Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)

2009-09-11 / 210. szám

2009. SZEPTEMBER 11., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE A fiatalok is nagy érdeklődéssel fogadták a tárlatot „Kimerült katonák, felégetett föld, menekülő embe­rek, temetetlen halottak...” a világhírű haditudósító, fotográfus képein. „Robert Capa mindig az áldozatok, a béke és az igazság oldalán állt.” „Nem hagyta, hogy a világ elfordítsa tekintetét a szenvedőkről.” „Öt hábo­rú, hetvenezer felvételen,” rettenetes valóságok tolmá­csolása, memento a jövőnek. És most itt vannak a rendkívüli fotók: a Nógrádi Történeti Múzeum első ál­lomása a vándorkiállításnak, a tegnapi ünnepélyes megnyitón tömeg rohamozta meg a bemutatótermet. Zárókonferencián összegeztek Bátonyterenye. „A Foglalkoztatá­si partnerség működtetése a bátonyterenyei kistérségben” cí­mű projekt a végéhez közeledik, a Bátonyterenye és Környéke Te­rületfejlesztési Társulás munka­társai a közelmúltban tartották meg zárókonferenciájukat. A konferenciát Földi Gyula, az egyesület elnöke nyitotta meg, majd Lavajné Dóka Éva, a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Baranyai László, a Szociális és Munkaügyi Minisz­térium munkatársa ismertette a minisztérium által összeállított programokat. Mint mondta, a foglalkoztatási partnerség ered­ményeként 2008 áprilisa és 2009 júniusa között közel ezer új munkahely jött létre. A paktu­mok 83 foglalkoztatási projekt megvalósítását kezdték meg. Gyarmathi Mihály, az OFA észak-magyarországi régiós irodá­jának programvezetője kifejtette: a foglalkoztatási paktumokat a kis­térségek a helyi szükségletek alapján hozták létre.- A mobilitásos pályázatok cél­ja, hogy elmozdítsák a munkaerőt valamilyen irányban. Sajnos a ki­írt pályázatok számához képest csak néhány pályamunka érke­zett be - fogalmazott Gyarmathi Mihály, hozzátéve: - Észak-Ma- gyarországon 11 foglalkoztatási paktum jött létre, Nógrád megyé­ben hat, Borsod megyében öt Az előadás-sorozatot Radics Má­ria, a Bátonyterenye és Környéke Területfejlesztési Társulás mene­dzsere folytatta.- A bátonyterenyei kistérség önkormányzatai létrehoztak egy civil szervezetet, amely segíti munkájukat a hazai és az európai uniós pályázatok figyelésével, megírásával, a források lehívásá­val - hangsúlyozta Radics Mária, hozzátéve: - Szervezetünk tavaly átalakult, közhasznú lett és új ta­gokkal bővült. Mint mondta, tevékenységük között szerepel többek között a munkaerő-piaci igények napra­kész nyomon követése és továbbí­tása a helyi szakképző intézmé­nyek felé, pályaválasztási fórum szervezése, gyakorlati képzőhe­lyek bővítése, emellett a helyi vál­lalkozások munkáját tanácsadás­sal segítették. Új projektötletként felmerült a közhasznú foglalkoztatás a közok­tatásban, a közbiztonság növelés a Bátonyterenyei kistérségben. Utolsó előadóként Molnár Jó­zsef, Bátonyterenye alpolgármes­tere számolt be a kistérségi gye­rekprogramról. Mihalik Júlia Salgótarján. Dr. Szirácsik Éva múzeumigazgató üdvözölte a jelenlévőket és köszönetét fejez­te ki a Magyar Nemzeti Múze­um, illetve az Oktatási és Kultu­rális Minisztérium képviselőjé­nek azért, hogy elsőként adhat­nak helyet a különleges fotóso­rozatnak.- Amikor a magyar állam megvásárolta Robert Capa csak­nem ezer felvételét, kezdettől az volt a cél, hogy vidéki városok közönségéhez is eljusson az üze­net, amit a fotók közvetítenek - mondta egyebek mellett dr. Vígh Annamária, az Oktatási és Kul­turális Minisztérium főosztály- vezetője az ünnepségen. Majd annak fontosságát hangsúlyoz­ta, hogy nem csak a számítógé­pek segítségével, hanem valósá­gosan is meg kell tapasztalni ki­csinek és nagynak, szociális helyzettől függetlenül, hogy mi is egy műtárgy kisugárzása. Mi az a többlet, amit egy múzeumi gyűjtemény, egy kiállítóhely ad­hat.