Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)

2009-09-10 / 209. szám

4 MOZAIK 2009. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Megalakult a Közkincs-kerekasztal Csuka Enikő NÓgrád megye. Az úgynevezett Közkincs-program az Oktatá­si és Kulturális Minisztérium kulturális vidékfejlesztési programja. Célja a - kultúra eszközeivel történő - terület- fejlesztés szolgálata: a területi kulturális egyenlőtlenségek csökkentése, a fejlesztések beépítése a területfejlesztési tanácsok terveibe, valamint olyan programok elindítása, amelyek segítik az adott tér­ség kulturális hagyományai­nak, szellemi és természeti kincseinek, épített örökségei­nek feltárását, gondozását, hazai, nemzetközi meg- és el­ismertetését. Hozzájárulva egyben a térségi identitás ki­alakításához, erősítéséhez, valamint népességmegtartó erejének növeléséhez is. Mi­vel a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása fontosnak tartja a Közkincs-program célkitűzéseit, ezért pályázatot nyújtott be a közelmúltban az új kistérségi Közkincs-kerek­asztal létrehozása, működésé­nek támogatására. A kérelem pozitív elbírálásban részesült s az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium 350 000 forintnyi támogatásban részesítette a társulást. A Karancs-Medves Közkincs Kerekasztal a Salgó­tarjáni Kistérség Többcélú Társulása kezdeményezésére - a kistérség földrajzi terüle­tét lefedő kilenc intézmény és egy önkormányzat összefogá­sával - alakult meg, működé­sét pedig a társulás koordinál­ja. A jelenlegi együttműködő partnerek között szerepel a ceredi Idősebb Szabó István Általános Iskola, Óvoda és Körzeti Könyvtár, a szintén ceredi Tarnamenti Hagyo­mányőrző és Kulturális Egye­sület, az általános művelődési központ Karancskesziről, a karancslapujtői művelődési ház, az I. István Általános Is­kola és Napközi Otthonos Óvo­da Karancsságról, a kazári ön- kormányzat, a Salgótarjánban található Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár és Közművelő­dési Intézet, a Lélekpendítők Társasága, a József Attila Mű­velődési és Konferencia-köz­pont, valamint a Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület - TEMI Könyvtár is. Mint azt megtudtuk, a kerekasztal szervezeti kere­tet kíván biztosítani a salgó­tarjáni kistérség közművelő­dési szakembereinek, intéz­ményeinek, civil szervezetei­nek az összefogásra, együtt­működésre. Emellett pedig célként tűzte ki a kistérségi szintű közművelődési terve­zés megalapozását, valamint a kulturális fejlesztések meg­valósításának segítését pályá­zati és egyéb források feltá­rásával. A kerekasztal nyitott, az alapítók pedig azt remélik, hogy a kistérségben működő közművelődési intézmények és kulturális szakemberek közül egyre többen döntenek majd ezen kezdeményezésük mellett. Szeptember 6-án vasárnap délután rendhagyó, benső­séges tanévnyitó ünnepély volt az endrefalvai óvodá­ban. Átadták a felújított, kibővített, kívülről-belülről megszépült óvoda épületét. Az udvaron ezentúl új szabadtéri játékok állnak a gyermek rendelkezésére. Szenográdi Ferenc Endrefalva. Az ünnepségen részt vettek a szülők, a gyermekek, a térség polgármesterei, Borensz­ki Ervin országgyűlési képvise­lő, Varga Béla, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke dr. Nagy An­dor országgyűlési képviselőt, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni, is kép­viselte. A himnusz elhangzása után Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester ünnepi köszöntő­jében többek között azt mondta: - Régi álmunk valósult meg az­zal, hogy az önkormányzati mi­nisztériumtól kapott 14 millió forintos támogatásnak köszön­hetően belülről teljesen felújí­tott, egy csoportszobával kibőví­tett, a mai kor követelményeinek megfelelő új óvodát mondha­tunk magunkénak. A polgár- mester megköszönte Borenszki Ervinnek a pályázatukhoz nyúj­tott támogatását. A közmunká­soknak, hogy kívülről kifestet­ték az épületet. Átadta az óvoda kulcsát Antalné Varga Katalin­nak, az összevont oktatási intéz­mény igazgatójának, aki megkö­szönte a szép, új létesítményt és a kulcsot tovább adta Bartusné Serfőző Mária vezető óvónőnek, ő ugyancsak köszönetét mondott azért, hogy egy szép, új környe­zetben tudnak foglalkozni a gyermekekkel. Borenszki Ervin gratulált a község vezetőinek, majd arról szólt, hogy az óvodai nevelés mi­lyen fontos szerepet tölt be a gyermekek életében. Ezt követő­en az óvodások kedves kis mű­sorral köszöntötték a jelenlévő­ket. A szalag átvágását követően a szécsényi plébános, Márió atya megáldotta és megszentelte a fel­újított óvodát. ■BBBfflEOe A csodálatos Mrs. Pritchard CATHERINE ELLENZI Ros ter­veit, miszerint a parlamentet Londonból Bradfordba kell költöztetni, a miniszterel­nök azonban meg van győ­ződve az igazáról. Megjele­nik egy könyv Ros hatalom­ra kerüléséről, amely kitér a házassági problémáira is. 20.10, Ml Megtévesztés csaliként dolgozik egy ma­gánnyomozónak Erin Gray, a belevaló, fiatal színésznő. Gazdag férjeket hoznak kí­nos helyzetbe, akikről felté­telezik, hogy csalják a fele­ségüket. A kétes munkakör egy idő után a lány magán­életét is kezdi behálózni. 