Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)

2009-09-16 / 214. szám

2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA SPORTTÜKOR 11 Földingné és Tóth Tamás vihette haza a legtöbbet 3. Ipoly Erdő pénzdíjas hegyi félmaraton, Diósjenő - Nógrádi dobogósok is akadtak A legeredményesebbek, immár békés levezetés közben (balról Tóth, Sá­gi és Földingné) fotók: satis sok, gyerekek és családok célbaérésére, akik között pár megyénkbeli is akadt. A Dornyay két fiatal tájfutója, edzőjük Smmkó Tibor vezetésével a két rövidebb távot választotta, és jól tették, hogy megosztoztak a ver­senyszámok között, mert így leg­alább két korosztályos első hely- lyel örvendeztethették meg mes­korábbi problémái és egyéb el­foglaltságai miatt ebben az év­ben gyengébb formát mutató Rezessy ért be. Amikor már a leg­gyorsabb hölgyek is sorban ér­keztek, sokan az akár győzelem­re is esélyes Kedves Roland miatt izgultak, s mint utólag kiderült, sajnos nem hiába, mert úgy a táv felénél elesett, így sérülten már Aki a legkönnyebben és aki a leg­nehezebben teljesítette a távot... Hazánk leggálánsabban díjazott hegyi félmaraton futóversenyét harmadik alkalommal rendezte meg az Ipolyerdő Zrt. a Nóg- rád megyei Diósjenőn, és a 21,1 kilométeres főtáv mellett a kevésbé felké­szültek, kényelmesebbek, a csak rövidebb erőfeszí­tést kedvelők, utánpótlás- korúak a 7, vagy a 3,1 ki­lométeres maratonkát, il­letve családi futást is vá­laszthatták. terüket, akinek nagyon tetszett a rendezés és a te­rep, így jövőre, ígérete szerint, nagy létszámú csapattal érkez­nek majd. Akadt két nógrádi do­bogós hely a gyér 7 kilométeres „mezőnyben is, és a hazaiak, a diósjenőiek sem vallottak szé­gyent. A hobbi­sok után nem sokkal aztán a fő­táv legjobbjai is megérkeztek a nagy hegyjárás­ból: jó egy órával a start után az idén főleg kifize­tődőbb külföldi versenyeken ka­landozó, a 450 méteres szintkü­lönbség ellenére könnyed léptek­kel közeledő Tóth Tamás bukkant ki az erdőből, hogy a közeli cél­szalagot átszakítva elsőként ér­jen célba. Őt jó másfél perces hát­ránnyal az örökifjú, nógrádi (ber­kenyéi) Sági József követte, majd Apja lánya: a rajt utáni lendület legtovább a berkenye! Sági Barbaránál (balról, 4036-os rajtszámmal) tartott ki. nem volt esélye hozzá méltó he­lyezésre. Földingné Nagy Judit már a start előtt aggodalmaskod­va gondolt a rá váró kínokra, hi­szen alig pár napja érkezett haza Svájcból, ahol egy hihetetlenül nehéz és rangos interlakeni he­gyi maratonon lett úgy bronzér­mes a világnagyságoktól nyüzs­gő mezőnyben, hogy az utolsó pillanatokig vezetett, de a legen­dás Jungfrau alatti cél előtt pár száz méterrel egy „gyaloglós” si­ratófalnál ketten még elé tudtak férkőzni. - Nem tudom mennyi fáradtság maradt bennem, most majd kiderül - nyilatkozta még a bemelegítésnél, de szorongása fölöslegesnek bizonyult, hiszen majd három percet adott a fiatal, feltörekvő tehetségnek, Gyurkó Fanninak, a hegyi futásokon ki­váló Vajda Zsuzsa pedig alapo­san lemaradt mindkettőjüktől. Közben persze a versenyzőtár­sak, hozzátartozók, kísérők és helyi nézők, érdeklődők sorfala és tapsa közepette sorban érkez­tek be a hegyek völgyek (és ön­maguk) legyőzői, közöttük a nógrádmarcali Jambrik Kriszti­án, a diósjenői Kelemen Szilárd és alig mögöttük a csak év eleje óta versenyszerűen futó balassa­gyarmati Fábri Andrea, majd a Bécs-Pozsony-Budapest szuper­maratonira hatodszor készülő gyarmati szenior-váltócsapat tag­jai, köztük az ország