- Úgy gondolom, hogy bármi­lyen kulturális politika sem te­kinthet el attól, hogy a hozzáfé­rést támogassa, lehetővé tegye. Nem divatos szlogen, hogy tuda­tos döntés volt: Salgótarjánban induljon a kiállítássorozat, ami várhatóan 2011-ig tart, s lehető­séget ad az ország polgárainak, hogy találkozzanak ezekkel a rendkívüli alkotásokkal - fogal­mazott a főosztályvezető, majd köszönetét mondott a Magyar Nemzeti Múzeumnak, az orszá­gos múzeumok éllovasának, amely a kulturális tárca támoga­tásával megvásárolta a képeket. Becsó Zsolt, a megyei közgyű­lés elnöke beszédében jelezte, hogy az előkészületek során azon ritka esetek egyikét tapasz­talhatták meg, amikor szándé­kok, igények, együttműködő partnerek találkoztak, s válasz­tottak közös utat, és együtt sike­resen célba is értek. Elismerését fejezte ki az oktatási és kulturá­lis tárcának a történeti múzeum­nak nyújtott anyagi segítségért, amelynek eredményeként méltó körülményeket teremthettek, Robert Capa alkotásainak. Jthol a vér és a szenvedély beszélnek, nincs sok szava az értelemnek” - idézte Márai Sándort, majd azzal folytatta: - Erre cáfolt rá a ma­gyar származású Robert Capa, akinek rövid élete leltárában - egyebek között - öt végig fényké­pezett háború, hetvenezer nega­tív szerepel. ízig-vérig haditudó­sító riporter volt, akiben a szak­ma olyan kiváló tulajdonságai ötvöződtek, mint a témafelisme­rés, a találékonyság, a kapcso­latteremtő képesség, a szívós­ság, amelyek tehetsége betelje­sedésével, művészi adottságok­kal párosultak. Szenvedélyes ri­porter, szenvedélyes fotóművész volt. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” - vallotta. De ő mindig közel volt az esemé­nyekhez: pár méterre a haldok­ló milicistától, a partraszállás­kor derékig az óceán jéghideg hullámai között, Izrael államala­pításánál, hogy a maga valósá­gában megmutathassa a világ­nak mindazt, amit igazán fon­tosnak tartott. Nem hagyta, hogy a világ elfordítsa tekintetét a szenvedőkről. Alkotásai meg­erősítik azt az igazságot, hogy a háború a történelemnek az a leckéje, amit az emberek min­dig hajlamosak elfelejteni. Élet­művével, megrázó valóságképe­ivel arra figyelmezteti a világot, hogy ha nem okul saját históri­ájából, ha nem vigyáz, végül ön­magát pusztíthatja el. A külde­tést teljesítő, az utókort szolgá­ló, krónikás Capa bármelyik fo­tója nem más, mint egy mély, drámai, felkavaró történet. Ma­gába sűríti az elmúlt pillanatok energiáját, amely szemünk ér­zékelésével szabadul fel. Az ál­tala, az emberiség számára megmentett, megörökített ese­ménnyel közelebb érezzük ma­gunkhoz a múltat - fogalmazott Becsó Zsolt, majd kívánságával zárta szavait: - a haditudósítók maradjanak örökké munka nél­kül! ­A továbbiakban dr. Cs. Lengyel Beatrix, a Nemzeti Múzeum tör­téneti fényképtárának vezetője, a tárlat kurátora ajánlotta a je­lenlévők figyelmébe az összeál­lítást, amely ízelítőt ad az élet­mű-kiállítás világhíres képeiből is. A megnyitó ünnepségen a Macskanadrág produkcióját is láthatta a kíváncsi tömeg. Új poszton Juhász Gábor NMH-informáciÓ. Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtit­kára lesz a polgári titkosszol­gálatokat felügyelő tárca nél­küli miniszter. Szűkebb ha­zánk országgyűlési képviselő­je 1998 óta tagja az MSZP or­szágos választmányának. Az okleveles gépész-üzemmér­nök 1994 óta foglalkozik rész­ben rendvédelmet is érintő té­mákkal, 2002-2004 között a rendészeti bizottság elnöke, 2004-től a Belügyminisztéri­um, majd a rendészeti tárca át­szervezése óta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. Arról egyelőre nincs döntés, hogy ki lesz Ju­hász Gábor utóda az