Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)
2009-09-28 / 224. szám
2009. SZEPTEMBER 28., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Biztonságért és egészségért Pásztó. A „Környezetünkért, Biztonságunkért és Egészségünkért Alapítvány” szeptember 26-án, szombaton 14 órától szervezte meg a „Biztonságunkért” elnevezésű rendezvénysorozatot a Baross, a Hunyadi és Nagymező úti társasházak által körülhatárolt udvarban. Az érdeklődők megismerhették a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkáját, emellett a gyakorlatban is kipróbálhatták a porral oltó készülék használatát, valamint ügyességi versenyeken is részt vehettek tárgyjutalmakért. A rendezvényen karate- kutyás-, tűzoltó mentési bemutató és tálcás tűzoltás is volt. Az eredmények kihirdetése és a díjak átadása után, a gyerekek tűzoltóautóval városnéző körutazást tehettek. A helyszínen lehetőség volt az üzem- képtelen elemek, energiatakarékos izzók, neoncsövek, üres pet- palackok, újságpapír leadására. Idén egészségmegőrző programokkal is kiegészült a rendezvény, amelynek keretében 11 órától a városi könyvtárban különböző előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők, emellett egészség- ügyi szűréseken is részt vehettek. A kóstolókkal egybekötött kiállításokon - amelyek az egészséges táplálkozást, életmódot szolgálták - vásárlásra is volt lehetőség. A látogatókat tombola, nyeremények és Gong-koncert is várta. Középpontban a török Riviéra Salgótarján. A Világjáróklub következő rendezvényét szeptember 29-én, kedden 16.30 órától rendezik meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtár földszinti előadótermében. Az ide látogatók Homoga József fotóművész élménybeszámolóját hallgathatják meg a török Riviéráról, és az erről készült filmet is megtekinthetik. Egy hegymászó szemével Salgótarján. A Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület - TEMI Könyvtár „A világ más szemmel” című programjára várja az érdeklődőket szeptember 28-án, hétfőn 16.30 órától. A rendezvényen Ervss Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója mutatkozik be. A szlovákiai Klenócban pénteken este nyitóhangversennyel kezdődött a különleges hangszerek IX. nemzetközi találkozója szlovák, lengyel és magyar résztvevőkkel. Szombaton Mihálygergén folytatódott, ahol a fesztivált őszköszöntővel kötötték egybe, színes kísérőprogramokat kínálva az érdeklődőknek. Különleges hangszerek nemzetközi találkozója Az egyházasgergei templom is helyet adott a hangszertalálkozónak FOTÓK: GYURIÁN TIBOR Hegedűs Mihálygerge-Egyházasgerge. a művelődési házban termésbemutatót, vadászati trófeakiállítást rendeztek, s meghirdették a nemzetközi főzőversenyt is. A csoportok a saját településükre jellemző ételekkel neveztek: a lengyelek céklalevest, á szlovákok csülkös pacalt, a mihálygergeiek egy csoportja gulyást készített, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat pacalpörköltet főzött, és a romáknál hagyományos bodakkal kínálta a vendégeket. A héttagú zsűri végül a mihá- lygergei nyugdíjasklub tárkonyos vadmalaclevesét jutalmazta az első hellyel. Számos érdekesség várta még az érdeklődőket: nemzetközi kisüsti pálinkaverseny, a falusi hagyományoknak megfelelő, házi jellegű süteménykülönlegességek. A különleges hangszerek fesztiválja este Lucfalván folytatódott. Vasárnap az egyházasgergei templomban Gordos Béla plébános ünnepi szentmiséje után újra a különleges hangszereké volt a főszerep: elsőként a karancslapujtői Deák Béla tárogatója szólalt meg, majd a mihálygergei Dobroda hagyományőrző együttes következett. A szlovákiai Klenócról érkezett csoport fujera (fúvós hangszer, a világörökség része), pistalka, gombos harmonika és dudajátéka után lépett színre a lengyel- országi Olesnicáról érkezett Suyki-csoport. A különleges hangszerek mellett megszólalt szájharmonika, citera is, a kisnánai Szőke Sándor citeramű- vész, a népművészet