21.00, M2 C. Tate, B. Murphy és M. Rhys Szerelem és egyéb... ELVARÁZSOLT VILÁGBAN él a divatra különösen érzé­keny Emily. A Vogue maga­zin munkatársaként és a magánéletben is szeret a kö­zéppontban lenni. Peter a kollégáját össze akarja boro- nálni valakivel. 21.25, TV2 A játékmester visszatért kvízkirály vágó Feszültség lesz: párbajra hívja a nézőket Sorozatból sosem elég az RTL Klub képernyőjén Vágó István osztatlan népszerűséget vívott ki magának. Tíz év után az új kvízshow, a Párbaj kedvéért újra a Tv2-höz szerződött. Két játékos méri össze a tudását. A huszonötmillió forintos fődíjért öt ellenfelet kell legyőzni. Szentgyörgyi Rita- „Ádáz küzdelem, kímélet­len játék” - ez a Párbaj jelszava. Miben jelent új­donságot?- Az elmúlt harminchárom évben sok vetélkedőt vezettem. A Párbaj könnyebb is, meg ne­hezebb is, mint az eddigiek: ugyanúgy ott van a négy vá­laszlehetőség, de aki hibázik, és nem a jó válaszra tesz, az ab­ban a pillanatban kiesik. Ez ál­landó feszültséget teremt. A vá­laszok általános műveltséggel vagy logikával kikövetkeztethe­tők. A Párbajban is megbeszél­jük a kérdéseket, mielőtt a játé­kosok az általuk jónak vélt helyre teszik a zsetonokat. A különbség: ezúttal a játékosok egymást próbálják elbizonyta- lanítani. Ezt az ötletemet a fran­ciák támogatták. Az összes töb­bi országban csak a zsetonok letétele után beszélgetnek, ami­Névjegy SZÜLETÉSI IDEJE: 1949. február 14. CSALÁDJA: Nős, a felesége, Judit újságíró. Fia, Péter 1980-ban született. végzettsége: a Műegyete­men szerzett vegyészmér­nöki diplomát 1972-ben. műsorai: Kicsoda-micsoda, Fele sem igaz, Ki miben tu­dós?, Álljunk meg egy szóra! (MTV); Mindent vagy semmit!, Esd Broadway, Ki vagyok én? (TV2); Legyen Ön is milliomos! (RTL Klub) kor a blöffnek már nincs sok értelme.- Tíz évig az RTL Klub arca volt. Mi a valódi oka az át- szerződésének a Tv2-höz?- Az RTL Klubnál nem biztat­tak azzal, hogy idén állandó mű­sorom lehet. Lám, itt ez megva­lósult. Dolgozni szeretek, nem pedig otthon a munkára várni.- Baráti, családi körben is szeret műveltségi kérdése­ket feltenni, sziporkázni?- Nem gondolom, hogy annak, aki játékot vezet, otthon is ját­szania kellene. Hofi Géza mond­ta, egy benzinkutas sem tölt ál­landóan benzint otthon a kony- hakredencbe.- A Szkeptikus Társaság tag­jaként az áltudományok el­len harcol. Milyen sikerrel?- Nemrég sikeres kampányt indítottunk egy bizonyos „ős­sejttermelést fokozó” kapszula betiltásáért. Egyre hatásosab­ban bírálunk egyes törvénye­ket, szokásjogokat, mert azt szeretnénk, ha- a hatóságok igényesebbek lennének. Ha például megvizsgálnák, van-e bármilyen hatása a különböző táplálékkiegészítőknek. A ma­gyar szkeptikusok eddigi leg­nagyobb fegyverténye: már odafigyelnek ránk: ha a szén- i zációhajhászás miatt a médiá­ban szellemirtókat mutatnak be, a mi véleményünkre is kí­váncsiak. Tizennegyedik évadjával tér vissza a képernyőre a Vészhely­zet életmentő orvoscsapata. A negyedik évaddal jelentkezik majd a Gyilkos elmék. Hétfőnként a New York-i hely­színelők a második évad epizód­jaiban a metropolis legsötétebb bugyraiban megbúvó bűnözők­kel számolnak le. Tovább mene­külnek A szökés szereplői a ne­gyedik évad részeiben. Folytató­dik péntek esténként a Hazudj, ha tudsz. A Minden lében négy kanál Michael Westenje is fel­bukkan majd péntekenként az RTL Klubban. Vasárnap estén­ként pedig vérbeli autós üldözé­sekre számíthatunk a német Cobra 11 jóvoltából. ■ TV2, RTL délután semmi bunyó Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára az RTL Klub és a TV2. Mellőzik a stúdióban kitörő nyílt színi verekedések bemutatását. A durva káromko­dásokat felismerhetetlenné te­szik, kiskorúakat súlyosan ne­gatív helyzetben még törvényes képviselőjük hozzájárulásával sem szerepeltetnek. Alkalmaz­zák a német magán-tévétársasá­gok nappali talkshow-műsorok- ra vonatkozó önkéntes magatar­tási alapelveit. ■ Megkezdték a tanévet

Next

/
Thumbnails
Contents