Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)
2009-09-04 / 204. szám
12 2009. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Kemény erőpróba Szlovákiában KOSÁRLABDA Cseh, lengyel és szlovák élcsapatok az ellenfelek Iglón Walke Károly edző vezetésével augusztus elején kezdték meg felkészülésüket a 2009-2010-es élvonalbeli pontvadászatra a Salgótarjáni KSE kosarasai, akik a Jászberény elleni múlt heti előkészületi találkozót követően péntektől vasárnapig a roppant erős nemzetközi mezőnyt fölvonultató iglói négyes tornán csiszolhatják tovább játékukat. A tarjániak a felkészülés eddig eltelt részében elsősorban a fizikai felkészítésre, illetve a Walke Károly által „megálmodott” játék- rendszer alapjainak elsajátítására, begyakorlására fektették a hangsúlyt. A Jászberény elleni múlt pénteki tesztmérkőzés első negyedében már egy kis ízelítőt is kaphattunk a mester által elvárt, kemény védekezésre épülő gyors kosárlabdából, amelyet a hét végi torna találkozóin remélhetőleg már huzamosabb ideig tudnak majd prezentálni a mieink. Ami azt illeti, szükség is lesz ajavuló teljesítményre, hiszen az iglói erőpróbán nem akármilyen riválisokkal szemben kell helytállniuk Hartvich Tamáséknak. Az ellenfelek között ott találhatjuk például a kifejezetten színvonalas lengyel bajnokság legutóbbi három idényének ezüstérmesét, a játékosként világ- és Európa- bajnok, olimpiai második helyezett szerb Szasa Obradovics által trenírozott PGE Turów Zgorzelec együttesét, de a cseh BK Prostejov, illetve a vendéglátó 04 AC LB Spisská Nová Vés szintén hazája pontvadászatának közvetlen élmezőnyéhez tartozik. Az SKSE először pénteken délután fél négytől lép pályára a Turów ellen, majd másnap szintén 16.30-tól a Prostejov, vasárnap 12.30 órától pedig a Spisská Nová Vés következik. A tarjániak keretéből ezúttal a térdműtéte után lábadozó Ughy Albert mellett magánjellegű elfoglaltsága miatt a jászberényiek ellen nagyszerűen játszó Jaroszlav Gorszkij is hiányzik majd, újra csatasorba áll viszont a kisebb hátséAz első néhány foglalkozás alapján úgy tűnik a rendkívül atlétikus Huckabyval jó vásárt csináltak a tarjániak w „Árnyékban" futottak a versenyzők TÁJFUTÁS Nemzetközi Hungária Kupa A fiatal tarjáni Palkovics Éva a negyedik versenyfutamon az előkelő hatodik helyen érkezett célba FOTÓ: JÓZSA ANDRÁS Az elmúlt hónap második felében kétségtelenül Közép-Európa legnagyobb szabású tájfutóviadala volt a hatfutamos Hungária Kupa, melyet Miskolc versenyközponttal a Bükk, illetve az Aggteleki-középhegységben rendeztek meg. A viadal ezúttal társrendezvénye, kísérőversenye volt a miskolci tájfutó- és traü-o világbajnokságnak. A kupaverseny futamain naponta 43 nemzet, 1700 versenyzője állt rajthoz, ahol a helyezéseket követően az összetett értékelést a szokásos időeredmények helyett most a győztestől való százaléklemaradások alapján, a legjobb négy futameredményt összegezve értékelték és hirdették ki. Tény: erről a nemzetközi rangsoroló versenyről a sportág berkeiben belül később még sokat fognak vitázni, hiszen ezt a rangos kupa-versenysorozatot idén igencsak „árnyékban” nem a magyar, de nem is külföldi versenyzők kedvéért bonyolították le. Sokszor elmaradt, vagy igen hiányos volt az információs tájékoztatás, útbaigazítás, miközben az egekbe szökött a verseny részvételi díja. A tájfutóviadalon népes számban ott voltak a balassagyarmati és salgótarjáni tájfutók is, akik közül a napi futamokat tekintve a legjobb eredményt a harmadik napi küzdelmek során a szenior hölgyeknél indult tarjáni Boros Anna (3.) érte el. A kategóriájában (W 21C) jól kezdő balassagyarmati Vastagné Bauer Zita az első futamon, leánya Vastag Emese pedig a záró futam gyermekversenyszámában végzett a harmatuk helyen. Boros Anna a negyedik napi futam során aUg maradt le a dobogó harmadik fokáról. Klubtársai közül Nagy Ákosné, ifjú Pelyhe Dénes, Goldmann Dóra egy-egy futam ötödik, Palkovics Éva pedig egy futam hatodik helyezést tudott elérni a rangos nemzetközi részvételű kiemelt versenysorozaton. Összetettben a domyays Boros Anna (W35B: 7.), Fehérvári Zsolt (M20A: 10.), ifjú Pelyhe Dénes (M21B: 10.)