vélhetően leggyorsabb polgármestere, a triatlonos és egyben hosszútáv­futó Medvácz Lajos is. Utóbbiak mindannyian az előbb említett, Európában egye­dülálló „gigafutás” egyik fontos felkészülési állomásának tekin­tették a börzsönyi kiruccanást A díjakat az Ipolyerdő Zrt. vezetői adták át az érintetteknek, majd az elmaradhatatlan vendéglátás zárta a jól megszervezett és meg­rendezett versenyt. A némileg szerencsétlen idő­pont ellenére - több futóesemény is zajlott a környéken és ország­szerte - így is jóval százon felül próbáltak szerencsét a három táv valamelyikén és a verseny jó hí­rének valamint a félmaraton te­kintélyes pénzdíjának (nettó 50-30-20 ezer forint járt a félmaraton női és férfi dobogósa­inak) köszönhetően a hazai hosz- szú távú futóelit krémje megje­lent a Börzsöny legszebb részeit érintő erdei futáson. Mivel a ver­senyt erdőgazdálkodási cég szer­vezte, rendezte, stílszerűen pus­kalövésre rajtoltak az indulók, és nem kellett sokat várni hobbi­Mindent maguk Zanati Lászlót, a diósjenői erdészet vezetőjét valamint mun­katársait, segítőit csak felsőfokon emlegették a résztvevők, mind a verseny előtt, közben és után. Ő és csapata minden­ről gondoskodtak és mára, a harmadik alkalomra már rutino­san oldották meg a szervezési, rendezési feladatokat, így si­mán is ment minden. - Sportot, mozgást kedvelő vezetősége van cégünknek, az Ipolyerdő Zrt.-nek, így a nehezebb idők­ben is meg tudtuk rendezni ezt a pénzdíjas viadalt. Ésszerű költségvetésből gazdálkodtunk, minden, versenyrendezéssel kapcsolatos tennivalót saját kézből, magunk oldottunk meg, összevetettük a vállunkat, atyait, anyait beleadtunk, így költ­ségvetésünkből úgy gondolom tisztességes pénzdíjra is tellett - mondta a rendezvény végén lapunknak Zanati úr mint há­zigazda, s örömmel nyugtázta a jelen lévő vezetőség szándé­kát, miszerint egy ilyen népszerű futóeseménynek a jövőben is van létjogosultsága. A távok győztesei és jobb nóg­rádi eredmények. 21,1 km, férfi- ^ ak (abszolút): 1. Tóth Tamás (Micro SC, Budapest) 1:10,17 óra, ... 24. Jambrik Krisztián (Nógrádmarcal) 1:45,10,25. Ke­lemen Szilárd (Diósjenő) 1:45,38,27. Borda Gyula (Balas­sagyarmat) 1:46,02, 32. Széles Szilárd (SZAFT) 1:48,52, 40. Kovács József (Bgy.) 1:54,20, 46. Medvácz Lajos (Bgy.) 1:57,57. Nők (abszolút): 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:23,14,... 9. Fábri And- reá (Balassagyarmat) 1:46,01, 13. Kovácsné Obrecsán Klára 2:16,06, 14. Czele Jánosné 2:20,32 (mindketten SZAFT, Szécsény), 15. Jónás Marietta (Diósjenő) 2:21,33. 7 km, férfi­ak (abszolút): 1. Kiss Tamás (Vác) 24:30 perc. 2. Telek And­rás 25:28, 3. Ragályi Gábor 26: 58, 6. Sramkó Tibor 33:38. 8. Tábori Milán 34:37 (mindany- nyian Salgótarján), 10. Gottfried Richárd (Diósjenő) 39:18. Nők (abszolút): 1. Szabó Kitti (Maglód) 33:36,3,1 km, fi­úk (abszolút): 1. Jakubovics Ist­ván (Salgótarján) 12:39, 3. Ko­vács Balázs 14:26, 4. Ferenczi Zsombor 15:00. (mindketten Diósjenő). Lányok (abszolút): 1. Sági Barbara (Berkenye) 14:27, ... 