államtit­kári poszton. Fakanalakkal jótékonykodnak Szendehely. Első alkalommal rendeznek jótékonysági főző­versenyt szeptember 12-én, szombaton, 10 órai kezdettel az ifjúsági parkban. A rendez­vényhez - amelynek bevétele karitatív célokat szolgál - vál­tozatos programcsokor kap­csolódik: lesz strandröplabda és tengóverseny, de különbö­ző ügyességi vetélkedők is várják a gyerekeket és a fel­nőtteket egyaránt. Mindezek mellett az érdeklődők például rendőr- és tűzoltóautó-bemu­tatón, íjászaton és kézműves­foglalkozásokon vehetnek részt és a Galambház egyesü­let bemutatkozását is megte­kinthetik. A Szepi fogadó kör­nyékén 16 órától borkóstolót és -vásárt, majd pedig utca­bált tartanak. A talpalávalóról a Sramli Kings együttes gon­doskodik. Hősök emlékére Salgótarján. Saját költségén emelt emléktáblát a salgótarjá­ni tűzoltóság, a székhelyéül szolgáló épület Szent Flórián téri főbejáratával szembeni zöldterületen. A mementót ün­nepélyes keretek között szep­tember 11-én, ma 10 órai kez­dettel avatják fel. A tarjáni lánglovagok ezzel kívánnak méltóképpen megemlékezni mindazokról a tűzoltókról, akik a világ bármely részén, hivatá­suk teljesítése közben haltak hősi halált. Csúcstechnológia segíti a gépésztanulók munkáját Csuka Enikő Salgótarján. Számítógéppel ve­zérelt gépészeti műhely CNC- gépeinek beszerzésére írt alá vállalkozási szerződést Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, a térségi integ­rált szakképző központ (Nógrád TISZK) elnöke és Páka István, az NCT Ipari Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója csütörtö­kön a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szak- középiskola felújításra váró tan­műhelyében. A szakképzés feladatainak megszervezésére 2008. júniusá­ban szakképzés-szervezési tár­sulásként, Nógrád megyében is létrehozták a szakképző intéz­ményt fenntartó önkormányza­tok a térségi integrált szakképző központot (Nógrád TISZK). A tár­sulás az Új Magyarország fejlesz­tési terv társadalmi infrastruk­túra operatív programja kereté­ben pedig csaknem 1 milliárd fo­rint támogatásban részesül. A TISZK ezen pénzösszegből közel 500 millió forintot tanműhelyek eszközbeszerzésére kíván fordí­tani. Közbeszerzési eljárás kere­tében a salgótarjáni központi képzőhelyen (a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informa­tikai Szakközépiskola bázisán) CNC-gépeket és szerszámokat szereznek be mintegy 130 millió forint értékben. Az közbeszerzé­si eljárás lezárult, a nyertes pe­dig az NCT Ipari Elektronikai Kft. lett. A vállalkozási szerző­dés ünnepélyes aláírása során TeleknéDézsi Piroska munkacso­port-igazgató köszöntötte a meg­jelenteket, majd Székyné dr. Sztrémi Melinda elnök és Póka István ügyvezető aláírták a szer­CNC három- és egy darab CNC négytengelyes megmunkáló­központot, egy darab CNC huza­los szikraforgácsolót szereznek be, majd szerszámokat is vásá­rolnak. Az érintettek olyan gé­pészeti műhely kialakítását tűz­ték célul, amelyben csúcstech­nológiájú CNC-gépek segítik a mindennapi munkát. A gépészeti szakmacsoport­ban tanuló diákok gyakorlati képzését szolgáló CNC-meg- munkálóközpont (a hozzá kap­csolódó szoftverekkel és szimu­lációs oktató modulokkal együtt) pedig magas színvonalú, a válto­zó igényekhez illeszkedő rend­szert alkot. A fejlesztésnek köszönhetően a tagintézmények gépész szak­macsoportban tanuló diákjai < olyan csúcstechnológiájú gépe- | ken szereznek majd gyakorlati | tudást, amely nagyban hozzájá- | rul munkaerő-piaci esélyeik ja- I vitásához. Tömeg várta és látta a (H)arcokat ződést. Mint megtudtuk, a szá­mítógéppel vezérelt gépészeti műhelyben egy darab CNC ipa­ri megmunkálóközpontot, egy darab palástköszörűt, egy darab

Next

/
Thumbnails
Contents