ésözsvártDóra(W18B: 14.)he- lyezése érdemel kiemelést. A nógrádiak jobb helyezései W21C kategória: 12. Vastagné Bauer Zita (Balassagyarmati Balassi Bálint Környezetvédő és Tájfutó Egyesület) 181,14. W35B: 7. Boros Anna (Salgótarjáni Domyay SE) 347,28,19. Nagy Ákosné 230,78. W40B: 20. Jakubecz Andrea (Bgy. Balassi BKSE) 202,84. W10D: 21. Kovács Eszter (Bgy. Balassi BKSE) 102,69. W12C: 10. Kovács Borbála (Bgy. Balassi BKSE) 231,53. W14B: 18. Goldmann Júha 265,35, 19. Cseh Anett 261,96. W14C: 10. Palkovics Éva 295,92. W16B: 28. Goldmann Dóra 187,73. W18B: 14. Ozsvárt Dóra 303,46,22 Tóth Korinna 237,01. AÍ/2C; 21. Kovács László (Bgy Balassi BKSE) 175,18. M14B: 39. Tábori Milán 183,22. M14C: 15. Baksa Bence 277,85. M16B: 30. Kovács Sebestyén 290,74.M18B: 17. Kovács Boldizsár (Bgy. Balassi BKSE), 18. Diószegi Bálint 303,31. M20A: 10. Fehérvári Zsolt 321,82. M21B: lO.ifj. Pelyhe Dénes 336,32. M21BR: 23. Szikszai Szabolcs 251,40. M40B: 19. Kovács Péter 297,30, 24. Kovács Gábor 285,73 (mindkettő Bgy Balassi BKSE). M35B: 34. Goldmann Róbert 248,06. M45B: 23. Sramkó Tibor 290,16 (az egyesület nélkül jelöltek mindannyian az St Domyay versenyzői). ■ Z.J. Focitorna Salgótarjánban LABDARÚGÁS. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a hét végi háromnapos bá- nyarémfesztivál keretein belül szeptember 5-én, szombaton 14 órától utánpótlás- és öregfiúk- labdarúgótornát rendez a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A hat U10-es csapat két csoportban (A: SASÉ, Nagy- bátony, Fülek, B: SBTC, Pásztó, Salgó Öblös SC) kezdi meg a küzdelmeket. Az öregfiúknál a Dorog, a Tatabánya, az SKSE és az SBTC egykori csillagai mérik össze erejüket. A rendezvényt Székyné dr. SztrémiMelinda nyitja meg. A díszvendégek között lesz többek között Buzánszky fenő, Dávid Róbert, Krjacsi József és Ferencz Gyula is. A belépődíj egységesen 500 forint fejenként. Sportos őszt kínálnak Hazai és külföldi sporteseményekből nem lesz hiány ősszel az RTL Sport Klub csatornáján, hisz nemzeti bajnokságainkból a kézilabda, a vízilabda, a jégkorong és a kosárlabda folyamatosan kerül képernyőre, de a hazai amatőr ökölvívás is rendre adásba kerül. Az érintett sportági szövetségek képviselői örömmel vették mindezeket tudomásul, pedig a kézilabdások több tévésajánlat közül is választhattak, de ők a legjobb, legbiztonságosabb és a leghosszabb időre szóló mellett kötelezték el magukat. így a sportcsatornán lesznek láthatóak a hazai bajnokság és kupaküzdelem mérkőzései, továbbá az EHF-kupa és a KEK-mérkőzé- sek. A hazai vízilabda-szövetség is örült, hogy 2012. december 31-ig szóló szerződést kötöttek, s így addig hétfő esténként képernyőre kerül a legsikeresebb magyar csapatsport is. Ugyanígy lelkendezhettek a hazai jégkorongsport képviselői, ugyanis 3 éven át lesz folyamatos hokiközvetítés, ebben az idényben például 15 meccset láthatunk a csatornán, és még a rájátszás ebben nincs is benne. Kosárlabdából mindkét nem bajnoki küzdelmei szintén a Sport Klubon lesznek láthatóak. Amatőr ökölvívásból évente legalább öt esemény kerül képernyőre, többek között a Bocs- kai-emlékverseny, az ob, vagy a nőket felvonultató Boszorkány Kupa. Nehéz körülmények között készül az SKC kézilabda NB II, Keleti csoport, férfiak, 2009-2010 A Salgótarjáni KC férfi kézi- labdacsapata a 2008-2009- es bajnokságban az NB II Keleti csoportjában szerepelt, ahol az 5. helyen zárt Az együttes a 2009-2010-es évadban 39. alkalommal fog szerepelni a nemzeti bajnokságban, megszakítás nélkül. A felkészülésről és a tervekről Molnár Ferenc szakmai igazgatót kérdeztük.- Hogyan alakulta csapat felkészülése?