Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)
2009-09-07 / 206. szám
A radikális csoportok a rendőrökkel csaptak össze. A szokásos belvárosi kiszorítósdi után majdnem félszáz embert állítottak elő Balhé a kordonokon kívül meleg menet A résztvevőket megvédtek a rendőrök, magukat nem A menet élén óriási szivárványszínű zászló alatt vonultak Nem volt sikeres az utolsó űrséta A discovery két űrhajósa befejezte vasárnap hajnalban a harmadik, egyben utolsó űrsétáját, de kisebb nehézségek miatt nem tudott elvégezni minden tervezett feladatot. A Discovery kedden válik le a Nemzetközi Űrállomásról és tér vissza a Földre. Tüntettek a polgármester ellen Esztergomban HÁROMSZÁZ TÜNTETŐ VÁRT vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott. A tüntetők Meggyes Tamás fideszes polgármester tevékenysége ellen emeltek szót, és arra kérték Orbán Viktort, vizsgálja ki a Szent István Gimnáziumban történeteket. A pártelnök közölte: egyelőre semmilyen eszköz nincs a kezében. Meggyőzték Horváthot: mégis ő felügyeli a BKV-t LEZÁRULT A KOALÍCIÓS VITA, létrejött a megegyezés a fővárosi MSZP és az SZDSZ között a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekben, így hétfőtől ismét főpolgármester-helyettesként dolgozik Hagyó Miklós és Horváth Csaba. Az MSZP-s Horváth veszi át a BKV felügyeletét Hagyótói. Bajnaival tárgyalna a BKV-ról Nem érte különösebb atrocitás szombaton a Meleg Méltóság Menetét a hatalmas rendőri biztosításnak köszönhetően. Az ellentüntetők így a rendőrökön vezették le indulataikat. Éber Sándor Negyvenegy embert állítottak elő a rendőrök a szombati melegfelvonulás kapcsán, közülük 17 ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt - összegzett tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Büntetőeljárást indítottak hét fő ellen közösség tagja elleni erőszak, egy ellen garázdaság, egy másik ellen önkényuralmi jelkép használatának, egy ellen pedig testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz - például vadászcsúzli, 8 centinél hosszabb pengéjű kés -, ipari robbanóanyag és pirotechnikai termék birtoklása miatt 12 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. A rendőrök őrizetbe vettek egy körözött személyt, és egy olyat is, aki ellen elfogatóparancs volt kiadva. A Meleg Méltóság Menetét hatalmas rendőri biztosítás védte. Az Andrássy utat teljesen lezárták fémkordonokkal, a felvonulók rohamrendőrök gyűrűjében haladtak. A felvonulás útvonalán járt a kisfóldalatti, s jelentős forgalomkorlátozások voltak Budapesten. Mintegy kétezren vonultak zászlókkal, transzparensekkel. A menetben megjelent Gyurcsány Ferenc volt kormányfő feleségével, több közéleti személyiség és parlamenti képviselő. Több civilszervezet képviseltette magát, köztük az Amnesty International, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom, a Demokratikus Charta. A menet az Erzsébet térig vonult, a résztvevők a számukra fenntartott metrószerelvényekkel távozhattak. Az ellentüntetők több helyen át akarták törni a kordont, de a rendőrök ezt megakadályozták. A rendezvény előtt és után mégis volt az incidenseknek egy-egy sérültje. A felvonulás előtt egy húszfős társaság szóváltásba keveredett egy brit állampolgárral, akit meg is ütöttek, de a rendőrök közbeavatkoztak. Az Astoriánál a felvonulás után egy olyan nőt bántalmaztak, aki a Meleg Menet pólóját viselte. A megtámadott nő a fején és karján sérült meg. Az Erzsébet tértől nem mesz- sze mintegy 500 rendzavaró gyűlt össze, és rátámadtak a rendőrökre. Egy rendőrnő elesett, a többiek gumibotokkal, könnygázzal szálltak szembe a támadókkal, majd az Astoria irányába kezdték kiszorítani a tömeget. A rendzavarok köveket, üvegeket, tojásokat és petárdákat dobáltak, többen sállal takarták el az arcukat, és sok volt