mestere közreműködésével. A különleges hangszerek IX. nemzetközi találkozója Ipolytarnócon ért véget az ünnepi szentmisét követő záróhangversennyel. A fujerajáték igazi különlegesség volt Nagygönc és mulatság Érsekvadkert Szeptember 26-án a Páston (vásártéren) kilenc órakor kezdődtek meg a falunapi programok. Nagygöncöt főztek egész délelőtt a vadkertiek, a vanyarciak pedig haluskát készítettek. Bolhapiac, népi játékok játszóháza, kirakodóvásár, gumivárak szórakoztatták a résztvevőket. Egészségsátor is működött, délután pedig a folklórműsoroké volt a főszerep. Fellépett a Vitalitás tánccsoport, a diósjenői Kőszirt néptáncegyüttes, a pataki Gézengúzok gyermek-néptánccsoport, a Salsa csoport, a karaté- sok, a vanyarci néptánccsoport, a rétsági Árpád Egylet íjászai, Csáthy Flóra, az érsekvadkerti Kalász csoport, a Petőfi Sándor Általános Iskola néptáncosai, az ipolyvecei fiatalok, a dejtári ÁFA Country Dance Club, Csabák Istvánná, az érsekvadkerti népdalkor, Kovács Nikolett, az Acabah hastáncosok, a Csinos Csajok Csapata. Késő délután a Team 4 Music együttes ABBA- slágereket énekelt, ezt követően a Két Zsivány-koncert, majd szabadtéri bál szórakoztatta a táncos kedvűeket. Képzőművészeti szabadegyetem Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az idén is megrendezi a képzőművészeti szabadegyetem előadás-sorozatát. A legközelebbi programot Tárgykultúra és képzőművészet (I.) címmel szeptember 28-án, hétfőn, 17 órakor tarják. Előadó Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár, aki arról beszél, hogy hol a határ az esztétikus közlés képzőművészeti és iparművészeti formái között. Mellékutak újulnak NÓgrád megye. Az idei évben összesen 21 mellékút újul meg szűkebb hazánkban uniós forrásból. A 21-es és a 22-es számú út mellékútjain, öt szakaszon, közel 15 kilométert érint a fejlesztés, amely Nagybárkányt, Sámsonházát, Mátrakeresztest, Ludányhalászit, Endrefalvát és Pilinyt érinti. A beruházás költsége több mint 470 millió forint, a munkálatok várhatóan november végéig tartanak. Középpontban a közbiztonság Cs. E. Sóshartyán. a település önkormányzatának egyik legfőbb törekvése, hogy a lakosság élhető környezetben, biztonságos körülmények között élhesse mindennapjait. A közrend, közbiztonság szempontjából a település a salgótarjáni rendőrkapitányság statisztikai adatai szerint a kistérségben igen jó helyen szerepel, hiszen az első öt település között van. Annak érdekében, hogy ezt a helyet meg tudják őrizni, az önkormányzat a biztonságosabb közrend érdekében pályázatot nyújtott be nyolc darab térfigyelő kamera kiépítésére, amelyből egy darab rendszámfigyelést végez a nap 24 órájában. A beruházás közel nyolcmillió forintba kerül, amely a regionális fejlesztési tanács 85 százalékos támogatásával valósulhat meg még ebben az évben. Mint megtudtuk, a település képviselő-testülete bízik abban, hogy az idegen, bűnelkövetési szándékkal érkező autósokat visszatartja majd e nagyszabású fejlesztés. Emellett pedig az önkormányzati intézmények, közterületek bútorzatainak rongálásait, illegális szemétlerakásokat is nyomon tudja követni a faluvezetés. Salgótarján. A Civil kavalkád elnevezésű program- sorozat zárónapján, az elmúlt szombaton adták át a Salgótarján CivU Társadalmáért díjat a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermében, amelyet a Dr. Förster Kálmán Városvédő és Városszépítő Egyesület nevében Vass Csaba elnök vehetett át A Salgótarjánért-emlékplakettet három személynek ítélték oda: Nándori Ferencné, a Tájak, Korok, Múzeumok salgótarjáni szervezetének titkára (aki egy későbbi időpontban veszi majd át a díjat), dr. Kecskeméti Sándor, a Szövetségben NÓgrád megye Környezet ég Természetvédelméért Közhasznú Egyesület elnöke, valamint Csohány Tibor, az Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület vezetője vehették át az emlékplakettet FOTÓ: VÁROSHÁZA Elismerték a munkájukat