hatékony intézkedés is történt az utóbbi időkben a garzonház fenntarthatósága, a lakók biztonsága és komfortérzetének javítása érdekében. Ennek ellenére az ittlét nem egy életbiztosítás. Ezt igazolja, hogy a Salgó Vagyon Kft igazgatója többször is kinyilvánította, miszerint „a garzonházak fenntartása az önkormányzat számára nem gazdaságos. Keresni kell azokat a megoldásokat, amellyel biztosítani lehet a lakások teljes feltöltöttségét, olyan bérlőkkel, akik fizetőképesek vagy támogatással azzá tehetők... De mi lesz akkor, ha a garzonház kinő az önkormányzat markából, olyannyira, hogy nem tudja fenntartani az épületeket? A felmerülő kérdésekre keresik a választ, a bérlők meg aggódnak és találgatnak, mikor adják el fejük fölül a garzonházat, mikor lakoltatják ki őket? Némi optimizmusra ad okot a kezelő szervezet vezetőjének az a nyilatkozata is, amelyben hangsúlyozta: a város számára a garzonházak komoly értéket képviselnek, megőrzésük fontos feladat, ezért szükséges befejezni az elkezdett felújítást. Utóbbi annál is inkább üdvös lenne - teszem hozzá én - mert az épületek belvilága újra lehangoló, a ház megint egyre inkább kevésbé kellemes arcát mutatja. Mondják, sok lakás lelakott, elhanyagolt, némelyek távol minden higiénétől is. Ez akkor derül ki igazán, amikor kiköltözik valaki és leadja lakását a kezelőnek. Minden lakónak érdeke, de egyben kötelessége is, hogy gondot fordítson saját lakásának tisztaságára, higiénére, minthogy vannak szomszédai, közelebbi és távolabbi lakótársai is. Nem itt lenne a helye, de most jut eszembe: a garzonház tisztaságát és higiénéjét bárki elképzelheti, ha megemlítem: e sorok írásakor egyetlen alkalmazott, „egy szem nő” látja el a két épület takarítási, tisztántartási feladatait. S hogy mit szeretnének, mit kívánnak az itt lakók? Ismereteim és információim szerint a legtöbben az önkormányzat és a kezelő szerv részéről is több figyelemre, törődésre, gondoskodásra voksolnak, ami pénzbe se kerülne - szerintük. Egy 80 éves nyugdíjas „toronyházi törzsgárdalakó” a közelmúltban kifejtette: szeretnének egy házkezelői főállású közös képviselőt, aki feladatkörében rendszeresen látogatná az itt élőket, megkérdezné, hogy vannak, miként élnek, miben szorulnak közbenjárásra, segítségre? Aki nap mint nap megtapasztalná, hogyan élnek itt az emberek egy faluközösség- nyi, sokat fizető bérlőként, választópolgárként is. És interveniálna, eljárna, intézkedne... Sokan szívesen látnák itt, ebben a házban a polgármester asz- szonyt is. Mások a lakókörzet önkormányzati képviselőjével, a házkezelő szervezet igazgatójával, a hatóságok (ÁNTSZ, tűzoltóság stb.) képviselőivel szeretnének gyakra(bba)n találkozni. Többek kifejezett kérése, hogy ne csak a fizetőképesség legyen a bérlőkijelölés egyetlen kritériuma, más, például személyiségközpontú ismérveket is vonjanak be a bekerülés feltételei közé. Felvetik és várják egyes életminőséget rontó hiányosságok sürgős orvoslását, így például a portaszolgálat megerősítését, a régen nem működő kaputelefonok megjavítását, legalább a tisztasági festés és mázolás sürgős elvégzését, a lépcsőházak folyosók, közlekedők és közös terek napi fertőtlenítő felmosását (több takarító beállítását) és így tovább. Epilógus Jómagam az előzőeket megerősítve és sürgetve, örök optimistaként azt remélem, hogy nem hiába töltöttem időmet a lakóközösségi észrevételek csokorba kötésével, saját tapasztalataim korántsem teljes összegezésével és közreadásával. Bízom abban, hogy írásomat a legilletékesebbek közül is elolvassa valaki, magáévá is tesz abból egyet s mást, és aztán intézkedik is. Remélem, hogy írásommal - ha már a 2003. évi tűzesetet nem tudtam megelőzni az egy évvel korábban elhangzott jajkiáltásommal - hozzájárulhatok a garzonház leépülésének elkerüléséhez, sorsának alakításához, lakótársaim komfortérzetének javításához. Dr. Baráthi Ottó