köztük a kopaszra nyírt fiatal. Megkezdődött a kiszorítósdi a környező mellékutcákba, a forgalom azonban fél hat körül helyreállt a belvárosban. December 12-én hozzák meg fontos döntéseiket a szocialisták Az MSZP választmánya december 12-ére hívja össze a párt kő: vetkező kongresszusát - jelentette be Simon Gábor. A választmányi elnök emlékeztetett, hogy a kongresszus dönt majd az országos listáról, a miniszterelnökjelöltről, a választási programról és az alapszabály lehetséges módosításról. Titkos szavazással elfogadták az elnökség javaslatát az Országos Választási Bizottság (OVB) háromfős kiegészítéséről, Tóth József XIII. kerületi polgár- mester pedig negyedikként, a választmány javaslatára került a testületbe. ■ A szegedi Botka László lesz az MSZP-program egyik arca. Az OVB tagja lett Botka László, akinek feladata a regiona- lizmus, az önkormányzatiság választási programrészének kidolgozása, a szegedi polgármester lesz a program egyik arca - közölte Lendvai Ildikó pártelnök. Ficsor Ádám, leköszönő titkosszolgálati miniszter feladata a jelöltek felkészítése lesz. Molnár Csaba kancelláriaminiszter pedig a „kormányzati munka elszámolásával” foglalkozik majd. Molnártól nem kérik, hogy váljon ki a kormányból. Szili Katalin, Boldvai László Nógrád megyei és Burány Sándor fővárosi elnök az OVB állandó meghívottja lesz. ■ E. S. Molnár kormánytag marad Csáky nem sokat vár a Bajnai-Fico találkozótól A szlovák-magyar feszültségekről két- és háromoldalú konzultációt tartottak a hét végén az európai uniós külügyminiszterek stockholmi tanácskozásának helyszínén - közölte szombaton Balázs Péter külügyminiszter. A háromoldalú megbeszélésre Carl Bildt svéd külügyminiszter részvételével került sor, mivel az EU svéd elnöksége Balázs szerint „nagy figyelemmel kíséri az unió jelenleg legnagyobb belső, tagállamok közötti konfliktusát”. A szlovák kulturális miniszter egy televíziós műsorban emelt hangon a Szlovákia iránti lojalitás hiányával vádolta meg a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét. Marek Madaric és Csáky Pál a szlovákiai állam- nyelvtörvény-módosításáról és az annak következtében a szlovák-magyar kapcsolatokban kialakult feszültségről vitatkozott. Az MKP elnöke erélyesen kikérte magának Madaric vádját, s visszautasította, hogy a magyar fél hazugságokat terjeszt a nyelvtörvényről. Csáky nem sokat vár a szeptember 10-i szlovák-magyar kormányfői tálálko- zótól, mivel szerinte a szlovák oldalon nincs meg az akarat a kapcsolatok javítására. ■ É. S. ■ A külügyminiszterek tárgyaltak Stockholmban. Tragédia a tavon. Egynapos nemzeti gyászt hirdettek mára Szófiában a macedóniai Ohridi-tavon szombaton elsüllyedt hajó meghalt bolgár utasainak emlékére. A kirándulóhajón tizenöt ember, köztük 12 bolgár vesztette életét. Az Iliden nevű hajó egy szemtanú szerint szinte pillanatok alatt tűnt el. A vízi járművön 55-en utaztak, jobbára bolgárok. Az A/H1N1 miatt tanítási szünet Csepelen Tanításmentes munkanapot rendeltek el mára abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is - jelentette be az oktatási központ vezetője, Sepsi Zsig- mond. A tervek szerint holnap folytatják a tanítást. Sepsi szerint az Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnáziumban nem tört ki pánik, de szerencsére a szülők komolyan veszik a fertőzést, és együttműködnek, a diákokat orvoshoz viszik. A hétvégén egy gyermeket sem kellett kórházban ápolni. A nyolc beküldött minta közül négynél igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét. ■ Az izraeli kormány miniszterei támogatásukról biztosították Benjamin Netanjahu tervét, amely szerint több száz új lakás megépítését engedélyezik a megszállt Clszjordániában. Az Egyesült Államok nyíltan bírálta Tel-Avivot a korábban bejelentett lépés miatt.