- A fiatalokkal időben elkezdtük az edzéseket, igaz igen mostoha körülmények között, mert az egyesület a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. és a város között folyamatosan mennek a tárgyalások, iUetve apróbb problémák merültek fel. Nem értem, hogyan lehet a fiatalokat kizárni a sportolás lehetőségéből. Az általam létrehozott, és elnökeként működtetett Táncsics DSE-nél kívánnák a továbbiakban a megoldást megtalálni. A gyerekek túlnyomó része úgy is ebbe az iskolába jár, és ebben a sportegyesületben fog sportolni. Nagyon sok köszönetét mondanék a Vadmacskáknak, akik befogadtak bennünket egy edzés erejéig és lehetőséget adtak, hogy teremben gyakorolhassunk, onnantól kezdve nem kívánatos személyek lettünk. Ezt követően a Szojka- stadionban gyakorolhatunk, melyért ezúton is köszönetét mondok Ferenczi Bélának, a Salgótarján- Baglyasalja FC elnökének, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a pályát és a fizikális felkészülést elvégezhettük. Most a formábahozás időszakában nagy szükség lenne, hogy teremben készülhessünk, mérkőzések is kellenének.- Milyen változások várhatók a játékoskeretben?- A játékoskeretünkben biztos, hogy változások lesznek. Bukta Roland Ózdra igazol, így nem tartjuk célszerűnek azt, hogy Mezőkövesdről származó kapusunkat, Bíró Istvánt meg tudjuk tartani, mert nincs módunk és lehetőségünk, hogy utaztassuk. Úgy néz ki, hogy Fejes Endre másik egyesületben folytatja, igaz eddig sem nagyon láttuk, hogy az egyesülethez tartozik. Az Ózdon múlik, hogy Jakab Márk játékára igényt tart-e, ha nem, akkor valószínű marad, csakúgy Jakab Zsolt és Bialaszek Csaba is. A gyöngyösi játékosaink maradnak.- Miként értékeled a Balassagyarmaton rendezett tornán nyúf tott teljesítményt?- A gyarmati torna is mutatta, hogy jó úton haladunk a fiatalítás terén. A tornán volt négy játékos Szerbiából, akik közül kettő magyar származású. Jó benyomást tettek ránk, majd az anyagi dolgokról kell majd egyeztetni. Külön kiemelném a Gyetvai Tamás, Pilisi Péter, Péter Bence és Répás Ádám négyest. Remélem, hogy Ponyi Gergőnek a rehabilitációja jól sikerült és a lába most már harcra kész lesz, még sokat kell erősíteni és speciális munkát végeznie. A kapuban Istvanovszki Dániel és Magyar Bence nagyon jól teljesít, tehát adva van egy fiatalos háttér, ehhez kell megtalálni a rutint, illetve azt a lehetőséget, hogy talán a bajnoki címért tudjunk harcolni.- Hogyan tovább?- A fentebb említett problémák miatt az egyesületünk a hazai pályára kisorsolt mérkőzéseket, pályaválasztói jog cseréjével élve idegenben fogja lejátszani. Tehát ősszel mind a tizenegy mérkőzésünkön vendégek leszünk. Remélhetőleg akinek nyilatkozni kell az egyesület részéről, az fog is előbb-utóbb, hogy ő, hogyan gondolja a továbbiakat. Normális körülmények között szeretnénk már dolgozni, csak a kézilabdával foglalkozni. Ha másként nem, akkor egy teljesen új légkörben, normális keretek között kell ezt végrehajtani. Amióta a helyi bank kilépett a kézilabda légköréből, azóta csak vesszőfutásunk van. Akkor sem kapunk segítő kezet amikor az utolsó pillanatokat éljük át. Úgy gondolom, hogy a sport az egyik kapocs, emellé kell felépíteni az oktatást, az iskolákat, a megfelelő intézményeket, és akkor talán a városnak lenne megtartóképessége. ■ Mulicza Ferenc rülését követően ismét teljes értékű munkát végző Vavra András, valamint a múlt heti gyakorló mérkőzést ugyancsak kihagyó Bíró Balázs. Természetesen szintén az együttessel tart a társakhoz a hét elején csatlakozó, már garantált szerződéssel rendelkező Rickey Huckaby és James Davis, valamint az egyelőre próbajátékon szereplő harmadik tengerentúli légiós, Armein Kirkland is. Utóbbi játékosnak egyébként különösen csipkednie kell magát Iglón, hiszen a klub vezetői várhatóan a szlovákiai megmérettetés tapasztalatai alapján döntenek majd további sorsáról.