3. Kovács Zsófia (Diósjenő) 16:40. ■ (MM) Tábori Milán alig egy perccel ma­radt le edzőjétől 7 kilométeren Palotás - Bércéi 1-4 (1-2) Palotás, vezette: Molnár L. Pa­lotás: Mlinárcsek - Cseh, Jakub, Pete, Kotasz G., Hadrik Dávid, Kovács B. (Ocsovszki), Kotasz T., Fekete, Mladoniczki (Hadrik Dominik), Farkas (Hrustinszki). Bércéi: Molnár D. - Mizera, Kaluzsa, Sáfár, Sinkó, Gyurcsek, Dallos, Szilfai 0., Szilfai G., Sarankó, Grenyó. GL: Hadrik Dá­vid, ill. Sarankó, Sáfár, Sinkó, Gyurcsek. Sárga lap: Jakub, Kotasz, ill. Mizera, Sáfár, Sarankó. Kiállítva: Pete (76.), ill. Kaluzsa (81.). Rimóc - Nagybátony 1-5 (1-2) Rimóc, vezette: Urbán V. Rimóc: Vincze - Tóth E., Mócsány, Kormány L., Csizma­dia, Percze M., Kis I., Rácz J., Beszkid A., Pásztor, Kormány R. Nagybátony: Kelemen - Koch, Domán, Petre, Ivánfy, Lengyel, Farkas, Sándor, Molnár T., Maróti, Hatala. GL: Kormány L., (Oláh M.). Berkenye: Kaliczka - Rádi, Nagy Á., Fritz, Gyetván, Vi­téz, Povazsán, Szabó Zs. (Vasas K.), Kiss Sz., Pölös (Vasas B.), Varga B. Gl.: Sinkovics (2), Komjáti (2), Oláh Cs., Benyovics, ill. Fritz (2), Pölös. Sárga lap: Komjáti, Sinkovics, Benyovics, ill. Nagy Á. A bajnokság állása 1. Bércéi 5 5 0 0 23-6 15 2. Pásztó 5 4 1 0 214 13 3. K.-lapujtő 5 4 0 1 25-7 12 4. Szécsény 5 3 11 18-6 10 5. Nagybátony 5 3 11 14-6 10 6. Romhány 4 3 0 1 15-7 9 7. Palotás 5 3 0 2 15-9 9 8. Szügy 5 3 0 2 18-13 9 9. SBTC 5 3 0 2 13-9 9 10. Rimóc 5 2 0 3 18-14 6 11. Sz.-püspöki 5 113 16-14 4 12. Héhalom 5 1 0 4 7-17 3 13. Berkenye 5 1 0 4 11-34 3 14. K.-berény 5 1 0 4 7-31 3 15. Tar 4 0 0 4 7-23 0 16. Mátranovák 5 0 0 5 3-31 0 Már csak Bércéi százszázalékos LABDARÚGÁS Megyei I. osztály, ifjúságiak, 5. forduló ill. Molnár T. (2), Ivánfy (2), Far­kas. Sárga lap: Kis L, ill. Ivánfy. Pásztó - Szurdokpüspöki 3-3 (2-1) Pásztó, vezette: Fodor R. Pász­tó: Csoór - Bíró, Bognár, Tóth K., Kurcsik, Juhász (Németh), Mol­nár B. (Kormos), Bodó, Szőllősi, Baranyi, Falusy. Szurdokpüspö­ki: Pintér - Csépe (Vass), Dán, Tóth I., Figura, Sándor, Zsiga (Odler), Vas, Kelemen, Mucsina, Krizsanyik (Bacsa). GL: Baranyi (2), Szőllősi, ill. Krizsanyik (3). Sárga lap: Juhász, iU. Csépe, Sán­dor. Mátranovák - Romhány 1-5 (1-2) Mátranovák, vezette: Szász K. Mátranovák: Gajdár - Nádasdi, Dancsok, Gubán, Oravecz, Kiss G., Fekete, Csikós, Bohács, Zakor, Kiss D. Romhány: Sági D. - Cserhalmi B., Boda, Zachar, Remák, Kutnyik, Váró, Szabó G., Maring, Cserhalmi Á., Rohács. Gl.: Kiss G., ill. Kutnyik T. (2), Szabó G., Maring, Cser­halmi Á. Szécsény - Héhalom 5-0 (3-0) Szécsény, vezette: Gordos Á. Szécsény: Csampa - Lőrincz (Percze G.), Vandornyik, Kovács Zs., Hajdú, Hegedűs (Oravecz), Szmolnik, Vincze, Strehó (Szerémi), Hodur G., Szántó (Szabó T.). Héhalom: Kovács G. - Varga Z., Szőrös K., Papp, Baranyi, Szőrös A., Somkúti, Kovács T., Falta, Franka, Bíró. GL: Szmolnik (2), Kovács Zs., Hodur G., Percze G. Sárga lap: Papp. Karancslapujtő - Karancsberény 10-1 (7-1) Karancslapujtő, vezette: Dolnegó B. Karancslapujtő: Dudoma - Gordos, Laczkó, Klement, Mezei, Tóth G. (Sirkó), Szukán, Baksa, Új, Kalácska (Berta), Artman. Karancs­berény: Ravasz - Gyetvai, Vetter Balázs, Vetter Bence, Zsosa, Bíró (Vári), Oláh D., Or­sós (Surján), Szentandrási, Sző­rös, Tőzsér. GL: Szukán (5), Me­zei (3), Új, Kalácska, ill. Ravasz. Tar - SBTC 2-5 (0-4) Tar, vezette: Domoszlai J. Tan Kotnyek - Tóth T., Vincze, Sán­dor B., Tari (Bállá), Jávor (Sán­dor D.), Csuka, Szlobodnyik (Bangó), Rúzsom, Tóth R., Nagy G. SBTC: Kozol (Puporka) - Si­mon R., Bobál, Keviczki (Géczi), Bolyós, Erki T., Somoskői O. (Somoskői Sz.), Urbányi (Sánta), Erki V, Susán (Simon D.), Bog­nár. GL: Bállá (2), ill. Bognár (4), Somoskői O. Sárga lap: Tari, ill. Simon. Szügy - Berkenye 6-3 (5-2) Szügy, vezette: Bogár G. Szügy: Baranyi - Juhász, Dömsödi, Szemerédi, Jónás D. (Jónás R.), Benyusovics, Komjáti, Mátyás, Sinkovics, Gáspár, Oláh Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents